Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-27 / 17. szám
TUDOMÁNY TECHNIKA M integy 15 éve a Philips cég ingyen felajánlotta találmányát, a kazettát és a hozzá való magnót a világ minden cégének, hogy ezzel is elősegítse az elterjedését. Nos, az ötlet ugyancsak bizarr volt, és jelentős veszteséget is okozott a holland cégnek. Akkoriban még senki sem gondolt arra, hogy ez a magnótípus valaha is ki fogja szorítani a régebbit. A fejlődés azonban nagyon gyors iramú volt, mert az első típusok hatalmas piaci sikert hoztak, főleg ami a hordozható készülékeket illeti. Elsősorban e japán cégek jutottak nagy haszonhoz. A hetvenes években az első, házi használatra tervezett hálózati kazettás magnók Is megjelentek, de sokan még ekkor sem hittek abban, hogy ez a magnó komoly konlkurrenciát jelenthet a nagy HiFi minőségű szalagos társának. A minőség azonban egyre javult, újabb és újabb áramkörökkel látták el a készülékeket, jobbnál jobb szalagokat hoztak piacra a gyárak, és ma már ott tartunk, hogy egyszerűen vetélytárs nélküliek a kazettás magnók. Vajon mi eredményezte ezt a jelentős minőségjavulást? Elsősorban az egyre pontosabb mechanika. Ma már alig van a piacon egymotoros magnó, többnyire 2—3 motor gondoskodik a szalag megfelelő továbbításáról. Egy motor kizárólag csak a -hangtengelyt hajtja. Ez a tengely ma még többnyire lendkerékkel van ellátva, de már megjelentek a jóval pontosabb szervovezérlésű hangtengelyek, sőt már néhány kristályvezérlésű megoldás is található. A drágább készülékeknél a mechanika mozgató- rendszere is (előrecsévélés, hátracsévélés stb.) elektromechanikus. Egyúttal a távvezérlés, valamint az előprogramozás kérdése is megoldódott. Miután a kazetta a magnó szerves része, mert a szalagot maga a kazetta vezeti a fej előtt, ezt az elemet sem kerülhette el a fejlődés. Néhány éve megjelentek az ún. SM kazetták, amelyek a szalagot nagyon pontosan vezetik a magnófej előtt, később a japán cégek is hasonló kazettával jelentek meg a piacon, és ma már bizony gond eladni kazettát bármilyen szalaggal is, ha az szerkezetileg nem SM felépítésű. Sőt a legutóbbi kiállításokon a TDK cég fémkazettával lepte meg az érdeklődőket, amely hosszabb élettartamú, mint a műanyagtípusok, de drágább is azoknál. A jövő azonban minden bizonnyal a műanyagé. Ennyit a mechanikai szerkezetről, amitől a magnó tulajdonságai döntő mértékben függnek. Ha a mechanika jó, akkor már nincs gond, mivel elektronikus úton a kazettás magnó valamennyi hátránya leküzdhető. Nézzük tehát a hátrányokat és azok kiküszöbölését. Az egyik legnagyobb hátrány, hogy a kazettás magnó szalagtovábbítási sebessége mindössze 4,75 cm/sec, ami kezdetben a legfőbb támadási célpont volt, ugyanis ilyen kis sebesség mellett elképzelhetetlen volt az egész hallható frekvenciasávot (20 Hz—20 000 Hz) rögzíteni. Az első készülékek valóban nagyon szegényes bizonyítványt mutattak, maximálisan 6000 Hz-ig vették fel a hangot, ami egy diktafonnak becsületére vált volna, de nem egy magnónak, amikre főleg zenét rögzítenek. További hiba volt, hogy az ilyen kis sebességnél a szalag hibái jelentősen zavarták, az ún. „drop- out“-ok sokszor másodpercekig megszakították a műsort. A szalag keskenysége miatt a sztereofelvételek lehetetlennek tűntek, az akkori technológiai szint mellett egyszerűen nem volt hely 4 sáv számára. E hátrányok kiküszöbölése során először a kivezérlés problémáját oldották meg, töb- bé-kevésbé sikeresen. Meg kell azonban jegyezni, hogy nem éppen a fent említett hibákat akarták így kiküszöbölni, hanem a nagyobb haszon hajtotta a gyárakat. Az automatikus kivezérléssel ugyanis megtakarítottak egy mérőműszert és egy szabályozó elemet, azaz poten- ciométert. A rögzíthető frekvenciasáv kiszélesítése már keményebb dió volt. Először is a magnófej rését csökkentették jelentős mértékben, ezután a magnófej anyaga is sorra került. Ma már a ferritfejek teljesen kiszorították a kezdeti vas alapanyagú magnófejeket. A magnók átviteli sávja kb. 50 Hz—12 000 Hz- re javult, s ezekre a készülékekre már joggal írták rá a HiFi feliratot, e norma ugyanis 4,75 cm/s sebességnél ettől nagyobb frekvenciasávot nem ír elő. Azonban a régi szalagos készülékek 9,5 cm/s sebességgel dolgoztak, így a vevő joggal csalódott, ha az új kazettás készüléke bizony egy kicsit tompább hangú, mint a régi szalagos, s ráadásul még súg is. Tovább kellett tehát kutatni. A frekvenciasáv értéke már csak a szalagtól függött, s úgy vélték, hogy a súgást elektronikus úton 4s ki lehet küszöbölni. Először egy régi találmányt „halásztak“ elő a konstruktőrök, mégpedig egy Dolby nevű úr találmányát. Ez az áramkör egy speciális kompresszor — expander, összevonva kompan- dor. A felveendő jelet megfelelő frekvenciatartományokra osztja, és ezekben felerősíti. A magas hangokat, mivel azok amúgy is gyengébbek, jobban erősíti, mint a' mélyeket. Lejátszáskor az áramkör pontosan fordítva működik — ezáltal sikerült a jel-zaj viszonyt kb. 10 d’B-lel (3,16-szor) javítani. Ez már kitűnő javulás volt, mert elérték a klasszikus középkategóriájú magnók jelzaj viszonyát. Az egész áramkörnek csak egy hátránya volt, 'éspedig az ára. Később, miután az áramkör jól bevált, megkezdték az integrálását, és ma már egy integrált áramkör beépítése az egyetlen gond, amellett, hogy meg kell hozzá vásárolni a Dolby-öég engedélyét. Az olcsóbb készülékekbe azonban kár egy ilyen kitűnő áramkört beépíteni, gondolták több helyen, és így született meg az ún. DNL áramkör (Dynamic Noise Limiter, azaz dinamikus zajhatároló). Ez az áramkör csak lejátszáskor üzemel, mégpedig úgy, hogy egy meghatározott szint alatt a magas hangot (tehát a zajt is) elnyomja, míg a szint feletti hangokat átereszti. Ezzel az áramkörrel kb. 5—8 dB-es javulás érhető el, és ráadásul több előnye is van: nagyon egyszerű felépítésű és ezért olcsó is. Magnón kívül még az URH sávon sugárzó adók vételénél fellépő zajok eltávolítására is használható. A további javulás csakis a szalagtól függött. Először a mágneses réteg hibáit szüntették meg, amivel eltűntek a „drop-out“-ok. De a frekvencia- tartomány még mindig csak kb. 13 kHz-ig nyúlt. Ekkor jelentek meg a krómdioxid-réte- gű szalagok. Ezzel a szalagtípussal már könnyűszerrel el lehetett érni a 16 000 Hz-es határt, ami egy szalagos magnó frekvenciahatára volt. A probléma már csak az volt, hogy az ilyen szalaghoz másfajta elő- mágnesezés, valamint lejátszási korrekció kell, mint a vasoxi- dos szalaghoz. Ezért minden jobb magnóba be kellett építeni egy átkapcsolót, ami meghatározta a paramétereket a szalag fajtája szerint. Később tovább kutattak, és — aki keres, az talál alapon — még jobb szalagok kerültek napvilágra, de sajnos, ahány fajta a szalag, annyi féle korrekcióra van szükség a magnóban. Ez eleinte tűrhető volt, de a készülékek egyre komplikáltabbak lettek, főleg ami a kezelést illeti. Sokszor ugyanis még a szalag fajtáját is nehéz megállapítani, nem pedig a megfelelő áramköri viszonyokat. Ma, amikor legalább 5 különböző szalag van piacon, s ráadásul még az azonos típusúak is különböznek egymástól a gyártó szerint, a felhasználó arra ’kényszerül, hogy a gépét hozzáállítsa a szalaghoz. E feladat megkönnyítésére az újabb készülékek speciális hanggenerátorral vannak ellátva. Ezeket a jeleket fel kell játszani a szalag elejére, és addig állítani a kezelőszerveket, míg lejátszáskor a két hang (egy mély, kb. 100—300 Hz-en és egy magas 10—16 kHz-en) nem mutat egyforma szintet a mérőműszeren. Ebből következik, hogy e beállítás az olcsóbb 2 fejes magnókon bizony elég hosszadalmas, mert valamennyi beállítás folyamán a szalagot előre- hátra kell csévélni, míg meg nem találjuk a megfelelő munkapontot. Részben ezért, részben pedig a „nagy magnó“ konkurenciája miatt azonban egyre több magnóba egy harmadik fej is kerül, mégpedig a kazettának ugyanabba a nyílásába, amelyikben egyetlen fejet is gond volt elhelyezni. így hát a fel- és a lejátszófej szorosan egymás mellé került, méghozzá úgy, hogy az egyik nem befolyásolja a másikat, ez pedig nagyon bonyolult feladat volt, mert a szorosan egymás mellett levő fejeiket mágnesesen kellett elválasztani, a megfelelő anyagokat azonban csak a legutóbbi űrkutatási eredmények „szülték meg“. Ma már egy 3 fejes kazettás magnó a nagy teljesítményű szalagos magnókat Is messze túlszárnyalja. És mit várhatunk a jövőtőf? Egy osztrák cég néhány éve egy lendkerék nélküli magnóval lepte meg a világot. Az egyenletes szalagtovábbítást egy nagyon pontos szervórend- szerrel érték el, s a klasszikus mérőműszerek helyett LED-so- ros szintjelzőket építettek be. Ezek sokkal gyorsabbak, mint elődjeik, így még a legrövidebb káros impulzusok is jól láthatók, amelyek a szalagon torzulást okozhatnak. A cég idei újdonsága a mikroprocesszoros vezérlésű magnó, amely nemcsak a távöllétünkben tudja felvenni a kívánt műsort a beépített kvarcóra alapján, hanem a megfelelő kivezérlésről is gondoskodik. Mindezek mellett le tudja játszani a kazetta mindkét oldalát annak kivétele nélkül is, így folyamatos zenét tud szolgáltatni. Ez a magnó, amely még a Dolby-rendszerű zajhatárolót is felülmúló áramkörrel, az ún. „HiGH-COM“-mal van ellátva, pillanatnyilag a csúcsot képviseli egy japán társával egyetemben. Az utóbbi mikroprocesszora teljesen automatikusan ki tudja „szimatolni“ a kazetta paramétereit. A feljátszásra szánt kazetta elejére kb 30 mp-nyi időtartamra saját áramköreiből különleges zajt vesz fel (rózsaszínű-zajt), amelyet a lejátszófejen a mikroprocesszor áramkörei azonnal kiértékelnek, és beállítják a megfelelő korrekciókat. Hogy később ne kelljen ugyanazt a kazettát isimét mérni, a beállítást számmal látja el, és az egészet a beépített elektronikus tárolókban helyezi el. így "később elég benyomni a megfelelő billentyűt, és a magnó azonnal kész a feljátszásra. Az a kérdés, hogy mibe kerülhet egy ilyen magnó, jogos, de nem annyira lényeges, mint gondolnánk. Ezek a szupermagnók valóban drágák, de nincs szükség arra, hogy mindenképpen ezeket vásárolja a felhasználó. Több neves és kevésbé ismert cég „féláron“ gyárt hasonló minőségű készülékeket. Míg egy EUM1G körülbelül 1600 svájci frankba kerül, addig egy hasonló minőségű japán magnó mindössze 1000-be, s megjelentek a piacon a 2 hangtengelyes (Dual-capstan) magnók is, 1000 frank alatti áron. Gyakran nincs is szükség ilyen szuper- magnóra, hiszen ha a gramofon csak közepes teljesítményű, az Ilyen lemezjátszóhoz fölösleges kristályvezérlésű kazettás készüléket csatlakoztatni stb. Elsősorban azt kell szem előtt tartani, hogy házi stúdiónk lehetőleg egyforma teljesítményű és minőségű készülékekből tevődjön össze — e szabállyal nagyon sok kellemetlenségtől szabadulhatunk meg. TAKÄCS JENŐ 1 KAiínK HMM MŰI A HiFi minőségű kazettás magnók legkorszerűbb típusai Egy japán vállalat új típusú színes tévé-képcsöve ideálisnak ígérkezik a hordozható telepes készülékekhez. Mivel csak egy elektronágyú van benne, kevesebb energiát fogyaszt, képe tisztább, fényesebb, mint a hagyományos képcsöveké. A legtöbb színes képcsőben három elektronágyú van a képcső nyakában. Innen indul ki a három elektronsugár, hogy a léghí- jas téren áthaladva a képernyőbe csapódjék, amelyet vörös, zöld és kék fényben világító fényporral vontak be. Árnyékmaszk borítja a képérBEKnMcn ms iekshhnd nyőt, hogy mindig csak az egyes elektronsugarak által érintett fénypor világítson. Az újfajta képernyőben nincs árnyékmaszk és csak egyetlen elektronágyú működik benne. A képernyő különböző színű fénypo- rát parányi „kerítések“ határolják, ezek járulékos „index“ fény porral vannak bevonva. Amikor elektronsugár éri őket, ibolyántúli fényt bocsátanak ki, amelyet a képcsőben levő fotodetektor érzékel. Az egyetlen elektronágyút váltakozva a kék, zöld és vörös fény jeleivel táplálják. A fotodetektor folyamatosan érzékeli, hogy melyik index-fényport érte elektronsugár és átkapcsolja az elekt- ronágyút a következő színjeire. Mindez olyan gyorsan megy végbe, hogy összetett színes kép jön létre. A hagyományos színes képcsőben az árnyékmaszk elnyeli az elektronenergia egy részét, amely veszendőbe megy, ily módon a képcső fényereje csökken. Az újfajta képcső egyelőre még sokkal többe kerül, mint a hagyományos színes képcső, de a gyár reméli, hogy gyártási költségeit rövidesen sikerül jelentősen csökkenteni. __________________________________(delta)
