Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-24 / 34. szám
Amikor a sima műúton ki tekintünk a kilométereket nyelő autóbuszból, s gyönyörködünk a táj szépségé ben, ki gondol vajon arra a sok száz és ezer emberre, akik az utak, az útszegélyek, az árokpartok rendben tartásán fáradoznak, akik esőben, szélben, hidegben, rek- kenő hőségben is teszik a dolgukat. Életük nagyobbik részét az országutakon töl - tik. A nevük: útkarbantartó; az én gyerekkoromban még útkaparónak hívták őket. Azóta persze, nemcsak a világ változott nagyot, hanem az utak is. A földuta- kat, a köves utakat felváltották a betonnal vagy asz falttal burkolt utak. Ám eze.t sem örök életűek: kopnak, feltöredeznek, nemcsak a téli fagyok, de a több tonnás teherautók, traktorok is k£ rt tesznek bennük. Ahol egy gödör, huppanó, repedés keletkezik, az útkarbantartók betömik, elsimítják, hogy biztonságosabbá tegyék ezzel is a közlekedést. Ilyen útkarbantartó Dóri 7oltán is. A terebesi (Trebi sov) Járási Útkarbantartó Vállalat nagykaposi (Veiké Kapusany) részlegén dolgo zik. Ö a pártalapszervezet elnöke. Szélfújta, napbarnított arcán ma reggel nyuga lom ült: — Ma csupa jó hírt kaptunk, nincs semmi különösebb baj a gondjainkra bí zott 150 kilométeres útszakaszon. — Ez azt jelenti, hogy m i nincs tennivaló? Elmosolyodik: — A szabály az, hogy az útkarbantartó, ha esik, ha fúj, kint kell legyen a saját útszakaszán, s ha mar kint van, talál is mindig tennivalót. — M i például, ha kimegy az útra, mit fog csinálni? — Nem támasztom a la pát nyelét sem én, sem a társaim, az biztos. Egyébként mozi van inas kötelezettségünk is. Pártszerveze tünk, egyetértésben az igazgatósággal úgy döntött, hogy az útkarbantartók egy- harmada részt vesz az aratásban. A leleszi szövetke zetnek segítünk. Az árokpartokról összegyűj ö.t szénát is nekik adjuk, az idén már 240 mázsát gyűjtöttünk össze. — Ön mióta útkarbantartó? — Már húsz éve. — Azelőtt? — Volt néhány hold föl dünk, azon gazdálkodtam az apámmal. Amikor megalakult a szövetkezet, ott dolgoztam egy két évig. — Melyik faluban? — Nagyrárkán, ott szüléidéin, ott is lakom. — Miért lett útkarbantartó? — Hogy is mond,am ... Gondolkodik. — Akkoriban kezdték építeni az aszfaltos utakat. Az tán útkarbantartókat toboroztak, én meg jelentkeztem. Ez 1960-ban történt. Azóta itt vagyok, innét me gyek nyugdíjba is. A pártba már korábban beléptem. Hét éve vagyok a pártalapszer vezetünk elnöke. — Mindennap bejár Nagykapósra? — Nem, csak ha ügyesbajos dolgot kell elintéznoTi. — Hogy utazik? — Ha rossz az idő, akkoi busszal, ha jó, akkor kerékpárral járok ki az útra. — Mi mindent kell egy ú karbantartónak elvégez nie? — Sokféle munkát. Leg fontosabb az, hogy az utakon gödrök, döccenők, repedések ne legeynek. — És vannak-e? — Most olyan az út mindenütt, mint széle.endben a tó tükre. Télen és táv isszal, az más. Olyankor gyakran kell foltozgatnunk. A nagy fagy árt legjobban az utaknak.. — Mi -a legrosszabb és a legkellemetlenebb ebben a mesterségben? — Ha esik az eső, fúj a szél és várni kell az aszfalt- keverékre. Kellemetlen, pontosabban fogalmazva bártó és bosszantó, hogy kevés az útkarbantartáshoz szükséges modern gép, és és még sok mindent kézi erővel kell elvégeznünk. Kevesen vagyunk és a gépek hiányában sokszor nem győzzük elvégezni idejében a munkát. Közben megérkezik Hot nyák László útmester is. Ö még csak 30 éves, négy éve úímester, tagja a pártbizottságnak. — Sok munkafolyamatot kellene itt bizony korszerűsíteni. Nincs például gépünk a burkolat javításához :;em, pedig azzal van a legtöbb go: dunk. Az útszegélyeket és a jelzőoszlopokat is kézzel festettük. — Hogyan segítenek a gondokon? — Úgy, hogy mindig ki- ókomulálunk valami okosat. Az idén is négy újítási javaslatot adtunk be. Ezek között van egy saját magunk készítette, kisebb motorral meghajtott meszelőgép. Nagyon bevált, így tavasz óta egész járásunk területén ezzel festenek. E géppel na- pon'a csak a mi szakaszun kon négy munkaerőt takarítunk meg. — Tart-e mindennap szemlét az utakon? — Ritka az olyan nap, amikor ne ellenőrizném az utak minőségét. — Ön is elégedett az utak jelenlegi állapotával? — Ezt azért nem mondhatnám, bár az utak felszíne most mindenütt egyenletes. De sok helyen már új burkolat kellene, a régi gyakran feltöredezik, sokkal gazdaságosabb lenne új burkolatokat csinálni. Szükségessé vált a Terebes és Nagykapos Közti útszakasz szélesítése, erre úgy tudom, a hetedik ötéves tervidőszakban sor kerü’. — És az árokpartok? — Az előírásoknak megfe lel, nincs tíz centiméternél magasabb fű sehol. A fű lekaszálása érdekünk is, hiszen pénzt kapunk érte. — Okozott-e már ezen a szakaszon az út rossz állapota karambolt? — Amióta itt vagyok, egyetlen karambol kivizsgálásakor sem állapították meg, hogy a rossz útviszo nyok okozták volna. — Van-e utánpótlás? — Sajnos, nincsen, nem törik magukat a fiatalok e mesterség után. Ennek egyik oka, amint már mondottam, hogy kevés a munkánkat segítő ko—zerii gép. — Pedig nagyon egészsé ges é' szép mesterség ez — szól köztje a pártelnök. — Egész nap a friss levegőn vagyunk. Hát nem szép, ki vált tavasszal és nyáron hallgatni a pacsirták örökös énekét, nézni az el-eisuhanó szebbnél szebb személygép kocsikat? Én boldog, nyu godt, kiegyensúlyozott em bernek érzem magamat. Bár fiatalabb korban kezdtem vo'oa el ezt a mesterséget! Nekem ez a munka nagyon megfelel. — Hallgat egy sort. — Szóval én nem panaszkodom, a társaim se. Azt tartom: sok múlik az ember, körülvevő környeze icn, a miénk meg igazán szép, hiszen a természetben dolgozunk állandóan. — Mit csinálnak az útkarbantartók a szabad idejükben.? — Ki mit. Én például olvasgatok, nézem a televíziót. Elvégzem a pártmunkát, arra leginkább szabad napokon jut idő. Gyűlésekre járok, én vagyok a faluban a Nemzeti Front elnöke is. Mindig arra törekszem, hogy a napi és a pártmunkát pontosan elvégezzem. Akkor vagyok elégedett, ha este azt mondhatom: ez a nap is jó. telt el, amit kitűztem magam elé, elvégeztem. — Egy utolsó kérdés mind a kettőjükhöz. Mi a mai programjuk? — Mi is aratni megyünk. TOROK ELEMÉR A „Kosire körül zöld a rét“ című dalt sokan ismerik. A rádió is gyakran sugározza. Amikor majd az olvasó legközelebb — úgy reggel hat óra körül — megint bekapcsolja a készüléket, és meghallja az ismert melódiát, gondoljon arra, hogy Koii- feban van egy gyári részleg, amelyben három számjegysezérlésü szerszámgép, egy hagyományos gép és egy FUW-C mintájú, az NDK-ból származó megmunkáló központ működik. E részleg a koSifei Ipari Automatizálási Művek egyik munkahelye. És amikor a rádióban felcsendül a dal, Rohumil Novotny csoportvezető éppen átveszi az éjjeli műszakban dolgozóktól a munkahelyet, amelyet akár vörös munkahelynek is nevezhetnénk, mert a hárem műszakban dolgozó hét ember mindegyike kommunista vagy a párt tagjelöltje. Csupa korszerű gép van körülöttük, és rövidesen további — mikroprocesszorral irányított szerszámgép kerül a kezünk alá. A tőkés országokban az a szokás, hogy mihelyt megjelenik az üzemben egy ilyen korszerű gép, nyomban az utcára kerül néhány magas képzettségű szakmunkás. Marósok, esztergályosok, présgépkezelők . .. Sokszor ütvén év körüli szakmunkásokról van szó, mert a vállalkozók úgy vélik, ezeknek már nincs kedvük megismerni a korszerű technikát. Az ilyen szakmunkások ugyanis a numerikus vezérlésű gépeknél nem tudnak mit kezdeni sokéves tapasztalataikkal. „Ezek már legfeljebb csak 10 évig dolgoznak, így nem lesz idejük hozzászokni az új megmunkáló központhoz" — gondolja a kapitalista. így aztán a dolgozók az utcára kerülnek, növelik a munkanélküliek számát. A koüirei vállalatnál dolgozó elvtársakkal elbeszélgettünk. — Vajon itt nem okozott gondot az átállás? — kérdeztük. Dehogy nem okozott. A progresszív gépek mellé tapasztalt munkásokat emeltek ki. Mindegyikük ötven év körüli szakmunkás. Ezek a dolgozók nyíltan megmondták véleményüket. Megmondták anélküi, hog/ tartaniuk kellett volna az elbocsátástól. Tudták, hogy az üzem növeli a termelést, és hogy még sokáig szükség lesz itt a nagy tapasztalatokkal rendelkező „klasszikus“ marósokra is. Megmondták őszintén, hogy nekik inár csak hét-nyolc évük van hátra a nyugdíjig, így jobban tesz az üzem vezetősége, ha a fiatalabbaknak biztosít lehetőséget, és a fiatalokat bízza meg a felelős munkával. Számukra ez lehetőséget és jő keresetet is jelent. Volt, aki őszintén megmondta: „Ötvenkét évesen menjek át délutáni és éjjeli műszakra? Hiszen ezzel felborítom az eddigi életmódomat! A régi gépeken én még jó munkát Indok végezni... A vállalat vezetősége, a pártszervezet és a szakszervezet komolyan foglalkozol! a kérdéssel, majd döntés született: „Az új gépek beállftása miatt egyetlen tapasztalt és magas képzettségű munkás sem kerül vashulladékba. Hozzájárulhatnak majd a termelés növeléséhez és a termelésben majd jól ki lehet használni a szá m j egy vezérlésű szerszá mgépeket.“ Az írás elején említett szerszámgépcsoportok, a „fészkek“ sok gazda sági probléma megoldásához hozzájárultak. Előrelendült az elsődleges termelés, és simábbá vált az átszállttól kötelezettségek teljesítése. Csakhogy a progresszív gépek ön maguktól nem képesek a döntéshozatalra. A gépek mellé harminc év kö rüli kommunistákat választottak ki, és ma már jól látható, hogy mi történik a számjegyvezérlésü szerszámgépeket, a megmunkáló központot és a számítógépet magában foglaló gépcsoport körül. Persze, aki nem ismeri a gépeket, az a szó szoros értelmében elképed a látottakon. Először hat nulla jelenik meg a számítógépen, majd gyorsan peregni kezdenek a számok. Aztán megáll a számjegyek mozgása, és megint hat nulla következik. A FUW-C megmunkáló központ befejezett egy műveletet, és a lyukkártyára vitt program értelmében áj szerszámot kezd alkalmazni, hogy elvégezhesse az újabb műveletet. így megy ez a nap 24 óráján keresztül. A gép csak a szükséges karbantartás perceiben vesztegel. — Heten vagyunk — mondotta Bo humíl Novotny, a csoportvezető. — Egy ilyen megmunkáló centrum csak ügy falja a munkát. Hatan váltjuk egymást a reggeli, délutáni és az éjjeli műszakban. Ha nem adunk elég munkát a gépnek, jelentős gazdasági veszteség keletkezik. Ezt mi is jól tudjuk. Ha valamelyik elvtórs megbetegszik vagy szabadságra megy. év helyettesítem. — Hogyan élnek ennek a „fészek nek“ a dolgozói? — Az a körülmény, hogy három műszak as termelésben dolgozunk, nem gátolhat bennünket abban, hogy kiváló kollektívává váljunk. Eljutottunk oda, hogy már a szocialista mua- kabrigád címért versanyzünk. Úgy vélem, ez sokat elárul a munkánkról. Kommunistákként tudjuk, hogy az új technika kihasználásában is élen kell járnunk, mert ez eiőrelendít bennünket a kommunizmushoz vivő úton. Olyan években élünk, amikor az előző harmincöt évhez viszonyítva meggyorsul a technika fejlődése. A munkások többsége a gyár körüli lakótelepen él, így szombaton és vasárnap is együtt lehetnek. Hrabák vezető mestertől tudtam meg, hogy hogy ha ketten műszakra mennek, megvárják egymást és a többiek megjegyzik: „Nézd, az ikrek műszakra mennek“. Műszak után is együtt távoznak, és csak a lakótelepen válnak el egymástól. Bohumil Novotny mosolyog: — „Nekünk nincs okunk félni az éj gépektől, a progresszív berendezésektől, nem tartunk attól, hogy elveszítjük miatta a kenyerünket. Erre nem is gondolunk. Nézze, Zdenék Knbá- sek nekem jó barátom, együtt mentünk át vele a számjegyvezérlésü gépekhez. Annyira beleéltük magunkat az új feladatokba, hogy a próbaidőt minimumra csökkenthettük. És egyáltalán! Ügy érzem, hogy mi egy telje sen új koäifei nemzedékhez, a kommunisták nemzedékéhez tartozunk. Márpedig a prágai pártszervezetben a kusireiek mindig fontos szerepet játszottak. ADOLF GINTER 19««. VIII. 24
