Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-20 / 3. szám
1988. I. 20. A KETTÉVÁGOTT SZIGET I. őressmő TELT EL... Nem messze Famagustától, az angol katonai bázis területén egy új település született. A neue: Alma Forest. Születésének időpontja: 1974 júliusa. Az új település lakói először sátrakban laktak. Azt hitték, csak hónapokig kell majd itt, szülőfalujuktól alig egy kilométerre élniük. Aztán teltek a hónapok, a sátrakat lebontották, helyükbe barakkok épültek, posta nyílt és iskola, kikövezték az utat, majd kinyitott a kávézó is. Szóval, kezdtek berendezkedni, mert kénytelenek voltak berendezkedni. Szinte természetes, hogy a falu lélekszámú is gyarapodott s az újszülötteket már Ahna Forest-tekként anyakönyvezték. Mások pedig elmentek. De mivel itt soha senki sem lakott, s temető sem volt, kellett hát azt is nyitni... Talán az öregek kérték, akik közel akartak lenni ahhoz a földhöz, ahol születtek, éltek. Így a temetőt az Ahna Forestiek a „határ" kö zelébe telpítették, ahonnan szabad szemmel is jól látni a falut.... ahonnan azon a rettenetes éjszakán minden lakos elmenekült a török hódítók elöl, hátrahagyva, amit életük során gyűjtöttek, mentve a puszta életüket. A temetőből nemcsak az elhagyott falut látni, hanem az elhagyott földeket is. S nemcsak a pár száz méter távolban lobogó török zászló jelzi, hogy ott más világ van, hogy oda innen nem lehet bejutni, ennél döbbenetesebb a sivár táj: ezen az oldalon termő gyümölcsfák, gazdag földek, ott túl viszont az élet a szó szoros értelmében meghalt: kiszáradt gyümölcsfák, parlagon hagyott földek... Azt szokták mondani, hogy háborúban hallgatnak a múzsák. Nos, Ciprus megszállt részén, a temetőből, temetői látvány tárul elénk s ezt a képet látja mindennap s immár öt esztendő óta a környék dolgos, munkáját, földjét szerető népe. M akariosz egykori palotájában, ma is ez az elnöki rezidencia, várakozunk. Néhány nappal az után jártam itt először, hogy a szigetország világszerte ismert és becsült elnöke ellen merényletet követtek el. Az is viharos időszak volt, de nem az első és nem is az utolsó. Makaríosz az idő (tájt kezdte magát és politikáját elhatárolni az enózistól. Az a körülmény, hogy az érsek elnök megváltoztatta a hagyományos politikáját s elutasította Ciprus Görögországhoz való csatolását, a fanatikusokat támadásra késztette. Akkor még nem értek el eredményt. 1974 nyarán ismét akcióba léptek. Előbb egy fasiszta suhanc elnökké nyilvánította magát, menekülésre késztette az érsek elnököt, majd megindult a török hadigépezet. Sampson puccsát Törökország ürügyül használta arra, hogy fennhatósága alá vonja a sziget északi részét. Előbb csak hídfőállást foglalt el, aztán, pár nap múlva, a török haderő másodszor is támadásba lendült és meg sem állt addig, amíg kezükben nem volt a szigetország területének 40 százaléka. Az az Ahna falu is, amelynek lakossága, öt-hatezer ember, de rajtuk kívül még sok ezer, görög származású ciprusi is, házát, vagyonát hátrahagyva, életét mentve délre menekült. Ezek a menekültek mindmáig nem térhettek haza és nincs is sok reményük, hiszen a ciprusi probléma — ahogy mondani szokás — befagyott. Kiprianu elnök belép a fogadóterembe. Fáradt, és láthatóan agyon dolgozott ember. Fiatalkorában Makariosz titkára volt, később külügyminiszterként szolgálta az érsek elnököt és hazáját. — Elnök úr, a török 'invázió óta öt esztendő telt el és időközben vajmi kevés történt. Mi ennek a magyarázata? — Nos, ez teljes mértékben a törökök hajthatatlanságán múlt. Az el múlt öt évben számos esetben kezdeményeztünk, de semmiféle haladást nem értünk el. — Mivel magyarázza, elnök úr, a törökök hajthatatlanságát? — Az a nagy kérdés, hogy vajon mit akar Törökország Cipruson. Talán a ciprusi törökök jóléte érdekli őket? Ha az lenne a céljuk, már régen találtunk volna megoldást. Ügy vélem, inkább expanziontsta céljaik vannak. A sziget egy részét Törökországhoz akarják csatolni. Ez az egyetlen magyarázata annak, hogy a ciprusi törököket délről áttelepítették a megszállt északi- területre, ezenfelül Ana- tóliá-ból több ezer török telepest hoztak szigetükre. Mindebből csak arra következtethetünk, hogy a területek jellegének, illetve a lakosság összetételének megváltoztatására törekszenek. A kérdést nemcsak Kiprianu elnöknek tettem fel, hanem Makariosz egykori utód-jelöltjének, a mostani ellenzéki vezetőnek, Kleridesznek is. — Mr. Kleridesz, Ön mivel magyarázza, hogy öt év alatt szinte semmi sem változott. — Ez tény. A ciprusi probléma, szerintem, azért nem oldódott meg tárgyalások útján, mert nagylétszámú török hadsereg tartózkodik a szigeten, és ilyen körülmények közt a két közösség képviselői nehezen tudnak vitatkozni a békés egymás mellett élés feltételeiről. — A ciprusi görög félnek nincs megfelelő katonai ereje? — A Nemzeti Gárda csak arra jó, hogy alkalomadtán felvegye a harcot a ciprusi törökök ellen, de arra már nem alkalmas, hogy Törökországgal is harcoljon. A Nemzeti Gárda teljes mozgósítása esetén 30—35 ezer főből áll. Mit téliét egy ilyen erő olyan ellenféllel szemben, amelynek béke idején félmillió, teljes mozgósítás esetén pedig egymillió katonája van?! — Mr. Kleridesz, mindebből tehát az következik, hogy a ciprusi problémát kizárólag csak békés úton lehet megoldani? — Ügy gondolom, a ciprusi problémát békés úton kell rendezni, mivel egy olyan szigeten vagyunk, ahol két közösség él. A fegyveres megoldás pedig háborút jelentene a ciprusi törökök és a ciprusi görögök közt. Ez viszont egyszer s mindenkorra megakadályozná azt az együttműködést, amelyre a sziget függetlensége és szuverenitása alapulna. Amit a ciprusi államfő és az a politikus, akiről sokan azt hitték, hogy Makariosz utódja lesz, egybehangzóan kifejtenek, abból egy alapgondolat szűrhető ki. Az ország vezetőinek feltett szándéka a békés rendezés. Fel sem tételezik, mert reálisan gondolkodnak, a katonai megoldást. De ez a valóban ésszerű álláspont vajon végleges-e? Vajon nem egyszerűen a jelenleg megvalósíthatatlan kívánságokat leplezi csupán a gyengébb fél pozíciójából? Magyarán: valóban őszinte-e a ciprusi vezetők és a ciprusi görög közösség törekvése az egységes ciprusi nép kialakítására, a nemzetiségi különbségek és ellentétek feloldására? Ez ugyanis a kulcskérdés. Csak a két, egyenlő jogokkal rendelkező közösség egybeolvasztásából születendő ciprusi népre lehet alapozni az olyan jövőt, amely szükségszerű és elképzelhető, de amelyet kívülről és belülről olyan sokszor és olyan kétértelműen próbáltak megakadályozni. A választ elsősorban az érseki palotában kell és lehet is keresni. A múzeumnak is beillő dolgozószobában fogad az érsek. Azt mondják, egyike volt a három pártütő püspöknek, akik Makarioszt arra akarták kényszeríteni, hogy vagy államfői, vagy egyházfői tisztségéről mondjon le. Most, hogy a hatalom egyértelműen a polgári politikusok kezébe került, az érsek kissé a háttérbe szorult. De úgy hírlik, nem elégedett ezzel a lehetőséggel. Mindenesetre igyekszem a dolgok közepébe vágni. — Érsek úr, mi a ciprusi görögkeleti egyház véleménye ma az enó- zisról? — Egyházunk úgy véli, hogy az enózis ma már nem lehetséges. A sziget görög lakossága hosszú időn át kívánta az enózist, Ciprus egyesítését Görögországgal, de ez már véglege sen a múlté, mert az ország másik közössége, a ciprusi törökök, ezt ellenezték. Az egyház és a keresztény lakosság meg van győződve arról, lehet megoldást találni arra, hogy Ciprus olyan önálló állam legyen, ahol a sziget görög, török, maronita és örmény lakói egyenlő jogokkal rendelkeznek és egymással békében élnek. Az érsek válasza, úgy hiszem, világos. Fehéren-feketén fogalmaz a fehéren-feketén feltett kérdésre. Korábban oly sok, dodonai módon körülcirkalmazott, se hideg, se meleg választ hallottam Cipruson erről a kérdésről. Szóval, láthatóan végre, a ciprusi görögkeleti egyház is levonta a történelmi tanulságokat és rádöbbent arra — kicsit későn, de talán még nem elkésve — hogy nem lehet a függetlenségről szónokolva dolgozni a sziget Görögországhoz csatolásán. Az enózis egyébként a polgári politikusok számára már nem kérdés. A parlament elnöke, Áléra Mihalidesz, az ezzel kapcsolatos véleményeket így foglalja össze: — Az enózis kérdését a török vezetők használják, hogy szentesítsék a megszállást. A ciprusi nép fegyverrel vívta ki szabadságát. Ebben a harcban, minthogy a sziget lakosságának 80—85 százaléka görög, sokan kívánták a Görögországhoz való csatlakozást. De Ciprus független ország maradt. Sőt, a török invázió után is megőrizte függetlenségét. Egyébként a török vezetők is tudják az igazságot. És hadd emlékeztessek arra: az ország területének 40 százaléka ma török megszállás alatt van. S éppenséggel az a veszély, hogy a törökök ezt a megszállást folyamatossá kívánják tenni. Vagyis éppenséggel egy másfajta enózisról beszélhetünk ma a szigeten. Szpirosz Kiprianu, a Ciprusi Köztársaság elnöke Az az érzésem, hogy a történelmi felismerés a függetlenség fontossága ■ ról szorosan összefügg az ország rö vid történelmének legdrágább eseményével. Makariosz nagysága abban volt, hogy korábban felismerte a csatlakozás abszurditását és dolgozni kezdett a szuverén és egységes Cip rusért. Ezért is keltek fel ellene az enózis fanatikus hívei. Makarioszt egyre többen követték a polgári politikusok közül is. így megnyílt a lehetőség a két közösség közti rendezetlen problémák végleges tisztázására. Ez viszont keresztezte azoknak az imperialista erőknek az . elképzeléseit, amelyek Ciprust NATO-támasz- ponttá szeretnék változtatni. Amikor segítségükkel Sampson pucssot- robbantott ki, a török fél ellenlépését akarták kiprovokálni s ez meg is történt. Vagyis a húr éppen akkor szakadt el, amikor végre lehetővé vált a közeledés. Sokan megdöbbentek, de még többen megértették a dráma nem egyszerűen az ország egy részének elvesztése, rombolás és pusztulás, ennél is súlyosabb az a kár, amely a két közösségből vajúdva születő egységes ország létrejöttét érte. ÖNODY GYÖRGY / Folytatjuk] A felvétel 1974-ben a török csapatok ciprusi partraszállását követően készült (CSTK — AP — UPI felv.) A bizánci stílusé Miasszonyunk-templom Kitiben, Larnaca közelében
