Új Szó, 1980. november (33. évfolyam, 259-283. szám)

1980-11-14 / 270. szám, péntek

Koréi Hoffmann elvtárs zárszava a Szakszervezetek Központi Tanácsának X. ülésén

A szakszervezeti kérdésekről folyó vita lényegében három alapvető kérdésre koncentrálódik — a szakszervezetek helyzetére a politikai rendszerben, a szakszervezetek tevékenységének jellegére és szerepére, valamiint a szakszervezeteik egységére.

Vegyük szemügyre az első kérdést — a szaikszervezetek helyzetét a szocializmus politikai rendszerében. Ismeretes, hogy Lengyelországban mostanában fennhangon hirdetik a szak szervezetek független sé gének és szabadságának követelményét. Fel kell tennünk a kérdést, hogy ez mit jelent, hogyan értelmezzük ezt a követelményt, milyenek a vonatkozásai. Nekünk, különösképpen

Amint arról már tájékoztattunk, az SZKT X. ülésének zárórészében, október 29-én beszédet mondott Karel Hoffmann elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZKT elnöke. Az alábbiakban beszédének alapvető részét közöljük.

Hoffmann elvtárs elöljáróban foglalkozott a Szakszervezetek Központi Tanácsa X. ülésének lefolyásával és eredményeivel.

Fontos ténynek tekintem — mondotta a többi között —, hogy a Szakszervezetek Központi Tanácsa ülésének vitájában és jóváhagyott dokumentumaiban teljes egészében azo-- nosult a helyzetnek azzal az elemzésével, amelyet magába foglalt a Szakszervezetek Központi Tanácsa Elnökségének jelentése, valamint a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom tevékenységében a további eljárásra vonatkozó javaslatokkal is. A vita egészen meggyőzően és gyakorlatiasan bizonyította, hogy Csehszlovákia dolgozói, szervezetünk tagjai örömmel fogadják a CSKP XVI. kongresszusa összehívásáról szóló határozatot és készek a kongresszust kötelezettségvállalások teljesítésével, munkakezdeményezéssel, a tervié la da tok teljesítésére és túlteljesítésére irányuló szocialista munkaverseny továbbfejlesztésével köszönteni. Ezzel magyarázható, hogy tanácskozásunkban a leggyakrabban foglalkoztak a kezdeményezés, a kötelezettségvállalások, a munkaverseny és általában a gazdaság témáival.

Tanácskozásunk fontos eredménye a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom fő feladatainak jóváhagyása, a XVI. párt- kongresszus előkészítése időszakára vonatkozóan.

Hoffmann elvtárs ebben az összefüggésben a CSKP Központi Bizottsága 18. ülésének eredményeiről és az FSZM munkájáról beszélt. Mi, a szakszervezet dolgozói is — mondotta — nagyon fontos időszak küszöbét lépjük át. Egyrészt azért, mivel döntés született a kongresszus összehívásáról és ez önmagában nagyobb igényeket támaszt, megkívánja az eredmények felmérését és annak fontolóra vételét, hogy miként tökéletesíthetnénk tevékenységünket, hogyan javíthatnánk és fejleszthetnénk szervezetünk eljárását s miképp fogalmazzuk meg a további időszak feladatait. Másrészt azért, mivel erre rendkívül bonyolult helyzetben, a korábbiaknál nehezebb föltételek között kerül sor, amikor igényesebb feladatok hárulnak ránk.

Ez önmagában jelzi, hogy munkánk a jövőben nem lesz köny- nyebb, hanem, ellenkezőleg, jóval nehezebb. Ezt tudatosítanunk kell, mindent megtéve annak érdekében, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom ilyen körülmények között is sikeresen eleget tegyen szerepének. Ennek feltétele a helyzetnek, az eddigi eredményeknek, munkánk színvonalának, a jövő tennivalónak világos felmérése.

A CSKP Központi Bizottsága 18. ülésének jelentősége a többi között abban van, hogy erre orientál, lehetővé teszi és szorgalmazza ezt az irányvételt.

Ezzel összefügg .a Szakszervezetek Központi Tanácsa X. ülésének jelentősége is, elsősorban abban a vonatkozásban, hogy ez a szakszervezet első reagálása egyrészt az eredmények értékelésére, másrészt további munkánk kilátásaira.

Helyénvaló emlékeztetni arra, hogy milyen eredményekkel lépünk a CSKP XVI. kongresz- szusa előkészítésének időszakába. Nagyon találóan és egyértelműen mutatott rá erre Husák elvtárs, amikor megállapította: „Szocialista társadalmunk politikailag szilárd, gazdaságilag erős, kulturálisan fejlett, világviszonylatban szilárd helyzetet kivívott társadalomként lép a ♦ nyolcvanas évekbe. A szocializmus építése során megteremtett anyagi, társadalmi és szellemi erőforrások, amelyeket a XV. kongresszus óta tovább gyarapítot- tunk, megbízható alapját képezik a következő évek feladatai és követp’ményei sikeres megvalósításának“.

dalmi jellegüket, nem szolgálnák a munkásosztályt, a dolgozókat. Ezzel összefüggésben bárki bármit is mond, ilyen az objektív valóság, amelyet a történelem nem egyszer igazolt és amely cáfolhatatlan. A szocialista szakszervezetek ellen irányuló támadás azért, hogy.a kommunista párthoz kötődnek és támogatják politikáját, kifejezi azt a törekvést, amelynek célja a szocialista szakszervezettel szembeni bizalmatlanság előidézése. Ugyanakkor azok, akik a szocialista országokban támadják a szakszervezeteket, elkendőzik és szemérmesen elhallgatják saját politikai irányvételük lényegét.

Világszerte, a tőkés és a fejlődő országokban is, minden szakszervezeti szervezet —, beleértve a reformista és a keresztény szakszervezeteket meg azokat is, amelyek magukat autonóm és független szak- szervezeteknek nevezik, egyszóval azok is, amelyek a politikai pártoktól való függetlenségüket és semlegességüket hirdetik fennhangon — kötődnek bizonyos politikai pártokhoz, e pártok politikájához, amelyet többé-kevésbé kifejezetten és világosan támogatnak. Számos ezt bizonyító példát említhetnénk.

Ez a jellegük és magatartásuk különösképpen a parlamenti választások idején domborodik ki, amikor egyértelműen szolgálják az adott politikai párt választási agitáció- ját és támogatják jelöltjeit. Sőt, mi több, egyes Ilyen szakszervezeti szervezetek a politikai pártok testületi tagja. Sok szakszervezeti szervezet vezető tisztségviselői tagjai e politikai pártok legfelsőbb végrehajtó szerveinek.

Ugyanakkor egyesek közülük bizonyos ideig arra is merészkedtek, hogy megkérdezzék tőlünk, milyen a politikai pártok iránti viszonyunk, de nem általában, hanem konkrétan a kommunista párt iránti viszonyunk (szemükben éppen ez a szálka). Mi sohasem hátráltunk meg az ilyen vita elől, hanem, ellenkezőleg, rámutattunk arra, hogy ők mennyire „függetlenek“ a politikai pártoktól és a vita egyhamar véget ért. Nem tehettek mást, el kellett ismerniük igazunkat. Hiszen nincs mit a szemünkre vetniük, mert, ők is kötődnek bizonyos politikai párthoz.

Az már vita tárgya, hogy az adott párt politikája mennyiben szolgálja a dolgozókat, a munkásosztályt. Egyszóval ők kötődhetnek bizonyos párthoz és mi nem? Itt valami másról van szó. Elsősorban nem bármely politikai párt, hanem a kommunista párt iránti viszonyról, másodszor pedig nem a kérdés lényegéről, hanem a szocialista országokban a szak- szervezetek szerepének torz értelmezéséről. Természetesen a célok még messzebbmemőek. Súlyos következményekkel jár- n<i, ha elérhetnék, hogy a dolgozók túlnyomó többségét tömörítő hatalmas szervezet beszüntesse az ország vezető erejének támogatását. Ez megingatná a rendszert, politikai és nemcsak politikai következményekkel járna. Márpedig természetesen elsősorban ez a célja a szocializmus minden ellenségének.

Egyszóval akár szó esik erről, akár nem, bármennyire is tagadják ezt, egyetlen politikai rendszerben —, s annál kevésbé a szocialista rendszerben — sem lehet szó az osztályérdektől, s az ilyen osztályérdekeket kifejező politikától, vagyis az e politikát megfogalmazó és megvalósító párttól elrugaszkodó függetlenségről. Számunkra ez annyit jelent, hogy a forradalmi szakszervezetek nem lehetnek függetlenek a forradalmi élcsapattól, a kommunista párttól.

Csak abban különbözünk, hogy mi erről teljesen nyíltan beszélünk, ők viszont ezt titkolják és leplezik. Erre sok esetben okuk van, mivel ha nyíltan beismernék politikai alapállásukat és a politikai pártokhoz való bizonyos kötődésüket, elveszítenék tagállo- mányuk jelentős hányadát.

IRÁNYVÉTELÜNK HELYES

Szakszervezeti szervezetünknek gazdag a hagyománya. E tekintetben büszkék lehetünk

— eltekintve a válság éveitől

— szervezetünk töretlen fejlődésére, a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom múltbeli és jelenlegi magatartására Tanúskodik erről például Zápo- tocký elvtársnak a II. országos szakszervezeti kongresszuson, 1949. decemberében mondott megnyitó beszéde, amelyben kijelentette: „Az egységes szak- szervezeti mozgalom akciói alapjában összhangban álltak a kommunista párt akcióival é3 követelményeivel és a szak- szervezeti mozgalom síkra- szállt a párt, s elnöke, Klement Gottwald politikájáért. Ezt nem azért tette, mintha az FSZM lemondott volna önállóságáról, és alávetette volna magát a CSKP vezetésének, hanem egyszerűen azért, mivel a CSKP politikám valóban a leghelyesebbnek, a legbecsületesebbnek, a legszocialistábbnak bizonyult. Nem leszűkített pártérdekek diktálták, hanem szem előtt tartotta az egéss munkásosztálynak, Csehszlovákia minden dolgozójának érdekeit és javát. A szakszervezeti mozgalomnak a kommunista pártra való orientálódása helyesnek bizonyult“. Ha Antonín Zápotocký 1949 decemberében így beszélhetett, akkor mi 1980 októberében mély meggyőződéssel kijelenthetjük, hogy ezek a szavak teljes mértékben Igazolást nyertek s az azóta eltelt 31 esztendő megalapozottan bizonyította, hogy irányvételünk Csehszlovákia Kommunista Pártjára, politikája megvalósítására, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom számára helyes, egyedül lehetséges és elfogadható irányvétel.

Ha tehát a Szolidaritás szervezet, ahogy Lengyelországban nevezi magát az „új“ szakszervezet, vezető tisztségviselői jelenleg elutasítják azt, hogy alapszabályzatukban elismerjék a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezető szerepét, akkor ez — bármivel is indokolják és leplezik e lépésüket — arról tanúskodik, hogy tagadják a fo- radalmi párt vezető szerepét, más irányt és más célokat követnek, amelyek nem függnek össze a szocializmus érdekeivel, Lengyelország munkásainak és többi dolgozójának érdekeivel. Erre nincs más magyarázat, nincs más válasz.

Végeredményben ezt helyettük köntörfalazás nélkül kimondotta például a Frankfurter Rundschau című nyugatnémet lap: „Az új szakszervezetek (a Szolidaritásra gondol a cikkíró) kifejezetten politikailag értelmezik szerepüket s ha nem is második (vagyis ellenzéki) politikai centrummá akarnának válni, akkor legalábbis a pártvezetést ellenőrző alkotmányos intézménnyé“.

Ez tehát nem más, mint kísérlet a forradalmi párt vezető szerepe megszüntetésére, felszámolására, a bel- és külpolitikai irányvétel megváltoztatására, a szocialista államhatalom alapjainak -megingatására, az ország szocialista fejlődésének meggátolására.

További kérdés a szocialista szakszervezetek viszonya az állam, a szocialista állam iránt, amely kissé eltér a párt iránti viszonytól. Ismét abból indulunk ki, hogy a szocializmusban a szakszervezeteknek és az államnak azonos az osztálybázisa, ugyanazt a vezető erőt is- marik el, azonos progranio* es politikát valósítanak mag. Tekintettel arra, hogy a szocialista állam megtestesíti a munkásosztály hatalmát ennek az osztálynak hatalmi eszköze, az államnak és a szakszervezeteknek céljai azonosak. Ez feltételezi, lehetővé teszi és megköveteli a szocialista állam és a szocialista szakszervezetek együttműködését.

(A beszéd befejező részét holnap közöljük.)

A MUNKÁSOSZTÁLY SZOLGÁLATÁBAN

Hoffmann elvtárs a fejlett szocialista társadalom építése szakaszában a szocialista szak- szervezetek szerepével foglalkozva, a többi között rámutatott arra, hogy jelenleg, főleg a Lengyel Népköztársaság fejleményeivel összefüggésben, vita folyik a szocialista országok szakszervezeteinek helyzetéről, kapcsolataikról és tevékenységükről.

Noha Csehszlovákiában az elmúlt évtized fejlődése igazolta, hogy nálunk helyes következtetéseket vontunk le az 1968—1969-es válságból és ezeket a következtetéseket igyekszünk következetesen érvényesíteni, sohasem árt fontolóra venni a tapasztalatokat, emlékeztetni a korábbi tanulságokra és tökéletesíteni a szakszervezeti tevékenységet. Ezért ma is hasznos lesz, ha kifejezésre juttatjuk álláspontunkat a szak- szervezet tagjai számára oly fontos kérdésekben.

A mai Lengyelország egyes tapasztalatait egybevetve a csehszlovákiai válságos évek tapasztalataival, nagyon sok azonos vonást fedezünk fel a szocialistaellenes erők eljárásában. Viszont vannak lényeges különbségek is, például a szakszervezeti kérdés „megoldásának“ módszerében, abban, hogy miképp tegyenek szert befolyásra a szakszervezetekben s azok miként hassanak a dolgozókra. Csehszlovákiában az volt a jellemző, hogy a jobboldali és a szocialistaellenes erők kezükbe kaparintották a létező egységes szakszervezeti szervezet vezetését. Ezt a sajátos feltételek, az tette lehetővé, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésében élvezték a jobboldali többség támogatását.

Ezzel szemben Lengyelországban kívülről indítottak támadást, bomlasztják a szak- szervezetek egységét és más, ellenzéki szakszervezeteket hoznak létre. Jóllehet ezt kifejezetten nem mondják ki, mind világosabban kitűnik, olyan szakszervezetekről van szó, amelyekben nem lennének kommunisták, s amelyek a kommunisták ellen irányulnának. Mindkét esetben, s ez ismét egyező vonás, gyakorlatilag ún. új szakszervezeti politikáról volt és van szó, vagyis a gazdasági szerepnek, más szóval a népgazdaság fejlődéséről szóló felelősségnek feladásáról. Nyo- mástgyakorló akciókat szerveztek és szerveznek, s csupán követelményeket támasztanak, tekintet nélkül arra, hogy valósak-e. A jelenlegi lengyelországi fejleményeket figyelve azt látjuk, hogy mind szélesebb körben, mind nagyobb és mind kevésbé reális követelményeket támasztanak. Ez csak egy dologgal magyarázható. Szerzőik célja, úgy mint korábban Csehszlovákiában, elsősorban a gazdaság bomlasztása, megoldhatatlan helyzet kialakítása, a társadalmi feszültség elmélyítése, a politikai stabilitás megingatása.

azután, hogy a forradalmi Szakszervezeti Mozgalomban a válságból levontuk a következtetéseket, ebben a dologban tisztán kell látnunk.

Itt elsősorban a szakszervezetek, a munkásosztály, annak érdekei, alapvető osztályérdekei iránti viszonyról van szó. Ez fcülönösképpeo fontos, mivel a tét nemcsak a mindennapos közvetlen szükségletek és érdekek. A munkásosztály a múltban és ma is sorai egyesítése és megszervezése eszközeként, osztályharca eszközeként formálja a szakszervezeti szervezetet. Ebből nagyon egyértelműen következik, hogy amennyiben a szakszervezetek a szerepüknek eleget akarnak tenni, a munkásosztállyal és érdekeivel kapcsolatban nem lehetnek függetlenek és semlegesek. Különben a munkásosztály számára elveszítenék értelmüket és jelentőségüket. Ebből az első pillantásra is nyilvánvaló, hogy a kérdés ettől eltérő felvetésének célja az, hogy a szakszervezeti szervezet más politikai célokat, más osztályt szolgáljon. Nem a véletlen müve, hogy világszerte azok a szakszervezetek is, amelyeknek vezetése kiszolgálja a monopóliumokat — és ilyen sok akad —, fennhangon beszélnek róla, hogy a munkásosztályt, a dolgozókat szolgálják.

A PÁRT AZ ÉLCSAPAT

További kérdés a szakszervezetek viszonya a politikai pártokhoz. Kiindulópontunk az, hogy a forradalmi párt a munkásosztály élcsapata és eszköze alapvető osztályérdekei érvényesítésében, vagyis a kapitalizmus megdöntéséért, a munkásosztály uralomra juttatásáért, a szocialista társadalom felépítéséért vívott harcban. S ha ez így van, akkor a valóban munkás-, osztályhű, forradalmi szakszervezetek, amilyenek a szocialista szakszervezetek, de világviszonylatban általában a forradalmi szakszervezetek, nem lehetnek függetlenek, semlegesak, s nem tanúsíthatnak a forradalmi párt politikájával szemben ellenzéki magatartást.

A történelem sok ízben bizonyította a dolgozóknak, hogy a forradalmi marxista —leninista pártok politikájánál nincs más, jobb alternatívájuk, a forradalmi szakszervezeteknek nincs más, elfogadható alternatívájuk annál, hogy elfogadják és cselekvően, határozottan, nyíltan támogatják ezt a politikát. Máskülönben elveszítenék forraEzzel kapcsolatban számunkra fontos, hogy ismét hallhattuk, mennyiben köszönhetőek ezek az eredmények dolgozóinknak és szakszervezeti szervezetünknek. Abból, ahogy a CSKP KB 18. ülésén méltatta hozzájárulásunkat, nyilvánvaló, hogy a párt becsüli munkánkat, s úgy értékeli azt, hogy jelentősen elősegítette a párt törekvéseinek megvalósítását, népgazdaságunk és az egész társadalom fejlődését. Éppen az eredmények tárgyilagos értékelése tölt el bennünket azzal kapcsolatos biztonságtudattal, hogy tevékenységünk Irányvétele helyes és képesek vagyunk sikeresen megbirkózni a jövő feladataival. Hoffmann elvtárs ezután tüzetesen megvilágította a CSKP KB 18. ülésén kitűzött feladatokat.