Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-04-20 / 16. szám

MAGYARORSZÁGI TAPASZTALATOK Magyarországon az élelmiszerellátá- si program szerves része a "haltenyész­tés fejlesztése. Nem könnyű feladat, mert régen elmúltak azok az idők, amikor Galeotto Marzio olasz huma­nista, Mátyás király híres történetírója ezt vethette papírra: Folyóink, vizeink harmadrészét tették ki a halak. A ké­sőbbi évszázadokban még mindig he­lyénvaló volt ez a mondás, mert olyan feljegyzést is találhatunk, amely arról szól, hogy "ha valaki vizet merít a Ti­szából, vagy a Dunából, hal is kerül bele. A folyószabályozások, mocsár-le- csapolások következtében a halak el­vesztették élőhelyeiket és a természe­tes táplálék nagy részét. A folyókban kevesebb halfajta mutatkozott, amikor jugoszláv—'román együttműködéssel felépült a Vaskapu Erőmű. A Dunában nem úszhattak fel a vándorló halfaj­ták, köztük a tok- és heringfélék. Már akkoriban felötlött a gondolat, hogy tenni kéne valamit a halak szaporítá­sa érdekében. A világszerte ismeri nagy természettudós Herman Ottó ja­vaslatára már az 1880-as években meg­kezdték a mesterséges tavak létesíté­sét. Jelenleg közel húszezer hektáron elterülő tavakban élnek a legneme­sebb fajták. A legnagyobb a Hortobá­gyi Állami Gazdaság ötezer hektáros tava. Ebben és a többi tavakban főleg pontyokat tenyésztenek, de az utóbbi években növekedett az arnűr és a bu­sa hailfajta aránya is. Robogó autóbuszunkban az idegen- vezető tájékoztatása közben elevene­dett fel előttünk a halhőségben gazdag mült és egy kis ízelítőt kaptunk a hal tenyészet jelenlegi problémáiról is. Amikor Szászhalombattán az olajfino­mító és hőerőmű előtt lévő temperált vizű halszaporító gazdaságba érkez­tünk, már kissé beavatottan tehettük fe) a kérdéseket Horváth Lászlóné hidrobiolőgusnak, a gazdaság helyet tes igazgatójának. — Miért épp itt létesült Magyaror­szág első ilyen jellegű halgazdasága? — érdeklődtünk. — Mi a küldetése? Vajon megtérülnek az óriási beruházá sok? A hidrobiológus elmondotta, hogy azért választották ezt a mocsaras te rületet halszaporításra, mert a hőerő műből kifolyó vízzel megfelelő hőfok­ra szabályozhatják a víz hőmérsékle­tét. Ennek a halszaporítás szempont­jából rendkívüli nagy jelentősége van. Tavasszal a felmelegített vízben ko­rábban kezdhetik a szaporítást, ősszel pedig később fejezhetik be. Megmutat­ta a keltetőházat is, amelyből évente báromszáz-háromszázötven millió őt- nyolcnapos zsenge halat bocsátanak ki. Gazdaságuk létesítéséhez az 1970-es évben komoly pénzügyi támo­gatással hozzájárult a FAO és a Ma­gyar Halgazdasági Kutató Intézet ki­váló szakemberei pedig tanácsokat ad­tak az induláshoz. Gyakorlati célú ku­tatásokat végeznek. Az egynyaras ha­lakat a partnengazdaságoknak szállít ják és ellenőrzik, hogy milyen körül mények között hogyan fejlődnek. A gazdaságnak nagyon jő kapcsolatai vaunak a Brnói Halgazdasági Kutató Intézettel és a Stupaval Állami Gazda­sággal, ahová évente több mint félmil­lió halivadékot szállítanak. Kölcsönö­sen kisegítik, meglátogatják egymást és összehangolják a termelési progra­mokat. Megvitatják a tudományos jel­legű kérdéseket. A keltetőben szívesen elidőzünk, mert gyönyörködhetünk a díszhalakban is. Különösen felkelti érdeklődésün­ket a japán aranyponty, amely Európá­ban még ritkaságnak számit. Később megtekintjük a gátakkal szegélyezett halnevelő tavacskákat is. Az egyikből épp a halakat fogják ki osztályozás céljára. Csak azokat a halakat szál lítják tovább, a partnergazdaságokba az oxigénnal dúsított vízzel teli tartá­lyokban, amelyek megfelelnek a to- vábbtenyésztésre, Rieger Ági és a töb­bi fiatal lány keze gyorsan jár, mert naponta ötven-hatvan mázsa halat kell osztályozniuk. A futószalag állandóan körbe jár, nem lehet megállni egy percre sem. Közben az igazgatóhelyet­tes állandóan magyaráz. Amint a gáta­kon állunk, elmondja, hogy juhokkal legeltetik, nem hagyják kárba veszni a rajtuk nőtt füvet. — Minden lehetőséget fel kell hasz­nálnunk, hogy kifizetődőén gazdálkod­hassunk. Eddig még mindig sikerrel zártuk az évet. Általában három-négy­millió forint az évi tiszta haszon. A jö­vőben még többre számítunk, mivel újabb programokat tűztünk ki célul. A központi iroda előtt a tisztáson már rotyog a halászlé. Rubes Lajos a főszakács. Érti halfélék készítésének módját, mert gyerekkorától a Dunán halászott. Húsz évig mint alkalmazott. Emlékszik még a régi szép időkre, ami­kor még annyi hal volt, hogy reggeli­re sült halat, ebédre halpaprikást, este újra sült halat ettek. Igaz, a kénysze­rűség miatt is alakúit Jsi ez az étrend, mert nem sok pénzük volt más húsfé­le vásárlására. Másrészt viszont a ha­lászok megszokták, hogy minden nap halat egyenek. Amikor szóba hozzuk, hogy mostanában mindenki csak ser­téshúst alkar vásárolni, csóválgatja a fejét: — Nem helyeslem. Az igazgatóhe­lyettestől hallottam, hogy egy lakos Magyarországon évente csak három és fél "kiló halat Dogyaszt. Valamikor egy hét alatt több halat ettünk. Tálalják a párolgó halászlét. Min­denki dicséri a szakács főztjét, csak néhányan köhécselnek, attól tartanak, hogy talán lángot vet a szájuk. Az öreg halász csak mosolyog. Nyugtatja őket, nem Is olyan csípős az a cseresznye- paprika. Tovább folyik a tere-fere. A halász még megjegyzi: — Ha van szabadidőm, még kijárok a Dunára halászni. Az utóbbi időben több hal került a hálómba mint az­előtt. Gazdagabb már a Duna halálo­mánya. Kimondotta az első eredményt. A Szászhalombattai Halszaporiiő Gazda­ság munkáját is elismerte. Mert a hozzá hasonló gazdaságok segítségével újítják fel a folyók és tavak halállo­mányát. Habár az egynyaras halaknak sok az ellensége — ragadozók irtják őket és az Ipari üzemek szennyvizétől pusztulnak el — mégis tíz-tizenöt szá­zalékuk megmarad. Azonban sok-sok erőfeszítésre van még szükség, hogy a vásárlók úgy válogathassanak a piaco­kon és az üzletekben a különböző hal- fajtákból, mint régen. BÁLLÁ JÓZSEF IMI. IV. 20. Kiértünk a 'kis kambodzsai falu szélére, és elindul­tunk az aranyié tarló felé. Száraz rizskévékkel meg­rakott szekerek jöttek szembe. Kísérőm, Puen Dinao, a kerületben működő hat ön­segélycsoport egyikének vezetője elmondta, hogy a vetőmagot a Szovjetuniótól és Vietnamtól kapták, s azt is ismertette, miként szervezték meg ezeket az önsegély-brigádokat, amelyeket „szolidaritási cso­portoknak“ neveztek el. Szorgos munkával helyreállí­tották a csatornákat és a gátakat, forró napokon pe­dig kézi erővel szivattyúztak a tárolókból sok ezer köbméter vizet, mivel ezen a vidéken van víz. így összesen 2100 hektárt sikerült megművelni, és beta­karítani róla a termést. Mindegyik csoportnak mint­egy 300—350 tagja van. Nagy figyelmet fordítanak a hal, a baromfi, a háziállatok tenyésztésére, a házi­ipari termelés fejlesztésére. A gazdaság központi majorjában rendezett 'kiállí­táson már fémtárgyakat is láttam. De most gyártá­suk folyamatát is ismertették előttem. A falu szélén kis öntöde van, ez egyúttal kovács- és lakatosműhely is. Itt ekevasakat, ásókat, kapáikat és más szükséges munkaeszközöket készítenek. — Egyszóval, fokozatosan helyreállítottuk az ol­vasztókemencét, összeszedtünk egynéhány szerszá­mot, és megindult a dolog — magyarázza Puen Di­nao. — Most a következő idényre készülünk fel. Ha­marosan szivattyúkat, traktorokat kapunk. A vetés- terület jelentős bővítését tervezzük. Phnom Penhbe visszatérve, látogatást tettem a me­zőgazdasági minisztériumban. Ott megmutatták a be­takarítási munkákról készített kimutatást. Eszerint az országszerte rizzsel bevetett 650 ezer hektár közül már 400 ezer hektárról betakarították a termést. A minisztérium tisztviselőinek véleménye szerint az így kapott rizsmennyiség még nem oldja meg telje­sen az ország élelmezési problémáját. Bizonyos fej­adagrendszer bevezetése mellett azonban ebből min­denképp futja a következő termésig — ez pedig módot nyújt arra, hogy magabiztosabban oldják meg a nem­zetgazdaság helyreállításával kapcsolatos egyéb fel­adatokat. A kambodzsai munkások óriási erőfeszítései követ­keztében sikerült újra megszervezni a termelést az üzemekben és a gyárakban. Egyes üzemekben azon­ban bonyolította a helyzetet az, hogy azelőtt importált nyersanyaggal dolgoztak, ennek készletei pedig el­fogytaik. A munkások kénytelenek voltaik leállítani a szerszámgépeiket, és a mezőikre menni dolgozni. Néhány textilgyáriéi van szó. Ami a helyi készletek felhasználásával működő vállalatokat illeti, ezek üte­mesen és hatékonyam dolgoznak. — A feladat lényege az — állapította meg Tang Sarin kereskedelmi miniszter —, 'hogy üzleti kapcso­latokat létesítsünk más országokkal, s minél hama­rább megkezdjük az exportárutermelést. Ebben a te­kintetben is a Szovjetunió nyújt számunkra jelentős segítséget. Több száz gépkocsit és traktort, sok ezer tonna olajterméket, fémárut, cementet, különböző építőanyagot és berendezést adott Kambodzsának. Népünk nem felejti el a Szovjetunió sürgős és rend­kívül jelentős élelmiszer- és gyógyszer segítségét. A gazdaság helyreállításában fontos szerepet jál szik a szállítási probléma megoldása. Az országban már befejeződött a nagyvárosokat összekötő fő köz­lekedési útvonalak újjáépítése. Az egyik ilyen út Phnom Penht Kompong Som tengeri kikötővel köti össze, ahová a Szovjetunió, a szocialista országok és néhány nemzetiközi szervezet segélyszállítmányai ér­keztek. Ezt a két 'fontos kambodzsai várost vasútvonal is összeköti, amelyet nemrég helyeztek üzembe. A Phnom Penh—Battambang vonalon a vágányok ki­javítása folyik. Továbbra is fontos szállítási útvonal az egész or­szágot átszelő Mekong folyó. A hajósok sok vízi jár­művet javítottak ki és építettek. A part mentén ha­lászszövetkezetek létesültek, amelyek friss hallal lát­ják el a lakosságot. Ennek az újjászületési folyamatnak azonban még egy másik, nem kevésbé fontos oldala is van. A nép szellemi felemelkedéséről van szó — egy olyan né­péről, amely átvészelte a börtön és a jogfosztottság esztendőit, amely szörnyű tragédiát élt át. Vissza kellett adni az embereknek az igazságos, boldog jö­vőbe vetett hitet. És a kambodzsai népi forradalmi kormány sokat tett ezen a téren. Országszerte meg­nyíltak az iskolák, óvodák épülnek az árvák számára, megszervezték a közoktatási rendszert. — Jelenleg nálunk lényegében új kultúra jön létre — közölte beszélgetésünk során Kao Tlen tájékoz­tatási, sajtóügyi és kulturális miniszter. — A zene­szerzők, költők és festők új nemzedéke születik. Al­kotásaik népünk sorsát, reménységeit és azt a törek­vést tükrözik vissza, hogy minden nehézséget leküzd- jenek az új élet felé vezető úton. Phnom Penihben történetesen a kambodzsai úttörő- szervezet születésének tanúja lehettem. Körülbelül ezer iskolás gyűlt össze az ünnepi szertartásra, s ezen megkapta a vörös nyakkendőt. Heng Samrin, a Kam­bodzsai Népköztársaság Népi Forradalmi Tanácsának elnöke, a gyűlésen mondott beszédében kijelentette, hogy a vörös — a szabadságért és a függetlenségért, az elnyomás és az egyenlőtlenség ellen vívott harc színe. Az államfő arra szólította fel a köztársaság ifjú állampolgárait, hogy méltóak legyenek ezekhez a magasztos eszményekhez, őrizzék és erősítsék a bá­torságot és az együttműködést Vietnam, Laosz, a Szovjetunió és más szocialista országok népeivel, amelyen sokoldalú segítséget nyújtanak Kambodzsa népének a boldog jövőért folytatott harcában. B. VINOGRADOV (Izvesztyija) Fürgekezű lányok osztályozzák a halakat (A szerző felvétele) KAMBODZSÁBAN BÍZNAK A JŰVŰBEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom