Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-02-17 / 7. szám

Az elmúlt év gazdasági eredményeinek összesítése és az idei tervek lebontása jelenti jelenleg a legnagyobb feladatot a mezőgazdasági üzemek vezetőinek. Számok, mutatók, százalékok. A felelős dolgozók viszont tudják, hogy az adatok mögött munka, és elsősorban az azt végző emberek rejlenek. E nem lehet közömbös, hogy mennyire elégedett a jó vagy gyengébb eredményeket elérő dolgozó, s hogy ezt az üzem szociális programjának megvalósításával mennyiben befolyásolják.

Az öt évvel ezelőtt létrehozott 4200 hektáros ipolyszakállasi (Ipefskv Soko'lec) földművasszövetkezetben nemcsak a nagy gazdaság irányítását kellett megszervezni, hanem a dolgozók stabilizálása is az elsőrendű feladatok közé tartozott, öt falu, Szete (Kubáfiovo), Lontó (Lontov), Pásztó (Postovce), Bél (Bielovce) és a központi Ipolyszalká’ltas között szüntették meg a határokat, s az eddig saját falujukban dolgozókat gyakran osztották be a szomszéd községben levő munkahelyre. De ez nem okozott problémát: a szövetkezetnek két saját autóbusza van, melyekkel a dolgozókat munkába, illetve hazaszállítják.

— Állandó dolgozóink száma 550, egyharmaduk nő — tájékoztatott Németh István, a szövetkezet elnöke. — A növénytermesztésben és az állat- tenyésztésben meg kellett teremtenünk számukra a kedvező munkafeltételeket. A kertészetben, a szőlészet ben a gépesítés és a jó szervezés jelenti a könnyebbílést, de szívesen vállalnak munkát a korszerű állattenyésztésben is.

Bizonyítja ezt, hogy a 160 állatgondozó fele nő. Az istállókban már nem kell emelgetni és sokuknak megfelel az osztott műszak, mert napközben még az otthoni teendőket is elvégezhetik, s nem utolsósorban ösztönzö- ek a kereseti lehetőségek. A vezetők elégedettek a nők munkájával, hisz a járásiján a legtisztább tejet épp ennek a szövetkezetnek az asszonyai fejik. S nem mindegy az, hogy 3 millió liter tejért literenként 40, vagy 60 fillért kapnak.

Valamennyi telepen építettek, vagy átalakították a szociális létesítménye két. Szetén befejezés előtt áll egy központi szociális létesítmény és a többi telepen a szakosítással egyidejűleg építik a korszerű mosdókat, zu hanyozókat, öltözőket.

Örömmel újságolta az elnök, hogy üzemi konyhájuk a járásiján a legkorszerűbbek közé tartozik. Három szakácsnő, hentes és szükség szerint kisegítők gondoskodnak a jó ételekről. A téli hónapokban a tagok kérésére tízórait készítenék, s ezt szállítják minden telepre. Naponta 70—100 érdeklődő .van. Nyáron megsokszorozódik az étkezők száma, néha a 400-at is meghaladja. A helyben dolgozók az étteremben fogyaszthatják el az ételt, a határban lévőknek pedig kiviszik, s így sok-sok drága percet takarítanak meg. A szövetkezet nyugdíjasai is kihasználják az étkezés lehetőségét. Öt koronáért kapnak ebédet, s a növekvő érdeklődés azt mutatja, hogy ízletes, kiadós ételt főznek a szövetkezet konyhájában.

— Fiatalok — rájuk egyre nagyobb szükség van — mondta elgondolkodva az elnök, miután erre a témára tereltem a szót. — F.lsősorban a növénytermesztésben volna szükségünk ügyes szakemberekre. Van ugyan három mérnökünk, egy harmadéves főiskolást pedig ösztöndíjjal támogatunk, de ez még -mindig kevés az ilyen nagy gazdaságban. A középkáderek kel nincs gondunk. A főiskolát vég-, zettek közül sokan nem tudatosítják, hogy a mezőgazdaságban a legjobb szervezés ellenére sem lehet a nyolcórás munkaidőt bevezetni. Az állat- tenyésztésben pedig a szombat, vasárnap sem lehet szabad nap.

Be szeretnék vezetni, hogy a zoo- technikusok felváltva szolgáljanak hétvégeken. Az idén megkezdik a takarmány központi készítését, amelyet így egy helyről hordanak majd a telepekre. Ezáltal is csökkentlfető a hétvégi szolgálatok száma.

— Az életkörülményeken kell javítanunk, mert a határban a munkakörülmények csak részben változtathatók meg — jegyezte meg mosolyogva Németh István.

Ma már a fiatalok többsége olyan

munkahelyen akar dolgozni, ahol lakást is kap. S tudja ezt az ipolysza- kálilasi szövetkezet vezetősége, is. A meglevő 22 lakásban többnyire olyan családok élnek, melyekben a férj és a feleség is a szövetkezet tagja. A jelenlegi ötéves tervidőszak ban szerettek volna újabb 24 lakásos házat venni a mór meglevő lakóitömb szomszédságában a lévai (LeviceJ járási lakásépítő szövetkezettől, de ez nem sikerült. Az ok: nem megfelelő a házhely. Pedig a szövetkezetnek nagy szüksége lenne lakásokra. Az elnök bízik benne, hogy sikerül megoldaniuk ezt a problémát. Fiatal gépjavítókból Is hiány van, de ha lakást tudnának adni, bizonyára akadna jelentkező.

A következő ötéves tervben nehéz, de kifizetődő vállalkozás szerepel: a központi faluiban óvodát és bölcsődét építenek, közösen a nemzeti bizottsággal. Az együttműködéstől nem félnek, hisz a művelődési ház is a szövetkezet támogatásával készült, melyet a különböző rendezvények, a tagok jelentős életjubileumai, nőnapi összejövetelek, ünnepélyek alkalmából nagyon jól kihasználnak.

A legtöbb mezőgazdásági üzemben még mindig gondot okoz a nők állandó foglalkoztatása és a megváltozott munkaképességűek elhelyezése. Ezeket a kérdéseket már megvitatta a szövetkezet vezetősége, találtak is megoldást, melyet már ebben az évben megvalósítanak. A Drevona vállalattal fognak együttműködni. Ügy tervezik, hogy átalakítanak egy raktárt, a vállalat szállítja majd a gépeket és a feldolgozásra kerülő anyagot, s így a nőknek és a csökkent műnk a k é p ességű éknek m egí e 1 el ő

munkát biztosítanak.

Novoszád Ernő üzemgazdász néhány adattal egészítette ki az elmondottakat:

— Szociális épületekre 615 000, egyéb kulturális és szociális célokra pedig 730 000 koronát fordítottunk. Évente 40—80 tagunk vesz részt csereüdülésen Magyarországon, és a Szlovákiai Földművesek Szövetsége szervezte kirándulásokra is eljárnak dolgozóink, gyermekeik pedig pionírtáborokban tölthetik a szünidő egy részét. A gyógykezelések költségének 50 százalékát szintén megtérítjük. Évente 65 000 koronáért fizetünk elő tagjainknak újságokat, szakfolyóiratokat. A községünkbe rendszeresen ellá lógató komáromi Magyar Területi Színház előadásaira mindig vásárolunk jegyeket.

Dombi Mária, a szövetkezet káder- és személyzeti osztályának dolgozója még hozzátette:

— Sajnos, a munkaruhákra és a védőeszközökre tervezett közel 100 000 koronát nem tudtuk kimeríteni. Nem kaptunk megfelelő méretű munkaruhákat, lábbeliket, főképp az építkezési dolgozók és a gépjavítók részére. Pedig ezekre is szükség van dolgozóinknak.

Jogosan várják el a szövetkezet tagjai a gondoskodást, s a vezetőség igyekezete biztosítéka annak, hogy a körültekintően kidolgozott és következetesen megvalósított szociális program a dolgozók javát és a gazdaság még jobb eredményeit szolgálja. DEÄK TERÉZ

MEGSZERETTEM EZT A MUNKÁT

Nem voltam még mosodában. Amit a mosónőkről tudok, azt József Attila verseiből tanultam, fól emlékszem például ezekre a sorokra: „... / a cipeléstől reszket a lábuk / és fejük fáj a vasalástól / S mert hegyvidéknek ott a szennyes! / Idegnyugtató felhőjáték a gőz s levegőváltozásul / a mosónőknek olt a padlás lózsef Attila kilencszázharminc táján írt igy mosónő édesanyjáról . . .

Mit csinál ma egy mosónő? Milyen a munkája? Lehet-e szeretni egy ilyen foglalkozást? Szükség van-e egyáltalán ma mosónőre, amikor automata mosógépet vásárolhatunk a háztartásunkba — és még sorolhatnám a további kérdéseket, melyek akkor jutottuk eszembe, amikor Kassán (Kosice) a kerület legjobb dolgozóinak galériájában megláttam TAKÁCS MARGIT mosodai alkalmazott fényképét.

— Ma sem választják szívesen ezt a foglalkozást a lányok. Én sem akartam ezüenni. Sze retem a gyerekeket. Az volt a vágyam, hogy egészségügyi nővér vagy nevelőnő leszek. Nem sikerült. Akkor bántott, de ma már nem sopánkodom. Megszerettem ezt a munkát — mondja Takács Margit és őszinteséget sugárzó szemébe nézve ebben nincs is mit kételkednem.

— Hogy miért választottam ezt a szakmát? Azt hiszem, az volt a döntő, hogy szülőfalumtól — Berzetétől nem is olyan messzire, Dobsinán egy olyan ifjaritanuló-iskola nyílott, ahol mosodai és tisztítói szakmunkásokat képeznek ki. Mosodá ban 1964 előtt én sem voltam. Hazudnék most, ha azt mondanám, hogy Rozsnyón, a Cset- ueká úti mosodában szerzett első élményeim szívderítőek voltak. Zakatoló mosógép, párában elvesző, lenge köpenybe öltözött asszonyok és sok-sok mos- nivaló — ez a kép fogadott. A mesternő végigvezetett a csarnokon. Megmutatta, hogyan kell átvenni a mosnívalót, hogyan kell mosáshoz készíteni, a gépbe, majd a csayaróba rakni a ruhát. Elmondta* hogyan kell jól üzemeltetni a meleglevegős szárítószekrényt, mire kell ügyelni a vasalásnál, a mángorlásnál. A tennivalók egyszerűnek tűntek. Persze mikor magunknak kellett csinálni, jöttünk rá, hogy a látszat csal. Suták voltak a mozdulatok, délfelé elólmosodtaik a kezek.

/Takács Margittal Rozsnyón öt lány kezdte ennek a szak mának az 'elsajátítását. Rajta kívül csak egy maradt a moso dában.j

— Azt tartom, hogy az embernek szüksége van a munkára. Közel másfél évtizedig mángorló géppel dolgoztam. Sohasem éreztem, hogy teher lenne, noha volt mit csinálni — nem beszélve arról, hogy Rozsnyón akkor eléggé el volt hanyagolva a mosoda. Régi mosógépekkel dolgoztunk, és bizony a mosoda épülte is roz zant volt. Nem voltak elszívó berendezések. Olyan nagy volt a pára, hogy a tetőről lecsapódva a kivasalt ágyneműt, ruhaneműt benedvesítette, ha ügyesen nem csomagoltuk be.

Az üzem gyűlésein beszéltünk mi a málladozó falakról, a gőzről. Meghallgattak, ígérgettek^ de semmi változás nem történt. Egyszer, amikor a kerületi nemzeti bizottság ellenőre látogatott él hozzánk, ő is megdöbbenve tapasztalta, hogy milyen körülmények között dolgozunk. Azt mondta, Kélet-Szlovákiában nincs még egy ilyen mosoda. Javasolni fogja ennek az állapotnak a gyors megváltoztatását. Hittünk neki, vártuk, hogy történjen va'lami. Mikor aztán elfogyott a türelmünk, fogtuk magunkat és elmentünk panaszt tenni a járási pártbizottságra. Az elvtársak eljöttek velünk. Megnézték, hogy milyen a munkahelyünk. Igazat adtak nekünk, és egy éven belül már korszerű, tiszta mosodában dolgozhattunk.

(Ügy tapasztalom, Takács Margitot mindenki szereti a munkahelyén. Dolgos asszony és az akaratereje pedig egye nesen irigylésre méltó. Azt mondják, ezt bányász édesap jától örökölte.)

— Az én fejemben csak egyszer fordult meg, hogy elmegyek Rozsnyóról — amikor férjhez mentem! A férjem Bodrogközből, Borsiból származik, esernyőben dolgozott vasutasként, azt szerette volna, hogy a szüleinél lakjunk. Kivettem két hét fizetetlen szabadságot és megpróbáltunk állást keresni a környéken. A terebesi és a vidéki mosodákban, illetve tisztítókban nem volt szabad hely, így nem tehettünk mást — visszajöttünk Berzetére. A férjem most Pelsőeön dolgozik a vasútnál, én pedig a régi helyemen. Két éve egy öttagú munkabrigiádot vezetek. Ügy tudom, hogy munkánk elismeréseként rövidesen megkapjuk a bronz fokozatot. Őszintén mondom, öröm most nálunk dolgozni. Jó levegő van és tisztaság. Míg a régi gépeken egy műszak alatt 300 kg ruha kimosására voltunk képesek, most 750—900 kg a napi teljesítményünk. Ennek leginkább a kórházban, az éttermekben, a katonaságnál és a sportegyesületekben örülnek. Igaz, Rozsnyón is egyre több család bízza ránk a fehérnemű mosását. Mi szívesen vállaljuk ezt, sőt még az otthon kimosott ágynemű vasalását is elvégezzük, hogy ezáltal is segítsünk a háziasszonyokon.

/Takács Margit ék nemrégen szép, emeletes családi házat építettek Berzetén. Jártam náluk. Rend, tisztaság van a szobákban — és virágok! Takács Margit nagyon szereti a virágokat. Otthon a főzésen kívül ezekkel foglalkozik a legszívesebben. A szülők támogatásával egy személykocsit is vettek maguknak. Életükkel elégedettek.

SZASZÄK GYÖRGY

Hogyan gondoskodik egy szövetkeze! tagiairöl?