Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-20 / 16. szám
ÚJ szú ís ao. ív. 20. A HUSZADIK SZÁZAD - LENIN SZÁZADA (Folytatás az 1. oldalról) A szociáldemokrata pártok — a forradalom opportunista árulói — ezt a központi kérdést tudatosan és következetesen elhanyagolták, sőt a szövetségesek megnyerésének szükséges voltát tagadták és elutasították. Ezzel a forradalmi munkásosztály nem érthetett egyet, mivel céljául a kapitalisták és a földbirtokosok hatalmának megdöntését és a szocialista rendszer megteremtését tűzte ki, tehát mind az elméletben, mind a gyakorlatban szövetségeseket kellett keresnie céljai megvalósításához. Szövetségesei elsősorban a falusi proletárok és agrárproletárok, a nincstelenek és a kispairasztok soraiból kerültek ki. A munkásosztály és a parasztság közötti szövetség az orosz forradalom sorsdöntő kérdése volt, s különösen fontos az Októberi Forradalom szempontjából. De nemcsak akkor, a forradalom napjaiban volt ez fontos. E szövetség volt záloga a szovjethatalom megszilárdulásának, később a falu szocialista fejlődésének, a szövetkezeti termelési mód győzelmének. Ezzel új szocialista osztály keletkezett, a szövetkezeti földművesek osztálya, a szovjet államok szövetségének második alappillére, amely a szocialista rendszer stabilitását mind belülről, mind kívülről biztosította és szavatolta. Lenin a mezőgazdaság szövetkezetesítésének tervével megoldotta Oroszország szocialista építésének egyik kardinális kérdését, kialakított egy olyan modellt, melyet ma a szocialista közösség minden országában megvalósítanak, s azokban a tőlünk távol eső országokban is, melyek lerázva a gyarmatosítók bilincseit, a fejlődés saját, nem kapitalista útjára léptek. A munkásosztály és a parasztság szilárd szövetségének gondolata Lenin újabb hozzájárulását képezi a marxizmus ideológiai kincsestárának gyarapításához, és örökre összekapcsolódik a nevével. Harc a szocializmusért — és a nemzetiségi kérdés Hasonlóan alakult a nemzetiségi kérdés megoldása is. Lenin, hűen Marx és Engels eszmei hagyatékához, megértette azt a tényt, hogy az imperializmus korszakának egyik jellemző tünete az elnyomott és függőségi viszonyba kényszerített nemzetek kérdésének előtérbe kerülése, s hogy nemzeti fölszabadító törekvéseiknek nagyon erős forradalmi töltete van, amely összekapcsolva a munkásosztály harcával, jelentős mértékben hozzájárulhat az imperialista elnyomás elleni harc megerősítéséhez. A tizenkilencedik század közepén Európában lezajlott nemzeti demokratikus forradalmakat a burzsoázia saját, kizsákmányoló érdekeinek biztosítására használja fel. Marx Károly ezt a nacionalista politikát ilyen szavakkal leplezte le ........ nem szabad sem az olasz, sem a lengyel, sem a magyar, ha nem lesz szabad a munkás“. Marx gondolatait Lenin továbbfejlesztette és elmélyítette. A nemzetiségi kérdés opportunista és burzsoá nac!o- nalista értelmezése ellen irányuló, 1913-ban megírt, erősen polemikus hangvételű cikksorozatában érvényre juttatta azt a marxista álláspontot, hogy a nemzetiségi jogok és a nemzetek önrendelkezési jogának megoldása csakis a munkásosztály felszabadító forradalmi harcával szoros egységben képzelhető el. Csakis úgy szavatolható, hogy az elnyomott nemzetek vagy nemzetiségi kisebbségek nem válnak a nemzeti burzsoázia elnyomó politikájának tárgyává, szenvedő alanyává. A burzsoá nacionalizmussal a proletár internacionalizmus elvét állította szembe. Az orosz bolsevikok következetes internacionalista politikája Oroszországban, e soknemzetiségű országban a Nagy Októberi Forradalom során teljes mértékben megvalósult. A munkásosztály győzelme egyenlő jogokat és szabadságot biztosított minden nemzetnek — kicsiknek és nagyoknak, fejletteknek és elmaradottaknak — s ezzel egyidejűleg az új szocialista állam egységét is megerősítette. E marxista—leninista internacionalista politika az az alapkő, melyen a nemzetek és államok világot átfogó nagy közössége kiépülhetett. A proletárdiktatúra Marx és Engels az 1871-es párizsi kommün alapján ítélték meg a helyzetet, tehát több mint 100 évvel ezelőtti eseményekről írják: ,... a kapitalista és a szocialista társadalmi rendszer közt megvan a két társadalom átmeneti korszaka. Ennek megfelel egy átmeneti politikai korszák, amelyben az állam nem lehet semmi más, mint a proletariátus diktatúrája.“ Marx és Engels e tézisekből indult ki Lenin is, aki a proletariátus diktatúráját mind a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, mind a forradalmat követő időszakban következetesen érvényesítette. Kautsky, a renegát marxista viszont elutasította a proletár- diktatúra tételét azzal az indokkal, hogy minden diktatúra „sérti a demokráciát“, ezért tehát a szovjet államhatalom „diktatórikus és antidemokratikus“ rendszer. Közben szándékosan megkerülte azt az alapvető kérdést: milyen diktatúra, ki ellen irányul, s kinek az érdekében. Mintha a burzsoá demokrácia nem lett volna mindig is a monopolkapitalista uralkodó osztálynak a munkásosztály és a dolgozók ellen irányuló diktatúrája. Lenin pozdorjává zúzta Kautsky érveit. Bebizonyította, hogy minden demokráciának osztályjelilege van — tehát a burzsoá demokráciának is — és a proletárdiktatúra a dolgozó nép döntő többsége számára a legszéles- körűbb demokráciát jelenti. Lenin utolsó művében: „A proletárforradalom és a renegát Kautsky“ című írásában ezt írja: „A proletárforradaíom milliőszor demokratikusabb, mint bármely burzsoá demokrácia, a szovjet állam milliőszor demokratikusabb, mint a legdemokratikusabb burzsoá köztársaság“, megvilágította a burzsoá és a proletárdemokrácia közti alapvető különbséget. A szocialista forradalom a kizsákmányoló kapitalisták uralkodó osztálya ellen irányuló forradalmi erőszak formájában nyilvánul meg. A proletár- diktatúra a megdöntött kizsákmányo- lók elleni erőszak formájában nyilvánul meg és a forradalmi vívmányokat védi a reakciós fordulat ellen. Ilyen veszély minden győzelmes forradalmat fenyeget — az állam szocialista átépítésének és kiépítésének átmeneti időszakában — s ez a korszak lényegében a forradalom folytatása a munkásosztály uralmának feltételei között. Ez az időszak addig tart, amíg a külső vagy a belső reakciós erők befolyása miatt fennáll az ellenforradalmi fordulat veszélye. Ezt kivétel nélkül minden szocialista ország forradalmának tapasztalatai alátámasztják. Más kérdés a forma kérdése, melynek keretein belül a munkásosztály a proletárdiktatúrát a különböző országok sajátos v- és konkrét módon adott — körülményei közt megvalósítja. Nálunk például a munkásosztály 1948-as februári győzelmével érte el csúcspontját a nemzeti és demokratikus forradalmi folyamat. A forradalmi folyamat során fokozatosan korlátozták a burzsoázia politikai és szociális pozícióit, míg végre 1948- ban sikerült elnyomni és leverni a forradalmi vívmányok megsemmisítésére irányuló kísérleteit. A munkás- osztály februári győzelme után a forradalmi folyamat az ország szocialista átalakításában nyilvánul meg. A proletárdiktatúra elve nálunk az egységbe tömörült munkásosztály által teljes mértékben támogatott Nemze i Front tömegszervezetein, a munkás- osztály élcsapata, a kommunista párt által vezetett munkás-paraszt szövetség keretein belül valósult meg. Ez teljes mértékben megfelel nemzeti hagyományainknak, a konkrét helyzetnek és adott feltételeinknek. Minden győzelmes forradalomnak joga és kötelessége a védekezés, tehát az Európa közepén, két világ, az imperializmus és a szocializmus határán elterülő Csehszlovákia esetében ez a kötelesség mind saját népével, mind barátaival szemben fokozott mértékben fennáll! A szocializmus — mint az egyetlen lehetséges alternatíva A NOSZF győzelme u szovjetek országában új fejezetet nyitott az em beriség történelmében. A szocializmus eszméi megszűntek csak eszmék lenni — reális valósággá váltak. Megtört a kapitalizmus világhatalmi rendszerének kizárólagos uralma, új történelmi korszak veszi kezdetét, a világ kapitalizmustól az imperializmuson át a szocializmus felé fejlődik, egyelőre még csak egyetlen országban, Szovjet-Oroszországban. De a kapitalizmus ellen folyó osztályharc már a nemzetközi osztályharc síkján folyik tovább. Pontosan az történt, amit Lenin zseniálisan előre látott: Az Októberi For radalom, mint a proletár világforradalom része, jelt adott az összes ország munkásságának és minden nemzetnek az imperializmus elleni közös harcra. A világnak és Európa népeinek megmutatta a véres imperialista háborúból kivezető utat. A munkásság tömegeit arra ösztönözte, hogy elhatárolják magukat a szociáldemokrata pártok áruló vezetőinek politikájától. Példája erős hatást gyakorolt a nemzetközi kommunista mozgalom kialakulására, egyre jelentősebb szerepet játszott az imperializmus és az imperialista háborúk elleni harcban. Az elnyomott nemzeteket a világ minden részén nemzeti felszabadító harcra ösztönözte. „A haladó kapitalizmus reakciós kapitalizmussá vált“ — írja Lenin, és a felismerést így fejezi be: „Az emberiség vagy áttér a szocializmusra, vagy éveket, évtizedeket él át a felfegyverzeti „nagyhatalmak“ harcai közt, melyek a kapitalizmus mesterséges életben tartására törekszenek a kolonializmus, a monopoltőke, a privilégiumok és a lehető legnagyobb nemzeti elnyomás segítségével“. Ezeket a szavakat még a NOSZF előtt írta le, amely a Lenin választotta lehetőséget — vagyis a szocializmushoz való átmenetet — 1917-ben megvalósította. Ez volt az imperializmus első, de történelmi jelentőségű veresége, ■mely mind hatalmát, mind világuralmi lehetőségeit korlátozta, megmutatta az imperialista háborúkból és rabságból kivezető utat, napirendre tűzte a béke, a békés egymás mellett élés és a békés együttműködés kérdését, mint a földi élet tartós értékeit. E lenini lehetőség kiharcolása épp most, a mi karunkban vált időszerűvé, vagyis a XX. század utolsó hét évtizedében. Olyan nagy fontosságú kérdés ez, amely az egész emberiséget érinti. A világ népei az eltelt időszak alatt meggyőződhettek Lenin látnoki szavainak igazságáról. Az első világháború után a világimperializmus leg- reakciósabb erői kirobbantották a második világháborút — amely rettenetesebb és pusztítóbb erejű volt az elsőnél. Az amerikai imperialisták és szövetségeseik legújabb lázas fegyverkezése, az atomfegyverek halmozása, a háborús fenyegetőzés, számos nemzet kiszipolyozása és rémületben tartása bizonyítja, hogy mi az imperialista politika célja: a világ népeinek haladó, demokratikus, nemzeti és szabadságjogait visszafejleszteni a barlangfilozófiáig és a „nagy bunkó“ gyakorlatáig, s ezzel akarják megmenteni a csődbe jutott imperializmust — akár a világ további leigázása árán is. Ez az ő alternatívájuk, ezt állítják szembe a lenini alternatívával: a béke és a békés együttműködés alternatívájával. Csakhogy 1980-at írunk, a világ megváltozott, főként a második világháború, a fasizmus leverése után, amely a Nagy Szocialista Forradalmat követően előkészítette a kapitalizmus és az imperializmus pozícióinak második, katasztrofális megrázkódtatását: szétesett a gyarmati uralom, s romjain nemzeti államok sora keletkezett, s ami a legfontosabb, kialakult a szocialista országok és államok világot átfogó rendszere, amely nemcsak Európa felét foglalja el, de kiterjed az ázsiai, az afrikai, a dél- amerikai földrészre is, és legyőzhetetlen politikai, valamint gazdasági erőt képvisel. Imperialistaellenes pozíciókon állnak a hatalmas erőt képviselő harmadik világ országai, melyek jelenleg azért küzdenek, hogy kiszabadítsák magukat a világimperializmus függősége alól. A békés és a haladó erők felsorolása nem lenne teljes, ha nem számítanánk ide a világ közvéleményének hatalmas erejét, amely lélekben a helsinki értekezlet Záróokmányában lefektetett alapelveket, a békés egymás mellett élés elvét támogatja. Ma ez reális. Benne a lenini politika tükröződik, mint egyetlen olyan reális, tartós és meghatározó alternatíva, amely képes annak az emberiséget fenyegető katasztrófának a megfékezésére, amellyel az imperializmus jelenleg fenyegeti az emberiséget. Lenin egykor azt mondotta, hogy a munkásosztály érdekei akkor győznek, amikor a munkásság érdekei az emberiség általános érdekeivel találkoznak. Nos, ehhez a felismeréshez a mi századunkban, a XX. században élő emberek döntő többsége eljutott. VILÉM NOVY 3 Vlagyimir Iljics Lenin nagy figyelmet szentelt az orosz falusi nép életének, szüntelenül érdeklődött életkörülményeik iránt. Az egykorú képen parasztküldöttséget fogad
