Új Szó, 1980. december (33. évfolyam, 284-308. szám)
1980-12-20 / 301. szám, szombat
1980 XII. 20. Az év legjobb honvédelmi sportolót (ČSTK) — Kassán (Košice) tegnap ünnepélyes keretek között kihirdették az év legjobb honvédelmi sportolóinak itur- rendjét. A Honvédelmi Szövetség tagjai közül ezúttal Mojmír Sukeník végzett az élen, az idén világbajnoki elmet szerzett a rádiós tájékozódási futóversenyen, « kétméteres sávban az első lett, a 80 méteres sávban a harmadik helyet szerezte meg. A krnovi Zväzarm tagja 1952. május 10-én született, 1975 óta a válogatott tagja, többszörös országos bajnok. A további sorrend: 2. Milan Simák (1953. november 22-én született), az idén a motocar versenyen két országos bajnoki címet szerzett, a 125 kem-es géposztályban Eu- rópa-bajnok lett. 3. Josef Panáček, érdemes sportmester (1937. október 9.) a csehszlovák skeetlövő-válo- gatott sok éves tagja. Az idén Európa-bajnok lett. Élete legnagyobb sikere az 1976-os olimpián szerzett aranyérem. ' 4. jozef Hojny (1958. december 3.), a csehszlovák traplö- vő-válogatott tagja, negyedik lett az idei olimpián, ugyanilyen helyezést ért el az Euró- pa-bajnokságon is. 5. Jarmila Švarcová (1956. november 11.), 1974-től a búvárúszó-válogatott tagja. Az idei Európa-bajnokságton egy második és három harmadik helyezést ért el. 6. Ladislav Stanék (1937. december 13.), hajómodellező. Az idei Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett. 7. Pavel Pnlda (1949. április 19.), a skeetlövő-válogatott tagja. Negyedik lett az idei olimpián. 8. Jindŕiška Halušková (1947. április 9.), a vitorlázórepüíŐválogatott tagja. Aranyérmes lett a baráti országok idei versenyén. 9. Jirí Cisaŕ (1956. április 17.), négyszer rajtolt a hatnapos versenyen, az idén először volt a Trophy Team tagja. Legnagyobb idei sikere: második helyezés a terepmotorkerékpáros EB 175 kem-es osztályában. 10. Peter Zelinka, érdemes sportmester (1957. március 1.). A csehszlovák biatlonválogatott tagja. A Lake Placid-i olimpián a hatodik helyen végzett. . A csapatok rangsorolása: 1. Trophy Team — második lett az ötvenötödször rendezett motorkerékpáros hatnapos versenyen. A csapat tagjai: Jozef Chovančík, Jirí Cisaf, Stanislav Zloch, Zdené Bielský. Jirí Po- šík, Miroslav Pokorný. 2. A női ejtőernyős válogatott. Az idei világbajnokságon bronzérmet szerzett. A csapat tagjai: Tatjana Gajdošovä, Mária Krajňáková, Zdenka Málko- vá, Zdenka Kalusová és Bohumila Haláková. 3. A salakmotoros-válogatotí tagjai: Zdenék Kudrna és Milan Špinka. Az idei világbajnokságon ezüstérmesek lettek. Pouzar (23) Miskin kapuja előtt a Csehszľclunió jégkorong mérkőzésen (ČSTK felv.) CSAK A CSEHSZLOVÁKOK SZÁZSZÁZALÉKOSAK Borg az újságírók előtt (N) — Monte Carlóban tartott sajtótájékoztatón Björn Borg ötszörös wimbledoni te- niszhajmok kijelentette, hogy a jövő évben elsősorban a Flushing Meadow-ban sorra ikerülő amerikai bajnokságra összpontosít, mivel ez az egyetlen jelentős torna, amelyet még nem sikerült megnyernie. Borg a jövő évben 13 nagy viadalon szándékozik részt venni, a rajtot a januári, New Yorkban sorra ikerülő mestertorna jelenti. Borg kijelentette: annak: ellenére, hogy az amerikai bajnokság döntőjében kikapott John McEnroe-tól, ez az esztendő eddigi legeredményesebb éve. A sajtótájékoztatón közölték, hogy április 13—19. között Monte Carlo is nagy versenyt rendez, amelyre máris bejelentette részvételét Borg, Connors, Vilas, Gerulaitis, Clerc, Noah, Panatta, Barazzutti, Lendl, Solomon és mások. A verseny díja 250 000 dollár lesz. • • • Kevés babér terem az esélyeseknek a Sydney !*en folyó Nincs nyertes Az Cj Szó olvasója tippel sorozat XVII. számú szelvényének értékelésekor nem volt telita- lá latos. • A schwerini férfi kézilabdatorna legutóbbi fordulójában Svájc 18:13 (9:4)-re győzött Ausztria ellen. Az UDK áll a táblázat élén 6 ponttal, 2. Len- gyeloszág 4, 3. Svájc 2 pont. nemzetközi bajnokságon. Ivan Lendl, aki influenzával bajlódik, a 3. fordulóban 3:6, 0:6 arányban kikapott az ausztrál Warwicktól. Kívüle elvérzett a hazai Dent is, három játszmában alulmaradt Biihninggel szemben. További eredmények: Simpson — Glickstein 7:6, 7:6, McNamee — Sadri 7:6, 6:3. • • • A szófiai torna negyeddöntőjében a csehszlovákok a vártnál halványabban játszottak. Jiŕí Granát 2:6, 4:6-ra kikapott a holland Sanderstől, Pavel Hufka 5:7, 4:6 arányban alulmaradt a svájci Sandlerrel szemben. (ČSTK) — A tizennegyedszer rendezett Izvesztyija jégkorongtorna második napja után Csehszlovákia veretlenül áll a táblázat, élén, ami annál is inkább meglepő, mert két és fél év után legyőzte a szovjet válogatottat. Erre a fegyvertényre kevesen számítottak. Ma két mérkőzés szerepel a torna műsorán: Finnország—Csehszlovákia és Szovjetunió— Svédország. Vasárnap az első két helyezett megmérkőzik a végső győzelemért, előttük a harmadik és negyedik helyen végzett csapatok a bronzéremért játszanak. Minden valószínűség szerint a vasárnapi döntő egyik résztvevője a csehszlovák együttes lesz. A csütörtöki program a csehszlovák csapat győzelmén kívül még egy meglepő eredményt hozott: a finnek 6:3 (0:0, 2:1, 4:2)-re győztek nagy riválisuk, a svéd csapat ellen. Három perccel a befejezés előtt a finn együttes még 6:l-re vezetett, de az utolsó pillanatokban a Tre Kronor játékosai két gólt ütöttek és ezzel elkerülték a nagyarányú vereséget. Gólütők: Kiimalainen, Routsa- lainen, Sinisalo, Tamminen, Lehtonen, Suoraniemi, ill. J. Nilsson, Stoltz és Weinstock. A torna állása: 1. Csehszlovákia 2 2 00 8:4 4 2. Szovjetunió 2 10 114:5 2 3. Finnország 2 101 6:13 2 4. Svédország 200 2 3:9 0 ÜSZŐ EURÓPA KUPA - ÚJ KÖNTÖSBEN Nagy változáson ment keresztül a kontinens legjelentősebb úszónemzeteinek hagyományos versenysorozata, az Európa Kupa, melyet 1969 óta egészen tavalyig, összesen hatszor rendeztek meg. Míg a kezdetben nem volt konkurrenciá- ja, hisz az olimpia és az Európa-bajnokság mellett ez volt a legrangosabb úszórendezvény, a 70-es években főleg az első úszóvilágbajnokság után, fokozatosan kiszorították a nyári versenynaptárból a még jelentősebb viadalok, így a már említett világbajnokság és később a Világ Kupa is. Az Európai Úszó Szövetség (LEN) „mentőövet“ dobott a rendezvénynek. Legutóbbi római ülésén új szabályokkal, több változtatással kísérletet tettek a lassan kudarcra ítélt kupa életre keltésére. A legjelentősebb változás, hogy nyárról télre tették át a versenyt és n^m 50, hanem 25 méteres medencében bonyolítják le a küzdelmeket. A bemutatkozás színhelye ma és holnap a franciaországi Antibes lesz. A múlttól eltérően ezúttal a férfiak és a nők is egy színhelyen küzdenek. A LEN versenykiírása értelmében az újonnan megszervezett Európa Kupában minden tagállam részt vehet. Egy országot számonként csak egy versenyző képviselhet. Délelőtt az előfutamokat rendezik, délután a döntőket bonyolítják le. Újszerű a pontozás is. A szám győztese egy ponttal kap többet, mint ahány ország képviselője rajtolt. így például, ha a 100 méteres férfi pillangóúszásban NDK-beli versenyző győz és összesen 19 ország versenyzője rajtolt, akkor a győztes 20 pontot mondhat magáénak. A csehszlovák színeket öt — öttagú férfi és női csapat képviseli. A nőknél hiányzik a csapatból Irena Fleissnerová, aki az olimpia után pótolta tanulmányi lemaradását, és csak a napokban állt ismét edzésbe. A csapat tagjai: Bfezíková, Čap- ková, Machková, Polášková, Raj- dová, ill. a férfiaknál: Géry, Hladký, Machek, Machek, Milý és Rofko. SZOVJET LAPVÉLEMÉNYEK A szovjet sportsajtó érthetően nagy terjedelemben foglalkozik az Izvesztyija-torna eseményeivel. A Moszkvai Pravda tegnapi számából idézünk: — A csehszlovák jégkorongválogatottban csak három olyan játékos maradt akik ott voltak a Lake Placid-i olimpián. Ennek ellenére a fiatal csehszlovák jégkorongozók megmutatták, nagy eredményekre képesek. A cikkíró megállapítja, hogy a vendégeik nagy erőbedobással kezdték a Szovjetunió elleni mérkőzést, egy pillanatnyi szünetet sem engedtek a hazaiaknak. — A csehszlovák jégkorongozók minden alkalmat megragadtak az ellentámadásokra, gyors akciókkal gyakran jutottak Miskin kapuja elé és bizony a szovjet csatárok nem mindig érkeztek időben « védelem segítségére. — A csehszlovák csapat nyomása olyan nagy és váratlan volt, hogy a szborna védelme hibát hibára halmozott és csak a kapus Miskin ragyogó teljesítményének köszönhető, hogy az első játékrészben a csehszlovákok csupán egy gólt ütöttek — írja a Szov- jetszikij Söpört. A Komszomolszkaja Pravda a Finnország — Svédország találkozóról írva megállapítja: — Kevesen számítottak arra, hogy ennek a találkozónak befolyása lesz a végső sorrendre. Mindenki a tapasztaltabb svéd együttes győzelmét várta. A szovjet lapok külön kiemelik a finn játékosok lelkes teljesítményét, «nki'k a moszkvai torna első igazi szenzációját szolgáltatták. Csehszlovák cselgáncs siker (ČSTK) — A Slávia VS Praha cselgáncsozói a napokban sikerrel szerepeltek a világ egyik legnagyobb rendezvényén, a Ljubljanában rendezett emlék- versenyen. Hat ország 605 csel- gáncsozója közül a csehszlovák csapat képviselői voltak a legsikeresebbek. A felnőtteknél a 78 kg-os súlycsoportban Vladimír Bárta aranyérmet szerzett, a 60 kg-osoknál Štepánek bronzérmes lett, hasonlóan Hutíían a 65 kg-osoknál és Vo- hánka a 95 kg-os súlycsoportban. Az ifjúságiaknál Stros megnyerte a 75 kg-os súlycsoportot, Sýkora pedig a 83 kg- osok versenyét. A torna legjobb cselgáncsozójának Vladimír Bártát minősítették, aki az idén ragyogó sorozattal dicsekedhet. Szeptemberben Wroclaw- ban főiskolás világbajnok lett, majd Koppenhágában megnyerte Skandinávia nemzetközi baj- noságát. s^ort híradó Értékes győzelmet aratott a csehszlovák jégkorong válogatott a szovjet együttes ellen. A találkozó után a játékosok (felvételűn* könj boldogan ölelgették egymást (ČSTK íelv.) • A Dukla Praha labdarúgó- csapata belgiumi portyája első két mérkőzésén vereséget szenvedett; A KV Kortrijktól 2:3, az SC Hasseltől ugyancsak 2:3 arányban kapott ki. • Csaknem hárommillió dolláros veszteséggel zárult a Lake Placid-i téli olimpiai játékok megrendezése a most közzétett zárszámadás szerint. A város a kormányhoz folyamodott a deficit rendezéséért, a parlament azonban elutasította a kérelmet. • Csehszlovák győzelem született a weisswasseri jégkorongtornán. A döntőben a Škoda Plzeň 4:3 (2:0, 2:1, 0:2) arányban bizonyult jobbnak a tavalyi győztes, Dinamó Minszk- nél és így veretlenül végzett az élen. A sorrend: 1. Plzeň 6, 2. Minszk 4, 3. Sparta 2, 4. Weisswasser 0 pont. • Barátságos nemzetek közötti férfi kézilabda-találkozón Creileben Franciaország—Bulgária 27:21 (15:10). A külföld labdarúgása Uruguay—Svájc 4:0 (1:0) Gyengén szerepel a svájci labdarúgó-válogatott Dél-Amerikában. Mint ismeretes, első mérkőzésén 5:0-ra kikapott a világbajnok Argentína csapatá- tától, majd ezt követően Mon- tevideóban 4:0 (1:0) arányú vereséget szenvedett Uruguay* tói. Góllövőik: Paz (3), Olivera. A magyar csapat első ellenfele a világbajnoki selejtezőben tehát jelenleg gyengélkedik ... Botrányosan zárult a Hamburger SV sajtóértekezlete a München 1860 elleni 4:l-es győzelem után, mely a hamburgiak őszi bajnoki címét jelentette. Branko Zebec, a Hamburg 51 esztendős jugoszláv edzője olyannyira ítaíos állapotban volt, hogy az elnök beszüntette az összejövetelt és azonnali hatállyal fel is mondtak az edzőnek. Közvetlenül a Mundialito labdarúgótorna kezdete előtt feltételesen négyhónapos börtönbüntetésre ítélték az argentin válogatott új csillagát, Ma- radonát. A játékos június ll- én a River Plate elleni mérkőzés után tettlegesen bántalmazott egy fiatal autogramgyűjtőt. A jelentés szerint Maradona ott lesz az argentin csopotban a montevideói tornán. L. Cunningham, a Real Madrid fekete bőrű játékosa drágán megfizetett egy estért a diszkóban. Az egyesület az év végéig eltiltotta a játéktól és 500 dolláros bírsággal sújtotta. SAKK (ČSTK) — A dél-tíroli Me- ráno fürdővárosban ma kezdődik a Ilübner — Korcsnoj sakkvilágbajnok-jelölti páros mérkőzés. A győztes jogot nyer arra, hogy a világbajnoki címért megmérkőzzön Anatoiij iKarpovval. A jelöltek páťos mérkőzését 16 játszmára tervezik. A megfigyelők szerint a döntés január végére várható. Csak emlékeztetőül az elődöntőben Korcsnoj 7,5:6,5-re győzött Polugajevszkij ellen, Hübner 6,5:4,5-re Portisch fölött. • • • A hollandiai Gröningenben 28 ország 30 fiatal versenyzőjének részvételével megkezdődött a junior Európa-bajnokság. Az első fordulóban a csehszlovák Aleš Pekárek kikapott a svéd Akessontól. A tornát svájci rendszerben bonyolítják le. A sfwrtfogadás hírei (ČSTK) — A Sazka sportfogadási iroda közleménye szerint a Sazka 52. játékhetét törölték, hasonlóan az 1981-es év első játékhetét. A Sportkában az 52. hétben hétfőn és kedden, december 22—23. fogadják el a szelvényeket, Prágában szerdán, december 24- én is. A testnevelési egyesületeik, valamint néhány postahivatal szombaton, december 27- én is a tippelők rendelkezésére áll. Az 1. játékhét (1981) szelvényeit hétfőn és kedden (december 29. és 30.), Prágában még szerdán is (december 31.) fel lehet adni. A test- nevelési egyesületek irodái és némely postahivatal január 3- án is vesz át tippszelvényeket. A sorsolást a Csehszlovák Televízió 1981. január 4-én 17.50 órakor közvetíti. A MATES 51—52. játékhetének szelvényeit december 15—22. között, Prágában december 23-ig lehet feladni. Ú. Dózsa—Békéscsaba 2:2 A labdarúgó NB I. 20. fordulójának első mérkőzésén tegnap a Megyeri úti pályán az Újpesti Dózsa a Békéscsabát látta vendégül. A találkozó 2:2 (1:1) arányú döntetlent hozott. Góllövők: Jurácsik (11-esből), Boda, ill. Kurucz és Pásztor. Az NB I. további párosítása — szombat: Dunaújváros—Vasas, MTK-VM—Csepel Zalaegerszeg—Debrecen, Diósgyőr —Ferencváros, Pécs—Nyíregyháza, Videoton—Kaposvár. Vasárnap: Bp. Honvéd—Volán, Tatabánya—Rába ETO*