Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-06 / 27. szám
! I A chilei fasiszta diktatúra dől több jeles művész emigrált külföldre. Szevasz t ja n Alarkon rendező a Szovjetunió ban kapott menedéket, A MOS7.FII.M stúdióban már forgatott egy filmet Éjszaka Chile felelt cint mel. Most új filmje ké szült el Santti Esperanza címmel. Hősei azok a hazafiak, akik a fasiszta diktatúra börtöneiben is megpróbálnak küzdeni elnyomóik ellen. □ Maximillian Schell, Oscar-díjas filmszínész és rendező, akit a közönség a többi között az Ítélet Nürnbergijén című filmben is láthatott, je lenleg egy 20 millió dolláros Walt Disney produkcióban, A fekete lyukban játszik; egy tu-- dósl alakít. A fantasztikus film egyik színhelye egy csillag — 6 ezer fényévnyire a Földtől. □ Florinda Bolkan hazájában, Brazíliában forgatja a Luzia Hornén cí- mü filmjét, amelyet Bruno Barreto rendez. Az egzotikus megjelenésű színésznő hosszú évekig az olaszországi Cinecit- tában filmezett. Sok olasz produkcióban szerepelt: a Bűntény a Via Venetón, Az utolsó völgy, Az asszony és az elítélt és a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében című filmjeit nálunk is bemutatták. □ Jeanne Moreau, akt nek első filmje, az Utol só szerelem című 1949- ből való, már harmincegy éve van a pályán. Az utóbbi években filmrendezőként is bemutatko- zott. Harmadik filmjében, amelynek Kívánság a címe, Marcello Mast- roianni játssza a férfi főszerepet. Jeanne Moreau reméli, hogy ez n kapcsolat tartós marad. □ A Moszfilm stúdió meghívására nemrég két napot töltött Moszkvában és Leningrádban Alain Delon. Útjára elkísérte' felesége, Mireille Dare is. Delon a Mosz- filmnél részt vett Alov és Naumov Teherán című filmjének forgatásán, amelyben szerepet vái lalt. Rövid ott-tartózko dásáról így nyilatkozott: „Kőt nap igazán kevés, hogy megismerjem ezt a hatalmas országot. De arra jő volt, hogy vala melyest kiegészítsem hiányos ismereteimet a Szovjetunióról, lakosairól, kultúrájáról. Benyo másaim olyan gazdagok, hogy időre van szükség a véleményalkotáshoz.“ Litaiatis a XXII. században — Szeretne átruccanni a XXII. századba? — kérdezte tőlem valaki a jaltai filmstúdióban. — Hát persze! Reggel elindultunk a forgatás színhelyére. A Jaltából a hegyek közé vezető szerpentin út mentén látszólag nem történt semmi különös. Igaz ugyan, az óriási ház, szabálytalan, hosszúkás alakú ablakaival kissé különbözött azoktól, amelyekben lakunk, de a gondozott kis rét meg a tengerhez leereszkedő cserjés egészen mainak látszott. A segédrendező hangja hallatszott: — Figyelem! Mindenki távozzon a felvevőgép elől! Forgatás kezdődik! És az óriási ház kapuján, kissé dülöngélve, kilépett egy fehér ládaféle valami, s biztosan lépkedett puha tömlőlábaival. A valószínűtlen lény egy rácsos, fehér kockát forgatott, amelyben kis lámpa volt, s méltóságteljesen sétált végig a kőlapokkal kirakott ösvényeken. — Griska, a robot — mondja a segédrendező. — Feladata általában az, hogy segítsen a háztartásban. — Griska! Hozzám! — hallat szik egy hang a házból, s a robot eltűnik a kapuban. Griska robot nyomában magam is belépek a jövőbeli földlakók hajlékába. A ház két egyenlő részre oszlik. Itt vannak azok a szobák, ahol a földlakók igyekeztek megőrizni a múltbeli otthoniakra jellemző meleget és kényelmet: csempével díszített óriási kandalló, fabútorok, virágok. Amott pedig az firkorszak berendezésével ellátott szobák. Éppen Itt, az egyik „űrszobában“ forgatják ma a Más bolygóról való nő lehetőségei című jelenetet. Nagyezsda Szem- joncooa magába mélyedt, komoly; akit alakít: a határozott, céltudatos, magabiztos Nagyezsda Ivanova — az exogenetika tudósa. Majd szemügyre veszi magát a tükörben Nija — a lombikban született mesterséges lány. tizenhét év körüli lány (Jelem Metyolkina manöken kelti életre), mellette Sztyepan Lebe- gyev (Vagylm Ledogorov játsz- sza], űrfőiskolai növendék áll. A nézők láthatják njajd, hogy Nija egy szempillantás alatt helyét változtathatja a térben, s mindig ott teremhet, ahol erre szükség van. Hosszabb ideig meglehet levegő, alvás, evés nélkül, hidegtől és hőségtől sem fél. Egyelőre azonban mindenkinek a figyelme egyetlen pillanatra összpontosul. * Sztyepan behozza az idei első görögdinnyét, és tréfásan odadobja az ilyen gyümölcsöt még sohasem látott Nijának. Az megijed a levegőben feléje repülő nagy csíkos golyóbistól — és a görögdinnye hirtelen megáll a levegőben, a lány keze előtt. Kiderül, hogy ennek a törékeny teremtésnek roppant erejű védelmi reakciós képessége van. — Ezt a trükkfilm-kockát pontosan kell felvenni — mondja Ricsard Viktorov rendező. — Az igazat megvallva, ez a film általában rengeteg fejtörést okozott nekünk. Például, hogyan lehet felvenni a szemünk láttára növekvő biotömeget, vagy lencsevégre kapni a pusztulófélben levő Dessa bolygót ... Ez a kétrészes űrfilm temérdek, merőben technikai jellegű problémát állított elénk. — A Rögös úton a csillagok felé forgatókönyvében, amelyet ön Kir Bulicsov íróval együtt írt, sok mulatságos epizód van ... — Igen, nem véletlenül neveztük el tudományos-fantasztikus tragikomédiának ezt a kétrészes filmet. Ügy vélem, a fantasztikus filmet nem lehet teljesen komolyan venni, mivel akkor rémfilmmé változik. Meg általában számomra a fantasztikummal való találkozás gyönyörűsége olyan lehetőség, hogy minden műfajt felhasználhatok, sőt humort is alkalmazhatok. — E kétrészes fantasztikus film forgatókönyvében (az első rész címe: Nija — a világűr leánya, a másodiké: 2222. év — a világűr angyalai) Kir Bulicsov Íróval együtt számos problémát felvetettem. Nehéz néhány szóval elmondani, miről is szól az alkotás. Szó esik benne mindegyikünk felelősségéről bolygónk sorsáért, a tudomány és a tudósok felelősségéről az emberiséggel szemben, mindenkinek a felelősségéről azoknak a sorsáért, akik segítségünkre szorulnak. Tehát a gyermekeink jövőjéért való felelősségről. Amikor a jövőről, a távoli bolygókon való életről beszélnek, akkor lényegében a jelen kérdéseiről, saját kortársaimról szólok — még ha a szereplők űröltözéket viselnek is... OLEG ZOLOTNYIK A KRAKATH-OM HÍMEN A csehszlovák filmgyártás egyik legnagyobb méretű vállalkozása a Sötét nap című kétrészes alkotás, melyet Otakar Vávra rendező Karel Capek Krakatit című regénye alapján forgatott. Az alkotó nem első ízben nyúlt Capek-műhöz, sőt a Krakatithoz sem: 1947-ben már egyszer filmre vitte az utópisztikus regényt. Otakar Vávra legújabb adaptációjában még jobban kidombo rította az író mély erkölcsi és társadalmi célzatot is tartalmazó mondanivalóját, az emberiség sorsáért való aggódását. A főbb szerepeket: Radoslav Brzobohaty, Magda Va- Sáryová, Rudolf HruSinsky alakítja. Játszik a filmben Bálint András, Németh Nóra, Szabó Sándor, valamint több lengyel és NDK-beli színész is. A képen: Radoslav Brzobohaty és Németh Nóra. Rózsa János rendező Vasárnapi szülők című filmje megrázó képsorokkal kezdődik, meghatározva a viszonyokat (az alkotók és a világ, a hősök és a világ, a néző és a filmen látott világ), amelyekről szól. A szenvedélyes mozinézőt a vásznat kitöltő rács képe mögé ültetik. S ha annak sikerül érzékszerveinek információgyűjtő mezőitől a későn jövők botorkálásának árnyalt és neszeit távol tartani, akkor egy rabszállítő autóban érezheti magát, amelynek ablakain túl egy más világ történéseit láthatja. Ezen a ponton egymásra fényképezi tudata a főcím alatt végigjárt, tetején a betonba állítgatott üvegcserepekkel ijesztőn meredező falat. Út egy lánynevelő intézet falai mögé. Szökés után, néhány távol töltött nap elteltével hősként üdvözlik Julit (Nyakó Júlia középiskolás diáklány alakítja) a társak — a sorstársak. Szabadságvágyban, önállóságra vágyva, menekülést óhajtva, tervezve, ök nem tudják, nem is tudhatják, mert áldozatok, hogy mindig ugyanoda szöknek, ahonnan menekülnének. A nézőben rést üt a döbbenet. Pótcselekvéseink sorozataival igyekszünk tisztán tartani önmagunkat. Az anyagi jólét, az anyagi biztonság után évekkel hátrább kullog a tudati és a lelki gyarapodás. Állami gondozásra váró gyerekek élete forog naponta veszélyben, mert nincs hely a pótcselekvésre hivatott nevelőintézetekben. Elhagyott öregek kérvényei kapnak sürgősség szerint alacsonyabb vagy magasabb sorszámot az évekig tartó várakozáshoz, amely a szociális otthonban sem ér véget. Várakozások, remények, meg-megújuló hitek. A falak és a rácsok mögött élő lányok öntudatlanul is hisznek. Ezért a szökés, ezért a kockázat, még akkor is, ha a visszatérés után néhány napra bedugják őket a fehér ajtajú magánzárkába. Hisznek a brutális fiúk hűségében, az alkoholista apák józanságában, a közönyös testvérek, rokonok legalább egy napig tartó szeretetében, a falan túli világ tisztaságában, nekik szabadságot kínáló lehetőségeiben. Ahogy őket — mint lehetőségeket — nem tudta ez a világ megőrizni, önmagát sem tudja megvédeni — lehetőségeit megőrizni — a kisszerű, gerinctelen emberektől. Ezékét kellene javító-nevelő intézetekbe kényszeríteni, hogy miattuk, felelőtlenségük miatt ártatlanok ne kerüljenek oda. A tisztulás útja járható, de megfeneklett életekkel tarkított, akiket a kritikus pillanatban ki lehetett, ki kellett volna segíteni a kátyúból, hogy később ne kelljen pótcselekvésekre kényszerülni. Többet, szebbet adni a világnak, akár közhelyeket is, mert azok legalább az igazság axiómái, s nem tartalmuk okozta, hogy frázissá rongyolódtak. Az intézeti lányok is csupán ezekre — újabban divatos szájbiggyesztéssel kimondott — közhelyes érzelmekre tartanak igényt. Mert nekik még ebből sem jut elegendő, ök keveset kapnak, vagy semmit sem, a szeretetből, a családi kör melegéből, az emberi szóból. A művészet széplelkei egyetemes szabadságvágytól lihegnek, s mellettünk emberek küzdenek a hétköznapi léttel. S mindez ellen marad a kétségbeesett védekezés; majd egy felügyelet nélküli éjszakán az intézetbe csempészett cseresznyepálinka romba dönti a serdülő lányok gyermekien tiszta, ösztönös hitének tartószerkezetét. Így a „lehet még“, az, „érdemes még“, a „magány legyőzhető“, a „szerelemvágy“, a „szeretet- vágy“ érzéseinek extázisa tömeges öngyilkossági kísérletbe torkollik. Nem az ital tette mindezt, s a néző önkéntelenül is arra gondol, hogy ezek az érvágások nem a lányokat illették. Azoknak is „jót tenne“ az ősi rítus, akiknek a film látása után továbbra is a közönytől alvad a vérük. A társadalom pótcselekvésekre kényszerül (pótanya, pótapa, póttestvér), hogy helyrehozza az egyén, a magánember bűneit. Írva és mondva vagyon: A család már nem magánügy. A gyakorlat szerint, amíg teljesíti társadalmi szerepét, anyagi és erkölcsi támogatást kap. Amint megszűnik a közösségileg elvárt állapot, beáll a holt idő, a társadalom várakozik. Egyéni és családi konfliktusok nem tartoznak rá. Csak a következményeket igyekszik majd újra orvosolni. De az egyén kötelességeit csak pótlólag veheti át a társadalom, amint Rózsa János filmjéből is kiderül: rendszerint sikertelenül. Senki sem kívülálló, mindenki részt vesz az össztársadalmi cselekvésben, vagy úgy, hogy előidézi, vagy úgy, hogy orvosolja a család bűneit. S e közben mintha megfeledkeznénk az elkövetőkről, akik megbújnak közöttünk, akik sohasem kerülnek javító-nevelő intézetbe, sőt egyre gyakrabban ártatlan arcú honpolgárok. « őket is rá kellene kényszeríteni, hogy ne csak a közösségi életben, de a magánéletben is teremtsenek érzelmi és erkölcsi értékeket. Hogy ne szülessenek vasárnapi gyerekek, hogy ne élhessenek vasárnapi szülők. Az ellentmondások megmutatása a művészet (a film) feladata. A megoldása mindannyiunké. DUSZA ISTVÁN ma. vii. a. 14 ÚJ SZÚ
