Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-20 / 3. szám
VASÁRNAP 1980. január 20. A NAP kel — Kelet-Szlovákia: 7.18, nyugszik 16.12 Közép-Szlovákia: 7.26, nyugszik 16.20 Nyukat-Szlovákia: 7.34, nyugszik 16.28 órakor A HOLD kel — 8.57, nyugszik 19.47 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük FABIAN, SEBESTYÉN és DALI BOR nevű kedves olvasóinkat 1900-ban született Miloi JIRKO költő (t 1961) • 1915-ben született C. W. CERAM német frö (-1 1972). AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL Lenin, a politikai gondolkodó Irta: Fjodor Konsztantyinov akadémikus A kettévágott sziget Önody György riportjának második része „Mintha csak emlékeznék...” Hajdú András riportja Az elvágyódás titkai Szigeti László Írása Az állomásfenök A. P. Csehov novellája A jótékonyság vámmentes Ulagyiszlav Janelisz riportja Olvassa rendszeresen az Új Szó t! Ügy adom tovább, ahogy hallottam. Az egyik műhelybizottság ülésein rendszerint ezzel kezdik a vitát: Ki szeret garázst söpröget- ni? Ha ez elhangzik, azon nyomban szólásra jelentkeznek a traktorosok, a gépkocsivezetők, meg a szerelők, bátran szólnak a hibákról. Bizony, megmondják, hogy a Papsor dűlőben zöld bársony takaróhoz hasonlatos a vetés, csak shát itt-ott rosszul szőtte a traktoros, mert a vetés csíkos, mint amikor végigvernek a ló hátán, kicsire nem nézünk alapon állt be a sorba, aki ebben a dűlőben vetett. Megmondják azt is, hogy nem az a jó gépkezelő, aki a figyelmeztető szóra így válaszol: Adjatok új gépetI Es kertelés nélkül megmondják, hogy az ag- ronómusnak ne legyen három értekezlete egy héten, amikor silózásról van szó, mert akkor csak a tavaszi szél takarítja majd el a tavalyi kórót a Malomszeg mögötti dombról. Es persze meg kérdezik: Hogyan lehetséges, hogy Józsi munkalapjára kétszer írták be a papírgyári fuvart? Ki szeret garázst söprögetni? Persze nem mindig volt ez így. Tavaly a műhely bizottság gyűlésein hosz- szas unszolásra alig egykét felszólaló jelentke zeit, az is csak ilyesmit kérdezett: Mikor tartunk legközelebb értekezletet? Mikor fogják kifizetni a prémiumokat? A terméshozamokról, meg a nagyobb hozam tervezéséről pedig így vélekedtek: majd ahogy az időjárás akarja. Különben hallgattak, mert torkukra forrasztotta a szót az ismert szállóige. Történt ugyanis, hogy az egyik értekezleten valaki meg „merészelte" kérdezni a csoportvezetőtől: Nem kellene a műtrágyaszórókat ellen őrizni? Választ ugyan nem kapott, viszont más nap a csoportvezető leszólította a traktorról; s elküldte a garázsba, ezzel az indoklással: Csak szóljon, aki szeret söprögetni. Órabérben ... A fordulat, ha szabad így nevezni a változást, akkor következett be, amikor a pártelnök tudomást szerzett az esetről, részt vett a műhelybizottság következő ülésén, és visszájára fordította ezt a furcsa körülmények közepette született szállóigét. Nem volt könnyű dolga, de sikerült, s azóta, furcsamód, az értekezleteken mindig ezzel a kérdéssel kezdik a vitát: Ki szeret garázst söprögetni? Es persze nincs hiány a felszólalókban, akik mégt a hibákról is bátran szólnak. Jó szóval gyermekedhez Az elmúlt évben, a gyermekek nemzetközi évében, egyének és kollektívák, szervezetek és intézmények tettek nem keveset a gyermekekért, mármint nem kevés olyat, amit válóban a gyermekév szép gondolata hívott életre. Volt persze arra is példa, hogy egyének és kollektívák, szervezetek és intézmények jobbára csak papíron, ünnepi szónoklatokban cselekedtek a gyermekekért, vagy az ismerős emblémát olyan dolgokra is ráütötték, amelyeknek a létrehozása, megvalósítása amúgy is kötelességük, feladatuk lett volna. Ilyenkor jegyezték meg azok, akik többet szeretnek dolgozni mint beszélni, hogy: any- nyit emlegetjük már ezt a nemzetközi gyermekévet, hogy a könyökünkön jön ki. Valóban sokat emlegettük. Számtalan nemzetközi, országos és szőkébb méretű fesztivál, különféle rendezvény zajlott a jegyében. Es még annyi mindenI Elmondtuk azt is, hogy nálunk jól öltözöttek és jól tápláltak a gyermekek, tanulhatnak, játszhatnak gondtalanul. Csak éppen arról esett kevesebb szó, hogy milyenek vagyunk a gyermekekhez, mi, felnőttek. Hogyan közeledünk hozzájuk az iskolában, az utcán és — elsősorban — otthon, a családban? Hogyan mutatunk példát nekik, ha egyáltalán mutatunk? Van-e elég türelmünk a neveléshez? Meg ahhoz, hogy megtaláljuk, kialakítsuk a közös nyelvet, amelyen jó szóval oktathatjuk őket? Félek, az emberi kapcsolatok szintjén jóval kevesebbet kapnak tőlünk a gyermekek, mint amennyire szükség lenne egészséges szellemi fejlődésükhöz, lelkiviláguk egyensúlyához. Nagyon elszaporodtak a durva szavak, az ideges, elutasító, elidegenítő félmondatok. S hogy a gyermekek is mondják ezeket, vissza is vágnak velük, főként magunknak köszönhetjük, mi, felnőttek, akik azt hisszük, hogy mindent megadunk lányunknak, fiunknak a terített asztallal, a zsebpénzzel, a magnóval stb. Persze, ezeknek a kérdéseknek a fölvetéséhez nem szükséges olyan apropó, mint a nemzetközi gyermekév. Az apropó benne van a mindennapokban. IDŐSZERŰ GONDOLATOK A szüntelen fegyveres intervenció és a külső reakciós erők összeesküvése reális veszélyt keltett, hogy Afganisztán elveszti függetlenségét, és imperialista katonai támaszponttá válik országunk déli határán. Elérkezett az a pillanat, amikor már válaszolnunk kellett a baráti Afganisztán kormányának kérésére. Ha másképp jártunk volna el, Afganisztán az imperializmus martalékává vált volna, megengedtük volna az agresszív erőknek, hogy megismételjék azt, ami például Chilében sikerült nekik, ahol a nép szabadságát vérbe fojtották. Ha másként jártunk volna el, passzívan szemlél tűk volna, hogy déli határunk mentén góc alakul ki, amely súlyosan veszélyezteti a Szovjetunió biztonságát. Amikor Afganisztán hozzánk fordult, a barátságról, jószomszédi kapcsolatokról és együttműködésről 1978 decemberében kötött szerződésből indult ki, valamint abból, hogy minden államnak joga van az individuális és a kollektív önvédelemre. Ezt a jogot rögzíti az ENSZ Alapokmánya, és más államok már nemegyszer éltek vele. Számunkra nem volt egyszerű a döntés, hogy szovjet katonai kontigenseket kül dünk Afganisztánba. A párt Központi Bizottsága és a szovjet kormány azonban felelőssége teljes tudatában járt el, és figyelembe vette az összes körülményt. A szovjet kontigensek egyetlen feladatot kaptak — nyújtsanak segítséget az afgánoknak a külső agresszió visszaverésében. A kontigenseket teljesen kivonjuk Afganisztánból, amint megszűnnek azok az okok, amelyek arra kényszerítették az afgán vezetést, hogy segítséget kérjen tőlünk. Az imperialista és ugyanúgy a pekingi propaganda tudatosan és nyíltan elferdíti a Szovjetunió szerepét az afgán kérdésben. Nem volt és nincs semmiféle szovjet intervenció vagy agresszió. Segítséget nyújtunk az új Afganisztánnak kormánya kérésére a nemzeti függetlenség, a szabadság és az ország becsületének megvédésében a külső fegyveres agresszióval szemben. Az afganisztáni események semmiképpen sem érintik az Egyesült Államok és más államok nemzeti érdekeit vagy biztonságát. Minden kísérlet, Jiogy másképp magyarázzák a helyzetet, abszurd. Ezek a kísérletek rosszakaratról tanúskodnak, és azt a célt szolgálják, hogy megkönnyítsék saját imperialista terveik megvalósítását. Teljes mértékben hazug az az állítás, hogy a Szovjetunió igényt tart Pakisztán, Irán vagy a térség más országainak területére. A gyarmatosítók politikája és pszichológiája számunkra idegen. Nem vágyunk mások földjére, nem akarjuk megszerezni mások gazdagságát. Csak a gyarmatosítókat vonzza a kőolaj szaga. (Leonyid Brezsnyevnek a moszkvai Pravdában megjelent interjújából) — írni a nagy embereK- röl: a tudósokról, kutatókról, művészekről és híres politikusokról szabad. Az ilyen szürke emberek, mint én, nem érdemlik meg a nyomdafestéket, — jelen tette ki szerény mosollyal, amikor előadtuk jövetelünk célját. — Fizetésem van és dolgozom. Mindnyájan dolgozunk, de a végzett munka minősége emberét válogatja. A bratis lávái Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatósága titkárnőjének, Adamek Er nőnének munkája pedig megfizethetetlen, mondják munkatársai. Nemcsak az elvégzett munka mennyisé ge, hanem a munkához való hozzáállása, a rábízott anyagiakkal szemben tanúsított felelősségtudata, az, ami példát mutat. Kisebb megszakításokkal közel húsz éve végzi az iskolában a titkárnői teendőket. S a/ évek hosszú során egyszer sem fordult elő, hogy amikor társadalmi munkában túlóráznia kellett, kibúvót keresett volna. Hogy hány órát húzott rá? Nem tartja számon senki. Jöhet hozzá kéréssel tanuló vagy pedagógus, a bajra Annuska néni — mindenki Annuska né nije — mindig megtalálja a gyógyírt. Beszélgetés közben sincs nyugodt perce. Gyakran félbeszakít minket a telefon csöngése. Az irodában egymást váltják az emberek Nem csoda, húszperces óraközi szünet van. Egyetlen kívánság, kérés sem marad elintézetlenül. Fáradhatatlan. — Nem, már nem megy úgy a munka, mint régebben — szabadkozik. — Eljárt az idő. Sok már ez a gond. Több éve élvezhetné megérdemelt nyugdíját, de nem tud emberek nélkül élni. Megpróbálta, amikor a csa ládi problémák kényszerítették, otthon maradt, de nem sokáig bírta a négy fal között. Visszatért. Iratai, papírjai mindig a legnagyobb rendben vannak, a tökéletes pedantéria követelményei szerint. Ha éjfél kor álmából fölverve állítanák szekrényei elé, hogy kimutatásra vagy nyomtatványra van szükség, szemét sem kellene kinyitnia, csak .kinyújtaná kezét és előhúz ná — mondja az iskola igazgatója. — De ha egy ceruzát vagy öt ív papírt akarnál, számon kérné, mire lesz, és akkor sem kapnál egy ívvel többet — veti közbe tréfásan az igazgatóhelyettes. Féltő gonddal, felelősséggel őrködik a rábízott értékek felett. — Sok kicsi, sokra megy — fűzi hozzá az elhangzottakhoz a titkárnő, miközben megsimogatja annak a tanulónak a fejét, akinek kezébe nyomja a kért iskola- látogatási igazolványt. Az iskolából távozva arról beszélgettünk, de jó lenne, ha országszerte minél több hozzá hasonló „szürke ember“ élne, aki belső kényszerből végzi becsületesen munkáját és nem önző érdekből, haszonért vigyázza a miénket. Ök nemcsak nyomdafestéket és kitüntetéseket érdemelnek, de az egész társadalom legmélyebb hálájára is rászolgáltak. KODAY BERTA „Sok kicsi sokra megy” 1980. I. 20. ÚJ SZÓ
