Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-03 / 5. szám
f r L t TUDOMÁNY TECHNIKA A HATÉKONY HŐSZIGETELÉS FELTÉTELEI A hőenergiával való takarékosabb gazdálkodás egyik útja a szigeteléstechnika következetesebb érvényesítése minden olyan helyen, ahol hőveszteségek fordulnak elő. Egyszerű és olcsó eljárásokkal hosszú időre jelentős mértékben csökkenthetők a szén jövesztésével, az elsődleges energiaforrásként szolgáló kőolaj és földgáz behozatalával szemben támasztott igények. A külső házfalakat képező panellek hőszigetelő képességének növelésével, ahogy azt a CSSZSZK kormánya által jóváhagyott új takarékossági intézkedések megkövetelik, évente 1,8 MWh hőenergia, vagyis 504 kg egyenértékű fűtőanyag takarítható meg egy lakásegységre számítva. Jelenleg 128 ezer lakás épül egy év alatt, amelyeknél 645 000 tonna egyenértékű fűtőanyag takarítható meg. MIT JELENT A JO HŐSZIGETELÉS? Az erőműveinkben, ipari üzemeinkben, a hőcserélő állomá-» sokon és a középületekben az egész ország területén több százezer kilométernyi cső, szerelvény és egyéb berendezés szolgál a gőz, vagy más fűtő közeg szállítására. Leegyszerűsítve feltételezhetjük, hogy e vezetékek átlagos átmérője 256 mm, a közeg hőmérséklete pe dig 250 C°. Ebből kiszámítható, hogy ha a csővezeték hőszigetelésének hatásfoka 1 száza lékkal növekszik, vagyis ha 6 millió m2 felületen 2 centimé terrel vastagabb lesz a szigetelő köpeny, ezzel 136 000 tonna egyenértékű fűtőanyagot lehet megtakarítani. Külön területet képez a magas hőmérsékleten üzemelő kemencék és egyéb berendezések építése. A hagyományos, kevés bé hatékony és több szempont bői is előnytelen kerámiai bé lések helyettesítése korszerű, ásványgyapotból készült szigetelőanyagokkal mintegy 276 tonna egyenértékű fűtőanyag megtakarítását eredményezhetné. E megtakarítások eléréséhez elegendő és megfelelő hőszige telő anyagra lenne szükség. Ezeket széles választékban gyártják Csehszlovákiában, kü lönböző műanyagokból, fagya pótból és cementből, impreg nált papírból, perlitből és más anyagokból. Közöttük legjelentősebbek az ásványgyapotból készülő szigetelőanyagok. Ezeket hulladékanyagokból és természetes kőzetekből gyártják, nagy teljesítményű, egyszerű, olcsó kezelésű berendezéseken. Az így nyert szálakból a további feldolgozás folyamán deszkák, filcek, matracok, alakított idomok és egyéb előregyártót! elemek készíthetők, a felhasználás céljának megfelelően. Ezek a —200 C°-tól +700 C° ig használhatók sík, hajlított és különböző módon alakított felületek hőszigetelésére. A TERMELÉS ÉS A SZÜKSÉGLET Az ásványgyapotból készíteti szigetelőanyagok gyártása rendkívül előnyös tulajdonságaik következtében gyors ütemben fejlődött. Az első olvasztókemence 1939-ben történt megépítése óta csaknem rendszeresen bővült, habár azt is megjegyezhetjük, hogy sohasem érte utol népgazdaságunk ez irányú szükségleteit. A termelés volumene az ásványgyapot alapú hőszigetelő anyagokból 1972-ben elérte a 83 000 ton nát, ettől kezdve azonban nem növekedett tovább, részben a megfelelő technológiai bérén dezések, részben pedig a kezdeményező beruházások hia nyában. Ezzel szemben az ipa ri technológiai folyamatok hő ellátási igénye állandóan növekszik, bővül a hőszállító rendszerek hálózata, fokozódnak a tűzbiztonsággal szemben támasztott követelmények, a nö vekvő kitermelés és felhasználás következtében fokozatosan kimerülnek a hagyományos elsődleges energiaforrások kész letel, s mindez rendkívül -gyors ütemben növeli a hőszigetelő anyagok szükségletét. A termelés és a szükségletek között állandóan növekszik a feszültség, ami nagyrészt annak a következménye, hogy 1972 után a kapacitások fejlesztése lelassult, illetve stagnált. Ha tovább folytatódott volna az 1939 és 1972 közötti növekedési ütem ebben a szakágazatban, akkor ma évente 150 000 tonna hőszigetelő anyagot gyárthatnánk ásványgya- potból. Ez 40 000 tonnával több a valóságnál. Az értékesítő szervezetek felmérései szerint körülbelül ennyi hiányzik a szükségletek teljes fedezéséhez. Az ellátás problémáit jelenleg szocialista és tőkés országokból származó behozatallal igyekeznek megoldani, de ez háromszor, sőt ötször is többe kerül a hazai gyártásnál. A megoldást C9ak az új gyártókapacitások építése jelentheti. A gazdasági elemzések azonban arra utalnak, hogy előnyösebb az évi 30—50 ezer tonna kapacitású nagyüzemek építése. Ezek üzemeltetése a nálunk jelenleg működő évi 6—15 ezer tonnás kapacitásokhoz viszonyítva sokkal gazdaságosabb, kevesebb munkaerőt igényel, s a beruházás is előnyösebb, főleg az építőipari kivitelezés koncentráltsága szempontjából. CÉLJAINK Államunk beruházási politikája négy új gyártósor építésére irányul, ezek keretében az egyik üzem teljesítménye évi 6000 tonnáról 21000 tonnára, egy másik üzemé pedig 15 000 tonnáról 30 000 tonnára növekszik. A harmadik és a negyedik gyártósor egy új üzemben együttesen 30 000 tonnával növeli az ásványgyapot évi termelését. Ez azt jelenti, hogy a termelés volumene a jelenlegi 83 000 tonnáról a következő ötéves tervidőszak végére 143 000 tonnára növekszik. Mivel a hőszigetelő anyagok iránti szükséglet továbbra is növekedni fog, ezek a beruházások csupán csökkenthetik a termelés és a szükségletek között fennálló feszültséget, s nem vezetnek a probléma teljes megoldásához. A szükséges hőszigetelő anyagok állandó hiánya végső fokon a hőszigete lési alapelvek megsértéséhez vezet, csökkenti a szigetelő rétegek vastagságát, s arra kényszeríti a szakembereket, hogy kevésbé alkalmas anyagokkal pótolják a hiányt. Mindez kedvezőtlenül hat a hőenergiával való gazdálkodásra. E fogyatékosságok elkerülése érdekében meg kell gyorsítani a tervezett kapacitások építését, s egyúttal késedelem nélkül hozzá kell látni a további, 20—40 tonnás évi kapacitású üzemek építésének előkészítéséhez. KAREL STRNADEL A Csehszlovák Tudományos Akadémia Termomechanikat Intézetének termodinamikai osztályán a folyadékok és a gázok termofizikai tulajdonságait, valamint a nedves gőzáramlás energetikai változásait kutatják. Az említett osztályon dolgozó szocialista munkabrigád szorosan együttműködik a többi szocialista ország hasonló jellegű kutatóintézeteivel és a szakága zat legnagyobb csehszlovák vállalataival, amilyen például a CKO Praba és a Skoda Plzen. A kutatásoknál alkalmazott elektronikus és optikai műszerek lehetővé teszik a rendkívül gyors változások megfigyelését. A felvételen ing. Jan Blaha, Csc., a szocialista munkabrigád vezetője optikai interferométert állít be a magas hőmérsékletű gázok sűrűségének méréséhez (A CSTK felvétele) Ing. Zbynék Viktorín, Csc., az Állami Gépszerkesztési Kutatóintézet dolgozója a Nővé Mesto nad Váhom-i Vzduchotechnika vállalattal együttműködve jelentős eredményeket ért el a fűrészanyagok szárítására szolgáló berendezések korszerűsítésében. Az új rendszerű szárítók energiaszükséglete lényegesen kisebb, ami egy egységre számítva évi 11 millió korona értékű megtakarítást eredményezett. Csehszlovákia a többi KGST-ország számára is gyártani fogja az új típusú szárítókat. A felvételen Viktorín mérnök a szárító hő- és nedvességmérő műszerét szereli. Köztársasági elnökünk az elmúlt évben a Klement Gottwald Allamdljjal tüntette ki a szorgalmas kutatót (A CSTK felvétele) A műanyagok és az energiatakarékosság Az energiahelyzet alakulása nem maradhat hatás nélkül a műszaki fejlesztés útjaira és céljaira sem: a jövőben olyan nyersanyagokat kell előnyben részesíteni, amelyeket minél kevesebb energiafelhasználással lehet feldolgozni. Ebben a vonatkozásban a műanyagoknak szakszerű kiválasztás és feldolgozás mellett, jelentős előnyeik vannak, különösen akkor, ha a belőlük készített alkatrészek és gyártmányok tervezése és méretezése során tekintetbe veszik speciális tulajdonságaikat. A műanyagok legfontosabb jellemző tulajdonsága a kis sűrűség, mely a szervezet átalakításával még tovább is csökkenthető. A legtöbb homogén nyersanyag sűrűsége 0,9 és 1,4 g/cm3 között van, ez az érték szerkezeti habanyaigok esetében 0,5—0,8 sőt szigetelő habanyagok esetében 0,02—0,05 g/cm3-re csökkenthető. Ha a gyártás és a feldolgozás energiaigénye alapján a műanyagokat a fémekhez hasonlítjuk, a vizsgálatok szerint az acél félgyártmányok előállításának energiaszükséglete 343 kj/cm3 (82 koal/cm3), az alumínium félgyártmányoké 662 kj/cm3 (158 kcal/cm3), a po- iisztirol félgyártmányoké 151 kj/cm3 (36 kcal/cm3), a nagy nyomású polietiléné 101 kj/cm3 (24 kcal/cm3), a PVC esetében pedig 117 kj/cm3, (28 kcal/cm3). Célszerűbb számítási mód, ha az előállítás és a késztermékké való feldolgozás együttes értékeit hasonlítjuk össze. Például 100 km 1 hüvelykes acélcső előállításának energiahordozó igénye kőolaj egyenértékben számolva 232 tonna, a polietiléné 57 tonna; 100 km 2 hüvelykes lefolyócső előállításának megfelelő értékei öntöttvas esetében 1970 tonna, a PVC-nél pedig 360 tonna. A műanyagok fokozottabb felhasználásával népgazdasági méretekben is jelentős mennyiségű energia takarítható meg. És ha tekintetbe vesszük a műanyag-hulladékok és a használhatatlanná vált termékek elégetéséből adódó lehetőségeket is (a poliolefinek, illetve a polisztirolok fűtőértéke megközelíti a kőolajtermékekét) még kedvezőbb a kép. A műszaki fejlődés egyik jellemző vonása napjainkban, hogy az ipari termékek önköltségében egyre inkább az energiaköltségek lesznek mértékadók. Az ezzel kapcsolatos hatásokra jó példa az autóipar. A műanyag szerkezeti és szerelési elemek csekély önsúlya, a nyersanyagok és féltermékek előállításának kis energiaigénye, valamint annak lehetősége, hogy igen bonyolult alkatrészek is előállíthatók egyetlen menetben, azt eredményezték, hogy a műanyagok az autóiparban, az elektromos iparban, a finommechanikában és egész sor más ágazatban is fontos helyet víytak ki. Az ameVlkai autóiparban például 1950-től 1975-ig az egy gépkocsi előállításához felhasznált műanyag mennyisége 9 kg-ról 80 kg-ra emelkedett. A legújabb, fejlesztés alatt álló típusokban a műanyag aránya még nagyobb. Egy Pontiac- Phoenix modellben 360 kg súlyú fémalkatrészt 180 kg súlyú műanyagalkatrésszel helyettesítettek, ezáltal az alváz súlya is csökkent. A teljes súlymegtakarítás 300 kg (kb. 20 százalék), ami a benzinfogyasztást is jelentősen csökkenti. Hasonló irányú fejlődés, tapasztalható az európai autógyártásban is. Az autógyártásban a leggyakrabban felhasznált műanyagok a poliuretán, az ABS-műanya- gok, a PVC és az üvegszállal erősített poliészterek. Más műanyagtípusokat (akrilüveg, po- liacetál és pollamidok) főleg kisebb kiegészítő szerelékekhez alkalmaznak. (Műszaki Élet) 1980. II. 3. ÚJ SZÚ
