Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-07 / 36. szám
„Ha a Bodrog és a Latorca részletes térképét kiterítenénk a régi idők mesemondó apókája elé, s elmagyaráznánk neki, hogy az a sok-sok kacskaringós vonal folyókat és holtmedreket jelent — bizonyára így szólna: hát, gyermekeim, itt valami részeg óriás szántogatott, amikor csára dűlöngőzött — akkor csára ment az ökre, ha meg prukra tántorodott, akkor prukra húzott az ökre is. Nem is csoda, hogy így össze vissza szántotta ezt a tájat.“ A fenti sorokat Erdős László biológus egyik dolgozatából másoltam ide és való igaz, hogy nem ok nélkül. Erdős László madártani kutatásokra tette fel az életét, de látván, hogy a Bodrogköz vízi világa milyen változásokon megy keresztül, rendkívül fontos feladatnak tartotta a népi halászkultúra feldolgozását. Az Állami Meliorációs Intézet nagykaposi (Verké Kapuäany) állomásán vállalt munkát. Kapuőr volt két évig. Ha leszolgált egy nap 12 órát, 24 óra szabadot kapott. A szabad idő volt számára a fontos. Ilyenkor vette a magnetofont és felkereste azokat az öreg halászmestereket, akiktől — talán utolsóként — felbecsülhetetlen értékű tudnivalókat szerzett. Mielőtt azonban ezekről szót ejtenénk, térjünk vissza a bevezetőhöz és nézzük meg, mit mond Erdős László Bodrogköz vizeiről. — A Bodrogszerdahely—Agárd—Tokaj közötti háromszögben — csaknem a múlt század végéig — nagy kiterjedésű ősmocsarak voltak. Sok volt a patkószerű és horogforma holtág. Több kilométer hosz- szúságú elhagyott folyómedrek is pásztázták a vidéket. Ilyen volt a Ticce, a Kócka és mások. Az alacsony vizen sűrű volt a növényzet, amely lassan korhadásnak indult. Az idő múlásával erre a rétegre más növények magjait fújta a szél, ezek kikeltek, gyökeret eresztettek. A növényszőnyeg az évek gyarapodásával egyre vastagodott. Véke határában például az is megtörtént, hogy egy egész égererdő — csaknem egy félhektárnyi — úszott a vizen. Ha a holtág megtelt vízzel, az égererdő megemelkedett és úszott a vizen. A Nagytó környékén még ma is található ingóláp. Az ember rá is mehet, csak vigyáznia kell, nehogy lyukba lépjen, mert akkor derékig vízbe merül. A múlt század végén szabályozták első ízben a Tiszát és részben a Bodrogot és Latorcát. A Latorcán nem vágták át a holtágakat, ami halászati szempontból igen fontos. — A Latorcáról mit kell tudnunk? — A Latorca a Munkács környéki patakokat egyesítve éri el a síkságot. Néhány kilométer után már kanyarogni kezd. A leleszi hídig több mellékága Is volt, onnan lejjebb emberemlékezet óta csak holtmedrek szegélyezik. Aggtelek alatt több — részben állandó vízfolyású — belvizeket levezető eret, patakot szed össze. Ilyen például a Csaroda, a Szernye, a Kerepec. A Latorca árterületén a legkülönbözőbb holtmedrek sűrű hálózata terült el. Van közöttük olyan, amelyik még a közelmúltban is az árvizet és a hóolvadásból származó belvizeket vezette le a Latorcába — és olyan is, amelyiknek a nyomát már csak az üdébb növényzet jelzi. E két típus között megtalálható minden átmenet. Mindebből kitűnik, hogy a Latorca bizony sokat csatangolt ezen a lapályon. —. Noha ezzel a csatangolással tönkre is tett sok termőföldet, kárpótlásul felkínálta halait... — Így Igaz. A Latorcában sok hal volt. Emlékszem, az asszonyok még a negyvenes évek elején is batyuval hordták a halat Királyhelmecre, a férfiak pedig szekérrel Sátoraljaújhelyre és Csapra. Érdemes megemlíteni, hogy a Latorca — csak a Szirén kiágazásától a torkolatáig — kereken 150 kanyart vet. Fontos lenne a Latorca minden kanyarát számba venni és a nevüket is lejegyezni, mert ezek a halászat szempontjából igen jelentősek voltak. Minden kanyarban örvény volt, vagy ahogy itt mondják „ör- víny“, mely már régen kimosta, kifúrta a „gödrit“. Ezek a gödrök elérték a 6—8-, de helyenként a 10 méternyi mélységet is, úgy hogy ezekben szívesen tanyáztak a halak. A gödröket különösen ősszel — mikor lehűlt a víz — igen kedvelték a halak. A tapasztaltabb halász szeme a víz felszínének csekély mozgásán is észrevette, hogy a mélyben haltömeg gomolyog. — En úgy hallottam, hogy Bodrogköz valamikor erdőkben is gazdag volt. — Igen, a Latorca árterületét erdőségek borították. Ezek utolsó tanúit, a méteres átmérőjű tölgyeket és a két-három méter vastagságú nyárfákat — amelyek még a múlt századbeli erdőirtások után megmaradtak — a második világháború után vágták ki. Ott, Tudását és ügyességét persze másként is van módja bizonyítani: évente öt-hat virágkiállításon, itthon — például a bratislavai és az olomouci Flórán — és külföldön képviseli a Bratislavai Kertészeti Vállalat színeit a kiállításokra küldött virágok művészi elrendezésével. — Tulajdonképpen a virágoknak köszönhetem, hogy bejártam Európát — mondja mosolyogva. — Voltam Londonban, Erfurtban, Amszterdamban, Szplit- ben — itt első díjjal jutalmazták a munkáját —, Belgrádban, Hamburgban, Bonnban. Felejthetetlen emlékeket, sok-sok ismeretet gyűjtöttem mindenütt. Az újdonságokat, a tanultakat a munkájában is alkalmazza, munkatársainak is továbbadja. — A bratislavhiak igen szeretik a virágokat, sokat is vásárolnak. Igyekszünk a vásárlóinkkal az ismeretlen virágfajtákat is megszerettetni, a különleges és mindig ízléses kombinációkat is elfogadtatni — tér át mindennapi teendőjük ismertetésére. — A hagyományos, egyféle virágból készült csokrok mellett például már sokan szívesen vásárolják a többféle virágból összeállítottakat. Bognár Ilona 16 éve dolgozik az Orchidea virágüzletben, 11 éve pedig irányítja a jelenleg héttagú kollektívát. Ha saját teendői engedik, gyakran odaáll a pult mögé is. ahol a Latorca partot mosott, alámosta a partmenti fákat is és azok fokozatosan bedőltek a vízbe. Az ágazatuk elkorhadt, letöredezett, de a törzsük sokáig ellenállt az enyészetnek. A folyó minden szakaszán — a meder aljában és az oldalában is — a fatörzsek százai hevertek. Ezeket a víz alámosta és az így keletkezett üregeket a halászok „dücskőnek“, illetve „csobaknak“ vagy „csoboknak“ nevezték. Ezekben nyáron Is szívesen meghúzódott, megfészkelt a hal. öreg halászoktól tudom, hogy a dücskőből nem egy mázsát is megközelítő harcsa került a „lesőszákba“. A latorcai halászok évi zsákmányának a 60—70 százaléka ezekből a gödrökből és a tőkék mellől került ki. — A földművesek mindig is megnevezték a dűlőket, a határrészeket, hogy élőszóban is el tudjanak igazodni rajtuk. Vajon „állandó munkahelyeiknek“ a halászok is adtak nevet? — Természetesen. Mutatóban íme a Latorca gödrei, Szirénfalvától lefele: Kisszög, Kétkisszög, Szórna — ez nagy gödör volt, Hutyka — ez híres halászőhely, Hídszög, Gyalomszög, Űrhajó, Terkeér, Salamoni, Terjese, Hursófeli, Kismalomszög, Hursó, Máté, Va- játin, Cékel, Kisbányák, Sulymos, Szújoslé, Bácsin, Buzó, Lénia, Szénégető, Csemetekertnél, Kernyice, Gyalkos, Benés, Kisbenés, Vész, Vészalja, Búzás, Agárdi-dűlő, Setétke, Felsősetétke, Kissetétke, Poty- kás, Karácsonyka, Ungtorok, Bitrics, Görbe, Hajics, Hitvány, Szervice — és ezzel már el is értünk a leleszi hídig. Ettől lefelé következik a: Hollós, a Cigánygödör, a Bolzsoj, — de ez már a csicseriek birodalma. A csicseri határban volt még a: Fok (Udvartorok), a Nyáriörvény, az Alsónyáriörvény, a Pucérgödör, ez állítólag 20 méter mély gödör volt, egyik oldalról lépcsőzetes, a másik oldalról meredek, Kisörvény, Nagyörvény, Vejhám, Dinyeföldoldal, Hajóöv, Kis- mecset, Nagymecset, Ittlengáti, Várszög, Szabókucik, Nagyerdő, Kiserdő. Ezt a sok nevet már csak ezért is fel kellett sorolni, mert bizonyítékai annak, hogy — Forgalmas napokon bizony nincs megállásra időnk, ilyenkor szükség is van a segítségemre. Máskor pedig azért is teszem, mert így jobban látom, hogy megy a munka a tanulólányoknak vagy a fiatal új elárusítónőknek. Ha nem tetszik, a vevő előtt is újra köttetem velük a csokrot. Amikor pedig nyugod- labb napunk van, akkor gyakorlásképpen rendezünk egy kis „házi versenyt“. Ez a tanulás és a tanítás legjobb módja. Hiszen virágot is tudni kell eladni. Ahhoz, hogy a munkánkat jól végezzük, s csakugyan örömet szerezzünk az ajándékozónak és az ajándékozottnak is, szépérzék és ízlés kell, és persze a virágok szeretete. Enélkül jó virágkertész, illetve virág árus senkiből nem lesz. Szavai hitelességét tetekkel bizonyítja: „virágnyelven“ mondja el a munkaszeretetét. Forgalmas nap lévén nem ért rá tétlenül beszélgetni. Az éppen megérkezett friss virágszállítmányból egymásután alkotta — nem készítette — a megrendelt ajándékcsokrokat. Mielőtt a csomagolópapír elrejtette volna, pillantása szeretettel simogatott rajtuk egyet. Mintha legszívesebben megtartotta volna valamennyit. Pedig nem a kedvenc virágaitól — sárga krizantémtól, sárga rózsától, vagy gyöngyvirágtól — búcsúzott. FLÓRIAN MARTA vidékünk halásznépe megbecsülte a „gödreit“. Ezek a gödrök a halász életének — sokszor puszta létének — fontos tényezői voltak. Nem véletlen, hogy így vélekedtek róluk: „A dücskőket jól ismertük. Az kész kamara vót nekünk. Oda úgy mentünk, mint a bőtba. Ott biztosan kaptunk halat.“ — Milyen halászmódokat ismertek a Bodrog mentén és milyen halászszerszámokkal dolgoztak? — Ahol nem voltak kanyarok — a folyók felső folyásain — csak 2—3 féle halászszerszámot használtak. Itt leggyakoribb a gyalmászás volt. A gyalom 50—80 m hosszú háló, főleg a Tiszán és a Bodrogon halásztak vele. A Latorca menti halászok több mint 110 féle halászszerszámot ismertek és használtak. Legkedveltebb mégis a lesőszák volt. Ez kb. 2x2 m-es négyszögű háló volt, két ívforma kávára feszítve, melyen két irányban — derékszögben — keresztbe húztak 3—4 fonalat, melyet helyenként összekötöttek. Az egyik fonalat a halász az ujjára vagy a ped- zőre tekert, ez jelezte, hogy a hal benne van a szákban. Lesőszákkal télen a léken keresztül is eredményesen tudtak halászni. Megemlíteném, hogy az úgynevezett rekesztő halászat keretében igen gyakori volt a lészkák használata. A lészka úgy nézett ki, mint a nádból vagy vesszőből font kerítés, melyet szív formára alakítva függőlegesen erősítettek a vízbe. Ha ebbe beletévedt a hal, kiszabadulni már nem tudott. Persze egészen egyszerű eszközökkel, például lapáttal is halásztak a Bodrog menti halászok. Ez úgy történt, hogy a halász a jégen, mely alatt csak 15—30 cm víz volt, léket vágott, sárral körül rakta a lék száját, s mikor az a jéghez fagyott, hozzálátott a víz kilapátolásához. A kilapátolt víz hamar ráfagyott a jégre, s súlyával szinte magától nyomta kifelé a jég alatt maradt vizet és ezzel együtt a legmélyebb pontra menekülő csíkot, csukát és a többi halfajtát. — A Bodrog vidékén éltek olyan emberek, akik csak a halászatból éltek? — A Bodrog vidékén mindenki halászott, de a halászatot, mint egyedüli megélhetési forrást nem ismerték. Talán ezzel magyarázható, hogy egyetlen olyan halásznótát sem találtam, ami a Bodrog vidékén született volna. Vándoriparosok szerint, ugyan kinek lett volna kedve nótázni a víznél, hiszen azért mentek halászni, mert a szegénység vitte rá őket erre. Jóllehet, néha azért jobb napok is beköszöntőnek. Egy-egy szerencsésebb halpiac után a korcsmában dalra fakadtak a halászok. Ilyenkor a szélesebb körben is ismert halásznótákat dalolták. — Kik azok a halászmesterek, akiktől a legtöbb adatot gyűjtötte? — Csicserből Majoros Gyula, Majoros Mihály, Szi- rénfalváról az Üveges testvérek, Deregnyőből Majoros József, Mokcsáról Kristóf János, Szolnecskáról Pikó Béla és még sokan mások. Géczi bácsi például a bési halászatról, Szerbin Géza pedig az abarai és a nagyráskai halászviszonyokról mondott nagyon sok érdekességet. — Múlt ismeretünk szempontjából mindenképpen szükséges lenne az Ön által összegyűjtött anyag feldolgozása és közzététele ... — Már a gyűjtést megelőzően is folytattam tanulmányokat így az anyag feldolgozása nem okozott különösebb nehézséget. A kézirat elkészült. Dolgozatom első részében a Bodrog vidéke vízrajzát készítettem el, a további részekben pedig a halászszerszámok, a halászmódszerek és a halak leírására törekedtem, de nem feledkeztem meg a halászok szociális helyzetéről sem. SZÁSZAK GYÖRGY OUOKOlESsm »■ Eseev 03 1 > Q3 CM ►» 00 hl ' ro ►» Cd eo JÉ 1 sS
