Új Szó, 1980. december (33. évfolyam, 284-308. szám)
1980-12-01 / 284. szám, hétfő
A lengyel Oktatási és Nevelési Minisztériumban Jan Karpinski, a szak- oktatási osztály vezetője a kővetkező adattal szemlélteti a divatos szakmák vonzerejét: autószerelőnek nyolcszor annyi fiú jelentkezik az általános iskola befejezése után, mint amennyit fel tudnak venni a szakmunkásképző intézetek, ugyanakkor a vájárképző iskolákban nyolc helyre csak egy jelentkező akad. — Pedig a pályairányításra régóta nagy gondot fordítunk — folytatta a tájékoztatást —, de a nehéz munkával járó foglalkozásoknak évről évre csökken a vonzásuk az ifjúság körében. A tanulók pályaválasztását befolyásoló nevelőmunka fő célja: a társadalmi és az egyéni érdek közelebb hozása egymáshoz. Hogy ez mennyire nem könnyű feladat, és hogy nem kizárólag lengyel sajátosság, jól mutatja az is, hogy az európai szocialista országok oktatásügyében állandóan napirenden szerepel. A nagyfokú városiasodás, az ipari termelés szakosodása, kiváltképpen pedig a szolgáltató ágazat gyors föllendülése elcsábítja a fiatalokat a hajdan népszerű, de napjainkban sokak által lebecsült foglalkozásoktól. Lengyelországban a pályaválasztási intézeteknek kiterjedt hálózatuk van. A minisztérium irányításával dolgozik a Központi Pályaválasztási Intézet, amelynek négyszáz „fiókja“ működik az országban, és a vajdaságok székhelyén, illetve a nagyobb lélekszámú városokban még külön pályaválasztási bizottságok is segítenek az iskoláknak. A minisztériumban dolgozzák ki az orientációs tevékenység irányelveit, itt készülnek a különböző iskolatípusok számára az alapvető szakmai, pedagógiai ős tájékoztató kiadványok, ezeket országrészenként a vajdasági szakismertető füzetek egészítik ki. A pályaválasztási intézetek kinőttek abból a korból, amikor csupán a tanulók testi és szellemi alkalmasságának megállapításával foglalkoztak. Ma már a széles körű ne- velőmunka, az ipari és a mezőgazdasági szakmák szépségének és hasznosságának bemutatása, ezáltal a fizikai munka megszerettetése éppúgy hozzátartozik a mindennapjainkhoz, mint a laboratóriumban végzett képességvizsgálat. Jan Karpinski nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a jövőben a mostaninál nagyobb figyelmet kell fordítaniuk mind a pedagógusoknak, mind a pályaválasztási szakembereknek a szülők tudatformálására. Egyre gyakoribb jelenség ugyanis, hogy a szülők — nem is kevesen — rá se hederítének gyermekük hajlamára, és a maguknak „tetsző“ pályára küldik, mondván: ha itt nem gurul is a pénz, de legalább kényelmes a munka. — Aligha jutnánk előbbre az önző nézetek fölszámolásában, ha ezzel a tennivalóval kizárólag a pedagógusokat terhelnénk meg, jóllehet az iskolákra a jövőben is fontos szerep vár a pályaválasztás előkészítésében, hiszen a legtöbb nevelési tényező itt koncentrálódik — szögezte le beszélgetésünk végén az osztályvezető. — Számítunk a társadalmi szervezetek és az üzemi kollektívák közreműködésére, örvendetes, hogy némely helyről már biztató hírek érkeztek. Gdanskban az Orlowska utcai általános iskolában‘személyesen is meggyőződhettem az üzemekkel való együttműködés hasznáról. Közel a tengerhez, a hosszan elnyúló város egyik nyugati kerületében található ez a modern, tíz éve épült, 23 tantermes iskola, amely ottjár- tamkor nemcsak a gyermekzsivajtól volt hangos, hanem az építőgépek zajától is: fedett uszoda s még egy tornaterem építése folyt az udvaron. Ezerkétszáz gyerek, 67 nevelő munkájának szálai futnak ösz- sze Zbigniew Jezierski igazgató kezében, aki azt tanácsolta, hogy ne csak őt faggassam az időszerű pályaválasztási kérdésekről, hanem hallgassam meg az iskola függetlenített pálya- választási felelősét is. Merthogy nekik ilyen pedagógusuk is van. A pályaválasztási megbízottat, aki nevelési szaktanácsadó is egy személyben, Barbara Wojtkowiaknak hívják. Fiatal, energikus tanárnő, saját szavaival: „az osztályfőnökök első számú segítőtársa“ a tanulók pályairányításában és a különleges bánásmódot igénylő gyerekek nevelésében. — Mikor kezdik fölkészíteni válasziás előkészítésében — magyarázza Barbara Wojtkowiak —, de mi minél tágabb horizontot akarunk mutatni tanítványainknak. Ennek érdekében elvisszük őket gyárlátogatásokra a város könnyűipari üzemeibe, a szállodákba, áruházakba, részt veszünk a közép- és a felsőfokú iskolák nyílt napjain, és évente többször is vendégek vagyunk a hajógyárban, amellyel a szülői házzal való szoros kapcsolaton kívül is igen jó viszonyban állunk. Tegnap például két autóbuszt küldtek értünk, s így mintegy száz hetedikesünk jelen lehetett egy óriási hajó vízre bocsátásánál. Az alapos tájékozottság birtokában ki-ki hajlamának, képességének megfelelően úgy választja meg jövendő életpályáját, hogy később ne kényszerüljön — KILENCMILLIÓ BÉLYEG MERREFELE oi iskola elvégzése álén? Pályaválasztási problémákról — Lengyelországban a tanulókat jövendő életpályájuk megválasztására? — kérdeztem tőle. — Már a negyedik osztályban, feleli, amikor is — s ettől kezdve minden évben — havonta egy teljes osztályfőnöki órán, az életkornak megfelelő szinten szakma- és pályaismertetés folyik. A tanulók naplót vezetnek az itt hallottakról, aztán otthon kiegészítik jegyzeteiket a tanítási órán kívül szerzett, de idekapcsolódó benyomásaikkal. Van, aki újságokból, különböző propagandafüzetekből kivágott képekkel díszíti naplóját. Egy hatodikos kislány vaskos füzetében csupaľ-csupa iskolai kép az illusztráció. Az egyik oldalon szépen kicirkalmazott betűkkel gyermekien bájos vallomás olvasható: „Tanár szeretnék lenni, mert a pedagógus művész. Olyan, mint a szobrász, mert ő is embereket formál, de a tanár munkája azért sokkal izgalmasabb, mert élő anyaggal dolgozik, és ezért a tevékenysége szerintem hasonlít az állatídomáréhoz is.“ Az Orlowska utcai Iskola körül három-négyemeletes szövetkezeti házak sorakoznak, egész kis lakótelep; az itt élő emberek túlnyomó többsége a világszerte híres gdanski hajógyárban dolgozik. A tanulók szüleinek kilencven százaléka munkás, ugyancsak a hajógyárban, és ez a tény jelentős mértékben kihat a gyerekek pályaválasztására. Sok fiú — lévén a családban becsülete a munkának — apja szakmáját kívánja folytatni a gyárban. — Ez az egészséges szemlélet nagy segítség nekünk a pályavagy csak minél ritkábban — korrekcióra. Az idei nyolcadikosaik hová mely pályákra igyekeznek? — Százötvennégyen fejezték be tanulmányaikat júniusban, Harmincan jelentkeztek gimnáziumba, tizen az autóipari technikumba, harmincan különböző szakközépiskolákba kérték felvételüket. A többiek ipari vagy kereskedelmi szakmát tanulnak, itt, a városban. Arról is van kimutatása az iskolának, hogy a munkásnak készülő végzőseik melyik szakmánál kötöttek ki. A hajógyárba pályázó fiúk többsége műszerésznek, hajólakatosnak készül, és a körültekintő pálya- orientáció, illetve az üzemmel való együttműködés ellenére is kevesen jelentkeztek kovácsnak és hegesztőnek. A lányok zöme a könnyűiparban vagy a kereskedelemben fog majd elhelyezkedni, mert annyi fodrászra, kozmetikusra és szállodásra nincsen szükség a városban, mint ahányan ide szerettek volna jönni az idén. Ha nem sikerül valamelyik tanulónak az első vagy a második helyen megjelölt iskolába bekerülnie, akkor a család az iskola pályaválasztási felelőséhez fordul tanácsért, segítségért. — Mi pedig addig nem nyugszunk — mondja Barbara Wojtkowiak —, amíg nem sikerül megnyugtatóan elrendezni minden egyes tanítványunk sorsát. Jóleső érzéssel tölt el bennünket, hogy az idei nyolcadikosok már a célegyenesben futnak: valamennyiüket felvették az áhított iskolába. (Lengyel lapok alapján) A Magyar Posta budapesti Bélyegmúzeuma világhírű gyűjteményt őriz. Minden magyar bélyeg első kiadása és összes későbbi változata mellett a világ csaknem valamennyi bélyegét őrzi, a tömegbélyegektől a filatéliai világsztárokig, például: az 1858. évi moldvai ökörfejes teljes sorozatot, az 1860. évi toscanai háromlírást használtan és használatlanul csakúgy mint, az 5 és 13 centes Mauritiusi 1859-ből és a több mint százéves kiadású piros, illetve rózsaszín Mercur-fejes osztrák hírlapbélyeget. A bélyegek száma kilepcmil- lió, becsértéke több milliárd forint. A gyűjtemény 450 négyzetméter helyet foglal el. A múzeum a magyar főváros VII. kerületében a Dob utca 75/81. számú tömbben található, a körút közelében. A kiállítási helyiség egyetlen hatalmas terem, mely látszatra üres csarnok. A bélyegeket ugyanis falba süllyesztett félméteres üveglapok között, hő- től, fénytől, párától és egyéb károsodástól védetten helyezték el. A fehér carrarai márvány burkolatú kiállítási teremben a 2700 kihúzható fémkeret több mint 200 ezer művészi kivitelezésű bélyeget rejt. Ez a mennyiség a múzeum úgynevezett állandó világkiállítása, amelyet földrészenkénti és országonkénti csoportosításban mutatnak be a látogatóknak képzett múzeológusok. Az állandó világkiállítás legnagyobb és egyben teljes gyűjteményét a magyar bélyegek alkotják. Figyelemmel kísérhet' a látogató a bélyegkiadás történetét csakúgy, mint a nyomdatechnika elmúlt száz évének rohamos fejlődését. Nyomon követhető egy évszázad esztétikai fejlődése, és egy képes világtörténelem is rejtőzik az üveglapok mögött. Különösen sok dokumentum és színes megemlékezés hirdeti Magyarország és a többi szocia. lista ország békés alkotó életét, politikai, gazdasági fejlődését. Az apró bélyegképeken fellelhetők híres emberek portréi éppúgy, mint például Földünk összes Járműfajtája a lovaskocsitól az űrrakétáig. A világ leghíresebb festményeiből reprodukciós tárlatot is lehetne rendezni, de a batonika, az állattan, az asztrológia, az űrkutatás és szinte minden tudományág értékes eredménye is megtalálható itt, továbbá a sportágak, a nemzetközi sport- versenyek, valamint a népművészet gazdag kincsestára. A múzeumban a bélyegek mellett még több ezer bélyegtervet, 27 ezer okiratot, 30 ezer bélyeg’hamisítványt, közel ötezer alkalmi bélyegzőt, több mint 16 ezer nyomóeszközt, 5,5 millió fázisnyomatot, kétezer féle emléklapot, mintegy négyszáz oklevelet és olyan kiállítási díjakat őriznek, amelyekkel a bélyegmúzeum filatelista tevékenységét honorálták a különböző hazai és nemzetközi kiállításokon. A nemzetközi Postaegyesület tagországai 1878 óta megküldik egymásnak új bélyegeiket. A Magyarországra érkező küldemények a Bélyegmúzeum gyűjteményébe kerülnek. A bélyegújdonságok így a megjelenéssel szinte egyidejűleg már múzeumi tárgyak is, amelyekkel az állandó világkiállítás anyaga folyamatosan kiegészül. CSERESZNYÄK ISTVÄN Űj kultúrpalota Szófiában A Bolgár Kommunista Párt tavasszal összeülő XII. kongresszusának tiszteletére meghirdetett szocialista munkaverseny keretében újabb és újabb felajánlásokról érkeznek hírek az ország minden részéből. A legmagasabb pártfórum ötévenként esedékes, következő tanácskozásának előestéjén átadásra kerülő beruházások közül megkülönböztetett helyet foglal el a Szófiában épülő nemzeti kultúrpalota. A bolgár főváFos déli parkjának peremén, Szófia egyik legpatinásabb bulvárja, az Ev- tlmij pátriárkáról elnevezett és az egyik legújabb főútvonal, a Bulgária sugárút által határolt területen ma már a város sok pontjáról jól látható, vörösréz tetőborítású, jellegzetes, sokszög alakú épület emelkedik. Az első kapavágást 1978. május 25-én tették meg, most pedig már áll a több ezer tonnás acél- és betonszerkezet. A hatalmas építési területet esténként reflektorok fénye pásztázza: az építőknek igyekezniük kell, hogy a tartós fagy beállta előtt áttérhessenek a belső szerelésekre. A palota homlokzatát díszítő embléma — hét méter átmérőjű, bronzból készült stilizált napkorong, Georgi Csapkanov szobrász munkája. Kicsinyített mása az épületfcolosszus minden bejárata fölött látható lesz. A kongresszusi munkaverseny méltó befejező aktusára a nemzeti kultúrpalotában kerül sor. 1981. március 31-én itt kezdi meg munkáját a BKP XII. kongresszusa. PÉK M1KLÚS Csehov képe és Csapajev gyeflyalaitéja ítélje meg a kedves olvasó: vajon mindenkinek síkerül-e kétszázéves könyvet találnia, ráadásul olyan házban, ahol a háziasszony ezt a régi kiadványt alátétnek használta a teáskannához? Vagy az autóbuszkalauztól tízkopejkás helyett egy múlt századi külföldi pénzt kapnia? Más alkalommal pedig olyan gyűrűre bukkannia, amely a dekabrista Szergej Volkonszkij bilincséből készült?... Nyikolaj Nyikiforov tambovi gyűjtő ^temérdek ilyen esetre emlékezik. Foglalkozására nézve Nyikiforov mérnök. Hivatása szerint azonban újságíró. És miután nyugdíjas lett, továbbra is friss, mozgékony, sokat utazgató ember maradt. A Znanyíje Társasághoz gyakran érkezik bejelentés, hogy szeretnének előadást hallani tőle. Nyikiforov sok tucatnyi, igen ritka tárgyat ajándékozott múzeumoknak. Ilyen például Vaszilij Ivanovics Csapajev gyertyatartója ... ... Egyszer ellátogatott Csapajev egyik harcostársához. A házigazda komoran jött elébe, s bizony nem fogadta lelkesen a bivatlan vendégnek azt a kérését, hogy ő is vegyen részt a műsorban: régen történt, mondta, hány könyv jelent meg azóta Csapajevről, meg aztán az ő sorsa sem valami rangos: hol ügyeletes volt, hol meg küldönc ... Nyikiforovnak azonban sikerült a beszélgetést a kellő mederbe terelnie, és a találkozó minden várakozást felülmúló eredménnyel Járt. Kiderült, hogy a küldönc a halála előtti napon látta utoljára Csapajevet. A dolog így történt. Csapajev hívatta a fiatal katonát, és megkérdezte tőle: — Emlékszel, hol volt a törzsünk? Az Igenlő válasz hallatán Csapajev ezzel a kéréssel fordult a legényhez: — Szaladj el oda, pajtás, és keresd meg a gyertyatartómat, tudod, tábori, fedeles ... A legény lóra pattant s estére a 'helyszínre érkezett. Megkereste a törzs épületét (a falusi szovjet székháza volt), s az ablakpárkányon rábukkant a gyertyatartóra, amelyre ügyet sem vetett senki... Könnyen megérthető, milyen lelkiállapotban lehetett a gyűjtő Ilyen helyzetben: nyugtalanul fészkelődött, de restellte elkérni a tulajdonostól ezt a ritka holmit. Hazament, néhány nap múlva pedig a rádióban szerepelt s ez alkalommal szót ejtett erről a rendkívüli tárgyról. Egyszerre csak beállít hozzá Csapajevnek ez a volt katonája, és szinte mentegetőzve adja át a gyertyatartót: — Miért nem mondta mindjárt, hogy gyűjtő ... Nyikolaj Nyikiforov kora ellenére ma sem hagyott fel a kutatással, előadásokat tart tevékenységéről. A legszerényebb számítások szerint több ezer ilyen beszámolót tartott a Szovjetunió nagyvárosaiban és kis településein, valamint Finnországban, Svédországban, Bulgáriában, Csehszlovákiában, In- diában. Miért szereti a szenvedélyét? — Először: értelmes kikapcsolódás: Másodszor: nagyszerű iskola, amely temérdek érdekes ismeretet nyújt. Gyakran kap levelet és sokat. Egy ízben csomagot hozott a postás, és benne ... Saljapin kalapja és sétabotja volt. Nyikolaj Nyikiforov sokáig törte a fejét: ugyan mit jelentsen ez? A postabélyegzőre pillantott, s eszébe jutott, hogy találkozott egyszer Habarovszkban egy orvosnővel, s az ajánlotta fel ezeket a tárgyakat, amelyeket a férje annak idején nagy énekestől kapott ajándékba. Nyikiforov akkor visszautasította ezt az adományt. Az ismeretlen habarovszki asszony azonban elkérte a névjegyét. Az eredmény pedig: ez a csomag. Vagy egy másik eset. Ivan Potapov tambovi orvos ifjú korában több ízben találkozott a Sirály szerzőjével. Noteszába Anton Pavlovics Csehov keze írásával be volt írva az író jaltai címe. 1955-ben Potapov doktor felesége, Jevgenyija Konsztantyinovna, átadta Nyi- kiforovnak a Sirály mozaikot, és elmesélte a kép történetét. 1903-ban Csehovot meglátogatta egy csoport diák, és ajándékot nyújtott át egy különböző fajtájú fadarabkákból összerakott mozaikképet, amely víz fölött szálló sirályt ábrázolt. A hátoldalon ez a felirat állt: „Anton Pavlovics Csehovnak a pétervári egyetemi hallgatóktól“. Az író az ajándékot elvitte öccséhez, aki akkoriban Péter- várott lakott. 1909-ben pedig a mozaikot eladták a jaltai szanatórium Javára rendezett árverésen — itt vásárolta meg Potapov doktor. Nyikiforov szenvedélyesen kutat tovább ... G. Gy. ÚJ SZŐ 1980. XII. 1.
