Új Szó, 1980. december (33. évfolyam, 284-308. szám)

1980-12-15 / 296. szám, hétfő

öl szó 1980 XII. 15. 5 tíogaun Makuc a Világ Kupa megnyerésével azt igazolta, hogy Andrianovék méltó utóda lesz if Őrségváltás a viíág tornasportjában Beszámoltunk arról, hogy az október végén Torontóban megrendezett tornász Világ Kupa a szovjet versenyzők domi­náltak, pedig a legjobbak — Tkacsov, Gyityatyin és Marke­lov — hiányoztak a mezőnyből. A fiatalok azonban kitűnően mutatkoztak be. A rendezőknek nem tetszett, hogy néhány ország, elsősorban a Szovjetunió, nem legerősebb csapatával állt ki, és ennek tulajdonítják, hogy a Maple Leaf Garden sportcsarnokban csak hatezren nézték végig a különben érde­kes küzdelmeket. A szakemberek véleménye megegyezett abban, hogy a Vi­lág Kupa néhány olimpiai- és világbajnok távollétében is színvonalas versenyt hozott, A férfiaknál győztes Makuc egyenletesen jó teljesítményt nyújtva igazolta: nagynevű elő­deinek nyomdokaiban jár. Ugyanezt állították a női ösz- szetettben első helyen végzett Zaharováról is, akinek ugró­készsége egészen rendkívüli. /urij Tyitov a Nemzetközi Torna Szövetség elnöke a látot­takról röviden így nyilatkozott: „Örültem, hogy a „tartalék“ fia­talok is kitűnően szerepeltek. Makuc töretlenül fejlődik, anyagerőssége és biztonsága meghökkentő. Azarjan kitartóan dolgozik, második helye nem volt meglepetés. Az izgalmas női versenyben az utolsó gya­korlat döntött.“ Ellen Berger a női technikai bizottság elnöke a női mezőny­ről ezeket mondotta:“ Három kiemelkedő alakja volt a Világ Kupának: a 15 esztendős Naj- musina, az NDK-beli Gnauck és az összetett győztes Zaharova. Figyelemre méltóan mutat­koztak be a japánok és a kí­naiak. Az olimpia után- a ha­gyományokhoz híven több neves tornász visszavonult. Az amerikai Kurt Thomas, vala­mint a kanadai Philippe Dele- salle, mivel az olimpia bojkot­tálása miatt nem leheltek ott Moszkvában, hagytak fel az ak­tív versenyzéssel. Nemrég bú­csúztatták az elmúlt tíz eszten­dő legsikeresebb magyar torná­szát Magyar Zoltánt, és az 1979- évi Foth Worth-i világbajnok­ság után a mexikói, müncheni és montreali olimpia hősei a japán Kató, Cukahara, Kasza- macu és Kenmocu is végleg abbahagyta. A november utolsó napjai­ban Na gojában lebonyolított ha­gyományos nemzetközi erő­próbán a szov­jet tornászok távollétében a csehszlovák Ze- munová geren­dán. valamint az NDK-beli Hem- man lóugrásban szerzett győzel­mén kívül ja­pán és kínai tornászok vé­geztek az első helyen mind a férfiaknál mind pedig a nőknél. Az összetett versenyt Gusi- ken illetve Li Cuiling nyerte. Ismét japán tornász szerzett babért ezen a jónevű verse­nyen. A 23 éves Gusiken az ösz- szetettben elért győzelme után, a szerenkénti döntőkben négy­szer bizonyult a legjobbnak: talajon, gyűrűn, nyújtón és korláton. Gusiken ma a japán válogatott első számú embere és úgy tűnik: a sok sikert el­ért, de már visszavonult hon­fitársainak nyomdokaiban ha­lad. Már évekkel ezelőtt nagy ígéret volt, de 1977 végén Achillesin szakadást szenve­dett, majd térdműtét következ­tében hosszabb időre eltűnt. Az 1979 évi víiáguajnokságon láthatták ismét, ahol a japánok legjobbja volt és az összetett­ben a figyelemre méltó hete­dik helyet szerezte meg. A sze­renkénti döntőkben pedig a ló- lengésben a harmadik, gyűrűn és korláton pedig a negyedik helyen végzett. Ismét feltűnt tehát egy kitűnő képességű, vi szonylag fiatal japán tornász, akire a Felkelő Nap országá­ban a jövőben számítanak. A japánok ugyanis az utóbbi évek ben sokat vesztettek. A strass- bourgi világbajnokságon nyer­tek utoljára csapatbajnokságot, az egyéni összetett versenyben pedig 1975 óta, amikor Kasza- macu végzett az első helyen, nem sikerült japán versenyző­nek győzni. Most a japán tornászok, úgy látszik, ismét feljövőben van­nak, amiről a Nagojai verse­nyen is tanúbizonyságot tettek. Gusiken, Nisiki, Kazsitani és Simicu (1978-ban a világbaj­nokságon "lóugrásban nyert aranyérmet). A lányoknál vi­szont az egyéni összetett ver­seny megnyerésén kívül a sze­renkénti döntőkben három számban is kínai siker látott napvilágot. A következő világ­bajnokságun ismét megismer­kedhetünk majd néhány fiatal tornász nevével, hiszen nem­csak a felnőttek részére rende­zett. összecsapásokon jutnak szóhoz fiatal tornászok, hanem rendszeresen bonyolítanak le a juniorok, az utánpótlás részére is országok közti viadalokat és „Az akarat nem lazulhat“ NÉGYSZEMKÖZT FARKAS GÉZÁVAL Stella Zaharova, versenyről versenyre kivételes képességeiről tesz tanúbizonyságot ' (ČSTK felvételei) nemzetközi találkozókat. Teszik mindezt annak érdekében, hugy a négy év múlva sorra kerülő olimpián minél jobb szereplést biztosítsanak. Az idény megkez­dődött és a téli hónapokban jó- néhány magas színvonalú ver­senynek leszünk — a tv jóvol­tából — szemtanúi. /kollárj FELSŐBB OSZTÁLYBA LÉPNEK? A felsőpatonyi (Horná Po- toft) labdarúgók a 70-es évek elején kerültek fel a kerületi 1. B osztályba, ahol méltókép­pen képviselték községüket és a dunaszerdahelyi járást. Gödöl- le Béla edző vezetésével a csa­pat tagjai és vezetői közös erő­vel egy nagyszerű gárdát ko­vácsoltak össze. Később Turek Árpád és Németh László edző irányította az együttest, s az utóbbi vezetésével 1978-ban az I. B-osztály élén végzett, fel­sőbb osztályba lépett. Az őszi idény után a felsőpalonyiak a második helyen állnak, egy ponttal lemaradva Nagymegyer (Čalovo) mögött. A csapat mindössze kétszer szenvedett vereséget. Hogy jól megy a felsőpato- nyi futballistáknak, abban nem kis része van a lelkes sportve­zetőknek, élükön Surányi Lász­lóval és Mrva Lászlóval. Nagy segítséget kap az együttes qz egységes földműves szövetke­zettől. Renczés Sándor elnök szívén viseli a falu labdarúgá­sát. Felsőpatonyban az ifjúsá­giak neveléséről sem feledkez­nek meg. Németh Tibor edző vezetésével az elmúlt bajnoki évben megnyerték a kerületi 1. B-osztályt, s jelenleg az I. A- osztály délnyugati csoportjában szerepelnek a fiatalok. Nem is rosszul, hisz újonc létükre a harmadik helyen állnak. Az is­kolában se mostohagyerek a labdarúgás. Az iskola csapata minden évben részt vesz a kü­lönböző tornákon, s rendsze­rint az élmezőnyben végez. A felsőpatonyi futballisták nagyon jó kollektívát alkotnak, egy mindenkiért, mindenki egyért a jelszavuk. Nem utolsó­sorban ennek is köszönhetik sikerüket az őszi idényben. Íme azoknak a neve, akik az őszi idény folyamán pályára léptek és sok örömet szereztek a falu szurkolóinak: Póda, Mrva, Mik­lós, Sldó, Kun, Horváth Z„ Hor­váth J., Gavlider, Wiedermann, Lieszkovszky, Csömör, Wieder- mann Gy., Rigó, Tóth, Jakóczi, Elek, Gyurkovszky. A falu szurkolói remélik, hogy a csapat játékosai a téli felkészülés folyamán becsülete­sen fognak edzeni, gyakorolni, hogy továbbra is versenyben legyenek az elsőségért. Azt se bánnák, ha egv osztállyal isméi Minden megvalósító tevékeny­ség, amely önmegvalósítás akar lenni, küzdelem is. Hogy ez alól a futball sem képez kivé­telt, annak Farkas Géza a megr mondhatója. Ez a fiatalember egy Sajó menti kis községből. Berzetéről hozta magával a futballszeretetei, s immár egy évtizede lankadatlanul, tudása legjavát adva az I. ligában ker­geti a labdát. Farkas Géza szűkszavú, szerény ember, de aki ismeri, az tudja róla, hogy bensőjében hatalmas feszültsé­gek vilióznak, s ha azok fel­törnek belőle a zöld gyepen, akkor az ellenfél védőinek van mit tenniük, hogy ne kapjanak gólt. — A szülőföld sok minden­ben meghatározza az embert — mondja Farkas Géza. — Ben­nem is nyilván felfedezhetőek azok a motívumok, amik a gö- möriekre jellemzőek. Ott, a Sajó mentén például apáról fiúra száll, belenevelődik az utódokba, hogy a férfiember nem nyávoghat bele a világba, mint a kismacska. Ez az aka­raterőből táplálkozó, edzett szi­lárdság — ha csak csírájában is, de úgy érzem már akkor 16 éves koromban is ott volt ben­nem, amikor szülőfalumban el­kezdtem rúgni a bőrt. Azt, hogy felfigyeltek rám — s egy év múlva elvittek a rozsnyói ifi­csapatba játszani — szerencsé­nek tartom. Ekkor én már igen szerettem a futballt. Fél sze­zon alatt 27 gólt lőttem, úgy­hogy át is tettek a nagycsapat­ba. Németh László volt az ed­zőnk. Tőle nagyon sokat tanul­tam, de ami a legfontosabb az az, hogy az akarat nem lazul­hat, még akkor sem, ha bármi­lyen visszahúzó erő csimpasz­kodik ránk. — Szép és nehéz útravaló — vajon volt e olyan időszak, ami­kor mégis lazult az akaraterő? — Csak egyszer, 1969-ben, amikor a Lokomotívába szer­ződtettek. Felvittek Kassára. Én azelőtt hosszabb ideig nem vol­tam ei otthonról. Mindennap ki­mentem a pályára. Edzeni nem hívtak, igy hát csak ott lézeng­tem. Két hétnél tovább ezt nem bírtam elviselni. Fogtam maga­mat és szótlanul hazamentem Berzetére. Mikor a Lokomotívá- ban megtudták, hogy a VSS-böl érdeklődnek utánam, újra eljöt­tek értem. Beültettek az autóba és visszavittek. Moravec volt akkor az edző, később nagyon megkedvelt. A csapat beépülé­sébe sokat segített Móder és Durek — 1978-bún a Banská Bystri­ca i katonacsapatban játszot­tál, sőt csapatkapitány voltál. Bystricának akkor sikerült be­jutnia az első ligába. Most, így visszapillantva hogy érzed, mit adott neked a katonacsapa- patban eltöltött két év? — Akkor ott egy rendkívül jó csapat verbuválódott össze. Az edzési lehetőségek nagyon jók voltak. Amikor csak tehet­tük, mindig gyakoroltunk. A technikám sokat csiszolódott feljebb lépnének. Ehhez min­den előfeltétele megvan az együttesnek. A labdarúgók szor­galmasak és tehetségesek, az edző jó szakember, az anyagi segítség is adva van és szurko­lókban sinrs hiány. ARKAS SÄNDOR, Felsőpatony ott és a harckészségem is meg­erősödött. Ott elveszett labdát még az edzéseken sem ismer­tünk, Maradandó élmény, hogy az első ligába jutás sikeres ki­harcolása után fogadta a csapa­tot Martin Dzúr honvédelmi mi­niszter. — 28 évesen kerültél vissza a Lokomotívába. Ügy tűnt, zök­kenőmentesen beilleszkedtél a csapatba. Csatárként kezdted, majd sokáig „halj“ voltál, az­tán pedig középhátvéd. Szük­ség volt ezekre a szerepváltozá­sokra? Végül is te a pálya me­lyik posztján érzed magad jól? Egyre nagyobb tömegeket mozgat meg a síjutás. Felvételünk a hagyományos jizerkai 50 kilométeres versenyről készült (ČSTK-felv.) Farkas Géza (A szerző felvétele) — iiat kapus még nem vol­tam, de valóban minden más feladattal megbíztak már. Hogy az egykori csatárönmagamból a védelem megerősítésére váltot­tam át, azt a csapat érdeke kö­vetelte meg. Most úgy érzem, hogy a középpályás játék a legmegfelelőbb nekem. Irányít­hatom a csapat játékát, gól­helyzeteket teremthetek — k?. pedig hálás és szép feladat. — A Móder, józsa, Kozák nél­küli Lokomoüváról sokan azt hitték, hogy összeomlik, talán még az első ligából is kiesik. Ez nem így történt. A Lokomo­tíva továbbra is a jó csapatok közé tartozik. A csapatkapitány elárulhatja, hogy mi ennek tt titka? — Más a játekfelfogásunk, mint régebben volt. Azelőtt Jó- zsara és Móderre építettünk. A játékosok ha megkapták a lab­dát, azonnal nekik továbbítot­ták. Most a csapatjátékon van a hangsúly. Az edzőknek sike­rült a játékosok önbizalmát megerősíteni. Most mindenki többet vállal, mint régebben és ez a játék képét a néző szá­mára is élvezetesebbé, izgalma­sabbá teszi, nem beszélve arról, hogy az eredmény a csapat számára sem marad el. Persze nagyon fontos az is, hogy a fiúkban a tudáson kívül az aka­raterő is nagy. Elveszett láb dát mi nem ismerünk. Nagyon jó továbbá még az, hogy az edzőnk igen fel tud bennünket lelkesíteni. Sikereink titka az* hiszem ezekben rejlik. — Az 1978-as Üj Szó szil veszteri számában azt nyilat koztad, szeretnéd, ha az új év ben három kívánságod teljesül­ne. A kívánságok így követték egymást: a Lokomotíva dobo­gós helyezést érjen el, jól men jen a tanulás a vasutas közép iskolában és hogy lakást kapi. Teljesültek a kívánságok? — Csapatunk akkor a ható dik helyen végzett, de meg nyertük a Csehszlovák Kupát és így játszhattunk nemzetközi mér­kőzéseket. Kaptam egy szép há­romszobás lakást is, és ez éven sikeresen leérettségiztem Lé­nyegében elégedett vagyok, van két kislányom, ők is szeretik a focit, kiváló szurkolók. — Hadd kérdezzem meg meg befejezésül, hogy mit vársz a tavaszi idénytől? — Hiszem és bízom benne, iiogy ezzel a csapattal jól fo­gunk szerepelni. Ősszel nehéz heteink is voltak, mert kedve­zőtlen volt számunkra a sorso­lás, de tavasszal könnyebb lesz a dolgunk. Jóslásokba nem sze­retnék bocsátkozni, de jövőre minden bizonnyal dobogós he­lyen kellene végeznünk. Ami pedig engem illet, még szeret­nék játszani egy két idényt. Eddig 51 gólt rúgtam az első li­gában, nem tagadom, felemelő érzés lenne úgy befejezni pá­lyafutásomat, hogy bekerül šek a százasok klubjába. SZASZÁK GYÖRGY

Next

/
Oldalképek
Tartalom