Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-06-01 / 22. szám

-W I I VI. 1. DIVAT Mintás kartonból vagy más mosóanyagból (akár régi nyári ruhából is) ké­szülhet a derék vonalán gu­mizott, virágos szoknyakö tény. Ék alakú kantárját dú­san húzott cérnacsipke vagy hímzett fodor díszíti. Nyári nagy melegben trikó vagy blúz nélkül is viselhető. A poros-fehér kötényke eleje és háta azonos szabású. Az ele­jét kis zseb és piros-fehér szívecske élénkíti. KÉVÉS PÉNZBŐL Mind több gyereknek van biciklije. Estére a legtöb­ben felviszik a lakásba, vagy a pincébe, de napközben, játék közben Is kell valahol tartani, méghozzá nem is akárhogyan, hogy fel ne döljön. Ha a ház falának támasztják, bármilyen óva­tosan teszik is, előbb-utóbb látható nyomot hagy. Ezért érdemes hulladék lécből, pu­hafából biciklitartót készí­teni. Mivel szabad ég alatt áll, ajánlatos összeépítésé hez rozsdamentes csavaro­kat használni. EZ IS. AZ IS TOLTOTT NARANCS 6 db narancsot meleg víz­ben nagyon gondosan meg­mosunk. A tetejéről levá­gunk egy kalapot, majd a gyümölcsöt óvatosan kika naiazzuk, úgy, hogy a na­rancs héja ne szakadjon át. A kikapart gyümölcsöt át­daráljuk, hozzáadunk 1 evő­kanál barack jamet, 30 dkg cukrot, 20 dkg tejszínhabot és jól elkeverjük. A naran­csokat megtöltjük a krém­mel, a kalapját visszatesz- szük és a mélyhűtőben 1 óra hosszáig fagyasztjuk. Főzzünk SERPENYÖS KACSA 4 kacsacombot lebőrö zünk, és ikét-két darabba vágunk. Egy evőkanál ola­jon, fedő alatt megpirítunk egy nagy fej, apróra vágott vöröshagymát, meghintjük egy púpos kiskanál piros- paprikával, és átsütjük raj­ta a lebőrözött 'húsdarabo­kat. Hozzáadunk 3 fej négy­rét vágott paradicsomot, 4 db., kicsumázott és laskára vágott zöldpaprikát, egy ge­rezd fokhagymát, és kevés majoránnával meghintve, egy deci vízzel, fedő alatt majdnem puhára megpárol­juk. Ekkor adunk bele 70 deka megtisztított, négyrét vágott burgonyát, és kevés vízzel teljesen megpuhítjuk. Tálalás előtt egy deci tej­föllel gazdagítjuk, és az egé­szet meghintjük karikára vá­gott csípős zöldpaprikával. A kacsabőrt kockákra vág­va, kevés vízzel feltesszük főni [fedő nélkül), majd ha a vizet elfőtte, ro lógósra megsütjük. Vacsorái j kitű­női ŐSZINTÉN A HÁZASSÁGRÓL Nem lehet érvényes — mindenkire és minden al­kalomra érvényes — sza­bályt felállítani arra, milyen idős korban köttetnek a legharmonikusabh házassá­gok. Pro és kontra lehet sorolni a példákat, a fiata­lon kötött frigy és a há­zasság révébe későbbi be- evezés mellett. Arra hiva­tott szakemberek is folytat­nak erre vonatkozólag vizs­gálatokat, és igyekeznek megállapítani a közős élet megkezdésének optimális idejét, azt a kort, amikor a szerelem mellett az egyéb feltételek is adottak a tar­tós — ahogy mondani szok­ták, az egy életre szőlő — családalapításhoz. Mert a szerelem nagyon fontos ugyan, de a házasságkötés­nél nem elhanyagolhatóak az egyéb feltételek sem. E körülírás után térjünk a lényegre: a túlságosan fiatalon kötött házasságra, ami után gyakran az addig leküzdhetetlen hevület a hétköznapok egyformaságá­ban csillapulni kezd, majd később kihuny (lehet, hogy csupán az egyik társnál, a másiknál viszont nem), fe­ledésbe merülnek a fülbe suttogott szép szavak, a kö­zös jövőről kimunkált ter­vek, a holtomiglan-holto- diglan ígéretek. Félreértés ne essék: az érzelmek ki- hunyása nemcsak a fiata­lon kötött házasság zsákut cája lehet, előfordulhat az érettebb kori családalapítás után is. Házastársként aztán vál­tozik a helyzet. Felelősek egymásért. Ez a közös fe­lelősség, az önálló élet megteremtése anyagi kon­zekvenciákkal is jár. Ez akkor is gond, ha már sa­ját lakásuk van, akkor is, ha albérletbe mennek (minden gondok között ez a legsúlyosabb), és akkor is, ha — csak ideiglenesen is — valamelyik szülőnél laknak. Ez az anyagi fele­lősség korlátozza az addig megszokott életvitelt, mert nagyon meg kell fogni a pénzt, hiszen lakbért (al­bérletet), gázt, villanyt kell fizetni, meg kell teremteni az önálló élet nélkülözhe­tetlen tárgyi alapjait. És ezek a napi gondok, ha a szerelem nem párosul meg­értéssel, könnyen zátonyra futtathatják a korai házas Ságot. Nemcsak az anyagi fel tételek, hanem az életkö­rülmények is megváltoznak. Akit addig a mama meg a papa, netán egymással ver­sengve kényeztetett, a lány­nak „hideg vízbe sem kel­lett mártani az ujját“, a fiú meg tán azt sem tudta, me­lyik szekrényből varázsoló dfflc elő a tiszta, frissen va salt ing, a házasságkötés után ilyen dolgokkal is kell törődniük. Hiszen a lakás rendben tartása, a mosás, a vasalás, a főzés, a bevásár­lás — közős feladat __ Ah ol a régi szemlélet ural­ja az új házasságot, ahol az dívik, hogy a laká. az asz- szony gondja, s a fiatal férj áthárít minden ezzel kap­csolatos munkát fiatal fele­ségére, ott nag /on hamar bekövetkezhet, 1 ogy a fér­jet idegesíti a lakósta'karí- tással járó felfordulás, ki- kimaradozik, előbb baráti társaságban, aztán talán hölgytársaságban Is. Mert a takarító, fejét bekötő fe­leség nem frissen mosott fehér blúzban vagy pom pás ruhában takarít — aho­gyan a házasságkötés előtt általában a randevúra járt — a láthatáron feltűnt új lány azonban most is ilyen. A közös életnek, a közős munkának az otthon meg­teremtésében és fenntartá­sában törvénynek kell len­nie. A közös munka közös teherviselést is jelent, és ami még fontosabb: mind­két félnek — éppen az er­re fordított idő megosztásá­val — egyenlő lehetőséget ad a művelődésre és a kö­zös szórakozásra. (N) HOGY SZEPEK LEGYÜNK szAraz arcbűr Szép a száraz arcbőr, hamvas, selyemfényű, friss, a vékony bőrön a jó vérel­látás rózsásan áttetszik. Am ápolása sok gondot, tö­rődést igényel. A legkisebb hiba, így a nem megfelelő kozmetikum, az időjárás változása, a mosdóvíz mész- tartalma, más szappan hasz­nálata (ha szappan, víz egyáltalán érheti), mind sú­lyos kellemetlenséggel jár­hat. A bőr húzódik, viszket, ég, berepedezik, hámliik, pi­ros foltokkal tarkított. A száraz bőr zsírtartalma kevesebb, verejtékmirigyek is kisebb számban találha tók rajta. Kellő ápolás hí­ján ezért öregszik, ránco­sodik, hamarabb megjelen­nek a szarkalábak, a külső szemzugokban, a redök a nyakon, a fülek (mögött, a homlokon és az alsó szem­héjak alatt. A száraz arcbői rendsze rint rosszul tűri a vizet és a szappant. Helyesebb este étolajjal megtisztítani. Aki idegengedik az olajtól, ered­ményesen használhatja a tejet Is, amelynek finom el osztásban levő zsírszemcséi jól behatolnak a pórusokba és táplálják a bőrt, amellett száraz vattával letörölve magukkal viszik a levegő­ből lerakódott port, kormot. A száraz bőrűek éjszaká­ra olyan tápláló krémet használjanak, amely a zsi­radék mellétt sok vizet is tartalmaz. Gyengéden, a bőrt nem nyújtva, simogas­sák széjjel, különös gond­dal a ráncosodásra hajla­mos területekbe. Fiatalok legalább kéthe tenként, idősebbek heten­ként végezzenek intenzí­vebb ápolást. Ennek egyik módja, hogy a jól bekré- mezett arcra forró, többszö­rösen összehajtogatott ken­dőket borítsanak, s ezáltal a hő hatására kitágult pó­rusokba a krém mélyen be hatolhasson. Más alkalommal tejjel el­kevert élesztőt kenjenek egyenletesen az arcukra, majd forró vízben magned­vesített és kicsavart kendőt helyezzenek rá. Ezt a mód­szert inkább fiataloknak ajánljuk. Az idősebbek pa­kolásként éjjeli krémjük megfelelő mennyiségét ne­gyed tojássárgájával kever­jék össze, és forró, nedves kendővel beborítva feküdje­nek nyugodtan legalább egy fél órát. Amit az arc ápolásával kapcsolatban Irtunk, az vo­natkozik a nyakra is, sőt, minthogy a könyök, a térd, a sarok Is száraz szokott lenni, azokat is kezeljék. APRÓHIRDETÉS ADÁSVÉTEL ■ Eladó családi ház Levlcén. Jel­ige: Beköltözhető. 0-601 ■ Eladó azonnal betegség miatt 3-szor kombinált gyalugép. Kiss Pál, 946 33 Modrany 348. Ú-604 ■ Eladó garázsolt, pótalkatré­szekkel ellátott narancssárga 3 110 R Cupé. Gyártási év 1978. Pal- lag Gyula, Muála 54. Ü-608 ■ Eladó Bratislavában a II. ke­rületben nagyobb családi ház kerttel (5 szoba, mellékhelyisé­gek, tágas, összkomfort). Megvé­tel után azonnal beköltözhető. Jelige: 1980 nyár. 0-611 ■ Eladó Skoda 120 L, 1977, 33 000 km — nagyon jó állapotban. Jel­ige: Zöld. 0-613 ■ Eladó jó állapotban levő Moszkvics 408-as. Ár megegyezés szerint. Kohót Vojtech, Sever II., bl. H 185, Dunajská Streda. 0-616 ■ Eladó 408-as Moszkvics gene­ráljavítás után. Jelige: Mint az új. y 0-617 ISMERKEDÉS ■ 25/164 főiskolát végett lány megismerkedne hasonló végzettsé gű fiatalemberrel 27 éves kortól. Jelige: Prága. Ü-603 KÖSZÖNTŐ ■ M é r y János, Bratislava, 84. születés- és névnapján fogad ja jókívánságom. Mancika. 0 615 ■ özv. Rácz Frigyesnél sok szeretettel köszöntjük 79. szüle­tésnapja alkalmából. Kívánunk még neki sok boldogságot, hosz- szü, gondtalan életet. Leánya, fial, menye, unokái, dédunokái. 0-586 köszönetnyilvánítás ■ Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik 1980. április 10-én elkísérték utolsó útjára az őrsújfalusi (Nová StráZ) temetőbe a drága jó férjet, édesapát' és nagyapát Miskó Istvánt és részvétükkel, valamint virá­gaikkal igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. Külön köszönetét mondunk dr. Eva Sir El Khatinnak, a komáro­mi kórház kezelőorvosának és Viola főorvosnak fáradhatatlan gondoskodásukért. A gyászoló család. 0-599 ■ Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak és ismerősöknek, akik elkísérték utolsó útjára drága férjemet, édesapánkat, nagyapán­kat, testvért és sógort ÁGH Gyulát. Hálánkat fejezzük ki külön a sok szép virágért, mellyel enyhítették kimondhatatlan fájdalmunkat. A gyászoló család. Ú-609 ►

Next

/
Oldalképek
Tartalom