Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-05-18 / 20. szám

AUTÓSOK MOTOROSOK Évente egyre több autós utazik külföldre — főként a szo­cialista országokba. A közúti közlekedési szabályok lényegé­ben a nálunk érvényes szabályokkal azonosak, bizonyos el­térések azonban vannak, ezeket az alábbiakban ismertetjük. BULGARIA A gépkocsi vezetője köteles a jobb oldali irányjelző lámpá­val vagy karral az előző jármű vezetőjének tudtára adni, hogy az előzésről tudomása van. A járművezetőnek előzéskor — nappal — hangjelzést kell ad­nia. Olyan kereszteződésben, ahol a betorkolló utak nincse­nek jelzőtáblákkal megkülön­böztetve, a villamosnak akkor is haladási elsőbbsége van, ha balról érkezik. A személygép kocsiknak lakott területen kí­vül — nappal és éjszaka egya­ránt — országúton legfeljebb 80 km/óra, autópályán 120 km/ óra, lakott területen belül pe­dig 60 km/óra sebességgel sza­bad közlekedni. A motorkerék­párok számára előírt legna­gyobb sebesség: lakott terüle­ten belül éjszaka is — 50 km/ óra, lakott területen kívül 70 km/óra, autópályán 100 km ló. Az olyan személygépkocsiveze- tőknek, akik két évnél rövidebb ideje rendelkeznek hajtási jo­gosítvánnyal, lakott területen belül legfeljebb 50 km/óra, la kott területen kívül 70 km/óra, autópályán pedig 100 km/óra se hességgel szabad haladniuk. Ha az útkereszteződés forgalmai irányító rendőr a járművezető­höz oldalt áll, a járművezető csak egyenes irányban halad­hat és jobbra kanyarodhat. Ha azonban a rendőr a járműve­zetőhöz bal oldalával áll és jobb karját vízszintesen maga elé tartja, a rendőr bal olda­láról érkező járművezető nem csak egyenes irányban halad hat, hanem jobbra és balra is bekanyarodhat; a többi jármű csak jobbra ikanyarodhat, mi­közben nem akadályozhatja más járművek forgalmát. A bolgár utakon találkozhatunk olyan jelzőtáblákkal is, ame­lyek nálunk nem használato­sak. Ilyen például a nyitható hídra (5. ábra), a követési tá­volság kötelező megtartására (3. ábra), mindennemű tilalom feloldására — pl. az előzési ti­lalom, a sebességkorlátozás fel­oldására (1. ábra), az ivóvíz­forrásra (6. ábra), a megfordu­lás! lehetőségre (7. ábra) fi­gyelmeztető jelzőtábla. magyarorszag A jelzőtáblával meg nem kü­lönböztetett utak kereszteződé­sében a villamosnak akkor is haladási elsőbbsége van, ha balról érkezik. Lakott területen belül a személygépkocsik éj­szaka is — legfeljebb 60 km/ óra — a motorkerékpárok és az autóbuszok 50 km/óra se­bességgel haladhatnak. A lakott területeken kívül megengedett legnagyobb sebesség a személy- gépkocsik és motorkerékpárok számára 80' km/óra, autópályán 100 km/óra a személygépkocsik számára. Az autópályán csak olyan gépjárművek közleked­hetnek, amelyek sík területen legalább 60 km/órás sebességet érnek el. Megállásnak minősül a be- és kiszálláshoz, a folya­matos fel- és lerakáshoz szük­séges ideig való egy helyben tartózkodás, és minden egyéb okból való egy helyben tartóz­kodás is, feltéve, ha annak tar­tama legfeljebb öt perc, és ha a vezető a járművénél marad. Megállni és várakozni többek között tilos a villamos, az au­tóbusz- és a trolibusz-megálló­helyeket jelölő tábla előtt és utána 15 méter távolságon be­lül. Személygépkocsi első ülé­sén 6 éven aluli gyermeket szállítani tilos. A személyautók első ülésein utazók számára la­kott területen belül is kötelező a biztonsági öv használata. A motorkerékpáros utitársa la­kott területen is köteles bukó­sisakot viselni. (UGOSZLÁVIA Itt is korlátozták a sebessé­get: lakott területen belül sze­mélygépkocsival és motorkerék párral — éjszaka is — legfel­jebb 60 km/ó sebeséggel szabad közlekedni. Az országutakon megengedett legnagyobb sebes­ség 80 km/ó, a jelzőtáblákkal jelölt autóutakón és az autó­pályán 100 km/ó. Két év óta kötelező a biztonsági öv hasz­nálata. A villamosoknak hala­dási elsőbbségük van más jár­művekkel szemben. Előzéskor — lakott területen kívül — az előző járművezető köteles hangjelzést adni. Jugoszláviá- Itan is használatosak a csapó- hidra, a követési távolság meg legnagyobb sebesség: országú­ton 70 km/6, autópályán a sze­mélygépkocsik számára 90 km/ óra, a motorkerékpárok számá­ra 70 km/ó. (Lakott területnek minősül a legkevesebb három épülettel beépített terület is, ha az épületek 15 méternél nincsenek távolabb az úttól). Megfelelően kivilágított úton — korlátozott látási viszonyok kö­zött — a szabályok értelmében elegendő a parkoló lámpát be­kapcsolni. Elromlott jármű von­tatásakor a haladási sebesség nem haladhatja meg a 25 km/ órát. NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG Lakott területen belül legfel­jebb 50 km/ó sebességgel sza­bad közlekedni. Lakott terüle­ten kívül a személygépkocsik és a motorkerékpárok számára megengedett legnagyobb sebes­ség az országutakon 80 km/ó, az autópályákon 100 km/ó. A villamosoknak mindig elsőbbsé­gük van, tehát akkor is, ha mel- lékútról, vagy jelzőtáblával meg nem különböztetett útról érkeznek a kereszteződésbe, vagy ha balra kanyarodnak. Ha lakott területen kívül a lassa í haladó jármű mögött járműosz­lop (legkevesebb tíz több nyo­mon haladó jármű) alakul ki, és nincs lehetőség az előzésre, a lassan haladó jármű vezetője köteles — a lehetőségek sze­Hasznos tudnivalók a külföldre utazó autósoknak tartására s a tilalmak feloldá sára figyelmeztető jelzőtáblák. LENGYELORSZÁG Kitéréskor az emelkedőn fel­felé haladó járműnek van el­sőbbsége. Az egy nyomon hala­dó járművek vagy gyalogosok előzésekor az előző járműveze­tőnek legalább egy méter ol­daltávolságot kell megtartania. Előzni tilos a gyalogos-átkelő­helyen és közvetlen előtte, ti­los továbbá a gyalogos-átkelő­hely előtt megálló (a gyalogo­soknak elsőbbséget adó) jár­művet kikerülni, álló jármű mellett elhaladni. Megállásnak minősül az olyan rövid ideig tartó egyhelyben tartózkodás, amikor a gépkocsivezető nem hagyja el a kocsit; minden más esetet várakozásnak minősíte­nek. Vasúti átjáró előtt 100 mé­ter távolságon belül tilos vára­kozni. ,A villamos-, autóbusz­vagy trolibuszmegállót jelölő tábla előtt és utána 15 méter­nél kisebb távolságban megáll­ni tilos. A „Várakozni tilos“ jelzőtábla az öt percnél tovább tartó egyhelyben tartózkodást tiltja. A táblával meg nem kü­lönböztetett útkereszteződések­ben mindig a villamosé az el­sőbbség, akkor is, ha balról érkezik. A ködben előző gép­kocsivezető lakott területen kí­vül köteles rövid hangjelzése­ket adni az előzés egész tar­tama alatt. Azokon a gyalogos- átkelőhélyeken, ahol villogó sárga fényt adó lámpát szerel­tek fel, a gyalogosoknak el­sőbbségük van. A járművezető­ket erre a „Pierwszenstwo ru- chu pieszego“ feliratú tábla is figyelmezteti. A lakott területen belül meg­engedett legnagobb sebesség éjszaka is 50 km/6. A lakott területen kívül megengedett cint — mielőbb jobbra húzód­ni és megállni, hogy lehetővé tegye a gyorsabb járművek ha­ladását. A villamos megelőzhe­tő balról, ha jobbról nincs elég hely az előzésre. Egyirányú úton a villamos balról és jobb­ról is megelőzhető. Nyolcvan méterrel a vasúti átjáró előtt a sebességet 50 km/órára kell csökkenteni, s e távolságon be­lül tilos a több nyomon haladó jármüvek előzése. Hasonlóan ti­los a vasúti átjáró előtt és utá­na megállni, várakozni és meg­fordulni az említett távolságon belül. A haladó járművet akkor kell kivilágítani, ha a szemé­lyek vagy a járművek legalább 300 méterről már nem ismer­hetők fel tisztán. Egyirányú úton meg szabad állni a jobb és a bal oldalon ás, várakozni azonban csak a jobb oldalon szabad. Tilos megállni 10 méte­ren belül az útkereszteződés, a gyalogos-átkelőhely és a folyto- tonos (záró) vonal előtt és utána. Elromlott járművet or­szágúton 50, autópályán 70 km/ óra sebességgel szabad vontat­ni. A kocsitetőn elhelyezett pi­ros villogó fény arra utasítja a más járművek vezetőit, hogy az úttesten húzódjanak jobbra és álljanak meg. A tömegközleke­dési eszközök megállóinak tér­sége a megállót jelölő táblával kezdődik és a tábla után 50 méterrel végződik. A sárgával egyidejűleg világító zöld fény azt jelenti, hogy az adott me­netirány ugyan még szabad, de rövidesen csak a sárga fény várható. Itt két kiegészítő táb­lát említünk meg: a 2. ábra a hirtelen ködképződésre, a 4. ábra útnedvességre hívja fel a járművezetők figyelmét. ROMANIA Az irányított forgalmú útke reszteződésben és a hídon előz ni tilos. Vas- és betonhidakon kivételesen csak állati erővel vont járműveket, oldalkocsi nél­küli motorkerékpárokat és ke­rékpárokat szabad előzni. A járdasziget nélküli villamos­megállók előtt a többi jármű vezetője legalább öt méter tá­volságban köteles megállni. Nem szabad megállni a vasúti átjáró előtt 50 méter távolsá­gon belül, sem pedig a hat mé­ternél keskenyebb úton. Meg­állásnak minősül az olyan egy helyben tartózkodás, amely nem haladja meg az öt percet, ezen túl már várakozásról van szó. Lakott területen belül a sze­mélygépkocsik legfeljebb 60 km/ó, a motorkerékpárok és az autóbuszok 50 km/ó sebességgel közlekedhetnek (éjszaka is). A sebességkorlátozást a járművek hengerűrtaltalma szerint oldot­ták meg. Lakott területen kívül — az autópályán is — az 1500 kcm-nél kisebb hengerűrtaltal- mú járművek 80, az 1501—2000 kcm-es járművek 90, a 2000 cm3 fölötti járművek 100 km/óra se­bességgel közlekedhetnek. A motorkerékpárok megengedett legnagyobb sebessége 60, az autóbuszé 100 km/óra. A román közúti közlekedésre jellemző, hogy a járművezetők ritkán használják a tompított fény­szórót (túlnyomó részt parkoló lámpával közlekednek), ezért a fényszórót villogtatják, ha vala­ki tompított fényszóróval közle­kedik. Itt is használatos a víz­be zuhanás (8. ábra) veszélyé­re, a tilalmak feloldására és a nyitható hídra figyelmeztető közúti jelzőtábla. SZOVJETUNIÓ A Szovjetunióban június 1-től új közúti közlekedési szabályok lépnek hatályba. A közutakon a jelzőtáblák 137 változtatásával találkozhatunk, a tiltó jelzőtáb­lák azonban gyakorlatilag nem változnak. Gyarapodott a ki­egészítő, valamint a tájékoz­tató táblák száma, amelyek a járművezetők számára lehetővé teszik a pontosabb útvonal-meg­választást, meghatározzák az elsőbbségadási kötelezettséget, s felhívják a figyelmet az út menti szolgáltatásokra. Érvé­nyesülnek a különféle színű jel­zőtáblák. Például a kötelező menetirányt jelző táblák egy­ben az út jellegére is felhív­ják a járművezetők figyelmét. Lakott területen belül fehér hátterű, lakott területen kívül világoskék hátterű és a távol­sági útvonalakon zöld hátterű jelzőtáblákat helyeznek el. Lakott területen belül 60 km/ óra, lakott területen kívül — a személygépkocsik és a távol­sági autóbuszok számára — 90 km/ó, más járművek számára 70 km/ó a megengedett legna­gyobb sebesség. A szabályok azonban lehetővé tesznek na­gyobb sebességet is, ahol a kö­rülmények ezt megengedik. Ilyen esetben a nagyobb sebes­séget megfelelő táblával jelzik. Több intézkedés a forgalom meggyorsítására irányul. A sza­bályok szigorúan megkövetelik, hogy a járművezetők minden körülmények között az elfoglalt forgalmi sávban haladjanak, s az egyik forgalmi sávból a má­sikba csak megállás vagy meg­fordulás esetén szabad áthajta­ni. Az új szabályzat rendelke­zéseiben gondol a lakott terü­leten kívüli közlekedés folya­matosságára és biztonságára is. Ha tehát egy jármű bizo­nyos okból lassabban halad, akadályozza más járművek gyorsabb forgalmát és lehetet­lenné teszi az előzést, a lassú jármű vezetője köteles az út szélén megállni, s így lehetővé tenni a gyorsabb járművek köz­lekedését. Ez az intézkedés bi­zonyára csökkenti a veszélyes előzések számát, s kíméli az előzni szándékozó gépkocsive­zetők idegeit is. Az új szabály­zat engedélyezi a parkolást a személygépkocsik és a motor kerékpárok számára a járdán is ott, ahol megfelelő hely ma­rad a gyalogosoknak. A járdán való parkolás módját táblával jelzik. (ks) 1. Tilalomfeloldás 2. Kiegészítő tábla: a hirtelen ködképződés lehetőségét jelzi 3. A jelzőtáblán feltün­tetett követési távol­ság megtartása köte­lező 4. Kiegészítő tábla: út- nedvesség veszélyére hívja fel a figyelmet 5. Nyitható hfd 2 km 6. Ivóvíz (a távolság feltüntetésével) 7. Megfordulni szabad-a a 4 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom