Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-03-09 / 10. szám

EBNEK ES AIELYEZIS Szlovákiában 170 ifjúsági Miatelista ikluto működik. Ezek egyike a miénk, KMF—318 jelzésű, melynek otthont a rozs nyói (Rozftava) járási pionídház ad. A klub tagjai szorgal­mas gyűjtők, bélyeggyűjtós közben tanulják meg a pontos­ságot, a rendszerezést. Ugyanakkor sok új ismeretre tesz­nek szert, hiszen a bélyegek apró képek, és aki velük fog­lalkozik, annak téma szerint, a tudományokhoz, a mű­vészetekhez, de még la politikához is értenie kell. Az ifjú filataliisiták tudásukat, ügyességüket versenyek és kiállítások alkalmával szokták próbára tenni. Ezért a mi klubunk tagjai, iha csak szerét tehetik, minden jelentősebb versenyen, kiállításon részt vesznek. Nemrégiben Tőketerebesen (Trebisov) területi versenyt és kiállítást rendeztek az ifjú filateliisták számára. Klubunk tagjai közül hárman neveztek be lés mind a hárman díjat nyertek. Albert Smajda és Marian Sebő nagy bronzérmet, fíarviscsák Edit pedig kis ezüstérmet, azonkívül dicsérő oklevelet és emléktárgyakat is kaptak. A Bélyeggyűjtők Szövetségének központi bizottsága min­den év elején értékeli az ifjú íiilatelisták klubjainak tevé­kenységét;, és annak alapján helyezési sorrendet hirdet. Tavaly az év elején megállapította: a második hely a mi klubunkat illeti meg. iAz idén is kihirdették a helyezési sorrendet. Első helyre a kassai (KoSice) ifjú filateiisták klubja került, melynek vezetője MUDr. Bárd Sándor. A má­sodik helyezés ismét a miénk. Százhetven klub közül a második. Klubunk tagjai űrömmel fogadták a hírt és a bélyeg- gyűjtők járási vezetőségének jókívánságait, ürültek a si­kernek, az elismerésnek, de az nem tette őket elbizako- dottá. Megértették: újabb tettekkel kell bizonyítaniuk, hogy érdemesek a helyezésre. Újabb tettük: egy kiállítás, melynek témája a csehszlovák spartakiádok történelme, a munkások sportjának, sportolási lehetőségeinek fejlődése. Két hétig volt megtekinthető ez a kiállítás, stíkan megnézték. A bélyeggyűjtők és a spor­tolók egyaránt úgy vélekedtek, hogy a kiállítás méltó módon népszerűsítette a spartaikiád és a sport küldetését, nagyszerűségét. HARVISCSAK ISTVÁN VERSENYEKRŐL A 0 Népdalversenyt rendezett a nemesócsai (Zemianska Olca) alapiskola pionírcsa­pata. Két kategóriában 35 dalos vetélkedett egymással. Az I. kategóriában Horváth Hedvig, Bédi Júlia, Janiga Eva, a II. kategóriában Sza­kái Renáta, Veszprémi Ró bért, Kartai Ervin bizonyul­tak a legjobbaknak. Hipp Éva Asztalitenisz bajnokságot rendezett az érsekújvári (Nővé Zámky) alapiskola pionírcsapatának tanácsa. A versenybe 140 tanuló neve­zett he. Főleg fiúk, de szép számban szerepeltek lányok is, akik közül Kiripolszky Bfika említésre méltó ered­ményt ért el, a hetedikesek csoportjában negyedik he­lyezést. Egyébként ifj. Ko- bolka György V/C, Schubert Román VII/C és Szabó Pé­ter IX/A nyertek bajnoki címet. Zemkó Róbert Három kategóriában ver­senyezték egymással a nagydaróci (Veiké Dravce) alapiskola szavalöi és próza­mondói. A szavalok közül ifj. Bolcsó Barnabás, Nagy- ferencz Erika, Balázs Angé­la, a prózamondók közül Szaniszló Andrea, Szalui Ágnes, Sülyi Zsuzsanna bi­zonyultak a legjobbaknak. Oorók Erzsébet Hatvanöt dalos nevezett be a népdalversenybe, me­lyet az érsekújvári (Nővé Zámky) Auróra Pionírcsapat tanácsa rendezett Kopasz Csaba tanító elvtárs közre­működésével. A legnagyobb sikert Nagy Zsolt IV/B osz­tályos tanuló aratta, aki énekelt is, és két hangsze­ren, fuvolán és köcsögdudán játszott. Rajta kívül Ábra- hám László, Sille József, Pilinszky Szilvia, lesina Re né nyertek helyezést. Szántó Angéla A zsitvabesenyöi (Beäe- ftov) alapiskola szavaiéi kö­zül Faluk Anna, Kecskés Mária, Takács Magdolna, Takács Mária, Bartos Sarol­ta, Demjén Magdolna, a ka­tegóriák első két-két helye­zettje jutott be o körzeti versenybe. Nevizánszky Natália A VENDÉGJÁRÁSRÓL Mi, a bolyi (Bol) alapis­kola pionírjai mindig szíve­sen fogadjuk a hozzánk ér­kező vendégeket, hiszen sok érdekeset hallunk tőlük, de különben is jó érzés bará­tokkal, kedves ismerősökkel tölteni az időt. Legutóbb egészen különös, de jó hangulatú vendégjárás volt nálunk, amelyről rövi­den beszámolok. Elsőként Moszkvából érke­zett vendéget fogadtunk, Molnár Vlagyimir elvtársat, az űrutazásokat szervező számítóközpont dolgozóját. Ö ugyanis rokona Molnár Andrásnak, aki tavaly még csapattanácsunk elnöke volt és moszkvai látogatása al­kalmával meghívta hozzánk bácsikáját. Persze oroszul beszélget­tünk. Ha megakadt a beszél­getés, Popéig Katalin taní­tó elvtársnő segített nekünk. Elég gyakran volt szük­ség a segítségére, hiszen a beszélgetés témája a mi űr­hajósunk, Remek őrnagy űr­repülésének megszervezése, a számítóközpont szerepe, meg ilyesmi volt. Ha a szovjet pionírokról, a hős szovjet városokról, a min­dennapi életről folyt a szó, tolmács nélkül is megértet­tük egymást, jelvénycseré- vel, kölcsönös ajándékozás­sal ért véget a beszélgetés, és fogadkozással: Itt, vagy Moszkvában, de találkozni fogunk még. Azután újabb vendégek érkeztek. Ravaszdiné, Bubi, a bohóc, Pötyike, a tündér, meg a többiek.- Az ifjabb pionírok és a szikrák ugyan­is vendégként fogadták Me­seszínházunk szereplőit. Kertész Gábor írta és ren­dezte mesedélutánunk mű­sorát. Molnár Ildikó volt a szervező, Király Katalin a mesélő. Ravaszdiné szerepét én játszottam. Bohács Vince a kikiáltó, Kendy Attila Buk­si mackó, Geri Tibor Bubi bohóc, Plonicky Erzsébet el tündér, Király Attila és Jascseg György az ördög­fiúk szerepében, Balogh Ala­dár pedig a Télapót meg­személyesítve lépett a paj­tások elé. Pionírkarnevállal ért vé­get a vendégjárás. GERI GABRIELLA A nagymama szobra Prágában, a SEVERKA lakó­telep főterén áll a felvételen látható szobor. Nincs felirata, még alkotójá­nak nevét sem tüntették fel, de a lakótelepiek így nevezték el: A nagymama szobra. Egysze­rűen azért, mert az édes­anyák közül so­kan, különösen nőnapkor virá­got szoktak a szobor mellé helyezni. Ugyanis a la­kótelepi édes­anyákat, akik többsége falu­ról került a fő­városba, a nagymamára emlékezteti a fejkendős szo­boralak. (haj.) HÍREINK A pozbai alapiskola pionírjai nagy si­kerrel vendégszerepelték a CSEMADOK helyi szervezetének legutóbbi rendezvé­nyén. Három műsorszámuk közül a kö­zönségnek leginkább „Az állomáson" című jelenet tetszett, melyet Szabó Lívia és Sztancsek Mónika adott. elő. Németh Éva A bácsi (Búő) pionírok külön műsor­ral köszöntötték a község nyugdíjasait. Jeleneteket, zeneszámokat adtak elő. A műsort Szobi Kálmán a földművesszövet­kezeti klub vezetője állította össze. A jeleneteket Vígh Béla tanító elvtárs ta­nította be. Kovács ÍMjos Ajándékot is vittek, maguk készítette makramét, a somorjai (Samorín) pionír- ház kézimunkázó körének tagjai, ami­kor vezetőjükkel, Kovács Gizella elvtárs­nővel ellátogattak a város egyik óvodá­jába. Horváth Ibolya, az óvoda igazga­tója és a kicsinyek örömmel fogadták őket. Viszonzásul rögtönzött műsor elő­adásával szórakoztatták a pionírokat. Kertész Lídia A rozsnyói (Rozftava) Bányász téri alapiskolában nagy sikerrel rendezték meg a Puskin-emlékverseny idei forduló­ját. Ulbrik Laura, Balogh Adrianna, Klá­rik Ibolya voltak a verseny győztesei. Nagy érdeklődési keltett a pionírok kö­rében „A barátság melódiái" elnevezésű verseny is. A következő kettősök nyer­tek helyezést: Nagy Erika és Ulbrik Imu- ra, Várady Angéla és Kamarás Anikó, Zsiga Anna és Vada Dóra. Mindkét ver­seny szereplőinek uzsonnával kedves­kedtek az iskolai étterem dolgozói. Szőllős Csilla TÖRD A FEJED! I. Sorrendben, balról jobbra, mely állatok szarvai láthatók az ábrán? e II. Melyik a tavaszt köszöntő első virág? III. Ki fordította magyarra Jifí Wolker „Ballada a fűtő szemeiről" című költeményét? (B. M.) A megfejtések beküldésekor kérjük megírni azt is, hogy a beküldő hányadik osztályos tanuló. i A február 24-én közölt rejtvény helyes megfej­tése: I. Tanterem, ff. Kaucsukfa, III. Egy, a sta- diunfutás. — 41 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek: Mészáros Attila, 5. oszt., Vágsellye (Sala), Csonka Annabella, 8. oszt., Kassa (KoSice), Koday Zsolt, 5. oszt., Felsőszeli (Horné Saliby), Strba Titanilla, 2. oszt., Érsekújvár (Nővé Zámky), )utka Sándor, 8. oszt., Szolnocska (Solniftka). #■ IStB. • III. S. N zn MOLNÁR Eva, VIZA out.. Fülek (Filakovo)

Next

/
Oldalképek
Tartalom