Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-10 / 6. szám
ombat-vasárnap kivételével OL reggel háromnegyed ötkor csörög az óra, kíméletlenül. Kelni kell, bármennyire is húz az ágy. Az asszony a sarokban álló kiságyra pillant, a kislánya alszik, nem ébredi fel. Lassan kinövi az ágyat, valami fekhelyet kell vennie, villan át az agyán, ki tudja, hányadszor. Aztán a mellette levő ágyra siklik a tekintete, hosszasan nézi a benne alvót. Ez is hogy megnőtt! Kész nagylány, májusban született, akárcsak ő. Hogy várták a férjével együtt... A férje ... Nincs idő az érzékenykedésre, a percek múlnak, sietnie kell. Különben sem tud változtatni rajta. A férje nincs itt, a gyerekei viszont itt vannak, és szükségük van az anyjukra. Szükségük van rám, ismételgeti magában mosdás közben is, és igyekszik másra gondolni. Reggelit készít, magának is meg a gyerekeknek is. A tiszta ruhát még este kikészítette mindkettőnek, laz rendben van, a reggelit csak megmelegítik, jaj, még a tízórait, beteszi a táskába, mert még elfelejtenék. Kitekint a konyha- ablakon. Negyed hat. Körös-körül a bástyaházak ablakai kigyúlmak, soksok (lámpásként világítják meg a sötétséget. Milyen sokan indulnak hajnalonként útnak! Megelevenedik az utca. Fél hat. Az ébresztőórát beállítja háromnegyed hétre. A lányait önállóságra neveli, másképp nem bírná az iramot. Igaz, könnyebbséget jelent, hogy nem jár délutáni műszakba, s nagy segítség az is, hogy ha úgy adódik, hétre is mehet, s akkor négyig, fél ötig dolgozik, de ez ritkán fordul elő. Most már, hogy a kislánya megszokta az iskolát — elsős — lassan visszatér minden a régi kerékvágásba. Fél hat múlt. Ideje indulni. Még egy pillantást vet az alvókra, leoltja a villanyt, fordul a kulcs a zárban, s az asszony belép a felvonóba. Kezdődik az új nap. Még hat előtit odaér, nem siet, jólesik a friss levegő. Hatkor kezdenek a mosodában. ★ — Itt születtem, Érsekújvárban, ezerkilencszáznegyvenöt május huszonnegyedikén. Apám, Adamecz János szabó, hárman vagyunk testvérek, a bátyám tanító, Komáromban, a húgom itt dolgozik, a Teslában. Kilencéves voltam, amikor meghalt az édesanyám. Rokkantnyugdíjas apám egyedül nevelt bennünket. Nem nősült meg újra. •k Anna — a középső az Adamecz gyerekek közül, 1973-ban érettségizett az érsekújvári (Nővé Zámky) magyar tanítási nyelvű középiskolában. A bátyja akkor már végzett, nős volt, a húga még középiskolás. Apja ragaszkodott hozzá, hogy mindhárman leérettségizzenek. Talán azért, mert neki nem adatott meg, hogy továbbtanuljon. Nagyapját annakidején behívatták az iskolába és javasolták, taníttassa tovább a fiát. De kilenc gyereke volt, és azt tartotta, ha ő nem tanult, a fia se tanuljon. ★ — Apám valószínű azért adott meg a gyerekeinek a lehetőségeihez képest mindent, mert ő nem tanulha tott. Mi mind a hárman leérettségiz tünk. Többször kérdezgettük tőle, hogy miért nem nősült meg. Mindig azt jelelte, azért, mert nem talált olyat, aki nekünk jó anyánk, neki meg jó felesége lett volna. Itt lakik tőlem nem messze, most hetvenhárom éves, egyedül él, főzöget magának, gyakran átjön hozzám vagy a húgomhoz. Itt vagyunk egymás közelében. '■k Érettségi után az ember tervez. Tervezett ő is. Tanítani szeretett volna, mint a bátyja. Jelentkezett is a nyitrai Pedagógiai Fakultásra, matematika—képzőművészet szakra. Milyen kimondhatatlan boldogságot érzett, amikor megtudta a vizsga eredményét: felvették. Jöttek a félévi vizsgák. Mindet letette, mégis... A húga tanult, apja kevés rokkantnyugdíjából éltek hárman, a háromszázötven korona ösztöndíj, amit kapott, bizony kevés volt. Nagyon meg kellett fogni minden koronát, pedig hát szeMojzesné Adamecz Anna rényen éltek, apjuk mindent megvarrt a lányainak. Nehezen döntött, és fájó szívvel: úgy érezte, kötelessége, hogy így döntsön: otthagyta a főiskolát. ■* — Először az Elektrosvitben helyezkedtem el, csak az volt a fontos, hogy pénzt keressek, nem válogattam. k Megismerkedett a férjével, egymásba szerettek, összeházasodtak, Moj- zesné llett, aztán megszületett 'Erika, s amikor hároméves lett, ismét állásba ment, a mosodába. Háztartás, gyermeknevelés ... telnek az évek, megszületik a másik lánya, Nóri. Házasságuk utolsó öt évében minden gond az ő nyalkába szakadt. k — Tudtam, hogy a férjem menthetetlen, s a tudat, hogy ma még itt van, de holnap esetleg, ja], az rettenetes ... Két éve halt meg. A munkatársaim akkor sokat segítettek, a főnököm belátó volt, nem volt kötött munkaidőm, s pz nagyon-nagyon sokat jelentett. k Bele kellett nyugodni a megváltoztathat at latiba. A férje halála után próbálta úgy rendezni az életét, hogy a gyerekeknek is jó legyen, meg neki is. Igyekszik a gyerekeknek pótolni az apjukat, bár ez nagyon nehéz. Persze a család meg a gyerekek ma is többnyire az asszony gondja. Az asz- szony gondja, hogy legyen tiszta ruha mag étel az asztalon, és nem is akármilyen, hanem hogy az egyiknek is kedvére való legyen, a másiknak is. Meg a családi kassza is az asz- szony gondja, ügyelni ama, hogy mindenre jusson... ★ — Anyagi gondjaim nincsenek, a családi pótlék a két gyerekre ötszázharminc korona, a férjem után nyolc száz koronát kapok, s gyerekekre kapok plusz nyolcszáz koronát... k Tíz éve dolgozik a mosodában. A hivatalos beosztása osztályozó. Egyik oldalon bemegy a szennyes ruha — minden egyes darabot jelölnek — a másik oldalon kijön a tiszta. Persze azért nem. ilyen egyszerűen. Ö a tiszta ruhát osztályozza, összeválogatja egy- egy „kuncsaft“ kimosott, kivasalt, öszszeha.j toga tott ágyneműjét, ingeit, és szortírozza. Az azonos számúakat egy csomóba. A csomagolás előtt még egyszer ellenőrzi, nem hiányzik-e valami, majd csomagol, ötletes csomagológép „forrasztja“ a ruhát igelít- zacskóba. Van Olyan nap, hogy 1800 darab ruha megy át a kezén, némelyiket kétszer is megfogja, a napi átlag darabszám 1200—1300. Előtte ru hahegyek magasodnak, számokat ellenőriz, s megesik, hogy éjjelente álmában számokat lát. A fizetést teljesítmény szerint kapják. A' téli szezon a jó, ha sikerül úgy végigdolgoznia a bónaipot, hogy nem kell otthon maradnia a gyerekekkel, akkor keres — bruttó 1600 koronát. Sokszor megkérdezik tőle, hogy érettségivel nem tudna-e máshol elhelyezkedni. Tudni tudna. Hívták is máshová. Nem a vállalata, ott úgy látszik, nem tartják számon, hogy érettségije van. De érdékes dolog ez, bizonyára kétkedve fogadják, amikor azt mondja: szereti a munkáját. Mert azt tartják, mit lebe* ezer» a munkán szeretni? * — Hogy is mondjam __ összeszoko tt kis kollektíva a mienk. Nem mondom, hogy nálunk nincsenek súrlódások, mert ahol dolgoznak, ott mindenütt akad nézeteltérés is. De én szeretem a munkámat, engem ez a munka érdekel. Itt nagyon fontos a pontosság. Olyasvalami ez, mint a gyerekek kirakós játéka... a hiányzó részt meg kell találni. És van még valami. Sokunkat tart a remény, hogy felépül majd az új mosoda, ahol jobb körülmények között dolgozhatunk, s talán többet is kereshetünk. * Megkérdezték tőle, hogy jelent-e valamit a fizetésében az, hogy érettségije van. Nem, fizetésben semmit sem jelent, de néki nagyon sokat jelent. A lányait taníttatni akarja. A nagyobbik pedagógiai iskolába szeretne menni __ Elválik, sikerül-e. Pe rsze ez a lányán is múlik, azon, hogyan fog tanulni. Eddig még nem hozott haza hármast. A kisebbik elég szépen olvas már... nemsokára biztosan nem követeli majd annyit az esti mesét. Szabad idő. A péntek délután, a szombat meg a vasárnap volna szabad, ha nein volna a háztar- tartás. De hát takarítani is kell, a tnosnivaló is összegyűlik... A vasárnap azonban mindig az övék. Nyáron fürödni Járnak, vagy sétálni, s ha rosszidő van, játszanak ... Hányszor nincs kedve a társasjátékhoz, de erőt kell magán vennie, a gyerekek ne vegyék észre, hogy fáradt. Jók a gyerekei, sokat segítenek, különösen a nagyobbik, de vannak pillanatok, amikor nagyon nehéz. Mert vannak problémák, amiket még egy oagylány- nyai sem lehet megbeszélni__ Szóra kozás? Maiad a könyv meg a tévé. ★ — Talán jobb volt, amíg nem volt tévé. Vitathatatlan, hogy sokat ad, de sok mindentől meg is' fosztja a gyereket. Tapasztalatból tudom, milyen sokat jelentett a nagyobbik lányomnak, hogy rengeteget meséltünk neki, énekeltünk, játszottunk, szóval sokat foglalkoztunk vele. A tévével viszont passzív szemlélőkké válnak. Szerencsére a nagylányom szeret olvasni, sokat olvas, és én is. ★ Tervek, tervek... a legközelebbi terv a nyári pionírtábor. Vajon megkapja-e mind a két gyerek? Ha igen, akkor ő itthon .tölti a szabadságát, ha meg nem, kér egy egyhetes, há- romszemélyes szakszervezeti beutalót. De hát ez még csak terv. Terve és oélja mindig van az embernek ... aki dolgozik, annak mindig van célja. Meg vágyai. Nem elérhetetlenek, csak olyan apró kis vágyak — valóra válthatók. Őket úgy nevelték, hagy elégedjenek meg azzal, ami van. ő is úgy neveli a gyerekeit. ★ — Nem kapják meg, amit szemük szájuk megkíván, de így is sokkal többet kapnak, mint amennyit én kaptam. ★ Megvalósulatlan álmok ... igen, azok is vannak. De hát mostanáig nem volt arra ideje, hogy önmagával törődjön, pedig de szeretett volna tanítani! Most már késő. Annyi év alatt az ember sokat felejt. Talán majd a lányai... Csak közbe ne jöjjön semmi. Mert az ember nézi a tévét, hall gatja a rádiót, és sok minden meg fordul a tejében... Csak egy a fon tós: hogy béke Jegyen, és ez nem frázis. S a kívánság? Hogy a világon egy gyerek se tudja, mi az a nincs. És ez nem is olyan szerény kívánság. KOPASZ CSILLA Erikával és Nórival Kobolka György felvételei EGY ASSZONY ÉLETE 1980. II. 10. N m EGVTOÚS fl + + + ± JXJIXXXXMMXXXMMU WWW WWW