Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-14 / 37. szám
A kortárs ukrán irodalom, a Szovjetunió többi nemzetének irodalmához hasonlóan, pezsgő életet él, elválaszthatatlanul a szocialista ország életétől és együtt azokkal a problémákkal, melyekkel az emberiség küzd nyugtalan korunkban. A legjelentősebbek művei magas fokú eszmeiségükkel, formai tökélyükkel, a múlt, jelen és jövő ábrázolásában a művészi szintézis színvonalával tűnnek ki. Különösen megfigyelhető ez a költészetben, ebben az operatív, közvetlen műfajban. Mikola Bazsan, aki tavaly ünnepelte születésének 75. évfordulóját és a már nem élő Pavlo Ticsinával, Makszim Rilszkivel és Volodimir Szosziurával együtt volt megalapítója a szovjetukrán költészetnek, tavalyelőtt jelentetett meg egy kötetet Mélyedések címmel. Filozófiai töltésű, szenvedélytől fűtött könyv. Bazsan intellektualizmusa, filozófiai fölkészültsége és képzettársítő képessége már a huszas években megmutatkozott, és ezek a jegyek, időközben erősödvén, ma is jellemzik költészetét. Joggal mondhatjuk, hogy Bazsan olyan költő, aki egyetlen képben képes ábrázolni embert, társadalmat, történelmet. Jól megfigyelhetjük ezt az említett kötet bevezető versében, Az ember és nép nevével címűben, amelyben a szocialista ország alkotmányát és népének győzelmét énekli meg a költő. Több versében is kinyilvánítja internacionalizmusát, humanizmusát. Nagy tisztelője a keleti költészeteknek. Az ő mesteri tolmácsolásában jelent meg ukránul több nagy költő müve. A filozófiai töltésű verseiben az emberi élet folytonosságáról, céljáról, időszerű egyéni és közösségi kérdésekről Ír, az előző nemzedékek által létrehozott szellemi kincsekről, amelyek megsokszorozódva válnak aktivizáló erővé a ma embere számára. A kortárs ukrán költők közül „legmodernebb“ Ivan Dracs, aki in- tellektualizmusával tűnik ki. Első kötetének — Napraforgó (1982) — előszavát a jeles ukrán kritikus, L. Novicsenko irta. Ez egyben a nem mindennapi tehetség elismerését jelentette. Eddig számos verseskönyve, poémája jelent meg, közülük az erősen metaforikus Kés a napba című hozta meg számára az igazi sikert. ír filmforgatókönyveket és fordít a világirodalomból. Gyökér és korona című, 1974-ben megjelent könyvéért két évvel később az Ukrán SZSZK legnagyobb díjával, p Sevcsenko-díjjal tüntették ki. A merészen újító szellemű Uracs — akárcsak az orosz Voznyeszenszkji — azonnal a kritika kereszttüzébe került. De hát a bátor, sajátos hangú, eredetiségre törekvő sorsa már ilyen. Közben továbbra is fejlődött a költő, mélyebben megismerte az embereket és az életet, a körülötte levő dolgok lényegét. Van verse a bur- zsoá nacionalisták, a szocializmus és a haladás ellenségei ellen, írt Pablo Nerudáról. Dracs múzsája azonnal reagál minden újra, jelentősre, nem kerülte el figyelmét például a kibernetikai enciklopédia kiadása sem. A költő Majakovszkijt tartja mesterének; lobogva harcol verseiben a Nagy Október eszméiért. A klasszikus verselésnek is tudója, főként szerelmi lírájában; filozofikus látásmódja, a természet és az egyszerű ember iránti vonzalma Whitmanhez közelíti, ami pedig a művészi eszközöket illeti, Lorcához áll közel. Kimondottan klasszikus módon verselő költő Dmitro Pavlicsko; hu- cul favágó fia. Minden ukrán területek egyesülése 1939-ben utat nyitott számára a művelődés felé. A Ívovi egyetem filozófia szakos hallgatójaként debütált 1953-ban; azóta mintegy húsz könyve jelent meg. Kiemelkedő földijének, Ivan Frankónak a költészete volt rá hatással — belőle táplálkozott forradalmisá- ga, általa tágult szemlélete, általa mélyült a világirodalom iránti tisztelete és szeretete. Más költészetekből azokat kedvelte és tolmácsolta elsősorban, akiknek közük volt nemzeti felszabadító harcokhoz, példaképül állította őket népe elé. Pavlicsko ma talán a szonett legnagyobb mestere Ukrajnában. Szonettek a címe legújabb könyvének is, amely 1978-ban jelent meg Kijevben, egyúttal bizonyítván, . hogy — a klasszikus verselési mód elhalásáról szóló némely elmélet ellenére — reneszánsz szonettekben is kifejezhető a jelen. Egyébként ezt Franko is bizonyította a szonett és más klasszikus formák alkalmazásával. Mint minden jelentős költő, Pavlicsko is tág összefüggésekben értelmezi a mát. Elítéli a hazugságot és a rosz- szat, ugyanakkor harcol a jőért, a szépért, a haladásért. Galilei, Giordano Bruno, Petőfi, a Magyar Tanácsköztársaság, Rembrandt, Michelangelo, Musza Dzsalil, FuCík, Lorca, Gagarin — mind-mind gondolatgazdag szonettek írására indították Pav- licskot, aki természetesen más formáknak is művelője. E gészen más alkat, de ugyanolyan termékeny költő Vitalii Korotics. Tudós családból származik, ő maga orvos, rengeteget utazik a világban. Tud egyebek közfitt angolul; fordított is. A modern költészet és művészet tisztelője. Mindez, és az, hogy Kijevben született és nevelkedett, szerepet játszott abban, hogy kifejezeten intellektuális és urbánus költővé formálódott, aki elveti a szentimentális lírát és egyfajta energikus költészet felé hajlik. Mint költőt, főként érdekli saját hivatása, a tudományos-műszaki haladás, égető erkölcsi kérdések, a kapitalista világ hanyatlása és e hanyatlásban az ember helyzete, a művészet újító szerepe. Az utolsó Korotlcs-kötetek közül elsősorban az 1968-ban megjelent Tűz című érdemel figyelmet; ezért Sevcsenko-dljat kapott. A bevezető versben munkáskezekről énekel, amelyek egy pusztító földrengés után újjáépítették Taskent városát. Hirosima és Giordano Bruno kapcsán a tűz megsemmisítő és teremtő erejéről vall. A középnemzedékhez tartozik Lina Kosztenko. Ma vitathatatlanul ő a legtehetségesebb ukrán költőnő. Kijevben úgy beszélnek róla — talán egy kis túlzással —, hogy ő a szocialista Ukrajna Lesie Ukrajinkája. A szív útjai című 1961-ben kiadott kötetéből is kiolvasható, hogy kiváló ismerője a népi lelkületnek, érzelem- és hangulatvilágnak. Mesterien tárja föl korunk emberének lelki konfliktusait, érzékenyen reagál erkölcsi kérdésekre. Hazafias és szerelmi motívumok is elegyednek lírájába. Nagyon hangsúlyozza a művész társadalma és nemzete iránti felelősségét. Utolsó verseskönyvében Az örök folyó partjai felett — a fasiszták elleni harcban elesett katonák halhatatlanságát énekli meg, továbbá a művészet, az anyaság halhatatlan erejét, a gyorsuló időt, az emberi élet értelmét, Liszt kijevi szereplését, a szerelem és a barátság örökké tartó hatalmát. B orisz Olijnik a hatvanas években debütált és már 1975-ben a Szovjetunió állami díjával tüntették ki. Igazi tehetség, aki Majakovszkij, Pavlo Ticsina, Hikmet és Pablo Neruda költészetén nevelkedett. Korszerű gondolkodás társadalmi kérdésekről, a személyesnek és a közösséginek az egysége — ez képezi eszmei és erkölcsi radikalizmusának a lényegét. Lenin, aki számtalan versben él a szovjet költészetben, természetszerűen jelenik meg az ő művészetében, belső szükségletből. A forradalom vezére szervesen együtt van az egyszerű emberrel, együttérez vele, álmaival. Ilyen Lenin alakja Olijnik Igazság című (1976) terjedelmes gyűjteményében, amelyben egyébként érezzük a korunk politikai, szociális és erkölcsi ellentmondásai közötti feszültséget. Verseiben az etikai motívumok széles költői látásról, elkötelezett magatartásról, éberségről és arról tanúskodnak, hogy Olijnik nem ismer kompromisszumot az erőszakkal, a rosszal, az igazságtalansággal szemben. A formát tekintve: Jevtusenkó- hoz és Rozsgyesztvenszkijhez áll közel. Lírája gyakran hajlik át epikába. Mestere a merész, helyenként lazábbnak tetsző metaforának, valamint a hiberbolának és a megszemélyesítésnek. Nem szereti a tiszta rímeket, és tudatosan használ kötetlen formát. A fiatal nemzedékből legtehetségesebbnek mutatkozik Szvitlana Jo- venkova, Viktor Térén, Tamara Kosztyecka és Hrihorij Bulah. Mind a négyen saját hangjukon szólaltak meg, mind a négyen saját útjukat járják. A legfölkészültebbnek Szvitlana fovenkova látszik. Költészetében harmonikus egységben játszik szerepet az érzelem, tudat, tájékozottság, a megfigyelés és az ábrázolás képessége. Már az első kötete, az 1969-ben megjelent Kék láng elismerést váltott ki. írt poémát Chiléről, és szépen tud szólni szülővárosáról, Kijevről. Költészetében művészi szinten konkretizálódik a haladás eszméje, az emberi lét sokrétűsége, a kötelességtudat, az anyaság, a természet. Viktor Térén, összhangban hivatásával (főmérnök), racionális költő. Munkástémákat, munka- közösségeket, a tudományos-műszaki haladást verseli meg. 1960 óta több kötete jelent meg, bennük szonettek, népi ihletésű dalok is. Kiegyensúlyozott, megfontolt, tartózkodó költő. Kijev őt is megihlette. Nálánál líraibb alkat Tamara Kosztyecka. Második kötetét — Hívás (1975) — jelentős előrelépésként könyvelte el a kritika. Az ifjúember gazdag és vonzó világa elevenedik meg költészetében, együtt a munkával és szerelemmel, az apák, a hősi múlt, a haza iránti szeretettel, a természet és a művészet gazdag világával. Együttérez azokkal, akik szülők és szeretet nélkül maradtak, akiket igazságtalanul bántottak és aláztak meg. A Csak a munkában vagyok boldog című versében egy, pártba lépő fiatalember hangulatait, gondolatait eleveníti meg a költőnő; szabad fordításban így végződik a vers: aki vörös lángban melegítette szívét, egyetlen lépést sem hátrál. Eddig egy, de nagy reményekre följogosító kötete f Hajnalhasadás, 1979) jelent meg Hrihorij Bulahnak, aki külföldön is ismert rádiós és televíziós előadóművész. Több dimenzióban jeleníti meg korunk emberét, a BAM építőit ugyanúgy mint a vietnami harcosokat, tanítóját, tengerészeket, gépészeket, az utazások során szerzett benyomásokat. Valamiféle különös melegség, izgalom, az értelem és a szerelem győzelméből fakadó érzések hatják át verseit. Időközönként megjelenő elbeszéléseit úgyszintén. Kötetzáró költeményében, a Kék madárban, kortátrsai nevében is kifejezi békevágyát, az emberi boldogságért, a teljes életért. MIKULÁS NEVRLf 980. . 14. >3 n II A közelmúltban láttam egy filmet. Nem kalandfilro volt, nem is Colombo hadnagy kápráztatta el a nézőket brilliánslogikájával, de Izgalmasabb filmet aligha lehet forgatni. Pedig a filmben „csupán“ arról volt szó, hová vezet, ha az ember továbbra is bűnösen könnyelmű kézzel pusztítja életkörnyezetét, a fákat, vizet, levegőt ... A film történetéről annyit, hogy egy nyugati iparvárosban, ahol a szupervállalatok fity- tyet hányva a legelemibb környezetvédelmi előírásoknak is — termelni kell minden áron — egy napon olyan sűrű füstköd telepedett a város lakosságára, hogy sokan megfulladtak. Most nem a filmet akarom elmesélni. Volt azonban egy jelenet, ami jócskán elgondolkoztatott. Ebben a füstködben fulladozó (a szó szoros értelmében) városban az egyik külvárosi villa lakója, a kihirdetett nagyfokú veszélyeztetettség ellenére kertjében égette az összegyűjtött gyomot. A nedves kupacból sűrű fekete füst szállt fel, behúzódott a szorosra zárt ajtók, ablakok mögé, tovább fullasztotta az amúgy is agyonkínzott lakókat. Itt is, ott is nyíltak a gondosan bezárt ablakok, innen is, onnan is figyelmeztették a „tüzelő“ villatulajdonost. Az azonban oda se hederített, a kert az enyém, a gyom is az enyém, azt csinálok vele amit akarok, gondolta magában — és tüzelt tovább. A figyelmeztetések hangereje egyre fokozódott, egyre ingerültebbé vált — eredmény semmi. Ekkor aztán kinyíltak az ajtók is, innen is, onnan is begerjedt lakók közeledtek a tüzelő szomszédhoz, aki azonban ahelyett, hogy elfojtotta volna a füstölgő kupacot, arrogáns módon válaszolt. Ekkor jött a csattanó. A felbőszült lakók, látva, hogy a szép szónak nincs látszatja, alaposan elpáholták a „füstokádó“ szomszédot és közös erővel eltiporták a füstölgő kupacot is. MAGÁNÜGY KONTRA KÖZÜGY Ennyit a filmről, amit már jóformán el is felejtettem, amikor a minap egyik szomszédunk ismét eszembe juttatta. A szomszéd, a szemközti szövetkezeti lakásból, ú) autót vásárolt. Csillogó-villogó amolyan család szemefényét, amely kacéran parkol a ház előtt, ingerelve azokat, akik azt kérdezik: miből... Mondom, a szomszéd új autót vett, amit kétnaponként, akár kell, akár nem, gondosan lemos. A pincéből kivezetett gumicsővel, s melegvízzel. Persze, a szövetkezeti ház minden lakója tanúja az esetnek, de látják mások Is, sokan, nagyon sokan. Közömbösen elmennek a szomszéd mellett, az ismerősök odavetnek egy-két szót. Igaz, nincs is a dologban semmi rendkívüli, hiszen övé a szövetkezeti lakás, az autó is, a gumicső is, a melegvíz ... . Igen, ez a pont, ahol a szomszédokban fel kellene ötlenie a kérdésnek: hogy kié a melegvíz! A szomszédé? Jó-Jó, talán megfizet érte... Nem tudom". De a kemény bányászmunkával felhozott szénért nem fizet meg, ez biztos. Nem fizet meg azért sem, hogy a Jelenlegi világgazdasági helyzetben minden elpocsékolt energia ... De hiszen Ismerjük a szöveget valamennyien. Hát akkor miért nem szólunk a szomszédnak, először szépen, Illedelmesen, ahogy a filmben láttam. Szomszéd, az a melegvíz nem a magáé, a mienk is... Nem, dehogy is, arról nincsen szó, hogy a szomszédot bárki is eltángálja. Nagyon szimpatikus, rendes dolgozó. S a jelek szerint nincsen rá semmi ok, hiszen nem az én vizemet pocsékolja, csak a mienkét. És sokak szerint ez nagy különbségi De tényleg különbség? Aligha... S ezt minél később tudatosítjuk, annál rosszabb nekünk ... AGÖCS VILMOS JEGYZETEK A KORTÁRS UKRÁN KÖLTÉSZETRŐL
