Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-23 / 12. szám
O ** rülök, hogy megismerhettem Mi kus Lászlót. Olyan ember ő, akinek a társaságában gyorsan múlik az idő; az ember észre se veszi, beszélgetés közben lassan beesteledik, pedig az első mondatok ebéd után hangzottak el. Öröm találkozni olyan emberrel, akii a családjának, a munkájának él, nem iszik, nem dohányzik, kocsmába nem jár, nem kártyázik, halász-vadász szenvedélye sincs, mégse unatkozik, életének minden percét értékes tartalom tölti meg. Beszélgetés közben az élete olyan tisztán, minden részletre kiterjedő pontossággal rajzolódik ki, mint azoknak a festőknek a képe, akik egyetlen, minden cirkálómtól mentes, érzékeny vonallal alakítják ki művüket a hófehér papíron. Lerajzolni talán könnyebb is lenne őt, mint írásiban bemutatni, foglalkozásomnál fogva azonban kénytelen vagyok az utóbbinál maradni. Mikus László Csallóközaranyoson (Zlatná na Ostrove) él és a Kosi Bányaépítő Vállalat itteni üzemegységében dolgozik. De nemcsak Itt, hanem a hub szociális bizottságában és ott hon is. Az írás címe talán nem is fedi a teljes valóságot, mert ha igen pontosan összeszámolnánk a gyárban és az otthon eltöltött óráit, perceit, talán olyan meglepő eredményt kapnánk, hogy többet forgolódik anyagszállító emelőkocsijával a panelek és a vasúti teherkocsik között, mint szépen berendezett családi házának szobáiban. Lényegtelen azonban mit mutatna ez a szőrszálhasogató mé- ricsgélés, mert tény az, hogy bár nagyon szereti az üzemet, de számára az igazi otthont mégis felesége és két kislánya, Éviké és Lídia jelenti. Az üzemben Dacinak szólítják, az idősebb jogán hadd tegyem ezt én is, ugye nem haragszik meg érte? Laci 1945-ben született, itehát egyidős a szabadsággal. Arról, hogy az országépítésben, az államháztartás vezetésében mi mindent értünk el a második világháború óta eltelt 35 év folyamán, egy komolyabb .könyvtárat kitevő szakirodalom tényf elsorolásai, kimutatásai tanúskodnak. Oj városok városrészek, gyárak, üzemek ezret épültek, gyarapodtunk komforttan. anyagiakban, tudományban, techniká ban, kultúrában. Izgalmas kérdés azonban: hogyan alakult az egyén, a dolgos hétköznapok egyszerű mun- kásemherének az élete, azé, aki mindehhez naponta cselekvőén hozzájárult?! Nos, Laci barátunknak — mini említettem — szépen berendezett családi háza, autója van, anyagi gondjai pedig nincsenek. Abszolút létbiztonságolt adó társadalomban és munka- környezetben él, s szerzett még valamit, aminek az értéke nem mérhető súllyal, méterrel, pénzzel: társadalmi és munkahelyi megbecsülést. Ember nek, csupa nagybetűkkel írt EMBERNEK érezheti magát, akinek a tetteiért, munkájáért senki előtt nincs szé gyellni valója. És mindezt nem száj- barepült sültgalamb formájában kapta meg, hanem igen keményen, becsületesen megdolgozott érte. Nem volt rózsás az életem fiatal koromban — emlékszik vissza a gyermekkorára. — Édesapám meghalt és az alapiskola nyolc osztályának az elvégzése után egy állami gazdaságban dolgoztam. Nem éreztem magamat valami jót ott. Nem a munka za var, mert dolgozni fiatal koromban ts szerettem. Hanem valahogy eseménytelen volt az ottani élet. Egy agyonjátszott hanglemezhez hasonlí tott. Az évszakok változtak, a munka jellege, formája — legalábbis akkor — monotonul ismétlődött. — Mit szeretett volna csinálni? — Gépekkel dolgozni, motorokat „bütykölni“. Gyerekkorom óta érdekelt az ipari termelés, gyárban szerettem volna elhelyezkedni. Jó lett volna tanulni is, de kellett a pénz, így ha tetszett, ha nem, a gazdaságban kellett maradni. — Mikor került sor változásra? — A tényleges katonai szolgálatom letöltése után. 1966-ban működött Aranyoson egy Prefa nevű üzem, ide jelentkeztem. Fel is vettek, de a következő évben — ahogy mondani szokás — itt álltunk megfürödve, mert megszűnt az üzem. Ekkor ismét nehéz időszak kezdődött, mert Dunaszerda- helyre jártunk dolgozni. Aki már ingázott, tudja mit jelent hajnalban kelni, utazni, műszak után pedig öreg este ismét vonatozni és másnap újra kezdeni. A megoldás szinte tálcán ér kezelt: Csallóközaranyoson 1967-ben megkezdték a bányaépítö üzem építését. Ide jöttem és azóta elégedett vagyok. Pedig a kezdet kezdetén nem volt könnyű. Aki ismeri ezt az üzemet, tudja, hogy jóformán a semmiből kellett megteremtem. Építésére egyrészt azért került sor ,merít több, ezen a környéken élő embernek munkaalkalmat kellett teremteni, másrészt pedig a falu környéke bővelkedik azokban a nyersanyagokban, melyek a betonból készült bányatámlécek, útburkolati elemek, a különféle rendeltetésű panelek gyártásához szükségesek. Főleg a homokról és kavicsról van szó. Valamikor itt a Duna mentén aranyásók dolgoztak (innen kapta a falu az Aranyos nevet), ma a kavics jelent — ha nem is aranyat —, de igen fontos nyersanyagot. Mikus László erőt nem kímélve bekapcsolódott a gyárépítésbe. 1968-ban már megkezdődött a részleges termelés. Miivel a panelgyártásból is derekasan kivette a részét, 1970-ben beválasztották az üzemi szakszervezeti bizottságba, négy évvel később pedig már 'tagjelöltje volt Csehszlovákia Kommunista Pártjának. S mert becsülettel teljesítette a párt- feladatokat és kommunistához méltó komolysággal dolgozott, beválasztották a párltvezetőségbe. — Hogyan tudta évről évre fokozni a tempót, milyen erők ösztönözték a nehéz munkaifeladatok hiánytalan elvégzésére, sőt túlszárnyalására? — Mint mondottam, fiatal korom óta kétkezi munkás vagyok és megszoktam, hogy minden munkaterületen helyt kell állni. De ezenkívül volt itt még egy igen lényeges momentum: a szocialista munkaverseny. 1972-ben alakítottunk egy munkacsoportot és bekapcsolódtunk a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért folytatott versenybe. Annak ellenére, hogy a csoport tagjai cserélődtek, (néhányon más üzembe mentek/, 1974-ben elnyertük a bronz fokozatot. Ekkor a tagok stabilizálására és a még jobb termelési eredmények elérésére törekedtünk. Munkánk gyümölcse két évvel később beérett és megkaptuk az ezüstöt. Ekkor gondoltunk egy merészet és nagyot: a kollektív vállaláson kívül egyéni kötelezettségeket nyújtunk be, vagyis harcba indulunk az aranyért. En többek között vállaltam, hogy a gép gazdaságos üzemeltetésével 500 liter gázolajat takarítok meg, szabad időmben bekapcsolódok az üzemen belüli utak építésébe, a választási programból eredő feladatok teljesítésébe és nem utolsósorban a csoport minden tagjának közreműködésével mindent megteszek a vasúti kocsik veszteglési idejének minimumra való csökkentésére. Az üzem vezetőségétől megtudtuk. hogy Mikus László ennek, a felsoroltakon kívül még több értékes pontot tartalmazó vállalásnak minden részét túlteljesítette és tavaly a bányásznapon átvehette a szocialista munkabrigád arany jelvényét. Arcán boldog mosoly kerekedik, amikor arról beszél, milyen érzést jelentett számára a magas .kitüntetés átvétele. — Felejthetetlenül szép érzést.. A hétköznapok sodrában az ember szinte gépiesen végzi a munkáját. Nem gondol a „babérokra“, kitüntetésekre. Nincs is rá idő. Gyakran megtörténik, hogy végzek a délelőtti műszakkal, átöltözöm, menni készülök, amikor a csoportvezetőm, Farkas Péter elvtárs szól: Laci, délután vagonok érkeznek, rakodni kellene. Nem szólok egy szót se, bólintok, hogy rendben van és be indítom a motort. Sokszor késő éjjel végzünk, reggel hatkor pedig ismét itt vagyok, mert akkor kezdődik a délelőtti műszak. Szóval itt az üzemben sasszárnyakon repül az idő, az ember teszi, amit tennie kell és csak akkor tűnődik el egy röpke időre az elvégzett munka terjedelmén, amikor ünneplő ruhában kitüntetést vesz át a feletteseitől. Jólesik az elismerés, jó tudni, hogy tudnak rólunk, hogy hozzáértő szervezéssel biztosítják szá munkra a folyamatos munkát. — Mit szóltak az aranyhoz a csa ládtagoik, rokonok, barátok? — Nagyon örült a feleségem és Mikus László munka közben MÁSODIK OTTHONA AGYAR gratulált mindenki. Pedig lényegében csak azt teljesítettük, amit vállaltunk. Ez a válasz jellemző Laci barátunkra, Tény, hogy teljesítette a vállalást (500 liter gázolaj helyett 830-ait takarított meg, 32 órát dolgozott útépítésben, 158 órát a napközi otthon építésén), de azt már nem mondta el, hogy a napi teljesítménynormák is magasak, azokat sem könnyű teljesíteni, ők pedig többletet vállaltak és azt is túlszárnyalták. A szerény embereknek nem kenyerük a dicsekvés, azért hallgat Laci is ezekről a sikerekről. Sok más jó tulajdonsága mellett többek között ezért is találtam nagyon szimpatikusnak az első látásra. A versenyző csoportok a többi dolgozóval együtt jó eredményeket értek el. Pedig nem volt könnyű a tavalyi év. Az üzem feladatai 1978-hoz viszonyítva 7,7 százalékkal nőttek. A selejt ugyan a megengedett keretek közé szorult, de az üzem minden dolgozója a tenmé'kek minőségének további javítására törekedett. A teljesít- ménytepvet 100,3, a munkatermelékenység mutatóját pedig 102,7 százalékra teljesítették. Természetesen az idén sem ülnek ölbe tett kezekkel. Mikus László ezekkel kapcsolatban a következőket mondotta. — Sokat olvastam az utóbbi időben az energiatakarékosság fontosságáról. Törtem a fejemet, hogyan lehetne to vább csökkenteni az üzemanyagfogyasztást? — Pontos kimutatást kell vezetni és nem szabad üresjáratban üzemeltetni a gépet. Vagy más elképzelése van? — Üresjárat nálunk, vagy legalább is az én gépemen nincs. A kimutatással pillanatnyilag baj _ van. Töltőállomásunk van, üzemanyagmérő azonban még nincs. En konkrétan csak úgy „saccolom“ a gépbe öntött gázolaj mennyiségét: egy kanna tíz liter, kettő húsz stb. Csakhogy egy-két ujj nyi hiányozhat és sok kicsi sokra megy. Ha felszerelik a mérőt, köny- nyebb lesz. Addig is igyekszem persze takarékoskodni. Ha panelt szállítok és néhány darab leesik, míg felrakom, leállítom a gépet. Ha a szervezési kérdésekről beszélünk, kikapcsolom a motort. — Otthon hogy telnek a szabad idő órái? — Mindig akad tennivaló a ház és és az autó körül. Tény azonban, hogy gyakran nyugtalan vagyok: mi lehet a gyárban, nem jöttek-e vagonok? Sokszor megtörténik, hogy beugróm, körülnézek, s ha látom, hogy nincs rám szükség, nyugodtabban telik az idő otthon. Egyébként szívesen nézem a tévét, szeretek újságot olvasni, zenét hallgatni. — Tudom, hogy képviselőként is dolgozik a helyi nemzeti bizottságban. Hogy talál minderre időt? — A közmondás azt tartja: van annak, aki el nem issza. Átvitt értelemben ez az időre is vonatkozik. A szociális bizottságban szívesen dolgozom, mert szeretem az idős embereket és főleg az ö gondjaikkal, bajaikkal foglalkozunk, rajtuk igyekszünk segíteni. — Az idén lesz 35 éves és többet elért az életben, mint hajdan a 70— 80 évesek. Fűti valamilyen különleges vágy, lebeg a szeme előtt egy vagy több nagyobb cél? ^ — Nagy cél? Nem mondhatnám, hogy túl nagy céljaim lennének. A munkámmal, a munkatársaimmal elégedett vagyok, az üzemben megtalálom a számításaimat. Egy dolgot azonban nagyon szeretnék: hogy a gyerekeim egészségben felnőjenek és tanuljanak. Azt mondtam: egy dolgotI Ehhez több is kell: nem utolsó sorban béke. Édesapám sokat beszélt a háború borzalmairól, gyakran látok ilyen filmeket a tévében is. Nem éltem a háború idején, de azért el tudom képzelni, milyen rettenetes lehet a lövöldözés, bombázás. Szóval akkor azt mondom: mindenekelőtt legyen béke. A többit: a munkahelyi és családi gondokat pedig megoldjuk, mint ahogy eddig is sikerült mindig megoldanunk. KOMLÚSI LAJOS El ozsrn M *
