Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-21 / 38. szám
ÚJ SZÓ 2 J I960. T izenhat négyzetkilométernyi parkosított zöldövezet, az egy és három- negyedmillió lélekszámú osztrák főváros tüdeje. A városközponttól viszonylag közel ez a Práter, a bécsiek egyik leglátogatottabb, legkedveltebb hétvégi pihenő- és szórakozóhelye. Sokan keresnek itt felüdülést, kikapcsolódást, tőle remélik legalább ideiglenes szabadulásukat a munka, az élet köznapi gondjaitól. Ki-ki saját tetszése szerint a századokra emlékező fák övezte utakat és ösvényeket rója, vasárnapi ebédre elruccan egy hangulatos zenés kerthelyiségbe, vagy a hatalmas Práter-stadiont, sok-sok nagy labdarúgó csata színhelyét választja. Még többen keresik fel a Práter vidámparkját, ezt az óriási szórakoztató nagyüzemet, amely száz meg száz ötletes attrakciójával, fényreklámos tarka forgatagával — beleértve talmi csillogását és giccseit is —, egyedi légkörével vonza felnőttet és gyereket egyaránt. Augusztus utolsó hétvégén ezzel a csábos „profi“ kínálattal szemben 80 ezer főnyi tömeg részesítette előnyben a Práter Jezsuita- és Aréna-rétjét. Hagyományos színhelye ez testvérlapunk, az Osztrák Kommunista Párt központi sajtószerve, a Volksstimme évente megrendezett népünnepélyének. Az idén rangját emelte, hogy három és fél évtizeddel ezelőtt jelent meg a lap első száma s jubileuminak számított, hiszen harmincötödször rendezték meg. — Ünnepünk —■ magyarázza Hans Kait, a lap főszerkesztője — a béke és a népek közti megértés ünnepe. Számos művésznek és sportolónak, továbbá a keleti és nyugati szomszédállamok testvérlapjai képviselőinek részvétele minden esztendőben kiemeli ezt a jellegét. Mi is vonzza ide az embereket? Hogyan is versenghet ez a rendezvény a szórakoztatóipar fellegvárával? Meggyőződtem róla, éppen azzal, hogy nem erre törekszik, hiszen nemcsak a célja más, hanem a párt szerény eszközei sem engednék meg az ilyesmit. Szervezői annál inkább törekednek sajátos jellege kialakítására. Egy mondattal ez a sajátos jelleg úgy fejezhető ki, hogy a szórakoztatás különféle formáit, továbbá a sportot, a művészetet, a népművelést, a tájékoztatást és a politikumot, de nemkülönben azok igényeinek kielégítését is, akik egy-egy hagyományos vagy új nemzeti élet — vagy italkülönlegességet szeretnének megízlelni — sikeresen összeötvözték. Amolyan családi hangulatú, a dolgozó emberekre gondoló ünnep ez, amelyen lehet szórakozni, művelődni, tájékozódni és ismerkedni, sportolóknak szurkolni, amely egyidejűleg emlékeztet óriási méretű búcsúra, itt-ott kirakodóvásárra is, amelyen megvehető Ilyen és amolyan édesség, jó falat, kortynyi finom Ital (két nap alatt viszont egyetlen „elázott“ embert sem láttam), ahol nyeremény reményében tombola sorsjegyeket lehet vásárolni, de lényege mégsem ez. Inkább a több kisebb-na- gyobb szabadtéri színpadon szinte megszakítás nélkül pergő műsor, beleértve külföldi vendégegyüttesek fellépését, a szocialista országok test- vérlapjai pavilonjainak tájékoztató minikiállításai, jelszavak, brosúrák tömkelegé, amelyek szót emelnek az osztrák dolgozók alapvető követelményeiért, a jobb bérfeltételekért, az adóreformért és főleg az elhatalmasodó megvesztegetések, a korrupció ellen. Ebbe a képbe szervesen illeszkedik a különféle diktatórikus és fél- fasiszta rendszerek, a multinacionális monopóliumok, a lázas fegyverkezés, a tőkés világ válságjelenségei és okozói ellen síkra szálló külföldi elvtársak szenvedélyes agitációja — szóban és írásban egyaránt. Politizáló népünnepély ez. Ebben megegyezek azokkal a burgenlandi munkásokkal, is, akikkel a Rüdé prá- vo pavilonja előtt jól hűtött, habos budéjovicei sör mellett, a Moravan- ka fúvószenekar hangulatos számait hallgatva, beszélgetek. Ok sem tekintik a szórakozást, az étel-italkósGyakran került elő az esernyő is, de ez sem ronthatta el tízezrek hangulatát tolót, a sportrendezvényeket az osztályharcos megnyilvánulások amolyan körítésének, tömeget csalogató mézesmadzagnak, hanem e politikai jel legű népünnepély elmaradhatatlan szerves részének, mert végeredményben ez még az is tartozéka a teljes életnek. Az ifjúsági színpad órákon át a rock-zene híveinek találkozóhelye. Az időjárás nem éppen a legkedvezőbb, a központi büfében ebédidőben még helyed sem foglalhattunk az esőáztatta fapadokon, amúgy álltában, egyik kezünkben esernyővel csipegettük a jóízű grillezett csirkét. Itt pedig a fűnek még ideje sem volt megszikkadnia s mégis, farmer- nadrágos fiatalok százai hevesednek a langymeleg gyepre, hogy meghall gassák kedvenceiket. Most éppen a „Rock zene a jobboldal ellen“ elnevezésű nyugatnémet mozgalom egyik legkiválóbb együttese mutatja be Koslowski című rock-operáját. Az előző nap este pedig tanúja voltam a magyarországi Piramis együttes nem kisebb sikerének. A Jezsuita-réten felállított központi színpad felé sietek, öles betűk mesz- sziről hirdetik a központi jelszót: Soha többé fasizmust, soha többé háborút. Idősebbek, fiatalabbak sűrű tömege hallgatja a világhírű Gisella Mayt, a politikai dal primadonnáját és partnerét, Alfred Müllert, akik a Berlini Városi Opera zenekarával Bertold Brechf-számokat adnak elő. Az erősödő szél hasztalan kíséreli meg elorozni messzecsengő hangju kát a mikrofonok elől... Amodébb a legfiatalabbak gyűrűje veszi körül a rét egyik sarkában a hazánkbeli Slnieőko népművészeti gyermekegyüttest, amelynek különö sen népi táncait csodálják meg. Naponta ihárom ízben is ízelítőt adnak tudásukból és utána megérdemelten kortyolgatják az üdítőitalt és majszolják az édességet. Az iráni Tudeh-pártnak és lapjának, a Martomnak is van itt egy sátorféléje. Nemcsak egy-két nemzeti étküket, így például a fasirozottra emlékeztető Rababot kínálják, hanem az ország helyzetéről számot adó kis nyomtatott füzeteket és a Khomejni ajatollah életpályáját marxista szemléletben értékelő kétoldalas gazdaságpolitikai folyóiratot is a kezembe nyomják. Kissé távolabb a csehszlovákiai Orbis kiadványaiból nyerhet az érdeklődő képet hazánk helyzetéről. életéről. Igen nagy keletjük van Karéi Gott legújabb lemezeinek is. A Népszabadság pavilonjánál a gyomor- pártiak a kitűnő lángosnak, a jó magyar bornak hódolnak, mások viszont előnyben részesítik a cigányzenekar produkcióját. A legjobban azok járnak, akik a kettőt párosítják ... Ismét a nagyszínpad felé rajzik a tömeg. Közben a napocska néha-néha felülkerekedik az esőfelhőkön s így még jobb hangulatban vagyunk tanúi a grúz dal- és táncegyüttes, a Rusztavi brilliáns teljesítményének. Lihegve érkezik színpadközeibe egy testesebb családapa. Büszkén mutatja törökmézet szopogató fiának a műsorlapot: — Képzeld, sikerült au- togrammot kapnom Gaby Seiferttől, Grosicstól, sőt Rodnyinától és Zaj- cevtől is __ So kan buzdítják a Prátert átszelő úton a futóverseny résztvevőit, mások a boxra, egy szovjet nemzetközi nagymester sakkszimultánjára, a csehszlovák—osztrák junior súlyemelő viadalra adják voksukat. Alkonyo dik, de még nagy a sürgés-forgás a lacikonyhák, az antikváriumi példányokat is árusító könyvsátrak, a különféle társasjátékokra, célbadobá- lásra — csekély „befektetés“ mellett, kis tárgyi nyereségek reményével — biztató hangerősítős „kikiáltók“, és a népművészeti cikkeket gazdag választékban kínáló sátrak körül is. De közeledik a befejezés pillanata. Hiszen kihúzták már a tombola nyerőszámait. Az első díjat, egy FIAT 131-es személygépkocsit (hatan lettek így új autó tulajdonosai], Valeria Riedel asszony nyerte. Alig tud szóhoz jutni a felindultságtól: ,fiv- ről-évre eljárok ide... S most óriási az örömöm ...“ öreg este van már, amikor elhangzik az egyetlen „hivatalos“ beszéd. Közvetlenül a fesztivál egyik fénypontja, a közkedvelt „prágai csalogány“, Karel Gott többször megúj- rázott hangversenye és záróakkordja, a tűzijáték előtt. A beszédet Franz Muhri, a párt elnöke tartja. Egyik mondata a legtalálóbb közvetett választ adta arra a kérdésemre, hogy tulajdonképepn mi is vonzott erre a népünnepélyre — a rossz idő dacára — nyolcvanezer embert, köztük igen sok fiatalt, annak ellenére, hogy színhelyétől alig egy kőhajítás- ra ott van a szórakoztató ipar nagyüzeme. Ez a mondat így hangzott: „Az Osztrák Kommunista Párt és lapja, előre mozdító erőként hozzájárult ahhoz, hogy az eltelt harmincöt esztendőben együttes akciókkal és mozgalmakkal gazdasági és szociálpolitikai területen is figyelemre méltó előrelépést kényszerítettünk ki a dolgozó emberek érdekében.“ Nos, a Volksstimme ünnepe meggyőzően tanúskodott arról, hogy ez, ha még nem is minden osztrák dolgozó, de évről-évre gyarapodó hányaduk számára többet jelent a Práter csillogásánál. És — hadd tegyem hozzá — nyilván ez a magyarázata annak is, hogy erről a politizáló népünnepélyről oly mélyen hallgatott a jobboldali sajtó, például a magát függetlennek minősítő Kurier vagy a Neue Kronen Zeitung. GALT IVAN Nézelődés, szórakozás közben jólesett az üdítő ital is... (Ivan Laputka felvételei) A Kodé právo és a köskedvelt Moravanka févéssanakar is kftsxflati a Volksstlm- aa jabilanmi fasst Irénét » , '■ Harmincöt éves és mind fiatalabb A béke és a barátság ünnepe a bécsi Práterben
