Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-04-20 / 16. szám

M A moszkvai vagy a phenjani met­ró szobrokkal, festményekkel, mozaikokkal, remekbeformált csillá- roklkal díszített vailóságos művészi építmény. A párizsi és a londoni föld­alattinak 'is megvan a maga bája. A New York-i mély- és magasvasút köz­ismerten iszonyú, piszkos, büdös, köz­biztonságának hiánya hírhedt. Egy­szóval nem igen lehet szeretni. De nélkülözni sem... A New York-i subway a maga ne­mében a legnagyobb a világon. Vona­lainak hossza 370 kilométer, az állo­mások száma 458, amivel jócskán megelőzi a párizsi, a londoni és a moszkvai földalattit. Igaz, a szállított utasok számát tekintve csak a negye­dik helyen áll moszkvai, párizsi és to­kiói „testvérei“ után. Szerelvényei éjjel-nappal, 24 órán át dübörögnek a város alatt húzódó alagutakban, a felszínen és a magas­ban épült állványokon. Első 15 kilométeres vonalát, amely a városházát kötötte össze a Brood- way és a 145. utca sarkával, több mint háromnegyed évszázada, 1904. Októberében adták át a forgalomnak. Abban az időben Londonban, Olas- 'gowban, Budapesten, Párizsban és 'Berlinben működött már földalatti vasút. New York roppant gyorsan hoz­ta be a lemaradását. A századeleji, le­hetetlent nem ismerő Amerika mérhe­tetlen energiával és könyörtelen tem­póvá! vetette rá magát erre a vállal­kozásra is. Volt szabad tőke, volt ol­csó munkaerő, nem hiányoztak a ki­váló mérnökök sem. A 15 kilométer hosszú vonalat alig négy és fél év 'alatt építették meg Manhattan szikla- talajában. Tízezer ember dolgozott hajta, ötven veszítette közben életét, de a sziget hosszában, a Broodway alatt húzódó alagút időre megépült és a szerelvények 5 cent ellenében, 26 perc alatt repítették végig az utaso­kat azon az útvonalon, ahol a 10 cen­tes és sóikkal lassúbb lóvasút ezután azonnal kimúlt. Hasonló ütemben 'épült tovább is. Három társaság vete­kedett azért, hogy a föld alatt szál­líthassa New York lakóit, akik ennek azóta is isszák a levét. Manhattan szigetén (New York leg­főbb kerületében) ugyanis ugrásnyira egymástól három párhuzamos sugárút alatt halad gyorsvasút. Kissé távolabb tőlük még egy negyedik párhuzamos ■vonal is található, aztán kész, több nincs. Ha a város előbb vette volna át 'e társaságokat, ésszerűbben húzódná­nak a vonalak. Akkor valószínűleg olyasmi sem fordulna elő (ami Lon­donban, vagy Moszkvában elképzelhe­tetlen), hogy egyes vonalak kereszte­ződésénél egyszerűen nincsenek meg­állók, nem lehet átszállnl. A New York-i közlekedési igazgató­ság ugyan szeretné beépíteni a fehér foltokat, de nem sok eredménnyel ■teszi. A 2. sugárút alatt húzódó vonal ‘építésére kétszer is bocsájtottak ki kölcsönkötvényeket. Az elsőből be­folyt pénzt egyszerűen másra költöt­ték. A következő kölcsön után, 1972- 'ben végre elvégezték az első kapavá­gást, egy alagútszakaszt már meg is építettek, aztán leálltak az egésszel. Teljesen. Még a kiásott alagutat is be­temették. Koch New York-i polgár- mester, a televíziónézők kérdéseire válaszolva, a minap kereken meg­mondta: ez a vonal sohanapján épül meg. Egy másik nagyon hiányzó vonal — a 63. utca alatt — immár kilence­dik esztendeje készül — akár a Luca- széke. Mindenesetre, nem „amerikai ■tempóban“. Az ok — anyagiak. A földalattinak ugyanis nemcsak az építése, hanem még a fenntartása is ráfizetéses vál­lalkozás, Egy jegy ma 50 centbe ke­rül, de a város még így is 20 centet fizet rá minden utazásra. A közleke­dési igazgatóság most fontolgatja a díjszabás jelentős emelését, de egye­lőre nem meri megtenni. Ilyesmibe már nem egy polgármester bukott be­le Amerikában. UH. IV. 28. A lakosság ugyanis joggal várná el, hogy a szövetségi kormány nagyobb mértékben járuljon hozzá a városi tö­megközlekedés költségeihez. A „ki­egyensúlyozott költségvetés“ oltárán azonban a kormányzat éppen most áldozza fel, csökkenti a szociális, ok­tatási és közlekedés-fejlesztésre elő­irányzott alapokat, miközben ennél nagyobb összegekkel emeli a büdzsé katonai tételeit. New York városának bevételei pedig egyre inkább a dolgo­zók adójából tevődik össze. 1934-ben a város bevételeinek még 84,2 száza­léka származott ingatlanadóból, 1969- ben viszont már csak a 29 százaléka. A többi a jövedelmi és a forgalmi adó­ból ered, tehát jórészt a dolgozókat sújtja. Ha emelik a földalatti viteldí­ját, ha nem (vagyis ha szubvencionál­ják — mindenképpen a kisembernek hátrányos. A subway-re fordítandó összegek pedig növekednek. Néhány esztendeje megkezdték például a kiöregedett ko­csik lecserélését olyan vagonokkal, amelyekben klímaberendezés műkö­dik. (A New York-i éghajlat mellett ez nem luxus, hanem szükségszerű­ség). A huszonhárom járat közül azon­ban egyelőre még csak kettőn közle­kednek ilyen szerelvények. Egyre több pénzt igényel a föld­alatti rendjének fenntartása is. A múlt év nyolc hónapjában (erről áll­nak rendelkezésre adatok) 12 gyil­kosságot, 12 nemi erőszakot, 2300 rab­lást követtek el a gyorsvasút terüle­ezt így magyarázta meg: „A vagono­kat nem kocsiszíniben, hanem a sza­bad ég adat tárolják. Nem lehetett annyi őrt felvenni (nem volt rá pénz!), hogy biztosan megakadályoz­hassák a vesztegelő szerelvényekhez való odajutást. Persze el lehetett volna kapni és móresre tanítani néhány tet­test. Az illetékeseknek azonban az volt a véleményűik, hogy nem szabad a gyerekeket a rendőrség vagy az ügyészség kezére adn'i, mert akár 1 évi börtönt vagy javítóintézetet is kaphatnak vasútrongálásért. Ezzel pe­dig csupán azt érték el, hogy a csíny­tevő gyerekekből egy év alatt garan­táltan bűnözőit faragnak. Aztán a vá­rosházán az jutott valakinek az eszé­tén. (A zsebtolvajlások, verekedések mennyiségét csak ötjegyű számokkal lehet kifejezni.) A városi hatóságok erre a .lakosság nyomására jelentősen növelték az állomásokon és a szerel­vényeken szolgálatot teljesítő rend­őrök számát (átmenetileg javult is a közbiztonság), ám ehhez többszáz új rendőrt kéllett felvenniük. Néhány hónap múlva azután — természetesen a felvételt annakidején kísérő csin­nadratta nélkül szépen áthelyezték, vagy elbocsájtották a rendőröket, mondván, hogy nincs pénz a fizeté­sükre. A közbiztonság erre újra rom­lani kezdett. Egyébként a rendőrök­nek sincs valami iriigylésreméltő hely­zetük a New York-i subway területén. Csupán a közelmúltban hármukat öl­ték meg a földalatti tűzharcban. De .persze nemcsak a gördülőállo­mány felújítására és a rendőrök fize­tésére nem jut pénz, hanem az állo­mások és a vagonok takarítására, a szellőző berendezések működtetésére sem. A 70-es évek elején valóságos mánia tört ki a New York-i gyerekek körében: színes festékkel leöntötték, összefiiikálták az állomások falát és a vagonokat — krvülről-belülről egy­aránt. A kocsik azóta is piszkosan össze vissza mázolva közlekednek. Vajon miért nem akadályozták ezt meg, és miért nem tisztították mag a kocsikat? Egy hozzáértő ismerősöm be, hogy a tétlenért kölyköknek nyomjanak vödröt és súrolókefét a kezébe és addig ne engedjék őket ha­za amíg le nem mossák, amit odafir­káltak. Erről viszont a jogászok ki­mutatták, hogy alkotmányellenes. Az Egyesült Államokban „senkit sem le­het bírói ítélet nélkül kényszeríteni valamire.“ A földalatti alagűtjaiban uralkodó bűz és zaj azonban nemcsak az utaso­kat zavarja. Hiszen Ők viszonylag ke­vés Időt töltenek utazással. A vonat­vezetők és a kocsikísérők viszont napi hét órán át hallgatják a 90—110 deci­ből erejű zajt. Pedig az amerikai tör­vények kimondják, hogy 92 decibelt napi hat, 100 decibelt napi két és 110 decibelt csak napi fél órán át visel­het el a dolgozó.) Így aztán a na- gyothallás, a süketség gyakori szak­mai betegség a New York i subway dolgozói között és számos halálos balesetet is okoz. A kimutatások sze­rint 108 pá'lyafenntartó munkást ütöt­tek el földalatti szerelvények amiatt, mert nem hallották, hogy vonat köze­ledik. A csatornákból és máshonnan az alagutakba kerülő vegyi anyagok, amelyeket a fenntartó munkások be­lehelnek, a ráktól a tüdőbajig a leg­különfélébb betegségeket idézhetik elő. Természetesen nem minden ameri­kai nagyváros gyorsvasút ja olyan,, Földalatti ixerelvény 1904-ből mint a New York-i. A San Franciscó-i, vagy a philadelphiai földalatti például jóval tisztább, kellemesebb nála. Nem is szólva a washingtoni metróról, amelynek első vonalát alig néhány éve adták át rendeltetésének és azóta is viharos gyorsasággal építik tovább. Ez nemcsak gyors, praktikus, patika- tisztaságú, hanem — bár nélkülöz minden fölösleges díszítést — eszté­tikailag is tetszetős. Az egész forgal­mat kompjuter irányítja és ellenőrzi. (igaz, ez sem mindig előnyös. Nem­régiben a számítógép-rendszer meghi­básodott és éppen csúcsforgalomban órákra leállt a forgalom mind a négy vonalon.) Viszont ezt a fővárosi kira­kat-földalattit nem a város, hanem teljes egészében a „gazdag nagybá­csi", a szövetségi kormány pénzéből építik. (Tehát még a New York-i adó­fizetők is hozzájárulnak.) De vannak más példák is. Georgia állam gyorsan fejlődő fővárosában, Atlantában, ahol tavaly nyáron adták át rendeltetésének az első 11 kilomé­teres vonalat, a helyi lakosság pénzé­ből épük és épül tovább az ugyancsak ultramodern városi gyorsvasút. Há­romízben szavaztatták meg Atlanta lakóit, hogy hajlandók-e a jövőben plusz-adót fizetni (fél százalék for­galmi adót minden árucikk után) a metró kedvéért. Kétszer elvetették a javaslatot, harmadszorra megszavaz­ták, Igaz, egészen csekély többség­gel. De most már nyilván a kisebbség sem bánja. Mert közben rettentően megdrágult a benzin és míg számos amerikai nagyvárosban nincs gyors­vasút és autóbusz is alig, az atlantai­aknak máris jelentős tömegközleke­désük van. Az idő tehát őket igazolta. Más amerikai nagyvárosokban csak most kezdenek gondolkozni azon, hogy jó lenne földalattit építeni. A vi­lág egyik legnagyobb kiterjedésű met­ropolisában, Los Angelesben például nincsen metró. Az autóbuszok az utas- forgalomnak csupán a 8 százalékál bonyolítják le. A többit a város lako­sai gépkocsin teszik meg. Valóban, ki­váló autópályák kötik össze egymás­sal az egyes kerületeket. Csakhogy amikor a benzin ára egy év alatt csaknem megduplázódott és hasonló ütemben drágul tovább, sokan meg­gondolják, hogy saját gépkocsijukon tegyék-e meg naponta oda és vissza a munkahelyükre vezető 30—40 vagy még több kilométeres távolságot (az elővárosokból bejárók pedig gyakran ennek a többszörösét is.) Más lehető­ségűik azonban egyelőre alig van. De mégha elhatározzák is a gyorsvasút építését, amihez a 3 milliós városnak és lakosainak alaposan össze kell húzniuk a nadrágszíjukat, akkor is hosszú évek telnek el, talán egy évti­zed is, amíg az első vonalat üzembe helyezhetik. Ennyivel maradnak el az atlantaiaktól, illetve a valós igények­től. És ha erre gondol, a New York-i ember sdkmindent megbocsájt a maga öreg földalattijának. Zajos, büdös, de van, és a város öt kerülete közül négyben nagyjából mindenhova el le­het vele jutni. Méghozzá gyorsan. Egyes vonalakon külön express-szerel- vények működnek. A kétszer két sín­pár vagy egymás mellett, vagy egy­más fölött két szinten fut. Az egyik az úgynevezett helyi járaté, amely minden hetedik-nyolcadik utcánál áll meg, a másik az expresszé, amely né­ha harminc-negyven utoakereszteződés alatt is elrobog, amíg végül is lefékez és tóibocsájtja utasait. A ztán amit még lehet szeretni a New York-i subway-ben: a na­gyobb állomásokon tucatnyi üzlet, büfé, újságárus, fagylaltozó, cipőtisz­tító működik. Kivétel nélkül minden állomáson van vécé és jónéhány nyil­vános telefon. Más kérdés, hogy ez utóbbit csak két szerelvény beérkezé­se között lehet használni, mert amikor vonat tut be az állomásra, vagy indul ki onnan, az ember a saját hangját sem hallja. Ami viszont nem kényel­mes a New York-i gyorsvasúton, az az, hogy sok állomáson nincs mozgó­lépcső, és gyalog kell felmenni az ut­ca szintjéig, vagy az utca szintjétől a magasvasút peronjáig. Pedig ha messzire megy az ember, és siet, akkor nincs más választási lehetősége, mint a földalatti. New Yorkban — a gyorsforgalmi utakat le­számítva — minden sarkon jelzőlám­pa van és még éjszaka sem lehet autóval hét-nyolc saroknál többet megtenni anélkül, hogy piros jelzést ne kapna. Az autóbusznak minden második sarkon megállója van. És különben is: a felszín zsúfolt, a for­galmi dugók állandók. Marad tehát a jó öreg földalatti. KULCSÁR ISTVÁN í

Next

/
Oldalképek
Tartalom