Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-28 / 39. szám
ISM X. 28. A Varsói Szerződés érvénybe lépése őta eltelt negyed század alatt a Politikát Tanácskozó Testület 16 ülésszakot tartott. Az etzeken megfogalmazott konstruktív javaslatok mindig előkelő helyet foglaltak el az európai és a világpolitika napirendjén, elősegítették sok olyan probléma megoldását, amelyek bonyolulttá tették a nyugati és a keleti államok közti viszonyt. Az emberiségre nézve legaggasztóbb napokban a Varsói Szerződés Szervezetének szilárd és realista állásfoglalása segített feltartóztatni a háborús konfliktusok jelé való sodródást, előmozdította a nemzetközi helyzet normalizálását. A Varsói Szerződés Szervezetének tagjai hosszú éveken át állhatatosan küzdöttek a hidegháború megszüntetéséért, a katonai konfrontáció szintjének lejjebb szállításáért, a kapitalista és a szocialista államok békés egymás mellett éléséért, az európai kollektív biztonságért. A nemzetközi feszültség enyhítése terén a hetvenes években elért eredmények közismertek. Ezek között különösen nagy jelentőségű az európai biztonsági és együttműködési értekezlet, a Helsinkiben elfogadott záróokmány. A Varsói Szerződés országainak aktív és konstruktív állás- foglalása rendkívül nagy jelentőségű volt e történelmi' fontosságú nemzetközi fórum eredményes munkája szempontjából. Az értekezlet gondolata a Varsói Szerződés országainak Politikai Tanácskozó Testületétől származott. A Varsói Szerződés 'következetes bé- keszeretete és konstruktív szerepe kiváltképpen erőteljesen mutatkozik meg a mai körülmények között, amikor a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulójában a nemzetközi helyzet az imperialista erők és elősorban az Egyesült Államok hibájából Igen bonyolulttá vált. A szocialista közösség országai a NATO határozataiban megtestesülő kalandor irányvonallal ésszerű, kons- ruktív politikát szegeznek szemben. Akárcsak a hetvenes években, a nyolcvanas években is azon vannak, hogy az enyhülés ne szűnjön meg, hanem erősödjön, a fegyverkezési verseny ne fokozódjon, hanem mérséklődjön, hogy a népek ne a mesterséges elidegenedés és ellenségeskedés útján járjanak, hanem közeledjenek egymáshoz és kölcsönös megértésre jussanak. Ami az SZKP-t illeti, ezt az elvi irányvonalat teljes határozottsággal megerősítette a Központi Bizottság júniusi teljes ülése, amely utasította a Központi Bizottság Politikai Bizottságát, hogy a mai helyzetben is, amikor az Egyesült Államoknak és szekértolóinak kalandor akciói fokozták a háborús veszélyt, következetesen folytassa a XXIV. és a XXV. pártkongresszus irányvonalát. A Politikai Tanácskozó Testület varsói értekezletének nyilatkozata olyan konkrét intézkedések átfogó programját vázolja, amelyek az imperializmus által létrehozott robbanás- veszélyes „válságszituációk“ leküzdésére, a hetvenes évek folyamán a nemzetközi kapcsolatokban elért kedvező változások megszilárdítására és gyarapítására irányulnak. Ezzel kapcsolatban különösen időszerű az a kijelentés, hogy kívánatos összehívni a világ valamennyi térségéből az államok vezetőinek csúcstalálkozóját, amelynek arra a feladatra kell összpontosítania figyelmét, hogy felszámolja a nemzetközi feszültség gócait és megakadályozza a háborút. A Politikai Tanácskozó Testület ülésén képviselt államok az emberiség sorsa iránti gondoskodástól vezettetve hangsúlyozták, hogy „nincs olyan probléma, globális vagy regionális, amelyet ne tartanának politikai eszközökkel megoldhatónak“ Újból megerősítették, hogy „nincs olyan fegyverfajta, amelyet ne lennének készek a kölcsönösség alapján korlátozni vagy csökkenteni“. A béke megszilárdítása szempontjából nagy jelentőségűek a Varsói Szerződés országainak arra vonatkozó javaslatai, hogy hívjanak össze konferenciát az európai katonai enyhülésről és leszerelésről, hogy konstruktív szellemben tartsák meg a madridi találkozót. T eljes határozottsággal kijelenthetjük, hogy az emberiség történelme folyamán nem akadt katonai-politikai szövetség, amelynek ilyen nemes céljai voltak, és amely ilyen jótékony eredményeket ért el. Tehát a NATO és a Vasói Szerződés Szervezete politikai irányvonalának, szerkezetének, gyakorlati tevékenységének bármely oldalát nézzük is, mindenütt látható a nagy különbség, a szöges ellentét. A két szövetség elvi ellentéte alapjában véve osztály ellentét. A NATO- tömb lényegét, politikáját és szervezetét az imperializmus természete, agresszióra és expanzióra orientáltsága határozza meg. A NATO irányvonala az, hogy érvényesítse a monopoltőkés burzsoázia legagresszí- vabb köreinek, a katonai-ipari komplexumnak, az egész imperialista reakciónak az érdekeit. A Varsói Szerződés Szervezete politikájának lényegét és e szervezet struktúráját a szocializmus békeszerető természete határozza meg. E szövetség politikai irányvonala megtestesíti a munkásosztály, a dolgozók érdekeit, akiktől idegenek a hódító, agresszív cálok. Annak a társadalomnak az érdekelt testesíti meg, amelyben nincsenek a háborúkban, a háborús profitokban, más népek kizsákmányolásában érdekelt erők. Ezeknek a vitathatatlan tényeknek a világánál kiáltóan ellentmondanak a valóságnak és eltorzítják a valóságos tényállást azok az állítások, amelyek szerint a mai nemzetközi politikában minden baj és visszásság forrása nem az imperializmus agresszív irányvonala, amelyet a pekingi hegemonisták támogatásával igyekeznek megvalósítani, hanem a „tömbpolitika“, amelyet egyaránt folytat az Egyesült Államok és a Szovjetunió, a NATO és a Varsói Szerződés Szervezete. Súlyos hibát követett el az, aki a Jömbpolitika" közös nevezőjére hozza e homlokegyenest ellentétes csoportosulások tevékenységét. Államok valamely szövetségének politikáját nem önmagában e szövetség létének ténye határozza meg, hanem a szövetségben egyesült államok társadalmi-gazdasági rendje, ezek tényleges politikai érdekei és céljai, ideológiájuk. Ma, amikor egyetlen jóakaratú embernek, a béke és a társadalmi haladás egyetlen hívének sincsen égetőbb gondja, mint hogy megaka dályozza a hidegháborúhoz való visz- szatérést, nem lehet elősegíteni e feladat megoldását, ha nincs pontos elképzelésünk arról, hogyan állnak fel a nemzetközi erők a háború és a béke kérdésében, honnan indul ki a háború veszélye, és kiknek van a legnagyobb részük a háború elhárításában. A katonai csoportosulások szembenállása vitathatatlanul negatív tényezője a mai nemzetközi életnek. De más dolog e tényező megszüntetésére, a tömbök feloszlatására törekedni és megint más nem látni az elvi, lényegi különbségeket egyfelől a NATO, másfelől a VSZSZ társadalmi, osztály- és politikai lényegében, ab ban a szerepben, amelyet e szerve zetek a nemzetközi életben játszanak. A marxisták mindig elutasították a katonai-politikai csoportosulások formális, lényegében tudománytalan megítélését. Amikor a századfordulón megalakult a hármas szövetség és az antant, a forradalmi munkásmozgalom s elsősorban Lenin és a leninisták ezeket egyformán ítélték meg. Mindkettő egyformán imperialista tömb: arra készülnek, hogy torkon ragadják egymást, kirobbantsanak egy addig példátlan világméretű véres mészárlást gyarmatok megszerzése, saját népük és más népek ki rablása végett. Azok, akik eltértek ettől az egyedül helyes, tudományos osztályé llásponttól, mint ismeretes, oda jutottak, hogy elárulták a munkásosztály érdekeit. A mikor a második világháború előkészítése céljából megalakították az agresszív imperialista hatalmak tömbjét — a hírhedt „Berlin— Róma—Tokió-tengelyt“ —, és amikor vele szemben, már a háború alatt, létrejött a Hitler-ellenes koalíció, e két katonai-politikai csoportosulásnak — céljaiból és politikájából kiindulva — a világ kommunistái osztályalapon megfogalmazták pontos megítélését. Az előbbi szövetség agresszív tömb volt, amely leigázást és népirtást, a társadalmi haladás sok évszázados vímányainak elpusztítását zúdította az emberiségre. A másik pedig olyan államok szövetsége volt, amelyek bár társadalmi-politikai rendszerüket tekintve mélységesen különböznek egymástól, a konkrét történelmi körülmények folytán egyesítették erőfeszítéseiket progresszív célok érdekében, a fasiszta agresszor szétzúzása és a civilizáció megmentése érdekében. És csak dog- matizmusban és skolasztikában menthetetlenül megfeneklett embernek juthat az eszébe, hogy egy kalap alá vegye a második világháború időszakának két említett csoportosulását, egyszínűre fesse őket a „tömbpolitika“ festékével csupán azon az alapon, hogy formai szempontból ez is, az is katonai-politikai szövetség volt. Még inkább áll ez a NATO ra és a Varsói Szerződésre — korunk katonai-politikai szövetségeire, amelyek ellentétes társadalmi-politikai rendszereket képviselnek. Ha nem spekulatív sémákból és absztrakciókból, hanem az objektív valóságból indulunk ki, akkor ugyan mit jelent konkrétan — politikailag, gyakorlatilag — az imperialista katonai tömbök leleplezésének és bírálásának felcserélése a „tömbpolitika“ olyan bírálatával, amelyben középponti helyen van a NATO-tól és a Varsói Szerződéstől való „egyenlő távolságtartásról“ szóló tézis? Mi az értelmük laz olyan felhívásoknak, amelyek szerint a békeharcot általában a „tömbpolitika“ ellen kell orientálni, amelyet közben elszakítanak a katonai csoportosulások osztálylényegétől, tevékenységük konkrét tartalmától? Tényleges értelmük csak egy lehet: a békemozgalom szembeállítása a Szovjetunió és más szocialista országok külpolitikájával. Éppen így teszik föl a kérdést azok, akik szorgalmazzák, hogy létre kell hozni „az erők új szövetségét“, amely képes szembeszállni egyrészt a szovjet politikával, másrészt az amerikai politikával, és afféle „harmadik utat“ tud képviselni a nemzetközi kapcsolatok területén. Az olyan próbálkozások, hogy a békeharcot összekapcsolják a szocializmus külpolitikája elleni harccal, a szovjetellenesség ilyen vagy olyan formáival, nem pusztán utópikusak. Gyakorlati és politikai vonatkozásban ezek a próbálkozások teljesen valóságos előnyt adnak az imperializmus és az agresszió erőinek, amelyek érthető módon érdekeltek a békeszerető erők megosztásában, és minden módon igyekeznek támogatni és aktivizálni e „harmadik“ irányvonal lényegében szovjetellenes hátterét. Ezzel kapcsolatban helyénvaló emlékeztetni a kínai vezetés evolúciójára: a kínai vezetés egy ideig megpróbálta összekötni a szovjetelle- nességet antiimperiálista nyilatkozatokkal, s végül is az imperializmus nyílt támogatásánál kötött ki. A nemzetközi helyzet mostani kiéleződése már közvetlenül összefügg a kínai vezetés hegamonista és militarista irányvonalával; a kínai vezetésnek az imperializmussal való összefogása pontosan kifejeződött Teng Hsziao- ping cinikus kijelentésében, hogy Kína a NATO 16. tagjává lett. N em kevésbé lényeges a következő mozzanat. Az a kísérlet, hogy a nemzetközi élet kedvezőtlen jelenségéért viselt felelősséget „egyenlően osszák el“ a Varsói Szerződés Szervezete és a NATO között, elkerülhetetlenül a NATO bírálatának gyengülésére fog vezetni. A valóságos tények tanúsága szerint teljesen helytelen az az állítás, hogy a NATO „védelmi szövetség“. Hiszen éppen ebből a megítélésből fakadnak azok az enyhén szólva naiv okoskodások, hogy a NATO-t fel lehet használni a „nemzetközi stabilitás“ megszilárdításának eszközeként, sőt afféle „védelmi pajzsként“ (arról hallgatnak, hogy kivel szemben) abban az esetben, ha valamelyik nyu gat-európai országban győznek a demokratikus erők. De vajon az, aki a demokratikus és a munkásmozgalom nevében beszél, hogyan tévesztheti szem elől azt a tényt, hogy a NATO politikájának „veleje“ a forradalmi és demokratikus erők elleni közös harc? A NATO valóban védelmez „stabilitást“, de olyan stabilitást, amelyben az ame rikai és a nemzetközi imperializmus érdekelt, és amely egyértelmű a társadalmi status quóval, a monopol- tőkés uralkodó réteg hatalma ellen irányuló haladó társadalmi átalakulások megakadályozásával. Foglaljuk össze az elmondottakat. Azok, akik egy kalap alá próbálják venni a NATO-t és a Varsói Szerződést olyan érveléssel, hogy „a mai világ realitásain alapuló“ stratégiát kell kidolgozni, a valóságban hátat fordítanak ezeknek a realitásoknak, sőt súlyos kárt okoznak mind a béke ügyének, mind a kapitalista országokban a dolgozók érdekeiért vívott harcnak. Az azt jelenti, hogy: — tagadják a szocializmus szerepét az európai béke megóvásában, a termonukleáris világháború elhárításában az elmúlt három és fél évtized folyamán; — befeketítik a létező szocializ must és félrevezetik a dolgozókat, a békeszerető demokratikus erőket a szocializmus külpolitikájának igazi céljait illetően, ezzel pedig nagymértékben gyengítik a békeszerető mozgalom potenciálját; — illúziókat keltenek a NATO-val kapcsolatban, igazolni próbálják a NATO akcióit, és ezzel elaltatják a tömegek éberségét a NATO azon mesterkedéseivel szemben, amelyek a nagytőke uralmának megszilárdítására irányulnak, sőt az amerikai imperializmus diktátumának fenntartását célozzák még az egyes államok bel- ügyei vonatkozásában is; — megzavarják az embereket a háborús veszély és a fegyverkezési verseny igazi forrásait illetően, támogatják az imperialista propagandát, amely legendákat terjeszt a Nyugat békeszeretetéről, és ezzel támogatja a „szovjet fenyegetés“ ürügyén folytatott rágalomhadjáratot; — gyengítik azt a harcot, amelyet a dolgozók folytatnak a fegyverkezés társadalmi-gazdasági következményei (a katonai kiadások és az adók növelése, az infláció fokozódása, a népjóléti kiadások megnyirbálása, a munkanélküliség növekedése) ellen; — gyengítik azt a harcot, amelyet a tömegek folytatnak az új hidegháború felé való sodródás ellen, megingatják azt a meggyőződésüket, hogy a békéért és az enyhülésért vívott harcban szilárdan támaszkodhatnak a szocialista országokra mint hatalmas társadalmi-politikai erőre. M indez különösen nagy jelentőségű a mai körülmények között, amikor égetően szükségessé vált, hogy a békeszerető erők közös akciókkal meggátolják a fordulatot a hidegháború irányába. * A valóságos tények meggyőzően tanúsítják, hogy a Varsói Szerződés Szervezete aktívan harcol a fegyverkezési hajsza ellen, a háborús veszély ellen. Tevékenysége a béke ügyét szolgálja, arra irányul, hogy megvalósítsa a szocializmus történelmi küldetését: az emberiség megmentéséi az új világháborútól. II — H BEKE SZERZŐDÉSE ES AZ AGRESSZIÓ PAKTUMA 8 írta; BORISZ PONOMARJOV, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, az SZKP KB titkára *
