Új Szó, 1980. december (33. évfolyam, 284-308. szám)
1980-12-06 / 289. szám, szombat
Elhunyt Zdenék Otava nemzeti művész (CSTK) — A Cseh Kulturális Minisztérium, a Csehországi Színművészek Szövetsége a prágai Nemzeti Színház és a Zeneművészeti Akadémia (közli, hogy Zdenék Otava nemzeti művész csütörtökön 78 éves korában elhunyt. Személyében a cseh zenei élet kiváló énekest és művészt veszített el, aki sajátos stílusával és művészeti tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult a kultúra fejlesztéséhez. Zdenék Otava pedagóguscsaládból származott, és gyermekkorától kezdve foglalkozott zenével. 1911 óta Brnóban élt, ahol tehetségének kibontakozását jelentősen előmozdította Leoš Janáček. Miközben a po- ličkai tanítóképzőt végezte, zongora- és hegedűtanára Bohuslav Martinfl volt. Rövid ideig a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház társulatában tevékenykedett, majd a brnói Opera színpadán aratott nagy sikereket. 1929-ben lett a prágai Nemzeti Színház operaegyüttesének tagja, s ottani tevékenységének egész ideje alatt a kiemelkedő szólisták közé tartozott. Zdenök Otava rendkívül tehetséges énekes és zenész volt. A Nemzeti Színház előadásain hazai és nemzetközi repertoárból csaknem 140 alakítása volt az operákban. Rendkívüli érdemeket szerzett a modern cseh zenei dráma interpretálásában. Hangversenytevékenysége is jelentős volt. A zenei életet a Csehszlovák Rádióban való szereplésével is gazdagította. Aktív művészeti tevékenységével jelentősen hozzájárult a szocialista kultúra fejlesztéséhez. Kiváló énekesi teljesítményeiért 1953-ban az érdemes művész címmel, 1958-ban pedig a nemzeti művész címmel tün- tetlék ki. A bolgár parlamenti küldöttség prágai látogatásai (CSTK) — A Bolgár Népköz- társaság Népi Gyűléséneik hivatalos küldöttsége, amelyet Vladimir Bonev, a Bolgár KP KB Titkárságának tagja, a Népi Gyűlés elnöke vezet, a tegnapi napot Prágában töltötte. A vendégek ellátogattak a Cseh Nemzeti Tanács szék házába. Elkísérte őket Václav David, a Szövetségi Gyűlés alelnöke és Zsivko Popov, a Bolgár Népköztársaság csehszlovákiai nagyikövete. A bolgár parlamenti küldöttséget a CSNT alelnökelnek jelenlétében Ev- žen Erban, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke fogadta. A szívélyes és elvtársi légkörben lezajlott találkozón felelevenítette a két népnek a szabadságért, a függetlenségért és a társadalmi haladásért vívott közös harcát. Hangsúlyozta, hogy a két ország barátsága és együttműködése sikeresen fejlődik, Válaszában Vladimir Bonev elvtárs méltatta Csehszlovák ia és Bulgária népének hagyományos barátságát. Leszögezte, Többet termelnek a tervezettnél (ČSTK) — Josef Gon« mérnök, a Gép- és Traktorállomások és Mezőgazdasági Gépjavító Üzemek trösztjének vezérigazgatója tegnap Prágában jelentést tett Miroslav Petrík cseh mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszternek arról, hogy a gép- és traktorállomások, valamint a mezőgazdasági gépjavító üzemek dolgozói teljesítették a 6. ötéves terv feladatait. Jelentésében Josef Gono megállapította, hogy a 6. ötéves terv mutatóit már november 15-ig sikerült teljesíteni, s adottak a feltételek ahhoz, hogy az év végéig a gépjavító munkáik tervét 6,9 százalékkal, az állattenyésztés gépesítésének tervét 10,3 százalékkal a mező- gazdasági termelőmunka tervét 0,2 százalékkal, a teljesítmények tervét pedig 5,3 százalékkal túlteljesítsék. „A mezőgazdasági építészet és a mezőgazdasági táj" (ČSTK) — Bratislavában tegnap „Mezőgazdasági építészet és mezőgazdasági táj“ címmel kiállítás nyílt, amely szemlélteti a mezőgazdaság szövetkezetesítése óta elért eredményeket. A bemutatót a Szlovákiai Építőművészek Szövetsége és a Szlovák Fejlesztési és Műszaki Minisztérium szervezte. A kiállítás célja, hogy bemutassa legalább egy részét azoknak a hatalmas változásoknak, amelyek az elmúlt harminc esztendőben a mezőgazdaság szövetkezetesítése következtében mentek végbe. A látogatók a mezőgazdaságban alkalmazott építészeti és területrendezési megoldásokat, terveket és épületek fényképeit tekinthetik meg. A kiállítás december 18-ig tekinthető meg. hogy kapcsolataink fejlődésének ösztönzést adnak Gustáv Husák és Todor Zsivkov találkozói, valamint a parlamenti kapcsolatok. Evžen Erban díszebédet rendezett a bolgár parlamenti küldöttség tiszteletére. A prágai Óvárosháza Brozíik- termében tegnap délután a bolgár parlamenti küldöttség tagjai találkoztak a főváros képviselőivel: Zdenék Zuskávaí, Prága fő polgárai este révei és Vladislav Hotelekkel, a város) pártbizottság titkárával. A feladatokhoz méltó munkával (Folytatás az 1. oldalról) dítaniuk társadalmunk további dinamikus fejlesztését, a termelés hatékonyságának növelését, a munka minőségének javítását, az irányítás tökéletesítését és h dolgozók kezdeményezésének ösztönzését. Ezt követően a jelentés ismertette a szövetség szervezeteire' a gazdaságfejlesztés és a nők öntudatosságának növelése terén háruló feladatokat. Végezetül az ülés résztvevői üdvözlő levelet küldtek a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetségnek a szövetség megalapításának 35. évfordulója alkalmából. Bohuslav Chňoupek fogadta Jati Mitregát 1ČSTK) — Bohuslav Chüonpek csehszlovák külügyminiszter tegnap fogadta Prágában, a Černín-palotában Jan Mitregát, a Lengyel Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagyikövetét. Kiállítás az olasz népi aranymüvesség termékeiből IČSTK) — A prágai Nemzeti Múzeumban tegnap figyelemreméltó kiállítás nyílt az olasz aranymüvesség termékeiből. A bemutató anyagát a római Nép- művészeti Nemzeti Múzeum gyűjteményéből válogatták ösz- sze. A megnyitóünnepségen részt vettek a Külügyminisztérium és a Cseh Kulturális Minisztérium képviselői, valamint más vendégek. Ott volt Carlo Alberta- rio, az Olasz Köztársaság csehszlovákiai nagykövete. A kiállításon csaknem 600 különféle értékes aranytárgyat, fülbevalókat, karkötőket, gyűrűket, hajtűket, más haj- és fejdíszeket s egyéb aranytárgyakat lehet megtekinteni. Érdekes a kiállításnak az a része, amely etruszk, görög és római ékszerek mintájára készült tárgyakat mutat be. A kiállítást, amely december 20-ig tekinthető meg, a Cseh Kulturális Minisztérium, az olasz nagykövetség és a prágai Nemzeti Múzeum rendezte. Munka az űrben (ČSTK) — Leonyid Kizim, Oleg Makarov és Gennagyij Sztrekalov kozmonauták az előre meghatározott program szerint folytatják a Szaljut—6 űrállomás elhasználódott műszereinek javítását. Az orvosi megfigyelési programnak megfelelően Leonyid Kizim, az űrhajó parancsnoka a szív és a keringési rendszer ellenőrzésének veti alá magát a szobakerékpáron végzett test- gyakorlat folyamán. Makarov fedélzeti mérnök és Sztrekalov kutató űrhajós számára ezeket a kísérleteket a következő napokra tervezik. Az űrhajósok közérzete jó, sikeresen teljesítik a repülési programot. Elfogatóparancs a géprabló ellen (ČSTK) — Nyugat-Berlinben tegnap elfogató parancsot adtak ki a LOT lengyel légitársaság egyik belföldi járatának az elrablója ellen, aki csütörtök ön a repülőgép személyzetét arra kényszerítette, hogy Nyugat-Berlin amerikai zónájában szálljon le. A repülőgép még aznap utasaival együtt visszatért Varsóba. A géprablót Nyugat-Berlinben a személyi szabadság korlátozásáért és a légiforgalom elleni támadásért vonják felelősségre. Amint azt a tegnapi lengyel sajtó az elrabolt gép utasainak elbeszélésére hivatkozva közölte, Nyugat-Berlinben az utasokat a bűnügyi rendőrség asra akarta rávenni, hogy ne térjenek vissza Lengyelországba. LENGYELORSZÁG Sa jtótá jékozt ató a LEMP KB 7. plén urnára! (ČSTK) — A LEMP KB 7. ülésének eredményeiről beszélt Varsóban a szocialista országok újságíróival Walery Namiotkie- wicz, a LEMP KB ideológiai osztályának vezetője és Józef Kla- sa, a KB sajtóosztályának vezetője. Walery Namiotkiewicz elmondotta, hogy a KB 7. ülése pontosította a párt tevékenységének fő irányvonalait és megerősítette, hogy intenzívebben fog törekedni a reformok bevezetésére, valamint a hibák és a fogyatékosságok felszámolására. Hangsúlyozta a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való együttműködés jelentőségét, és nagyra értékelte a Lengyelország problémáinak megoldásához nyújtott segítségüket. Józef Klasa elmondotta, hogy a KB 7. ülésén egyebek között a lengyel tájékoztatási eszközöket is szigorúan bírálták azért, hogy túlságosan egyoldalúan és „sötéten“ állítják be a helyzetet az ország gazdaságában, politikájában és kultúrájában. A Szolidaritás új szakszervezeti központról a sajtóosztály vezetője kijelentette, hogy ennek tevékenysége olyan irányba tolódik el, amely túllépi alapszabályzatának kereteit. A Szolidaritásba ellenséges elemek furakodnak be. akik széles körű szocialistaellenes kampányt folytatnak. Az a benyomás kezd kialakulni, mintha valaki a Szolidaritásból ellenzéki pártot akarna csinálni. Pártunknak azonban nincs szándékában feladni a hatalmat, s minden eszközzel harcolni fog a szocializmusért Lengyelországban — hangsúlyozta Józef Klasa. A központi bizottság 7. ülésének határozata Varsóban közzétették a LEMP KB 7. ülésének határozatát, amely a bevezetőben hangoztatja: a LEMP továbbra is a 6. plénumon elfogadott irányvonal következetes folytatása mellett, az ország politikai élete megújulásáért, a megegyezésért és valamennyi hazafias erővel való együttműködésért száll síkra. A párt és a szocialista állam rendszerének alapjai ellen tevékenykedő különböző ellenséges csoportok mindent elkövetnek azért, hogy káoszba és politikai kalandorságba taszítsák az országot, és ezzel letérítsék a megújulási folyamat szocialista útjáról. E csoportok megkísérlik az új szakszervezeteket a politikai ellenzék zsákutcájába vinni. A párt kötelessége határozottan szembeszállni az élet dezorganizálására, anarchizáláENSZ A második leszerelési ülésszak előkészítése Folytatódik a vita a BT bővítéséről (ČSTK) — Az ENSZ-központ- han megtartotta első szervezési összejövetelét az ENSZ-közgyűlés 2. rendkívüli leszerelési ülésszakát előkészítő bizottság. Mint ismeretes, a rendkívüli ülésszakra 1982-ben kerül sor, s az előkészítő bizottságnak 78 ország a tagja, köztük hazánk is. A bizottság elnöke Oluyemi Adeniji nigériai delegátus. Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár az ülés megnyitásakor hangsúlyozta, hogy az első rendkívüli leszerelési ülésszak záródokumentumának elfogadása óta e téren nem történt semmilyen előrelépés, sőt a lázas fegyverkezés tovább folytatódott. Kurt Waldheim végezetül hozzáfűzte, hogy a fegyverkezésre épülő biztonság nagyon kjétes értékű. Az ENSZ-közgyűlés tegnap folytatta annak a határozattervezetnek a vitáját, amelyet 13 ország nevében India terjesztett a közgyűlés elé. A tervezet szorgalmazza, hogy a Biztonsági Tanács tagjainak létszámát a jelenlegi 15-ről 21-re emeljék. A határozat társszerzői vitafelszólalásaikban azzal érveltek, hogy az utóbbi években jelentősen megnövekedett az ENSZ- tagországok létszáma, és a BTtagok létszámának emelésével a Biztonsági Tanács „kiegyensúlyozottabb és reprezentatívabb“ lenne. Oleg TrojanovszkiJ szovjet ENSZ-delegátus ellenvetését úgy foglalta össze, hogy a BT kibővítése felesleges nehézségeket okozna. A javaslat elfogadása ártana az ENSZ hatékonyságának és tekintélyének. Szovjet vélemény szerint a Biztonsági Tanaács jelenlegi összetételében teljesen kiegyensúlyozott, és kibővítése nyomán nem fokozódna hatékonysága. Štefan Kalina csehszlovák delegátus rámutatott arra, hogy az előreterjesztett javaslat nemcsak a BT kibővítését, hanem az ENSZ Alapokmányának felülvizsgálását is szorgalmazza. Csehszlovákia mint az ENSZ egyik alapító tagja úgy véli, hogy az Alapokmány jól szolgálja az ENSZ fő feladatának a teljesítését, a béke és a nemzetközi biztonság megőrzését és megszilárdítását. Ha valaminek változnia kellene, akkor az elsősorban bizonyos országok politikai jóakarata, amely nem mindig az ENSZ Alapokmánvá- ból indul ki. A BT kibővítése ellen foglalt állást a Biztonsági Tanács három állandó tagja az USA, Franciaország és Nagy-Britannia is. SALVADOR Százezres sztrájk (ČSTK) — Csütörtökön közel százezer salvadori munkás lépett sztrájkba tiltakozásul a Forradalmi Demokratikus Front (FDR) hat vezetőjének meggyilkolása ellen. A salvadori fővárosban megbénult a tömegközlekedés és a kereskedelem. Ezzel egyidőben a kormánycsapatok és a fasiszta bandák folytatják a terrort. Csütörtökön csak az ország északi részén 40 polgári személy holttestére bukkantak, melyek kegyetlen kínzások nyomait viselték. San Salvador központjában a katonák nyolc fiatalt lőttek le. A rendőrség közölte, hogy megtalálták négy amerikai apáca holttestét, akik misszionárius tevékenységet folytattak Salvadorban, s akiket néhány sára törekvő ellenséges erőkkel, tudatosítani a társadalommal a létező veszélyt. A központi bizottság kötelezi a hatalmi szerveket, hogy szavatolják a belső rendet és a biztonságot. Különösen sürgős a normális ritmusú munkához való visszatérés és a gazdasági stabilizáció. A központi bizottság kötelezi a kormányt, dolgozza ki az ötéves terv keretében az ország közgazdasági egyensúlyának és gazdasági stabilizációjának hároméves tervét. A párt feladatairól szóló rész alapvető gondolata a párt vezető szerepének erősítése. A párton belüli demokráciát a szervezeti szabályzatban rögzített normákkal összhangban kell fejleszteni, az nem vezethet a pártegység meggyengítésére és nem nyithat utat a frakclós tevékenységhez. A párt a népi állam társadalmi bázisának további kiszélesítésére törekszik, mindenekelőtt a munkás—paraszt szövetség megszilárdításával, a szövetséges pártokkal való partneri együttműködéssel, a párton- kívülieknek a társadalmi életben és a közös feleilősségben vállalt szerepe növelésével. A központi bizottság a szakszervezeti mozgalom politikai egysége mellett foglal állást. A szakszervezetek és az igazgatási szervek közötti partneri együttműködés kialakítását kell elősegíteni, s ezzel egyidejűleg kell harcolni a sztrájkjoggal való visszaélés, a realitást nélkülöző újabb követelések ellen, a termékeny munkáért, a társadalmi fegyelemért, a szakszervezetekben a szocializmussal szemben fellépő nézetek és veszélyek elszigetelése érdekében. Ľudovít Pezlár befejezte látogatását az NDK-ban A CSKP Központi Bizottságának Ľudovít Pezlár vezette küldöttsége tegnap befejezte tanul- mányútját a Német Demokratikus Köztársaságban, ahol öt napon át ismerkedett a Német Szocialista Egységpártnak a tudomány és a felsőoktatás politikai irányítása terén szerzett tapasztalataival. nappal ezelőtt ismeretlen egyének elraboltak. A salvadori forradalmi szervezetek fegyveres alakulatai is fokozzák harci tevékenységüket. A Farabundo Marti Nemzeti Fel- sziabadítási Front (FMLN) tagjai a főváros közelében elfoglalták Ayutuxtepeque, Santa Anita, Mejicanos és Cuscatancingo városkákat. Az elfoglalt városokban népgyűléseket rendeztek, majd visszavonultak a hegyekbe. A Prensa Latina hírügynökség közölte, hogy Adolfo Majano ezredes, a salvadori katonai-polgári junta tagja titkos látogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban és már tárgyalt az amerikai katonai és pénzügyi körökkel a salvadori kormánynak nyújtandó további amerikai segítségről. Befejeződött a japán—kínai miniszteri tanácskozás (ČSTK) — A japán sajtó csalódott a kölcsönös együttműködés fejlesztéséről tegnap Pekingben befejeződött japán—kínai miniszteri szintű tárgyalások eredményeivel. A lapok rámutatnak arra, a japán küldöttség meggyőző- döttt arról, hogy nem lehet számolni olyan típusú gazdasági szerződések megkötésével, amelyeknek nemrég a pekingi vezetők olyan hatalmas reklámot csaptak és amelyeknek megvalósítását közvetlenül a konferencia előtt elutasították. A tárgyalások befejeztével közös közleményt hoztak nyilvánosságra, amelyben a kínai fél ígéretet tesz, hogy „a lehe tőségekhez képest“ kielégíti Ja pán energia-hordozó-igényeit. 1980. XII.