Új Szó, 1980. december (33. évfolyam, 284-308. szám)
1980-12-18 / 299. szám, csütörtök
VÉGSŐ BÚCSÚ LŐRINCZ GYULA ELVTÁRSTÓL A kiszámíthatatlan sors olykor szívszorító helyzeteket képes teremteni. December 15-én reggel értesültünk a szerkesztőségben a megdöbbentő hírről: Lőrincz Gyula nemzeti művész haláláról. Azon a napon, amikor évről évre lapunk megjelenésének évfordulójára emlékezünk, és ennek kapcsán is tisztelettel szólunk érdemeiről, hiszen ő volt az Üj Szó alapító főszerkesztője, s ebben a tisztségében is fáradhatatlan munkát végzett o csehszlovákiai magyar szocialista publicisztika elindításáért, a jórészt munkás- és paraszttiatalokból verbuválódott új ságírók politikai és szakmai nevelése érdeké ben Régi igazság, hogy igazi művészek és politikusok életéről nem elsősorban a szavak beszélnek a legékesebben. A jelen s még inkább a jövő embere az eredményeket, tehát a tetteket értékeli és kéri számon. Eredményekben, értékekben gazdag életút volt Lőrincz Gyuláé. Festményei, grafikái, publicisztikai írásai, több évtizedes politikai és társadalmi tevékenységének eredményei minden szónál kifejezőbben beszélnek. Lőrincz Gyula sohasem feledte el, hogy honnan jött és kihez tartozik. Mindig büszkén mondta, hogy kommunista, magyar és internacionalista. Élete a csehszlovákiai magyarság több mint fél évszázados történelmének megpróbáltatásainak, de ezzel együtt tenniakarásá- nak és sziszifuszi munkájának, s elsősorban szocialista jelenének páratlan gazdagságú tükörképe. A húszas évek sivár szociális valóságában, az egyre élesedő politikai harc közepette kristályosodik ki Lőrincz Gyula politikai meggyőződése Művészetében nem utolsósorban a haladó magyar, szlovák és más európai kortársak hatására egyre sikeresebben ötvözi az elkötelezettség és a korszerűség elemeit, méghozzá úgy, hogy egy pillanatra sem feledkezik meg a népi- ség lenini követelményeiről. Lőrincz Gyulo egyre nagyobb és jelentősebb részt vállal a csehszlovákiai munkásmozgalomban is. Egyik alapító tagja az Ostraván megjelenő Magyar Napnak Mélyen az emlékezetébe véste a kosúti véres pünkösdöt, hiszen vele egykorú, egy nézetet valló társainak életét oltották ki a rendőrgolyók. A harmincas évek derekán Marseille-be utazik, ahol Csehszlovákia Kommunista Pártjának megbízásából irányítja a spanyol forradalom megsegítésére érkező közép-európai önkénteseket. Ügyszólván Csehszlovákia feldarabolásának előestéjén, 1938-ban egyik szervezője a vágtornóci nagy népi tüntetésnek, amely a proletár nemzetköziség és szolidaritás lobogóját emelte magasra. A háború éveiben egy ideig Budapesten bujdosik, de itt sem feledkezik meg Szlovákiáról. Amikor hírét veszi a szlovák nép antifasiszta felkelésének, rajzzal köszönti e jelentős történelmi eseményt. A Győzelmes Februárt követően Lőrincz Gyula cselekvő résztvevője volt a nagyszabású társadalom- és emberformáló eseményeknek. Számtalan fontos politikai és közéleti funkciót vállalt, hihetetlen energiával és töretlen kedvvel dolgozik pártunk politikájának valóra váltásáért. Pótolhatatlan szerepet tölt be a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének meg alakulásánál és munkájában. A kulturális sző vétség elnökeként nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a CSEMADOK pártunk politikájú nak szellemében, egészséges nemzeti öntudatra, a szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség elvei szerint nevelte tagságát. Jut ideje a művészi alkotó munkára is. A hetvenes évek ben jelenik meg a Dózsa katonái, valamint a Kosúti sortűz című grafikai sorozata, amely művészi pályájának egyik csúcsa. A Szlovák Nemzeti Felkelés és a Legyőzhetetlenek című grafikai ciklusa - amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom harcosait eleveníti meg - , az előző műveivel együtt az elkötelezett és interna cionalista meggyőződésű művész vallomása a politikai és szociális harcok tragikus és felemelő állomásairól és értelméről, a kétkezi munkások valamint a haladó értelmiségiek hősi helytállásáról. Közismert és népszerű politikus, művész volt. Sok-sok neves egyéniség volt a barátja, de legalább ugyanennyi munkás és szövetkezeti dolgozó is. Szinte -minden gyűlés vagy más összejövetel után munkások, szövetkezeti tagok, népművelők, pedagógusok és mások vették körül, hogy elmondják -„Gyula bácsi nak“ vagy „Gyuszinak" ügyes-bajos dolgaikat, a kis és nagyobb közösségek gondjait és örömeit Számos magas hazai, valamint külföldi kitüntetése mellett ezt a népszerűséget és tiszteletet becsülte a legtöbbre, ez adott újabb erőt sokrétű munkájához. A kegyetlen halál páratlanul gazdag és mozgalmas életének véget vetett. A gyász és a mérhetetlen fájdalom perceiben, amikor elvtársai, munkatársai és tisztelői vesznek örök búcsút Lőrincz Gyula elvtárstól, csupán az acélozza gondolatainkat és érzelmeinket, hogy az igazi életmű halhatatlan és jelen van, jelen marad közöttünk, befolyásolja cselekedeteinket, s az elkövetkező nemzedékek tudatát és tetteit is. E gondolatok jegyében búcsúzunk mély fájdalommal Lőrincz Gyula elvtárstól és ígérjük, hogy életművét emlékét őrizni és ápolni fogjuk. A TORNÖCI NEPMANIFESZTÁCIÓ ELE 1900 XII. 18. Az aratások előtt és az aratások idején tö'bb tornóci és dél-szlovenszkói aratócsoport kezdeményezésére megindultak «egy nagy aratóünnepély előkészületei. Egy közbejött elemi csapás (száj- és körömfájás) imiatt az ünnepséget nem lehelteit augusztusban megtartani, és a rendőrség úgy határozott, ihogy szeptember 4-ére halasztója el. A dél-szlovenszkói magyarok, a magyar aratómunkások nem mondtak le tervükről, sőt újabb és újabb ötleteikkel olyan hatalmasra szélesítették az ünnepély programját, hogy a spontánul kezdeményezett aratóünnepély országos jelentőségű népmanifesztációvá és ünnepéllyé szélesedik. Egész Dél-Szlo- venszkó magyarsága készül és kell is, hogy készüljön erre a nagy napra. Soha még nem volt olyan nagy szükség rá, hogy az itt élő nemzetiségek testvéri együttélése és legmesszemenőbb szolidaritása mellett tüntessünk. Az idegen imperialista hatalmak, a horogkeresztes fasizmus nacionalista, álnemzeti, soviniszta és demagóg fajelméletének mérgeit akarja belénk csepegtetni, hogy ellentéteket szítson közöttünk, egymás közötti harcra uszítson, és azután könnyűszerrel zsákmányul ejthessen mindnyájunkat. Ezzel a veszéllyel szemben az Itt élő nemzetiségeknek megértésre, demokratikus egyenrangúságra és közös védekezésre van szüksége. Ennek a gondolatnak kifejezésére mindnyájan ott leszünk Tornócon. S különös örömmel üdvözöljük a tornóci és a dél- szlovenszkói aralómumkások kezdeményezését, hogy ezen a manifesztáción a magyar nép reprezentánsain, képviselőin kívül jelenjenek meg a cseh és szlovák nép kiküldöttjei is. Annak a cseh és szlovák népinek jogos és hivatott képviselői, amely velünk együtt történelmi feladatot teljesít, amikor elszántan harcol a közös ellenség, a fasizmus ellen, s éppúgy, mint mi, saját nemzetünk fattyúi, behódoló! ellen. Azokkal kell együtt mennünk, akik megértik, amit elsősorban nekünk, magyaroknak kell megértenünk, hogy Prágával Lőrincz Gyula nemzeti művész: A Kosúii sortűz című grafikai sorozatból Budapest, Pozsonnyal Szeged, Mátyusfölddel a Magyar Alföld együtt veszne el. Csehszlovákia határának védelme ma már neun jeleníti csak a cseh és a szlovák nemzet fennmaradásának védelmét, egy ország létét vagy bukását, hanem az egész Duna-medemce és Kelet- Európa kis nemzeteinek sorskérdése lett. Sőt, Európa békéje, az emberi haladás biztosítása, a kis 'nemzetek fennmaradása és elsősorban a magyar nemzet léte függ ma a közös védekezés sikerétől. Ezért van szükség az elkövetkezendő kemény harcok jegyében születő, kitartó, hosszú és őszinte barátságra. Olyan barátokat keressünk a cseh és a szlovák nép fiai között, akik felvértezettek a harcra, akik elég erősek arra is, hogy letörjék a határokom belül élő soviniszta és behódolókkal azonos elemeket, és a magyaroknak, az itt élő nemzetiségnek demokratikus jogait velünk együtt kiharcolják. Ilyen megértésnek kell születnie az itt élő népek között, és el kell hárítanunk minden akadályt, ennek a találkozásnak az útjából. Legyenek tiszták a mi utaiwk, és a tornóci népma- nifesztáció olyan erőcsoportosítás kiindulópontja legyen, amely megszabadítja az emberiséget a horogkereszt lidércnyomásától. Szebb céllal, mélyebb és komolyabb programmal Dél-Szlo- venszkó magyarsága még alig állott elő. Tornóc a barbár fasizmussal az emberi jogokért, az emberi létért folytatott harcnak és a nemzetiségek megértésének jelképe lesz és legyen. S ha ez sikerül, aminek nem lehetnek akadályai, akkor a tornóci és dél-szlovenszkói magyar dolgozók büszkén mutathatnak .rátok a legnagyobb magyar költőnek, Ady Endrének szavaival: Csák Máté földjén ti vagytok az isten, Előra magyar proletárok! (Lőrincz Gyula írása a Magyar Nap, 1938. augusztus 7-i számából) VALLOMÁS Az ifjúkori élmények, azt hiszem, mindenkinél a legmélyebbek és a legiparadandób- bak. Az apám munkásember volt, gépész, és mint ilyen, mindig ott élt, és vele együtt természetesen a család is, ahol munkát kapott. Többnyire uradalmakban, nagybirtokokon volt szükség gépészre. Az uradalmak majorokból tevődtek össze és így nem is falun, hanem pusztákon, majorokon nőttem fel. A majorok közül ki kell emelnem a Nógrád megyei Vö- rösmajort, mert itt éltünk leghosszabb ideig, és élményekben is itt kaptam a legtöbbet. Ez a Vörösmajor a Selyp-Pál- teleki uradalom központja, báró Tornyai Schosberger Rezső huszonnégyezer katasztrális holdas birtoka volt, háromszáz hold szőlővel, 12 vagonos malommal, gőz téglagyárral, hatalmas mezőgazdasági termeléssel és állattenyésztéssel, modern tejhűtővel (naponta nem kevesebb, mint 12 ezer liter tejet hűtöttek le és szállítottak Budapestre). Ezzel szemben a cselédek és béresek borzalmas nyomorban éltek, minimális éhbéren, négycsaládos közös fconyhás lakásokban tengődtek. Az 1914—18-as világháborút is a Vörösmajorban éltük végig, innen jártunk mi gyerekek a selypi gyártelep iskolájába, ahol tanítóink: Augusztín János (ha jól emlékszem a keresztnevére, bár nem mernék rá megesküdni) és jóságos felesége naponta hazafias, lelkesítő beszédekkel öntötték belénk a győzelem iránti bizalmat, elhitették, hogy a hős huszárok minden csatát megnyernek. Ezt a reményt még képeslapok illusztrációival is alátámasztották, hiszen a kassai festőművész, Lemgyel-Reinfuss a Tolnai Világlapja számára ilyen jeleneteket számtalanszor megfestett, talán éppen a Schalk-ház kávéházi asztalánál, mert aligha volt a fronton. Képein a vörösnad rágós, kékdolmányos huszárok aprítják az ellenséget. így azután én is azt vártam, hogy a 12 évvel idősebb bátyám a francia frontról, Verdimtől úgy tér haza csillogó karddal, a mellén csilingelő kitüntetésekkel, mint egy nemzeti hős. Jóindulatú tanítóink szavai akkor omlottak össze bennem, amikor egy novemberi hideg napon egy rongyos pokrócba burkolózó, csont és bőr, borotválatlan, lyukas bakancsú katona zörgette meg a konyhánk ajtaját, aki elsírta magát, hogy édesanyám nem ismerte fel benne a fiát. Ez is erős élmény volt! Ébredés a javából. Azután 1919. március 21-e. Nincs király, nincsenek urak, a nép kezébe került a hatalom. A Vörösmajorban Balázs Ferkó bácsi, egy analfabéta béresgazda lett a politikai biztos. Bár írni, olvasni nem tudott, bölcs volt és meggondolt, mindenkit meg tudott nyerni, még minket gyerekeket is. Kinyitotta a kastélykert kapuját, kijelentette, hogy. gyerekek, ami eddig tilos volt, a mai naptól kezdve szabad: tiétek a gyönyörű park. Ezt kaptuk mi gyerekek a Vörösmajorban a Tanácsköztársaságtól. Sajnos, ez az ígéretes élet nem tartott sokáig. Jött az ellenforradalom, a major összes férfijait összeszedték és megverték. Megverték az apámat is, mert á Tanácsköztársaság idején a Vas- és Fémmunkások 400-tagú selypi csoportjának elnöke volt. Balázs Ferkó bácsi örökre eltűnt, őt a verések után sem engedték szabadon. Ami a dél-szlovákiai környezet rám való hatását illeti, ugyancsak érvényes az a tény, hogy a legtartósabb élményeim a gyermekkorral függnek össze, valójában soha nem tudtam tőlük elszakadni. Az apámnak Vödrös- majorban felmondtak, munka- nélküli lett. Utánajárt annak, hogy hazakerüljünk a szülőfalunkba, Diószegre. Amikor ez végre sikerült, akikor eleinte, ott lett gépész a malomban, majd a dunaszerdahelyi gőzmalomban, Csallóközben. Sík vidék ez, ugyanúgy, mint előző lakóhelyeim is azok voltak, ami később a művészetemre is kihatott. A képeimen megjelenő emberi alakok, többnyire cselédek, béresek, munkások, mindig alacsony horizontból emelkednek ki. Ezt soha nem tudatosan festettem, vagy rajzoltam így, mások figyeltek fel rá, hogy emberi alakjaim mögött alacsony a horizont. Mikor a Szlovák Nemzeti Felkelés egy jelenetét festettem meg „A hegytetőn“ című festményemen, a figyelő partizán figuráját ugyancsak a hegytető fölé emeltem. Képeimen az ember kiemelt szerepet játšzik. f .. .1 (...) Fölfedeztem a Barta Miklós Társaságot, amely egy szabad, széles körű vitafórum lehetőségét nyújtotta. Megjegyzem, hogy ide Kassák is eljárt, itt ismerkedtem meg az akkori magyarországi haladó értelmiség kiváló képviselőivel: Illyés Gyulával, József Attilával, Simon Andorral, Berda Józseffel, Dési Huber Istvánnal és sok, azóta ismert irodalmárral, a magyar kultúra, művészet és politikai élet számos neves képviselőjével. A felsoroltak nagy érdeklődést tanúsítottak Csehszlovákia Kommunista Pártja, annak munkaformái és tevékenysége iránt. így röviden elmondva, látszólag probléma- mentesen, de nem mindig egyszerűen formálódott, alakult művészeti tanulmányaim folytatása közben politikai profilom. * Részlet abból az interjúból, amelyet Viliam Plevza májusban készített Lőrincz Gyula nemzeti művésszel a Nové slovo és az Üj Szó hasábjain.
