Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-04-20 / 16. szám

A GYÁRBAN JÁRTUNK Tanulmányi kiránduláson vettek részt a feledi (Jesenské) alapiskola végzős diákjai. A fülek! (Filakovo) Kovosmalt nemzeti vállalt üzemébe látogattak. Singlán László, az üzem szaktanácsadója fogadta a diákokat, és röviden megismer­tette velük >3 .gyár történetét. Fából építették, — 1906-ban — az első műhelyét, a zomáincozót. Kezdetben 250 dolgo­zója volt a gyárnak. Főleg zománcozással, később tűzhely- készítéssel foglalkoztak. Ma imár szinte az egész világon ismerik a gyár kakasos emblémáját. Jelenleg 3500 dolgozót foglalkoztat, és többféle terméket gyárt. A tanulók először a szerszámkészítő részleg műhelyeibe látogattak, majd az edények és a fürdőkádak gyártásának folyamatát nézték végig. Érdeklődve állták körül azt a gé­pet, amelyik lemezből egy pillanat alatt kiformál egy für­dőkádat. Ha megfelelő a nyersanyag, a gép teljesítménye egy óra alatt 180 ikád. Érdekes volt a tányérok és a tálak festése is. Megnézték az öntődét, a háztartási eszközök gyártásának menetét, a csomagolóban pedig a szállítmá­nyok elkészítését. Tanulságos volt ez a tanulmányi kirán­dulás, a gyárlátogatás. PÁL DEZSŐ RITKA SZÍR SZOBOR Prágában, a Moldva folyó partján áll a felvételen látható szobor. FrantUek Palack^ (1798—1876) tisz­teletére állították. A cseh—magyar határszélről szár­mazott, protestáns falusi kántor fia Magyarországon és Pozsonyban nevelkedett. Költőnek indult, történet­író lett. Negyven esztendőn át dolgozott „A cseh nemzet története“ című művén, mely 1836-ban jelent meg. Amikor meghalt, a „nemzet atyja“ jelzővel tisz­telték meg. Egyébként Zdenek Nejedig, a forradal­már is nagy tisztelője volt. (haj) Szerdán és csütörtökön Nagymagyaron (Zlaté Klasy) a népművészeti alapiskolá­ban hetente kétszer, szerdán és csütörtökön, találkoznak a képzőművészeti tagozat tanulói tanáraikkal, Stefánia Abe- lová és Vladimír Dúrbák festőművészekkel. Mivel foglalkoz­nak ilyenkor? A' festőművészek tanítanak, a tanulók pedig rajzolni, festeni tanulnak tőlük. Alkalmanként még az agyag művészi feldolgozásával is foglalkoznak. A képző- művészeti tagozatnak jelenleg 35 tanulója van. Fiűk és lá­nyok vegyesen. Érdekesség, hogy a negyedik csoport mind­egyik tagja, egytől egyig, a csákányi (Cakany) gyermekott hon neveltje. Sok szép sikerrel dicsekedhet a képzőművészeti tagozat, mely 1978-ban kezdte meg működését. Ilyesmivel például: az egyik vOlt tanítvány, Mucska György a bratislaval nyom­dászat! szakközépiskolában folytatja tanulmányait, ott már hivatására készülve foglalkozik a rajzolással. Vagy: nincs Szlovákiában olyan kiállítás, képzőművészeti rendezvény, melyre be ne küldenék alkotásaikat a tagozat tanulói, még a Magyarországon is meghirdetett nemzetközi versenybe is beneveztek. Egyébként a tagozat legtevékenyebb diákjai: Karika Lí­via, Boráros Lajos, Pőcz Ibolya. A járási versenyen Duna- szerdahelyen (Dunajská Streda) a kiscsoportosok közül Szijjártó Judit első díjat nyert, az idősebbek közül Boráros Lajos második, Lánghy József harmadik helyezést ért el. SZIJJARTÖ MONIKA N. GRIGORJEVOVA: A FIATAL TÖLGY Élő tanúk őrzik emlékeze­tükben a történeteket azok­ról a napokról, amikor Le­nin személyesen találkozott a dolgozókkal. Ez a történet is Ilyen. Egyébként pedig Lenin illegalitásban töltött napjairól szól. Az Ideiglenes Kormány 1917 júliusában parancsot adott ki Lenin letartóztatá­sára. A párt központi bizott­sága Jemeljanov elvtársat, a tapasztalt, Illegális szerve­zőt bízta meg: rejtse el Le­nint a megtorlás elől. Nap­ról napra növekedett a ve­szély. Pétervárott letartóz­tatták a bolsevikokat, ház­kutatásokat rendeztek. Az állomásokon, a városba ve­zető utak mentén tiszti jár­őrök ellenőrizték az utaso­kat. A járőr egyik kezében Lenin fényképe, a másikban pisztoly... Jemeljanov elvtárs, aki Pé- tervár külvárosában lakott, az egyik éjjel megjelent Le­nin tartózkodási helyén, hogy a sötétség leple alatt biztonságos helyre vezesse. Szerencsésen meg is érkez­tek Jemeljanov elvtárs ott­honába. A vendég fogadásá­ra a feleség jött ki. Lenin éberen figyelte az ismeret­len családot. — Nem félnek, hogy én ide jöttem? — kérdezte a háziasszonytól. — Nincs mitől félnünk — válaszolta az asszony. — A szomotori (Somotor) alapiskola pionírjai, főleg az idősebbeik, több csoportban gyakorlatozva készülnek a spartakiád bemutatójára. Vaskó Erzsébet, Csizmadia Etelka tanítónők foglalkoz­nak a lányokkal, Kovács Gá­bor igazgatóhelyettes pedig a fiúkkal. Sivák Mónika Inkább azon töprengünk, hogyan rejtsük el minél biz­tonságosabban. — A gyerekek hol van­nak? — ök már mind a heten alszanak. Tőlük ne féljen. Az én madárkáim feleslege­sen nem csiripelnek. Vlagyimir Iljlcs gyorsan megbarátkozott a gyerme­kekkel. Különösen a legki­sebb fiúval, Gosával. Ez a fiú bebizonyította, hogy reá mindig lehet számítani. Lenin búvóhelye a csűr padlása volt. Itt Is szorgal­masan dolgozott. Gosa a ház előtt játszott. Alighogy be­melegedett a játékba, hirte­len felugrott és édesanyjá­hoz futott. Elmondta, hogy a házuk előtt egy ismeret­len egyén tartózkodik és játszani akar vele. Ezt azon­nal közölték Leninnel, aki kilesett a csűr padlásáról, és látta, hogy a kerítéssel szemben egy szakállas em­ber sétálgat. — Igenl — közölte öröm­mel Lenin. — Ez Szverdlov elvtárs! A Központi Bizottság ugyanis őt bízta meg, hogy ellenőrizze Lenin biztonsá­gát. Találkozásukkor a kö­vetkezőket mondta: — Vlagyimir Iljlcs, kiváló őre van! Erre a fiúra mindig számíthat. Néhány nap múlva Jemel­janov elvtárs gyermeket Megosztott első helyezést nyertek öten a szavalóver­senyen. Dóci Hajnalka, Bod­nár Alica, Tótok Zsuzsanna, Palágyt Renáta, Smajka Zsu­zsanna. A prózamondók ver­senyében Dóci Sándor, Csá­kó Eleonóra, Tóth Szilvia nyertek első helyezést. Gulyfiz Jusztina megrakott kosarakkal érkez­tek haza az erdőből. Lenin Gosa kezében meglátott egy vesszőcskét, melynek vé­kony gyökerei voltak. — Ez tölgy — magyaráz­ta Gosa, — de így tönkre­megy. — Ültessük el — szólt Le­nin. Gosa megörült. Közösen elültették a fiatal tölgyet. A kisfiú pedig megígérte, hogy gondozni fogja. A Jemeljanovról elneve­zett városrészben ma mú­zeum Lenin egykori, Illegá­lis lakása. És a tölgy? Azóta nagyra nőtt. És egyre nő, fejlődik ... Fordította: NYUSTYIN FERENC Furulvások Tavaly alakult meg a felsőpatonyl (Horná Po- töfl) alapiskolában, Lel­kes Mária tanítónő veze­tésével, a furulyások együttese. Tagjai negye­dik osztályos tanulók: Kiss Tibor, Pollák József, Tóth Anikó, Mészáros Éva, Brunczvik Sándor, Renczes Mária. Minden héten rendszeresen gya­korolnak. Már több ízben nyilvánosan Is szerepel­tek műsorukkal. így pél­dául a nőszövetség helyi szervezetének évzáró gyűlésén, a pártszervezet nyilvános taggyűlésén, és néhány ünnepségen. Műsorukkal mindig kö­zönségsikert arattak. Nem kétséges, hogy a jö­vőben egyre gyakrabban hallatnak majd magukról a furulyások. Farkas Sándor Csapatunk életéből HÍREINK A királyhelmed (Kráf. Chlmec) alap­iskolában a szikrák avatását kedves ün­nepség keretében rendezték meg. Molnár Zoltán igazgató elvtárs, Sefcsik Béla igazgatóhelyettes, Nadály Miklós tanító elvtárs, majd Péter Imre, nyugdíjas pe­dagógus köszöntötték az új szikrákat. Kanda Ibolya Műsoros délutánt rendeztek a sárosfai (Blatná na Ostrove) alapiskola pionírjai. A táncosok Csépi Zsuzsanna, a dalosok pedig Végh Margit tanítónő segítségével készültek fel. Egyébként mindegyik raj részt vett a műsor összeállításában. Pótba Gizella Sikert aratott a szülők körében is az a műsor, melyet a bodrogszerdahélyi (Streda nad Bodrogom) alapiskola 1—5 évfolyamának tanulói mutattak be. Főleg az első osztályosok tánca tetszett, melyet Balogh Angéla, Pikó Erika, Takács Er­zsébet, nyolcadik osztályos pionírok ta­nítottak be. Kendi Szilvia Esztrádmüsort rendeztek a garamgyör- gyi (Jur nad Hronom) alapiskola alsó tagozatának tanulói. Danis Jánosné és Füri Gyuláné pedagógusok vezetésével. Nagy közönségsikert aratott az 1—5 év­folyamok tanulóinak, vagyis a legfiata- labbaiknak a szórakoztató műsora. Béres Erika Tizenegy jelmezkészítö pionír kapott jat a karneválon, melyet a zsitvabese- ői (BeSeúov) alapiskola pionírcsapa- nak tanácsa rendezett. Közülük Kecs­es Róbert, Takács Mária, Szolár Pál ltak a legötletesebbek. Jurík Mária TÖHD A FEJED! 1. Hány háromszög és hány trapéz látható az ábrán? II. Minek a vegyjele az Sb? III. Mi a neve a londoni parlament toronyőrá jának? (B. M.) A megfejtések beküldésekor kérjük megírni azt is, hogy a beküldő hányadik osztályos tanuló. Az április 8-án közölt rejtvény helyes megfej­tése: I. Mélység, II. A polka, III. A lőcsei fehér asszony, Fekete város — 38 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek: Szetei Dana, 6. oszt., Érsekújvár (Nővé Zámky), Király Attila, 6. oszt., Boly (Bof), Sólymos Zoltán, 2. oszt., Bratislava, Juhász Mónika, 1. oszt., Zsellz (Zelie- zavce), Andrásay Emil, 8. oszt., Kassa (KoSlce) 168«. IV. 26. 18 ÚJ SZÚ

Next

/
Oldalképek
Tartalom