Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-06-15 / 24. szám

VÁROS LESZ-E A FALUBÓL?

A falut régebben legfeljebb a környéken ismerték, mostanában viszont országszerte, sőt a határon tűi Is ismerősen cseng a neve: Bős (Gabőtkovo).

— Ha a falunk nevével nem is, de az öregek szavajárása szerint bőst szegényemberrel mindenütt lehetett találkozni, mert munkát keresett — mondja Bott Jenő, a helyi nemzeti bizottság titkára. — Nem sok kétség fér a mondáshoz, hiszen Bős napszámosközség volt, a 2000 holdas grófi bírtok és a néhány 5—10 holdas kisgazda kevés embernek adott munkát, megélhetést. Ma már fordított a helyzet, nem elmennek a faluból, hanem a fiatalok közül is egyre többen ittmaradnak, vagy hazajönnek.

Ez annak a mérhetetlen változásnak a jele, amit a leiszabadulás óta e Duna menti község átélt. A volt gróíi birtokból állami gazdaság és szövetkezet lett; az uradalmi kastélyban (állítólag Mária Terézia itt adott életet II. Józsefnek, a kalapos királynak) szociális otthon kapott helyet, s a gondozásra szoruló idős emberek kényelmét szolgálja; a 36 hektár 'kiterjedésű angolpark nemcsak dísze a falunak — mint egykoron —, hanem a lakosak közös kincse.

— A szövetkezeten és az állami gazdaságon kívül helyben nyújt munkalehetőséget a bratislavaí Protetika vállalat fióküze- me, a helyi gazdálkodási vállalat 16 iparága, legújabban pedig az épülő vízi erőmű — kapcsolódik be a beszélgetésbe Csicsay Ottó, a hrib elnöke.

A változás ma is jellemzője a falunak. Évről évre épül, szépül: vezetői és lakosai közös akaratából és igyekezetével. Ennek az akaratnak és igyekezetnek, s a belőle született eredményeknek „legfrissebb“ értékmérője a szlovák kormány elismerő oklevele és az 50 000 korona pénzjutalom.

— A járási nemzeti bizottság felhívására neveztünk be a nemzeti bizottságok versenyébe — mondja az elnök. — Nemcsak az idén, azelőtt is mindig arra törekedtünk, hogy többet tegyünk, mint amire fedezetünk van. Ez a lakosság segítsége nélkül elképzelhetetlen lenne. Ezt ők is tudják, s meg Is értik. Nem okoz hát gondot a társadalmi munka megszervezése. Csak a szervezést is szervezni kell. Ez a képviselők és a tömegszervezetek gondja.

— A tavalyi „töbhnek“ mi az eredménye?

— Azt inkább nézzük meg, mert mi úgy tartjuk, ne kelljen a munkánk eredményét sok szóval magyarázni, inkább látni lehessen — invitál falunézőbe Csicsay Ottó.

Hétköznap lévén, élénk a forgalom a község aszfaltozott, portalanftott útjain. Ez már a hatalmas építkezés, a vízi erőmű munkálatai megkezdésének következménye. A hazaiak közül inkább csak háziasszonyokat, fiatal mamákat látni az orgonadiszbe öltözött udvarokon.

— Nem is olyan rég még ez volt a falu legcsendesebb utcája, most meg a főútnál is forgalmasabb — mutat Bott Jenő a mellettünk elhúzó Tátra tehergépkocsikra, s szavaiból árnyalatnyi szomorúságot érzek. Nem tart soká, mert közben célhoz értünk.

— Ogy nézzen körül — mondja —, hogy tavaly ilyenkor itt még fű és gaz volt. Tavaly márciusban kezdtük építeni a háromtantermes 110 személyes óvodát, s az év végéig tető alá került, az idén pedig teljesen el is készül. Körülbelül 5 millió korona lesz az értéke, ennek 30 százaléka társa dalmi munka.

— Nem dicsekvésként mondom — szól

közbe az elnök —, de néha el kellett utasítanunk a munkára jelentkezőket, mert már az elvégzendőkhöz elegen voltak, s csak egymást zavarták volna. Nemcsak a szülők, olyanok is szívesen segítettek, akiknek a gyermeke már kinőtt az óvodáskorból.

Az óvoda építéséhez az állami gazdaság 600 000, a Protetika vállalat 3 millió koronával járult hozzá, a munkálatokat pedig a helyi gazdálkodási vállalat szakemberei végzik. Ha ezt az óvodát megnyitják, akkor egy másik gondjuk, a bölcsődegond is megszűnik, mert a jelenlegi óvoda egy részét bölcsődévé alakíthatják át.

— Az óvodán kívül tavaly 2 millió korona ráfordítással szociális helyiségeket, öltözőket építettünk a sportpálya mellett.

1981-re terveztük az átadását, ha minden sikerül, az idén júniusban kulcsra kész — magyarázza az elnök. — Tavaly 2166 000 korona volt a Z-akció beruházási és beruházást nem igénylő részének a terve, 2 380 000 koronára teljesítettük.

A társadalmi murika szervezése a képviselők gondja. Földes Lászlóné a hob 35 képviselőjének egyike. Tőle kérdeztük meg, miből áll a szervezés.

— Ev elején, amikor a különböző statisztikai összeírásokat végezzük, azt is el mondjuk, hol lenne szükség a lakosság segítségére. Minden családnál feljegyezzük, mit és mennyit tudnak ők tenni, aztán, amikor eljön az ideje, már csak szólunk nekik. Dolgos nép lakja a falut, nem kell sok rábeszélés — mondja a fiatal tanítónő, aki maga csak nyolc év előtt lett bősi lakos, s a képviselői munkát még csak kóstolgatja.

A falu utcáit járva megpróbálom elkép zelni, miilyen lehetett a régi Bős a nádíe- deles házaikkal, a száguldó teherautók helyén ökrös szekerekkel. S milyen lesz vajon, ha majd a határában épülő gigantikus mű elkészül.

— Hogyan fogadta a falu az erőmű építésének hírét? — kérdem Csicsay Ottót.

— Legpontosabban talán úgy fogalmazhatnám, hogy vegyes érzelmekkel. Mindenki tisztában van az erőmű jelentőségével, mégsem könnyű megszokni, hogy a környék, a festőién szép bőst Duna-part megváltozik. A falu életritmusát, is jelentősen módosította az építkezés megkezdése. A mi gondjaink is szaporodtak. Bővítésre szorul az üzlethálózat, a szolgáltatások, hiszen az erőmű építőire is gondolni kell, s ami eddig elég volt, most kevésnek bizonyult. Hogy konkrét legyek: épül majd egy szolgáltatóház 4 millió korona értékben, étterem és újabb üzletek, 1982-től 487 lakás bevásárló központtal és óvodával, az eredetileg 5 millió korona beruházással tervezett művelődési otthon — már az alapozása elkezdődött — költségvetése 10 millió koronára változott. Es sorolhatnánk tovább is.

Bős ma 5000 lakosú nagyközség. Lakosainak száma a hozzávetőleges számítások szerint 1990-ig 10 000-re nő. Az még a jövő titka, de akkorra talán már nem falu, hanem „újdonsült“ városként szólhatunk majd róla.

FLORIAN marta

A SZOCIALISTA MUNKA HŐSE

KOMBÁJN lett A VESSZŐPARIPÁJA

Szűkebb pátriámtól távol, a dél- csehországi Jindfichűv Hradec Állami Gép- és Traktorállomásának portása ajkáról kellemesen lep meg a szlovákkal kevert tört magyar szó. Kérdezősködni sincs időm, hol és hogyan ragadt rá, mert máris készségesen útbaigazít: — Szerencséje van. Amott, az udvaron, az a magas, szakállas, bajszos férfi

— Makas elvtárs. S éppen párt- szervezetünk elnökével beszélget...

Vladislav Makas mintha kissé zavarba jönne, amikor közlöm vele, miért is kerestem fel. Pedig az elmúlt hetekben már hozzászokhatott a számára szokatlan érdeklődéshez. Hiszen nem vagyok első a sorban, amióta május 1. előestéjén Prágában megkapta a kitüntető címet — a Szocialista Munka Hőse lett.

— Nagyon be volt gyulladva,

amikor átvette a meghívót a Várba. Ogy remegett, mint a nyárfalevél... — mosolyogva

kommentál Josef Breil alapszer- vezetí pártelnök és rögvest eligazít bennünket, melyik, pillanatnyilag üres dolgozószobában beszélgethetnénk zavartalanul.

A szomszédos teremből átszü- rődik hozzánk a magyarázó szó.

— A hustopeéei Seékár elvtárs, az országos hírű kombájnos oktatja az új váltást — jegyzi meg Makas elvtárs és hangjából félreérthetetlenül tiszteletet érzek kicsendülni.

Van alapja ennek a tisztelet nek. Olyan emberrel beszélgetek, aki tulajdonképpen egész eddigi munkáséletét eljegyezte a kombájnnal. Kissé talán a megszállottja is. Ezért becsüli mindazokat, akiktől szakmájában tanulni lehet, akik vele is megismertették ennek a masinának minden csínját-bínját.

— Ez az első munkahelyem, amióta kitanultam mezőgazdasá gi gépjavítónak. Siheder korom tói a motorok vonzottak, gépko csiszerelő szeretem volna lenni. Ez volt az álmom. Megvalósító nőm nem sikerült, s kezdetben, a munkásutánpótlás iskolájában

— bevallom — kissé csalódott voltam. De azután 1956-ban idekerültem, megismertem a kombájnt, akkoriban az S-~4 gyártmányú szovjet gépet, megkedveltem, sőt, amolyan vesszőpari pám lett.

A gyakorlatban, a munka forgatagában szüntelenül lépést tartott és tan a műszaki fejlődéssel. Az év nagyobbik részé ben a kombájnok főjavítása a feladata a szocialista munkabrigád címért versengő kollektívája élén. Nyáron pedig — immár tizenhat esztendeje — a kombájn „nyergébe“ száll. Nem csak odahaza, hanem rendszeresen Szlovákiában is. Tavaly például a galámüai járásban segített a termés betakarításában. Eredményei kimagaslóak. Az E—516- os típusú NDK-beli gépén („Véleményem szerint ez egyike a világ legkiválóbb arató-cséplő masináinak...“ j a legjobb volt nemcsak a gtá, hanem a termelésigazdasági egység kötelékében is. Több mint' 943 hektárról juttatta magtárba az aranyló szemet, miközben — s manapság ez is nyom a latba — üzemanyagfogyasztása is a legalacsonyabb volt.

Természetesen ezekben a hónapokban keresete is felszökik. De ő ezt nemcsak és nem elsősorban a pénzért teszi, jóllehet jól jön az is, hiszen van egy újabb álma, amelynek megvalósítására nemcsak fogadkozilc, hanem szilárdan hisz is benne: a jövőre talán nekigyürkőzik családi házuk építésének. Mint mindennek, ezeknek a nyári

kombájncsatáknak is áruk van:

— Két lányom és feleségem egy fél emberöltő óta nem számolhat azzal, hogy a nyári szünidő egy részét valahol együtt töltjük.

A gépállomás tágas munka- csarnokában, a szót néha elnyelő hatalmas zajban avatottan, mondhatnám úgy is, szeretettel, csillogó szemmel magyarázza a közép- és a főjavítások menetét. Szerényen szót ejt arról is, hogyan foglalkozik fiatalabb munkatársaival, miképp igyekszik átadni tapasztalatait (korábban erre nehezebben adta a fejét) és szervezőkészségének miben látja hasznát.

Nem vonja ki magát más jellegű munka alól sem. Tizennyolc évesen lett kommunista — kőműves édesapja hatására. Ma a pártszervezet alelnőke s a mezőigazdaságban dolgozók szak szervezeti szövetsége kerületi bizottságának tagja. Így azután kedvteléseire szűkösen marad idő: — Tizenhat éves koromtól rúgtam a bőrt szülőfalum, PolSté csapatában. Egészen a múlt évig. De most már szögre akasztom a labdarúgó cipőt. Hiába, negyvenéves vagyok ... Kis kertünkbe viszont rendszeresen eljárok. Jó kikapcsolódás ez. Meg aztán, szinte minden bálba elmegyünk, nagyon szeretek táncolni. Színházba, moziba ritkán jutunk el és a tévé képernyője előtt gyor san elfáradok ...‘

Soul Miroslav, a gtá igazgatója egészíti ki Vladislav Makas lassan összeálló mozajkképét:- Kamasz volt még, amikor megismertem. Már akkoriban lelkesén végezte munkáját. Kezdeményező ember* és érti a dolgát. Mindig az elsők között volt, gépjavítóként és kombájnosként egyaránt. A folyamatos javításnál bármely munkaposztra állítható. Krédója: Ha dolgozom — akkor dolgozom. Sohasem kereste a munka könnyebbik végét.

— Nincsenek irigy ai, különösem most, hogy megkapta ezt a magas kitüntetést?

Vladislav Makas — munkahelyén

(CSTK-felvétel)

— Kinek ne lennének? Persze hogy vannak —- válaszol kérdésemre a pártelnök. — Csakhogy az irigykedőknek is azonosak a lehetőségeik.

Búcsúzóul ugyanezt kérdem Makas elvtárstól. Kissé elgondolkodik, mielőtt szóra nyitná száját: — Tudja, én közvetlen, nyílt ember vagyok. A kollektívában, és „felfelé“ is megmondom a véleményemet. S ez nem mindig népszerű dolog. De azért — úgy érzem — a többséggel jól kijövök. A kitüntetésnek természetesen örülök. S főleg annak, hogy munkámért kaptam, amely életem ’ értelmévé vált. Helyettem nem kell másnak dolgoznia ... gAly ivAn

Jól halad ax óvoda építése — állapítják meg a falu vezetői. Jobbról balra: Csicsay Ottó, Simon László építésvezető, Bott Jenő (-Gyökeres György felvétele)