Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-09 / 10. szám
ÚJ szú * IM I. III. 9. világ népessége 1976-ban elérte a 4 milliárdot. Ebből 1850 óta 3 milliárddal szaporodott, vagyis közel 130 esztendő alatt kétszer duplázódott. Ámde amíg az első megduplázásodáshoz valamivel több mint 80 esztendő volt szükséges, addig a második mindössze 45 év alatt ment végbe. Ügy számítják, hogy 2000-ben mintegy 6 milliárd ember él majd Földünkön, 2100-ban pedig már 9 és 12 milliárd között lesz a számuk, ha a jelenleg mutatkozó fejlődési tendenciák továbbra is fennmaradnak. Olyan növekedési ráták ezek, amelyek az emberiség történetében eddig soha — relatív értelemben vizsgálva sem — jelentkeztek. A „népességrobbanás” Ebben az összefüggésben gyakran halljuk azt a szót, hogy „népességrobbanás“. Ez a kifejezés rendkívül alkalmas arra, hogy nyugtalanító asszociációkat keltsen. Miben keresendő az oka ezeknek a növekedési arányoknak, amelyek elsősorban Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országaiban tapasztalhatók? Okuk elsősorban a csecsemőhalandóság jelentős visszaesése, amely ugyanakkor együtt jár azzal, hogy a viszonylagos születési arányszám körülbelül változatlan. Ez ezért vált lehetségessé, mert az orvostudomány a XIX. és a XX. században nagyot lépett előre, és ezáltal jelentős sikerekre számíthatott az emberi élet megtartásában. Habár ezek a sikerek még századunkban is elsősorban az európai országokban hatottak, és csak az utóbbi évtizedekben csökkentették a halálozási arányszámot a világ más részein is, mégis azt mondhatjuk, hagy ma már sok betegség az egész világon megszűnt, helyileg korlátozott hatókörű, vagy a halálozási arányszámra gyakorolt hatása jelentéktelenné vált. Példaként hadd említsük meg a himlőt, amely még kétszáz esztendővel ezelőtt Európában is járványként támadott, és egyes területeken az akkori népességnek mintegy 50 százalékát elragadta, azután ezen a kontinensen a törvényben előírt oltások korlátozták hatását (Németországban 1874 óta kötelező a himlőoltás), s ma már olyan jelentéktelenné vált Európában, hogy az oltásokat részben megszüntethették, vagy pedig megszüntetésük várható. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt év októberében erősítette meg, hogy a himlőt az egész világon felszámolták. Sok, gazdaságilag kevésbé fejlett országban azonban a korábban bizonyos gyermeklétszám eléréséhez szükséges születések száma (amelyet általában csak az asszonyok biológiai teljesítőképessége határol be) a legtöbb néprétegnél még a (gyermek-) halandóság visszaesése után is fennmaradt, mivel ott a szegényebb néprétegek számára a gyermekek még ma is a következőket jelentik: 1. Segítség a gazdaságban és a háztartásban. 2. A szülők öregkori ellátásának biztosítása. 3. Emelkedik annak a valószínűsége, hogy a családnak legalább egy tagja munkát talál. Jelenleg még sok országban ez biztosítja egy nagy család számára a megélhetési minimumot. Mégsem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a részben vallási indítéktól vezérelt nemzeti öntudat még ott is, ahol a fentebb említett gazdasági kényszernek kisebb a súlya, a változatlanul magas születési arányszámban is megmutatkozhat. Ilyen példákat találhatunk az arab olajállamokban, ahol -a születésszabályozási rendszabályokat összességükben elvetették, habár a népesség ott mintegy 15—20 évenként megkétszereződik. Hasonló a helyzet Fekete-Afrika országaiban is, amelyek az emberrablás, a rabszol gakereskedelem és a gyarmati elnyomás következtében népességüknek közel 50 százalékát elvesztették. Az imperializmus még ma is deformálja a „vendég munkások“ kizsákmányolása és az „agyelszívás“ út ján sok ország népességfejlődését, különösen a fiatal nemzeti államokét. Nem elhanyagolható tényezője a születési arányszámoknak a születásszabályozás elvetése közvetlen vallási meggondolások és az ebből származó tilalmak alapján. ________i______________________'________ Ya n-e elég élelem? E világszerte tapasztalható fejlődés láttán felmerül az a kérdés, nem érvényes e bizonyos fokig az angol Thomas Malthus ismert elmélete. Az általa 1796- ban megfogalmazott „népesedési törvény“ úgy hangzott, hogy a létfeltételek azt követelik meg, hogy a népesség és az élelmiszerek mennyiségének növekedése egymásnak megfeleljen, a népesség mégis mintegy 25 évenként mértani haladvány szerint (tehát 1, 2, 4, 8...) szaporodik, míg az élelmiszerek mennyisége csak számtani haladványnak megfelelően (tehát 1 2, 3, 4...) nő. Malthus egyébként később maga is kétségbe vonta saját tételét. Gondoljuk csak meg, milyen lehetőségek voltak abban az időben arra, hogy ezeknek a megállapításoknak az igazságtartalmát felülvizsgálják. Egyetlen uralkodó rezsim sem ismerte saját alattvalóinak pontos számát, sem az élelmiszertermelés pontos mennyiségét. Malthus megállapításai „merészek“ voltak, anélkül azonban, hogy valamiképpen bizonyíthatók lettek volna. Az uralkodó osztályok (a feudális nemesség és a polgárság) félelmét tükrözték a szegényebb néprétegek gyors természetes szaporodásával szemben, Malthus egyes végkövetkeztetései, mint a házasságkötés korhatárának felemelése az „erkölcsileg nem elég szilárd“ néposztályok (tehát elvileg az elnyomott osztályok) számára, ezt mutatják. A kifejlődő munkásosztály különösen a malthusi elméletek újraéledése után, 1870 körül lépett fel ellene (amikor a népesség számának növekedése a tőkés államokban az akkori viszonyokhoz képest túl erőteljes völt). Sok malthus! gondolat még az úgynevezett „világmodellekbe“ is beszüremlett, amelyek századunk hatvanas éveinek közepétől olyan nagy jelentőségre tettek szert a t$- késországokban. A világ népességnövekedésével kapcsolatban például azt a kérdést vetik fel, hogy a fejlődés, valamint az élelmiszertermelés adta végkövetkeztetések nem felelnek-e meg mégis, ha csak megközelítőleg is, a Malthus által felvázolt tételnek. Különösen azért, mivel (az ENSZ 1979 elején közzétett adatai szerint) a világ népességének egyharmada a létminimum alatti szinten vegetál, és mintegy 500 millió ember, tehát Földünk minden nyolcadik lakója, permanensen éhe zik. Mit mutatnak mégis a tények? Az emberiség történetének abban az időszakában, amelyben a népesség eddig a leggyorsabban szaporodott, 1950-től 1975-ig, a világ népessége 1,5 milliárddal (ez megfelel körülbelül az 1900. évi világnépességnek), vagyis 60 százalékkal nőtt meg. A gabona- és rizstermelés, amelyek a legfontosabb alaptáplálékok, az össztermelés (beleszámítva ebbe már a termőföldek kiterjesztését is) mintegy 130 százalékkal emelkedett. A gabona- termelés fejlődése tehát mintegy kétszerese volt a népességszaporodásnak. Becslések szerint a világon rendelkezésre álló szántóföldek optimális kihasználása esetén a jelenlegi élelmiszertermelés mintegy harmincszorosára lenne emelhető. Elméletileg tehát nem szükségszerű, hogy akár egyetlen ember is éhezzék. Mégis az éhség a világ egyes részein az emberiség mindennapi problémájaként jelentkezik, és továbbra is — így szólnak a becslések — legalább hasonló számú embert fog érinteni. Közelebbi vizsgálódásnál először is az tűnik fel, hogy a termelési és a felhasználási területek nincsenek összehangolva, de a megtermelt élelmiszerek különféle felhasználása sem összehangolt. A^fejletl tőkésországokban és a szocialista országokban együttesen a világ népességének mintegy 30 százaléka él. Ezekben az államokban termelik a világ élelmiszer-készleteinek több mint 50 százalékát (mellesleg itt állítják elő a világ ipari termelésének 85 százalékát). Észak-Amerikában például hatszor annyi élelmiszert termelnek egy főre számítva, mint Dél- Azsia országaiban, és ennek előállításához a népességnek sokkal kisebb százaléka szükséges. A növényi anyagok étkezésre történő felhasználása egy főre számítva a magas nemzeti jövedelemmel rendelkező országokban három-négyszer magasabb, mint a fejlődő országokban, mert a húsfogyasztás, amelynek kielégítésére a termelt növényi tápanyagok egy részét takarmányként felhasználják, nagyon magas. Más szavakkal: az Észak-Amerikában hazai felhasználásra termelt, fejenként és évenként kereken 850 kg gabonából csak 90 kg kerül többé-kevésbé közvetlen emberi táplálkozásra, 740 kg-ot nemesebb formában, termékek, alkohol stb. formájában fogyasztanak el. A Dél-Ázsiában termelt, fejenként 250 kg gabonának viszont majdnem 100 százaléka közvetlen formában kerül emberi fogyasztásra. Ez elsődlegesen az általánosan alacsony termelés következménye. Főbűnös azonban ebben a koloníalizmus, illetve a neokolonializmus. Ez konzerválta a meghaladott tulajdonviszonyokat és politikai-hatalmi struktúrákat, és eltorzította, sőt megbénította — gyakran évszázadokon át — a termelőerők fejlődését. De még ma is megkísérlik ezt fenntartani. Ugyanakkor sok tőkésorsaágban a profitérdekeket szolgáló korlátozások biztosítják, hogy a mezőgazdasági termékek csak a saját szükségleteket és a világpiaci keresletet elégítsék ki, de ne szolgálják a világ valóságos szükségleteit, hiszen sok fejlődő ország pénzügyi eszközök hiányában nem léphet fel vásárlóként a világpiacon. Dél-Ázsiára vonatkozóan például úgy becsülhető, hogy élelmiszertermelése eddig éppen csak a népességnövekedésnek felelt meg, és 2000-ig körülbelül ennek megfelelő lesz. Ily módon bizonyos időszakokban éhínségek léphetnek fel egyes területeken. A családtervezés Az ENSZ kezdeményezése nyomán Ázsia sok országában, valamint részben Afrikában és Latin-Ameri- kában is az utóbbi években kampányokat folytattak, illetve kezdtek a családtervezés — ebben az összefüggésben a születések számának csökkentését ezzel a kifejezéssel írják körül — érdekében. Az egyes országok programjai abból indulnak ki, hogy az asszonyoknál a szülések számát az eddigi átlagnak mintegy 20—25 százalékára csökkentsék. A világ sok országában hamarosan el akarják érni azt a célt, hogy egy asszonynak kettőnél több gyermeke ne legyen. Gyakran akadályt jelent az, hogy a lakosság nem is érti meg teljesen a kampányt, és — ezzel egybehangzóan — akadályozó az egyes néprétegek alacsony képzettségi foka. Az ENSZ adatai szerint ma nyilvántartott több mint 800 millió analfabéta is ezt mutatja. A születések számának jelenlegi csökkentésében Indiában például a legnagyobb sikereket eddig Kerala államban érték el, ahol a szubkonti- nensen belül a legkisebb az analfabéták százalékos aránya, és amelyet egyébként sok év óta az Indiai Kommunista Párt jelentős közreműködésével dolgozó kormányzat igazgat. A születések csökkentésével kapcsolatosan elért minden eredmény ellenére azonban folytatódik — bár a születési arányszámok visszaesése mellett — a világ népességének szüntelen növekedése. A világ népességének jelenlegi növekedési aránya 1,8 százalék. (A hatvanas évek közepén ez az arány 2 százalék felett volt.) Az ENSZ becslései szerint ez a növekedési arány a 2000. évig 1,5 százalékra fog visszaesni. A mindenkori kiinduló számokat figyelembe véve ez mintegy évi 80 milliós szaporulatot jelent. A nagy létszámú fiatal évjáratok sok országban, különösen a legnépesebbekben — mint például Kínában és Indiában — gondoskodnak a lakosság állandó számának növekedéséről, még akkor is, ha az egy asszony — két gyerek elvének megvalósulásából indulnak ki. Ebből kifolyólag sok fekete-afrikai állam, amelyekben a gyorsan csökkenő halálozási arányszám mellett továbbá is megmaradt a magas születési arányszám, és egyes arab államok viszonylag kedvező gazdasági helyzetük alapján továbbra is ugyancsak magas népességnövekedési arányt mutatnak. Mindehhez figyelembe kell még venni a probléma szociális vonatkozásait is. Az embereknek például megfelelő képzéssel és munkával történő ellátása sok államban az adott körülmények és feltételek között 2000-ig aligha biztosítható. Ázsia, Afrika vagy Latin- Amerika sok államában a munkanélküliek száma nagyon magas (sok országban 20 százalék). A munkaképes korban lévő népesség nagy része munkanélküli, illetve annyit (jobban mondva: oly keveset) keres, ami megélhetését (a falusi körzetekben éppúgy, mint a városokban) alig biztosítja. Éppen így részben katasztrofálisak a lakás, és életkörülmények is. A nyomortelepek lakosainak száma sok országban gyorsabban nő, mint a városi lakosságé összesen. Indiában például a lakosság csak mintegy 10 százalékának áll rendelkezésére egészségügyi szempontból kifogástalan ivóvíz. Az energia- ellátás teljesen elégtelen. Sok nagyváros közelében alig szerezhető be tüzelőanyag. Például míg korábban a tűzifa Khartum (Szudán) környékén rendelkezésre állt, addig most a tüzelőanyagot (fát) messziről, sokszor még 400 km-t is elérő távolságból kell odaszállítani. Mindennapos, hogy sok országban fűvel, falevéllel és szárított állati trágyával tüzelnek. Az olajárak emelkedése a fejlődő országokban Is problémákhoz vezetett, nem annyira magánautók forgalmával kapcsolatban, hanem azért, mert a szállítás megdrágulása ellátási nehézségeket okoz, és mert az olajbázisra épült öntőberendezések egy része nem működhet többé. A probléma megoldható Az ENSZ becslései abból indulnak ki, hogy 2075- ben több mint 10 milliárd ember él majd Földünkön. A nem szocialista világ több területén ez a fejlődés óriási demográfiai problémákat fog okozni. Hogy ezek megoldhatók, azt a szocialista országokból vett példák mutatják. Szovjet Közép-Ázsiában és KuBában is hasonlóak ma a népszaporodási arányszámok, mint Ázsia vagy Latin-Amerika sok más országában. Az előbbiekben mégis nyilvánvaló, hogy a termelőerők gyors fejlődése, a teljes foglalkoztatottság, az iskolaoktatás és a főiskolát végzett káderek kielégítő száma, a szükséges lakótér és az ennek megfelelő infrastruktúrális létesítmények kiépítése éppúgy, mint az élelmiszerellátás, a népesség számának, illetve az ország gazdásági szükségleteinek megfelelő szinten megvalósíthatók. (Megjelent a HORIZONT című NDK-hetilapban) II VILlfG NÉPESSÉGI A FEJLŐDÉSI PROBLEMATIKA ÁLTALÁNOS VONÁSAI
