Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-05-04 / 18. szám

M eggyőződésem, ha valamiféle hevenyészett közvéleményku­tatást rendeznének arról, milyen le­het egy 15 ezer lakosú város sport­élete, akkor jó, ha minden tizedik megkérdezett lenne olyan vélemé­nyen, hogy lehet az számottevő is. így az sem lenne csoda, ha nem tar­tanák a legizgalmasabb újságírói fel­adatnak sem egy ekkora város sport­életének feltérképezését. Ha a fel­adatot közelebbről behatároljuk — például a városnév megadásával — akkor Galánta esetében már színe­sebb lehetne a feltételezett összkép, hiszen a város ökölvívócsapata az extraligában szerepel. Ez a tény ön­magában akár, ahhoz is vezethetne, hogy mindent túlságosan szépnek vél­hetnénk. Mindaddig, amíg nem tekin­tünk a dolgok mélyére. László — mind az utánpótlás biztosí­tásán fáradoznak. Eddig nem eredménytelenül. Kétszáz dobás Czigler Sándor testnevelótanár a gimnázium két kitűnő atlétáiéval, Mada­rász Edittel és Paczka Mihállyal a viz nélküli uszodában ... EGY SPORTÁGGAL AZ ÉLVONALBAN Alig hat százalék Nem véletlen, hogy a sportszövet­ség járási bizottságának írásos anya­gaiban a jelen időszak legfontosabb feladatának tekintik egyrészt a tö­megsport fejlesztését és a szövetség taglétszámának növelését, másrészt pedig a sporttevékenység javítását az egyes sportágakban. Ha figyelembe vesszük, hogy az ökölvívóik ugyan az országos élvonalban szerepelnek, Ga­lánta város lakosságának pedig alig hat százaléka szervezett sportrajon­gó, e két pólus meglehetősen plaszti­kusan jellemzi a város sportéletének szélsőségeit. Hét sportegyesület működik a vá­rosban, a legnagyobb a Slovan. Az el­múlt év végi statisztikai adatokat te­kintve valamivel kevesebb, mint hat­száz tagja van az egyesületnek, s itt van a sportélet súlypontja — a sza­kosztályok számát tekintve. Hat sport- ágban, a turisztikában és a tömeg- sportmozgalomban igyekeznek ered­ményeiket elérni. A többi sportegye­sületek egy, esetleg két sportágban működtetnek szakosztályokat a tö­megsport mellett. (A tömeg­sport a jelen esetben azonban korántsem a résztvevők számát, ha­nem inkább csak a „műkedvelő“ hoz­záállást minősíti). A sportvilágban or­szágos nevet szerzett ökölvívók az OSP sportegyesületben bokszolnak, azaz a Járási Építőipari Vállalat pat­ronálja a szakosztályt. Sakkoznak az Agrostav sportegyesületben, atletikáz- nak az Olimpiában, s a versenyspor­tok sorát ezzel le is lehet zárni, a már említett hat sportágat — labda­rúgást, tekét, teniszt, röplabdát, asz­taliteniszt, kulturisztikát — beleért­ve, amelyeknek a Slovanban működ­nek szakosztályai. A városi (és a járási) sportvezetők elsősorban azt fájlalják az említett alacsony szervezettségi arányszámon belül, hogy a sportoló nők száma ag­gasztóan kicsi, nem éri el a százat. Ez pedig azért riasztó, mert a szám­adatok magukban foglalják az iskolai sportolók létszámát is ... Uszoda víz nélkül Amikor Galántán a járási sporthi­vatalban közöltem, milyen szándékkal jöttem a városba, a rövid bevezető helyzetrajz után Záborsky elvtárs a járási sportszerv titkára a leggyak­rabban Czigler Sándor nevét emle­gette, aki abban az időpontban éppen a stadion futópályáján serénykedett, hiszen a járás középiskoláinak atléti­kai versenyét bonyolították éppen. A verseny végeztével elégedetten térhe­tett vissza iskolájába a magyar gim­názium testnevelőtanára, hiszen atlé­táinak mindkét leánycsapata az első helyen végzett. — Korábban nagyon jó atlétika volt az iskolában — mondja — most újra meg van a remény a javulásra, hi­szen az új iskolában kitűnő sportolá­si lehetőségek vannak a diákok ré­szére. Mivel a városban felnőtt atlétikai szakosztály nem működik, a diákok korábban a Slovan színeiben verse­nyeztek. Most az Olimpia sportegye­sületben. Ott atletizál az iskola leg­jobb sportolója Madarász Edit harma­dikos gimnazista is, aki szinte min­den sportágban kiváló, amibe bele­fog. Az úszáshoz talán már kissé „öreg“ lenne, persze azért társaival együtt nem bánná, ha az uszoda me­dencéje nem kényszerülne arra im­már három éve, hogy üresen álljon. Egyébként hárommillió koronába ke­rült — eddig — de nem működhet műszaki hiba miatt. Ennek eltávolí­tása talán két éven belül megtörté­nik ... Leszámítva az uszoda egyéb ki­használási területeit és lehetőségeit, például gyerekek százait taníthatták volna már meg benne úszni! A mu­lasztás azért is fájdalmasabb, mert ez „Van még egy dobásod ...“ mond­ják, s ez azt jelenti, hogy a címzettnek nem sóik lehetősége van a kísérlete­zésre. A tekézőknek azonban minden mérkőzésen kétszáz dobásuk van. A galántai tekézők úgy látszik jól cé­loznak a tekepályán, hiszen a Slovan tekézői a Szlovák Nemzéti Ligában gurítják vasárnaponként a tekegolyőt további 11 csapat ellen. Persze, ez nem vasárnap délutáni „sörmeccs“ hiszen heti három edzés, az 3x240 do­bás, a verseny kétszáz dobását hozzá­számítva megállapítható, hogy nem akármilyen kondíció kell hozzá. Pilcz Ferenc szakosztályelnök elégedett a versenyzőkkel. A sportágak rangsorában a város divíziós férfi röplabda csapata követ­kezik, amely a versenyévad közepén a negyedik helyen áll. örül az edző fán Závadsky, aki a szlovák gimná­zium testnevelőtanára, hiszen az is­kolában már megfelelő lehetőségek nyílnak az edzésre, játékra. Sajnos, szinte a nyilvánosság teljes kizárá­sával, mert az iskola tantermében a közönség számára nincs hely. Épül ugyan — pontosabban épülget — már jó ideje a sportcsarnok, de ilyen tem­pó mellett nem lesz egyhamar röplab­dameccs csarnokban, közönség előtt Galántán. A rangsorban a röplabdások szint­jére — a divízióba — szeretnének el­jutni a Slovan labdarúgói, hiszen már 10 év óta hiába próbálkoztak. Április közepén négy pont előnnyel vezették a galántaiak a kerületi bajnokság me­lenne a galántai járás egyetlen fe­dett uszodája ... De vajon lesz-e?! Bentmaradni Idestova 3 éve épül a leendő sportcsarnok... A város egyetlen élvonalbeli szak­osztályát az OSP sportegyesület ököl­vívói adják. A szorítóban ezidálg nem panaszkodhatnak, hiszen általában Szlovákiában csak a Dubnica csapata előzi meg őket, s ez az országos rangsor 4—5. helyére elegendő. Amíg csak a szorítóban kell megmérkőzni, addig nincs is probléma. Egész sor országos .bajnok öklözött, vagy öklö­zik még most is Galántán. Tessényi például négyszeres országos bajnok volt, sportmester. Sztojka Tibor há­rom csehszlovák bajnokság aranyér­mét mondhatja magáénak, Gyerák La' jós kétszer nyert, s Kovács Pál is állt egyszer a dobogó tetején. Az idei bajnokságban az ötödik helyen áll a csapat. — Nincsenek túlságosan vérmes reményeink ezidén, de bentmaradunk az extraligában ... — mondja Porozs- nyák László edző. Bizakodik Pétervá- ri Ferenc gazdasági vezető is, aki a sikereik geyik lényeges feltételeként könyveli el, hogy tudatosan foglalkoz­nak az utánpótlással. Ivam Zelenák edző segítői Karácsony László, Haas Tibor, Horváth István és Sárkány zőnyét, így reményeik nem alaptala­nok. Ugyancsak a kerületi bajnokság- ^ ban szerepelnek az asztaliteniszezők — a tabella közepe táján. Nem szerepelnek atléták felnőtt csapatban Galántán, mégis jelentős a város atlétikája — a serdülők és If­júságiak mezőnyében. A Sverma ut­cai alapiskolában Redhammer Egon, Gál József és Vincent Sliz oktatja a fiatalokat éppen az atlétika alapjaira, de nemcsak az itteni iskola diákjai járnak oda edzeni az iskola sport­egyesületébe, a már említett Olimpiá­ba. Ifjúsági csapatukat erősitik a két gimnázium legjobbjai is. Szándékosan hagytuk a végére ép­pen a legfiatalabb sportolókat, akik­nek példáján bizonyították a sport lelkes hívei, hogy néha létesítmények és jelentős anyagi támogatás nélkül is érhetők el eredmények, bár ezzel nem akarjuk azt állítani, hogy hosszú távon létesítmények nélkül lehet tar­tósam számottevő eredményeket felmu­tatni. Sőt! Ezek alapfeltételei az elő­relépésnek, a tartós sikernek. Persze kellő akaraterővel, lelkese­déssel, a siker áthidalásával. Ilyen sportvezetők akadnak Galántán is. Ez táplálja a járási sportszervek dolgo­zóinak bizakodását is, akik bíznak az előrelépésben. mészáros jAnos Ml Ö IJSZÓ Index: 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dr. Robay Zoltán. CSc. Helyettes főszerkesztők- Szarka István és Csető János. Szerkesztőség 893 38 Bratislava, Gorkého 10. Telefon: 309, 331-252 , 332-301, főszerkesztő: 532-20, szerkesztőségi titkárság- 550-18 sportrovat- 505-29 gaz­dasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Pravda — Kiadóvállalat Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda, az SZLKP nyomdavóllalota — Pravda, 02-es Nyomdaüzeme Bratislava. PROBANYOMAS. Magánszemélyek a következő elmen adhatják fel hirdetéseiket: 893 39 Bratislava, Jlrásková 5„ telefon: 577-10 532-64. A szocialista közü- letek a hirdetéseket erre a címre küldjék: 893 39 Bratislava, Vajanského nábreils 15/11., telefon: 551-83, 544-51. Az Új Sző előfizetési dija — a vasárnapi számmal sgyütt — 14,70 korona. Az Uj Sző vasárnapi számának külön előfizetése negyedévseként 13 korona. Terjeszti: a Postai Hlrlopszolgálot. Előfizetéseket elfogad minden oostal kézbesítő. Külföldi megrendeléseket: PNS — Üstredná expedíció a dovoz tlaőe, 884 19 Bratislava, Gottwoldovo námestie 6. A SÜTI regisztrációs száma 5/2. Purozsnyák László az egyik galántai öklözővei, Mikulával a szorító sarká­ban (A szerző felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom