Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-16 / 11. szám
/ Kopott fabarakk a falu végén. Régebben az Ipoly szabályozását végző munkások szállása volt. Ma: a Liptovsky Hrá- dok-i Tesla ípolybalogi (Balog nad Iplom) ötven egynéhány nőtt foglalkoztató kis üzem- részlege. Ezen a vidéken még soha nem volt ipari üzem. A férfiak vagy a mezőgazdaságban dolgoznak vagy eljárnak 100—200 kilométeres távolságba munka után. A nők? ... Maradt a szövetkezet kertészete, a kapanyél meg a főzőkanál. Nem csoda hát, ha (jő másfél éve — ilyen előzmények után — mindenki mosolyogva fogadta a hírt: Ipoly balogra ipar települ, a falu és a környék lányainak, asszonyainak munkát biztosit a Tesla. Kire számíthattak a vállalkozók? ... A negyven-hatvan év közötti asszonyokra, fiatal, szakma nélküli lányokra, akik a mezőgazdasági munkán kívül kézügyességüket addig csak a szövésnél, hímzésnél kamatoztatták. Olyanokra, akik életformát ugyan nem, de kényelmes, fedél alatti, ülőmunkát kerestek, munkahelyet akartak változtatni; vagy épp a tűzhely mellől tovább akartak lépni. Azóta eltelt egy év. A kárör- vendőknek nem Jett Igazuk. A lányok, asszonyok olyan eredményeket mutatnak föl, amelyeken elcsodálkoznak a vállalat vezetői is. Szinte naprő’ napra nő a teljesítményük, egyre több relét állítanak elő. És csodálkozik a falu meg a környék is, hogyan képesek erre! — Hogyan? 1... — néz rám csodálkozva Kopcsányi Ilona. — Egyszerű: van bennünk akarat és kitartás! Még nyugdíj után is „Mielőtt ide jöttem már nyolc éve nem dolgoztam sehol. Korábban jártam a szövetkezetbe, ahol bizony, néha a férfiak számára is 'megerőltető munkát nekünk, asszonyoknak is el kellett végezni. Legtöbbet a kertészetben voltam, korán reggeltől késő estig a tűző napon. Egészségügyi okokból azonban ott kellett hagynom a szövetkezetei, de sosem nyugodtam bele, hogy állandóan otthon legyek, habár a ház körül meg a konyhában is elegendő a tennivaló. Ezért is fogadtam nagy örömmel a hírt, amikor a hangosanbemondó jelentette: lehet jelentkezni a Teslában. Azonnal szaladtam, hogy én legyek az első. összeverbuválódtunk jónéhányan és az innen huszonöt kilométerre levő Pe- Szerénybe, az ottani nagyobb üzembe jártunk betanulni. Életem legnagyobb meglepetése volt, amikor beléptünk az első munkacsarnokba. A magunkfajta falusi asszonyok még sosem jártak ilyen helyen, el,,Legtöbbet a kertészetben voltam, korán reggeltől, késő estig — a tűző napon.“ képzelni se tudtam, hogyan néz ki egy üzem. Neonlámpák világítottak mindenfelé, zúgtak a gépek, nagy volt a zaj és mindenkinek járt a keze, mint a motolla. Csak ámultunk-bámultunk. Istenem, gondoltam magamban, hogyan sajátítjuk mi el ezt a munkát! De biztatgattuk egymást: ha más képes rá, mi is képesek leszünk. Mert már azzal az elhatározással mentem o/da, ha csak egy mód van rá — még kudarcok árán is — maradok, tanulok. Ötvenegy éves vagyok, de voltak ott még nálam öregebbek is, az biztatott, ha nekik megy, nekem is menni fog. Furcsa volt kezdetben megszokni, hogy egész nap ülni kell, de nekem már a lábaim is fájtak, hát épp jól jött. Hogy nem zavar-e az egyhangúsága mindig egyfajta munka? Ogy elmegy itt az idő, hogy az ember észre se veszi és már le is telt a nyolc órai Még aztán, figyelni kell nagyon a munkadarabokra, nehogy hibát vétsen az ember, mert azt mondják, ezek a tekercsek, relék még külföldre is elkerülnek. Pontosan kell letépni a felmaradt, lelógó vékony drótszálakat, aztán megkenem ezt az apró tekercset valami folyadékkal, utána cinbe mártom, megtisztítom. Nézze, itt van ez a kis füzet, ebbe írom be, műszakonként, hány tekercset készítek el, hány munkadarabot veszek a kezembe. Az első hónapokban, itt van, láthatja, még csak kilencszázat, de most már, mint tegnap is, ezerháromszáznál tartok. Lényegesen túlteljesítem minden nap a normát. Néha, ha munkába indulok, a szomszédasszonyok még megkérdezik: »meddig jársz még oda, még mindig nem hagyod ott?!« Nem bíz’ ént Bolond is lennék. Tiszta munka, nem fenem össze a kezem, mint a kertészetben, keresek majd kétszer annyit, mint a kertészetben dolgozó asszonyok és bent va gyök, fedél van a fejem fölött. Ügyhogy, amíg csak az egészségem engedi, maradok. En már csak azt bánom, hogy nem létesült itt előbb üzem!...“ (Elmondta: Kopcsányi Ilona) Régen hiú remény „Öt éven keresztül ingáztam Peszerény és Balog között. Az ottani Teslában dolgoztam korábban, de fárasztó volt az utazás, meg a gyereket se volt mindig kire hagyni. Nagyon megörültem, hogy a faluban, helyben is találok munkát. Mert az ember már megszokta a kö„Már várom, hogy munkába jöhessek:“ zösséget, a munkát, el sem tudnám képzelni az életemet, hogy otthon legyek, csak a ház körül tegyek-vegyek-. Öten vagyunk ebben a helyiségben és olyan a hangulat, mint egy családban. Ha hiszi, ha nem, már várom, hogy munkába jöhessek. Kényelmes, kedvemre való a munka, és az sem mellékes, hogy az ember megbeszéli, mit látott a tévében, elmondjuk egymásnak, mit olvastunk, akárcsak azt is, hogyan tanul a gyerek, mi a probléma otthon — mindent. En csak dicsérni tudom azokat, akik gondoltak az itteni, eddig kallódó női munkaerőkre is." (Elmondta: Csá'ky Klára) Nem lehetett válogatni „Nem féltem én soha semmilyen munkától. A szövetkezetben tizenhat évet lehúztam, ha „Ha kellett, oda álltam a kőművesek mellé, inasnak.“ kellett, odaálltam a kőművesek mellé is inasnak. De egy nőnek ez nagyon kimerítő volt, és hiába tanácsolta az orvos, kérjek más munkát: hát milyen más, könnyebb munkát kérjek a szövetkezetben? Ha nem települ ide ez az üzem, bizony otthon kellett volna maradnom és hiányzott volna a családi kasz- szából az én keresetem. Nekem nem okozott nehézséget megszokni ezt a pepecselő munkát, mert világéletemben szerettem a kézimunkát, ezt meg ahhoz lehetne hasonlítani. De higgye el, otthon még mindig jólesik megkapálni a kertet, dolgozni a földön, de az is igaz, ezek után már nem kapálnék egész nap, nem metszeném a szőlőt reggeltől estig. No, nem azért mondom, mintha valaha is bajom lett volna a szövetkezettel, csak ha már válogathatok, könnyebb munkát végezhetek több pénzért, akkor miért ne a jobbikat válasszam. De ezelőtt nem lehetett válogatni. Otthon, sokan ezt a mi munkánkat egy kicsit talán le is nézik, de aki megnézi a tekercseket, láthatja, itt kell csak igazából szépen, nagy-nagy figyelemmel dolgozni. Ide csak az jöjjön, aki nem csapja össze a munkát, aki szépen, pontosan tud és akar is dolgozni. A múltkoriban kivettem két nap szabadságot. Aztán jött a hétvége, úgyhogy négy napot nem dolgoztam. Hétfőn reggel, mintha aranyat osztottak volna a munkában, úgy siettem. Mondjon, ki mit akar, én már nem tágítok." (Elmondta: Gyurász Ilona) Nem unom én „Amikor elmentem a szövetkezetbe kijelentkezni, azt mondták, még most gondoljam meg, hogy megyek-e vagy maradok, mert aztán már nem fogadnak vissza. Nem sokat töprengtem. Gondoltam, csak köny- nyebb munkát kell majd végezni, mint a szőlőben és ha más megtanulta a tekercselést, én is megtanulom. A szomszéd faluból, Inámből járok ide és már több asszony is mondta: szívesen eljönnének, csak félnek, nem tudják majd elsajátítani a tekercselést. Pedig nincs ebben semmi ördöngösség. Oda kell figyelni, és megy, mint a karika- csapás. Van olyan, is, aki irigykedik, hogy mi télen is dolgozunk, meg nyáron sem izzadunk a tűző napon és az ilyenektől bizony gyakran el kell viselni még a csúfolódást is. A múltkor is, azt mondják nekem az asszonyok az üzletben: No, mi van, nem unjátok még?!... Majd jönnétek ti még a szövetkezetbe?! ... Nem unom én — „Van olyan is, aki irigykedik, hogy mi télen is dolgozunk.“ (A szerző felvételei) válaszolom nekik — ugyan mit unjak! Főleg most, hogy már betanultunk, most, amikor már öröm a munkai...“ (Elmondta: Bolgár Margit) ZOLCZER JANOS Naponta 24 kiló szalonnát vágnak fai a szakácsnők (Gyökeres György felvétele) 1*8*. III. 18. NEM ÖRDÖNGÖSSÉG A Szoroska csárdának nem mi vagyunk az egyetlen vendégei, akik étlap nélkül rendelik meg az ebédjüket. Az az igazság, hogy hozzánk hasonlóan másokat sem csak az éhség, hanem inkább a bableves és a juhtúrós galuska késztetett megállásra. — Három évvel ezelőtt, amikor a csárda megnyílt, senki nem gondolt rá, hogy ilyen forgalmat bonyolítunk majd le — mondja Vojtech Rózái, az üzletvezető. — Igaz, jó helyen, közvetlenül a rozsnyó—kassai főút mellett épült fel a csárda, de jóformán csak tíz percnyire a já rási központtól. A konkurenciával tehát számoltunk. Jói meg kellett gondolnunk, mit kínáljunk a vendégeknek. Étlapunk változatlan, ugyanazokat az ételeket kínáljuk télen-nyáron, de nyitástól zárásig mindig van mindenből. Háromféle főtt étel és néhány hideg előétel közül választhatnak a vendégek, igen kedvező áron: a legolcsóbb 5 korona 30 fillér, a legdrágább 11 korona 70 fillér. — Eleinte sokan kifogásolták, hogy nem szolgálunk fel sört, ám akkor menthetetlenül sörözővé vált volna a csárda. Üdítő iHallókból mindig van választék, tudunk unit ajánlani sör helyett. A -napi 7—8 ezer, télen 3—4 ezer koronás forgalmuk 80 százalékát ételekből 'bonyolítják le. összehasonlításként: a járás vendéglátóipari létesítményei forgalmának általában 20—25 százalékát képezi a konyhai bevétel. Nem is sok idejűik marad megállásira a „tenyérnyi“ konyhában dolgozó asszonyoknak. — Kétszer-háromszor főzünk naponta katlanban csülköt a 170—180 adag bableveshez. Galuskából 300, sőt néha több adag is elfogy reggeltől záróráig — mondja Hric Margit szakácsnő. — A (körítéseket — káposztasalátát, tormát — is magunk készítjük. — Eleinte többféle étellel kísérleteztünk, de mivel a bableves és a juhtúrós galuska iránt volt a legnagyobb érdeklődés, azt választottuk vendégcsalogatónak — veszi áít a szót a főnök. — Ekkora forgalomhoz azonban már szűk a meglevő konyha, éppen most bővítjük. A nyári idényre elkészül a hozzáépített rész, s akkor újabb görnört ótelkülönlegességgel gazdagítjuk a választékot. A bevétel is mutatja, sokan megfordulnak naponta a csárdában. A 13 tagú, tavaly decembertől a szocialista munkabrigád címért is versenyző kollektíva jő munkáját az utóbbi két évben négy elismerő oklevél dicséri. Ezeknél is többet árul el azonban a panaszkönyv: a sók bejegyzés között egyetlen panasz sem olvasható. S a dicséretek kivétel nélkül nemcsak az ízletes ételeket, hanem a jó, figyelmes és gyors kiszolgálást is illetik. Nem ördöngösség az, amit a Szoroslka csárdában tapasztalhatnak a vendégek. Sajnos, mégsem általános. Egyetlen titka van a sikerüknek: az ételek minősége, az adagok bősége, a jő kiszolgálás. Sok vendéglátóipari létesítményben elleshetnék ezt a titkot. FLORIAN mArta
