Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-08 / 23. szám
ÚJ szó A SZIGETORSZÁG FÁKLYÁI Két évtizede Kubában csupán a városokat kötötte össze kövezett út. Európai szemmel nézve a vidék ma is tanya/vílág. A forradalom győzelme után az építőipari minisztérium keretében szerveztek egy nyolcvantagú munkacsoportot — mérnökök, orvosok, pedagógusok, pszichológusok alkották — és megkezdték a felméréseket. Megkérdezték a parasztokat: hol szeretnének élni, hol építsenek falut és hajlandók-e ideköltözni? A szigetországban nem voltak hagyományos értelemben vett falvak. Márpedig csakis új települések kialakításával érhető el, hogy minden házba bevezessék a villanyt, és mindenki egészséges, jó vizet fogyasszon. Az ország gazdasági fejlesztési tervével egyeztették a lakosság javaslatait és jelölték ki az új települések helyét. S mivel az iskolahálózat kiépítése már előbb kezdődött, ezt is figyelembe vették a területfejlesztési tervek készítésekor. Dombtetőkön fehérlenek az iskolák (A szerző felvételei) Ha idehaza ismeretlen vidéken járok s távolban előbukkan egy templomtorony, biztos vagyok benne, ihogy faluba vezet az út. A kubai tanyavilágban nem jelzi templomtorony a felépüléseket. Itt az iskolákat építették mindenütt a dombra s ahol nincs domb, ott a terület magasabban fekvő, jól 'látható részére. Nem építettek közelükbe lakásokat, bőven hagytak helyet a sportpályák részére. Ezeket a dombokra épült, fehér falú épületeket nevezte az egyik kubai költő az ország fáklyáinak. Országjárás közben gyakran láttam azonos képet: négy-öt asszony karján csecsemővel, csoportba verődve nézi az iskola felé igyekvő gyermekeket. Megvárták, amíg a kicsik felérnek a dombra, aztán szétröppentek, nrintha egyszerre sietős dolguk volna. Két faluban beszélgettem gyermekeket figyelő asszonyokkal. Megkérdeztem: elküldték az iskolába a gyerekeket? Mindkétszer azonos volt a válasz: nem kell azokat küldeni, szeretnek oda járni... Akkor miért figyelik őket? Így szoktuk ... Olyan jó érzés nézni, amint mennek jeljelé az ütőn ... Az új falu, Béna del Leon a völgyben épült, a domb tetején az új iskola fehérük. Erre a legbüszkébbek az emberek. Tizenöt hónap alatt építették fel. főként társadalmi munkában. 1974-ben kezdődött meg benne a tanítás. Közel öt kilométernyi körzetből járnak ide a gyermekek. Vannak, akik egy órát gyalogolnak, de még nem volt rá példa, hogy valaki elkésett volna. Magalis Ruano fiatal tanítónő még parasztházból átalakított iskolába Járt. Aztán tanítóképzőben szerzett képesítést, és egy éve jött viasza a szülőföldjére. Mint mindenütt, itt is vannak kiváló és közepes tanulók, sőt akadnak, akik ismétlik az osztályt. Az igazgató, Taima Vilber Valtis délről származik, ő az egyedüli néger a tantestületben. Azok közül a diákok közül való, akiik 1961-ben -részt vettek az írástudatlanság felszámolásában. Önként jelentkeztünk, a hegyekben tanítottuk írni, olvasni a parasztokat. Nem volt könnyű év, hiszen jóformán gyerekek voltunk, és a hegyvidéken még ellenforradalmi bandák is garázdálkodtak. Kubában egyetlen év alatt országos kampány keretében több ezer pedagógus meg a középiskolások brigádjai 707 ezer felnőttet tanítottak meg ími-olvasni. Ezzel egyúttal lerakták a felnőtt- oktatás alapjait. Az oktató diákok előtt megnyíltak az egyetemek kapui, és negyvenezer fiatalnak adtak ösztöndíjat. Néhány év múlva ők lettek a sza bad ország új értelmisége. Engem erre a vidékre küldtek, azóta itt élek. Pedagóguskollektívánk 11 tagú, a felének van meg a szükséges végzettsége, a többiek levelező tagozatokon tanulnak. Ebben a tanévben 265 gyermek jár az iskolánkba. Az igazgató őszintén beszél a gondokról is. Sok gyermeknek nem tudnak segíteni a szülei a házi feladatok elkészítésében, mivel ők csak írni és olvasni tudnak. A házi feladat elkészítését a pionírcsapat szervezi itt az iskolában. A jő tanulók segítenek a gyengébbeknek. Beszélgettünk a hatodikosokkal. Negyvenen voltak az osztályban. A szüleik — néhány kivétellel — Valle de Pieadu- ras gazdaságban dolgoznak. Huszonötén mondták, hogy idősebb testvérük középiskolás, csak kéthetenként jár haza. Ketten vannak az osztályban, akiknek öt, a Többieknek kevesebb testvérük van. Csupán két évtized telt el a forradalom győzelme óta, de e területen is megfigyelhető a családról alkotott elképzelés módosulása. A fiatalabb családokban már nagyon gyakori a két gyermek. A hatodikosoknak több mint a fele középiskolában, majd főiskolán szeretne tanulni. A többiek szakmát akarnak szerezni. Kubában a Moncada ostroma idején az iskolába be nem íratott hét-, nyolc- és kilencéves gyermekek aránya 52 százalék, 43,7 százalék, illetve 37,6 százalék volt. öt évvel később, 1958-ban: egymillió analfabéta, több mint egymillió fólanalfa- béta, 600 ezer iskolán kívül rekedt gyermek és tízezer munkanélküli tanító volt az országban. A korrupt hivatalnokok és funkcionáriusok évtizedeken át elsikkasztották az oktatási célokra folyósított költségvetési összeg jelentős hányadát. A forradalom előtt 17 iskolában képeztek ipari szakmunkásakat, de csupán egyben technikusokat. 1959-ben iskolává alakítottak 69 kaszárnyát, melyekben negyvenezer tanulót helyeztek el. Ezek voltak az első bentlakásos iskolák. Az oktatási rendszert egy évtizeden át formálták, és napjainkban is tökéletesítik. Kezdetben a 35 napos mezei iskolákkal kísérleteztek, majd a -középiskolásoknak legkevesebb hat hétig kellett termelőmunkát végezniük. Már több mint egy évtizede alkalmazzák a munka és a termelés összekapcsolásával kialakított oktató-nevelő rendszert, amely figyelembe veszi a tanulók életkorát és az iskolatípusok jellegét is. Minden kerületben nagy oktatási központokat alakítottak ki, ezekben több száz fiatal tanul és dolgozik. A népi hatalom első évében 811 ezer fiatalt tanítottak. Ma az alapiskolákban 1,7 millió, a középiskolákban egymillió, a főiskolákon 140 ezer fiatal tanul. Félmillió felnőtt látogatja az alap- és középiskolai tanfolyamokat, vagyis Kubában minden harmadik ember tanul. Két évtized után — figyelembe véve a blokádokat és gazdasági helyzetüket — ez valóban csodálatos eredmény. Hozzá hasonlóval egyetlen latin-amerikai ország sem dicsekedhet. Az országot járva több heA Béna del Leon-i iskola első osztályosainak egy csoportja lyen beszélgettem pedagógusokkal, alap- és középiskolásokkal. Kíváncsi voltam arra is: mit tartanak a legnagyobb szégyen nek az iskolában? Különböző válaszokat kaptam, de kivétel nélkül mindenki az elsőként említette: ha a gyermeknek piszkos a ruhája. Csak ezután következett: az ígéret meg nem tartása, tiszteletlenség az idősebbek iránt, hanyagság. Diák- egyenruhát viselnek a tanulók, ezt az államtól kapják. A hatvanas évek elején, amikor az egyenruhát bevezették, nagyon sok gyermeknek ez volt az első öltönye. Nem láttam piszkos ruhában gyermekeket sem tanyákon, sem a falvakban. Ez a nemzedék már igényli a szépet, a tisztaságot. Pedig még sokan élnek közülük a zöld dombok alatt megbúvó kis házakban. Rendszerint egymáshoz közel találunk két-három ilyen kis házat. Körülöttük nincsen kerítés. A lakások belső berendezése végtelenül egyszerű: ágyak, padok, székek, asztalok, esetleg egy szekrény. Ruhájukat a legtöbb helyen még fogasra akasztják, de az új lakásokban már mindenütt a szekrényben tartják. Víztárolót építő munkásoktól hallottam, hogy a forradalom előtt soha nem volt komplett öltözetük. Addig viselték a nadrágot és az inget, amíg szertefoszlott, s a bazárban vettek helyette másikat. Ma nemcsak több munkaruhájuk, hanem ünnepi öltönyük Is van. A szokások alakulását jelzi, hogy az iskolából hazatérő tanulók átöltöznek, sehol sem láttam diák- egyenruhában hempergő gyerekeket. Egészen véletlenül találkoztam az egyik dél-amerikai államból származó szakszervezeti vezetővel. Először járt Kubában, illegálisan érkezett. Engem az érdekel, valóban az történik-e, amit a dolgozók akarnak és hogyan éjnek az emberek? Szinte minden völgyben ki* házak lapulnék Tudtam, hogy itt jegyrendszer van, erről naponta olvastam odahaza drámai hangvételű jelentéseket a burzsoá sajtóban. Őszinte leszek, szocializmust építő ország jegyrendszerrel? Kicsit sajnáltam a kubaiakat. Egy hete járom az országot, s rájöttem, éppen a jegyrendszerért kell irigyelni őket. Nálunk tömve vannak az üzletek áruval, nincs jegyrendszer. De több ezer a munkanélküli, az utcán, a templomok előtt koldusok és rongyos, éhező gyermekek serege várja a könyör- adományt. Kubában nincs nagy választék az üzletekben, de mindenkinek jut ruha, cipő és élelmiszer. Ez a lényeg, hogy mindenki kap. A forma, hogy jegyre adják, nem zavar. Bárcsak nálunk is alkalmazhatnánk egyszer ilyen formákat! A világ 1953-ban Fidel Castrónak a bíróság előtt elhangzott „A történelem fel fog menteni“ címmel ismertté vált híres védőbeszédéből tudta meg, hogy Kubában az iskola- köteles gyermekeknek még a fele sem iratkozott be alapiskolába. 'S két évtized alatt a forradalmi kormány olyan feltételeket alakított ki az ifjúság nevelésére, amely felülmúlja a forradalmárok legbátrabb elképzelését is. Kuba Kommunista Pántja I. kongresszusán — 1975ájen — Fidel Castro megállapította: Legnagyszerűbb eredményeink egyike a tanulás és a munka összekapcsolása elvének általánossá tétele. Ezzel a gyakorlatban sikerült megvalósítanunk Marxnak az ember formálásáról kifejtett egyik legszebb gondolatát, s egyszersmind Jósé Martinnak egy bölcs ős mély gondolatát is arról, miként nevelkedjenek az eljövendő nemzedékek Kubában. CSETŰ JÁNOS Kövekezik: MÁR NEMCSAK „CUKOR-SZIGET"
