Új Szó, 1980. november (33. évfolyam, 259-283. szám)
1980-11-29 / 283. szám, szombat
A CSKP KB 1970 decemberi ülésének 10. évfordulójára Gondolatok a Tanulságokról Egy évtized telt el a CSKP KB 1970 decemberi ülése óta, amelyen jóváhagyták A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai című elvi fontosságú dokumentumot. Ez a tíz esztendő teljes szélességében bizonyította ennek a dokumentumnak el nem múló időszerűségét a tőkés és a szocialista világ folytatódó osztályharcában. Igazol- ta, jelentőségét, azt, hogy hosszú távon eszköze a reális szocializmussal harcban álló imperializmus osztálystratégiája forrásai, módszerei és céljai feltárásának. A Tanulságok meggyőző hitelességgel leplezik le ezt a stratégiát az új történelmi helyzetben, amikor a szocializmus világrendszerként hat és fejlődik, az Imperializmus pedig kénytelen volt átértékelni J. F. Dullesnek a hidegháború éveiből származó nem reális sémáit. Teljes csődbe torkollt ugyanis ezeknek a sémáknak legsajátabb magva — az erőpolitika doktrínája, amely az atomzsarolás és a külső agresszióval való fenyegetés forA SZOCIALIZMUS KÜLSŐ ÉS BELSŐ ELLENSÉGEINEK ELJÄRÄSA A Tanulságok pontosam elemzik az imperializmus már átértékelt stratégiájának érvényesítését, amelynek során elsőrendű szerepe volt a kispolgári ellenforradalmi folyamatok ösztönzésének és szakaszos kibontakoztatásának. Plasztikusan vázolja a szocializmus külső és belső ellenségeinek eljárását, ennek a szocialistaellenes támadásnak, valamint a „kispolgári demokrácia“ csábos követelményével való demagóg álcázásának módozatait, tárgyilagosan elemzi, hogyan teremtették meg a szocializmus bomlasztásához a szükséges, Jóllehet szociális szempontból változatos hátteret olyan helyzetben, amikor különféle objektív és szubjektív Jellegű okoknál fogva hazánkban a szocializmus fejlődése bonyolult, kritikus szakaszán ment át. Az imperializmus arra Irányuló koncepciózus törekvése, hogy a kispolgári ellenforradalom folyamatait átplántálja a szocialista országok állami, társadalmi és szellemi szervezetébe, a szocialista társadalmi renden belül számol minden szakadár tendenciával. Számol a kispolgári rétegek osz- tályingatagságával, mivel jellemzi őket a csoportos és egyéni önzés, hajlamosaik a nacionalista dölyfre, az elit szertelenségeire, s a ki nem elégített csoportokat és egyéneket hatalmi vágy is fűti. A párt vezető szerepe bom- lasztásánál nálunk 1968-ban rendkívüli szerepet* játszott a párt egyes vezetőinek osztályéretlensége és politikai fejletlensége. Ezek a vezetők hivalkodóan tenyésztve személyes népszerűségüket, elvtelenUl meghátráltak az osztály- és az internacionalista pozíciókból. A nyárspolgári lázadásnak ilyen és további belső feltételei nálunk rizikótényezővé váltak a hatvanas éveik végefelé, miután a hatalmon levő kommunista párt vezetése idejében és koncepciózusán nem oldotta meg a feltornyosult problémákat, mi több, megengedte a politikai és a társadalmi feszültség kialakulását. A dubčeki vezetés január előtti egy helyben topogása, valamint január utáni határozatlansága és koncepciótlansága megteremtette azt a termőtalajt, amelyből kicsírázott az elitelmélet híveinek ösztönös- sége. Ezt beprogramozták és manipulálták a belső és a külső szocialistaellenes erők. Ez a logikája minden ellenforradalomnak, s ez hatványozottan vonatkozik kispolgári válfajára, amely eleinte felhúzza az ösztönösség zsilipéit, szabaddá teszi az ellenőrizhetetlen érzelmeik, szenvedélyeik és ösztönök széles medrét, s végül mindezt a közös szocialistaellenes mederbe tereli, ami teljes mértékben megfelel az imperializmus, valamint a világreakció más alkotó elemei érdekeinek. A kispolgári demokrácia jelszavainak és kinyilvánított céljainak — eaeket kifelé a »jobb“ és „tökéletesebb szocia* a barikád forradalmi oldalá- ellenforradalom kifejezett főról átmentek ellenforradalmi szereplőivé és cselekvő jelkéoldalára, s végül a klasszikus peivé váltak. AZ ELLENFORRADALOMMAL KAPCSOLATOS HAZAI TAPASZTALATAINK májában nyilvánult meg, s amely számolt azzal, hogy a klasszikus ellenforradalom régi erőit felbuzdítja a szocialista rendszer elleni harcra. Mesz- szemenő céljai voltak, de nem érte el tervezett feladatát, hogy a szocialista országokat belülről „felszabadítsa“ a szocializmus alól s ezt a célját nem is érhette el a nemzetközi szocializmus erejének általános növekedése következtében. lizmus“ leplével kendőzik el —, jelenleg tüzetesen kidolgozott „népi“ formája van, amely tolakodóan elködösíti a végső célt — a szocialista hatalom belülről való bomlasztását és felszámolását. Az első pillanatban nincs itt szó valamiféle éles és gyűlölettől áthatott antikommunista fordulatról, hanem amolyan jelentéktelen változásról, amelyet azonosítanak a szocializmus „megreformálásának“, vagy „megújhodásának“ igényével. Lenin 1921-ben, amikor feltárta az ún. kronstadti lázadás hátterét, az őt jellemző osztályelőrelátással figyelmeztetett arra, látszólag csak arról volt szó, hogy a politikai hatalom a bolsevikok kezéből átmenjen a különféle elemek valamiféle bizonytalan konglomerátumának, vagy tömbjének kezébe, az olyan elemek kezébe, amelyek látszólag csak kissé jobboldaliabbak, sőt talán baloldaliabbak is a bolsevikokkal. A valóságban azonban ezt a lázadást az ellenforradalmi központok azt a célt követve tervezték ki, hogy ez a mozgalom egyidejűleg kispolgári ellenforradalomba, a kispolgári anarchista elem fellépésébe torkolljon, amelynek közvetítésével akarták a fehérek megfojtani a szovjethatalmat. A szocializmus és az imperializmus osztályharcának egész történelmi szakaszában az imperializmus a kispolgári ellenforradalomra tette tétjét. Az Imperialista központok ennek az alternatívának szüntelen figyelmet szentelnek, érdeklődést tanúsítanak iránta, sőt az ismert Z. Brzezinski karrierjét is erre építette. Az imperializmus az elmúlt harminc esztendőben a gyakorlatban megkísérelte kipróbálni ennek az ellenforradalmi útnak különféle változatait és más-más támaszokra orientálódott szocialistaellenes szándékai megvalósításában. Magyar- országon az 1956. évi szocialistaellenes fordulat kísérletének főszereplői a Mimdszenthy kardinális és Kétly Anna típusú hivatásos ellenforradalmárok voltak, akik ádáz harcot vívtak a forradalom és a szocializmus ellen még a Horthy- rendszerben. Hátországuk a nacionalista fertőzöttségű budapesti kispolgári elem, a kispolgári értelmiség, a korábban kiváltságokat élvező bürokrácia, az osztályszempontból fejletlen munkások egy része, főleg a szocializmussal össze nem nőtt korábbi munkásarisztokrácia, valamint a nacionalista demagógia által radikali- zált diákság volt. A nyílt ellenforradalom pártján tehát főleg a kispolgári közeg, a deklasszált elemek s a félrevezetett, megtévesztett munkások bizonyos hányada állt. Hatása alá kerültek egyes kommunisták is, akik — például Nagy Imre — a különféle személyi és revizionista komplexumok hatására elvtelenül oly sokáig hátráltak meg az osztályellenség elől, hogy maguk talán észre sem vették — A Tanulságok összegezik a kispolgári ellenforradalom módosult típusával kapcsolatos ismereteket és tapasztalatokat. Ez az ellenforradalom főképp a párt központi bizottságában levő jobboldali opportunista erőkben reménykedett, s felülről, kifejezetten a központból bontakozódott ki. Képviselői tudatába és politikai magatartásába beleszívódtak a Nyugat különféle revizionista, reformista és szocialistaellenes elit- eleméletei, amelyek az ún. népi kapitalizmusról szóló, akkoriban hivatalosan tenyésztett ideológiával összhangban és annak peremén rajzottak elő. Eboől az idegen vegyületből kipreparálták az úgynevezett csehszlovák megújhodásnak színlelten „eredeti“ főzetét, egyidejűleg leporolták a München előtti Csehszlovákia be- neši polgári demokráciájának illúzióit és ábrándképeit, s az úgynevezett kis cseh ember nyárspolgári húrjait pengették. Két évvel ezelőtt az emigráns Llehm, a „prágai tavasz“ egyik sötét alakja beismerte, hogy még az „emberi arcú szocializmus“ fogalma sem született az ő gondolati kezdeményezésükre, hanem a „nyugati barátok“ ösztönzésére. Azok nagyon jól felismerték, hogy a szocializmus kezdődő bomlasztását megtévesztő, félrevezető s ugyanakkor érzelmekre ható csomagolással kell elkendőzni. Az ún. emberi arcú szocializmus álcázott portékáját leszállították és a szó szoros értelmében beleszuggerálták az akkori pártvezetés osztály- és internacionalista szempontból legingatagabb tagjaiba. Ezek az emberek tanújelét adták annak, hogy semmiképp sem képesek marxista—leninista szellemben megvalósítani a CSKP KB januári ülésének határozatait. Már a kezdet kezdetén elnézték, hogy a hírközlő eszközöket hatalmukba kerítő kispolgári elemek ezeket a határozatokat eleinte torzítva, majd bomlasztó, szocialistaellenes jelleggel magyarázták s az engedménytevőket ezért „1968 januárja hőseiként és férfiaiként“ dicsőítették. Ezen a háttéren játszódott le a hihetetlen paradoxon, hogy Alexander Dubček és társai a szocializmus megújhodása jegyében segédkeztek a szo- ciaizimus forradalmi vívmányai fokozott bomlasztásában, beletörődtek a CSSZSZK és a CSKP nemzetközi kapcsolatai gyengítésébe és megbontásába, tétlenül szemlélték a kommunista párt osztályjellegének gyengítését és a szocialista állam hatalmi szerveinek megbénítását. A párttagok túlnyomó többsége ugyan továbbra is hű maradt a marxizmus—leninizmus, a prolatár internacionalizmus eszméihez és a Szovjetunió iránti szövetségi kapcsolatokhoz, de nem volt cselekvőképes, s a pártvezetésbe be- fészkelődött opportunista tehetetlenség következtében nem is mozgósították ellentámadásra. A riasztó igazságot az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára mondotta ki, amikor 1968 nyara elején azt írta: „A vezetés továbbra is beszélt a csehszlovák nép szocializmus iránti hűségéről. Meggyőződésem szerint igaza volt. A szocializmus iránti hűség létezett. Csakhogy a vezetést nélkülöző hűség, az olyan hűség, amelyet nem szerveznek az amtiszocialista elemekkel szembeni harcra, semmiképpen sem szavatolja a szocializmus védelmét. A hűség végeredményben csak érzés, amelyet szervezni és mozgósítani kell, hogy politikai erővé váljon“. A CSKP vezetésének azok a tagjai, akik behódoltak a jobboldali opportunizmusnak, semmibe vették azonban legközelebbi szocialista barátaink értékes tanácsait és a saját akartukból kinyilvánított kötelező ígéretek teljesítése helyett előnyben részesítették a szövetkezést, majd végül is az egybeolvadást az elitet pártoló, lényegében szocialistaellenes erőkkel, amelyeknek bomlasztó tevékenysége fokozódott és 1968. nyarán már aktív ellenforradalmi fordulattal fenyegetett. A SZOCIALIZMUS VÉDELMÉNEK KIAKNÁZATLAN LEHETŐSÉGEI Ebben a szélsőségesen veszélyes helyzetben is volt elég belső erő a szocializmus forradalmi vívmányainak megvédésére. Arra a jogos kérdésre, hogy miért nem éltek ezzel a lehetőséggel, Gustáv Husák elvtárs egyértelmű választ adott a kommunista és munkáspártok képviselőinek Moszkvában 1969-ben megrendezett nemzetközi tanácskozásán: „A lenini tapasztalatokból tudjuk — állapította meg —, hogy válságos helyzetekben milyen jelentősége van a munkásosztály élcsapataként a kommunista párt elvszerű, céltudatos és határozott vezetésének. Válságos pillanatokban ez a döntő fontosságú láncszem. A CSKP vezetésében 1968. januárja után nem uralkodott egység sem a helyzet értékelésében, sem a programot, a kilátásokat és a célokat, s még kevésbé az elkerülhetetlen konkrét intézkedéseket illetően. Felülkerekedett a naivitás és a politikai romantizmus, az olcsó gesztusok, az osztályszemlélettől elrugaszkodott jelszavak a szabadságról, a demokráciáról, a humanizmusról és a „népakaratról“. Megkótyagosodva a „szabadságtól“ és az olcsó népszerűségtől, megfeledkeztek a társadalmi konfliktusok és célok osztálygyökereiről és motívumairól, az osztályellenségnek és ideológiájának hatásáról idehaza és a határokon túl is... Az a törekvés nyilvánult meg, hogy gyakran vitával oldjanak meg olyasmit, ami hatályos szocialista törvényeinkbe ütközött és szükségszerűen megkövetelte az államhatalom beavatkozását“. Minden lehetőség kimerítése után, azt követően, hogy a CSKP KB-naik, az SZLKP KB- nak, a CSSZSZK kormányának, a Nemzetgyűlésnek és a Szlovák Nemzeti Tanácsnak marxista—leninsta, a szocializmushoz hű erői nem egyszer eredménytelenül fordultak a pártvezetéshez és szorgalmazták erélyes eljárását, végül is nem maradt más hátra, mint a Szovejtuniót és legközelebbi szocialista szövetségeseinket felkérni az internacionalista segítségnyújtásra, amely gátat vetne az ellenforradalmi lavinának és beláthatatlan nemzetközi következményeinek útjába. Ez az igényelt testvéri segítség keresztülhúzta a kispolgári ellenforradalom terveit, amely már a győztes pózában tetszelgett, s megteremtette a szükséges feltételeit az olyan politikai küzdelem kibontakoztatásának és diadalmas betetőzésének, amelynek folyamatában visszatértünk pártunk gottwaldl hagyományaihoz és Ismét megújítottuk a szocializmus biztonságának valamennyi sarokkövét. A Tanulságok kimerítő választ adnak minden olyan jellegű kérdésre, hogy miképp és miért került nálunk a szocializmus ilyen halálos veszélybe. További új bizonyítékokat sorakoztatnak fel arról, hogy a kommunista párt létfontosságú kapcsolata a munkásosztállyal, a szocializmus építése során az általános érvényű lenini törvények, s a párt tevékenységében a lenini normák rendíthetetlen betartása miért képezi a szocializmus sikeres fejlődésének, sőt létének legbiztosabb zálogát. Az azóta eltelt idő, 1969 áprilisa óta a szocialista viszonyok sikeres konszolidálása egyidejűleg cáfolhatatlanul bizonyította, merő hazugság volt az az állítás, hogy az ún. csehszlovák megújhodás valamiféle össznemzeti mozgalom volt. A CSSZSZK-ban az 1968. évi kispolgári ellenforradalmi kísérletet nem pártolta sem a szocialista falu, sem a munkásosztály, jóllehet augusztus után részben félrevezette a jobboldali hírközlő eszközök hisztériája. Nemrégen a francia Le Monde-nak is be kellett ismernie, hogy „Csehszlovákiában 1968-ban hallgatott a munkás- osztály, amelynek egy része bizalmatlanul figyelte a reformátorok kísérleteit, másik része várta a CSKP KB és a szakszervezetek kezdeményezését“. Ennek a ténynek józan megállapítása a túlsó parton így ismét megerősíti A. Dubček és társai feloldhatatlan felelősségét azért, hogy a párttagok egészséges többségének ezt az osztálypotenciálját és cselekvőerejét nenj akarták felhasználni, s nem tudták idejében, hatásosan mozgósítani az ellenforradalmi csapás ellen. Ezek a vezetők megbuktak, csődöt mondtak, mivel 1968 januárja fogalmát a kispolgári ellenforradalmi elittel való opportunista szövetkezés Jelképévé változtatták, azokkal szövetkeztek, akik hazánkban a szocializmus felbomlasztására és felszámolására törekedtek. Csak az ellenforradalmi hullám megtörése az Internacionalista segítségnyújtás következtében, majd a lenini elvszerű politika gyakorlása, miután 1969 áprilisában Gustáv Husák elvtárs került a párt vezetésébe, csak ez tette lehetővé, hogy 1968 januárjának a marxizmus—leninizmussal és a proletár internacionalizmussal összhangban álló programját teljesítsük, és rögzítsük a CSKP XIV. XV. kongresszusa komplex programjában, a fejlett szocialista társadalom építésének irányvonalában, amelyet évről évre céltudatosan megvalósítunk. AZ IMPERIALIZMUS PONTOSÍTJA TAKTIKAI SZÁNDÉKAIT Csehszlovákiai tanulságainkból az imperializmus is okult. Jóllehet stratégiai terveiben továbbra is számol a kispolgári ellenforradalommal, pontosítja taktikai megközelítését és ahhoz az elvhez igazodik, hogy a cél szentesíti az eszközt. Ebben a vonatkozásban elvetette minden előítéletét s például egyáltalában nem tévesztette meg a maóista Kína ún. nagy kulturális forradalmának ámító frazeológiája, mivel nagyon rugalmasan felismerte kispolgári ellenforradalmi lényegét és Jellegét. Megfelelőiképpen felmérte azt is, hogy hosszú távon előnyös stratégiai elképzelései számára, tekintet nélkül arra, vajon Mao-Ce-tung él-e még avagy sem. Az imperializmusnak nagyon kedvez az is, hogy jelenleg átértékeli ezt a maóista óriási akciót, amelynek nincs semmi köze sem a forradalomhoz, sem a kultúrához, és amely messze visszavetette Kína fejlődését. Saját szemszögéből hozamát, hasznát abban látja, hogy kispolgári ellenforradalmi töltete fokozatosan átalakult a hegemonista kínai politika jelenlegi forradalomellenes és szovjetellenes Irányvételévé. Ez a kínai politika az Egyesült Államok imperializmusával szövetségben veszélyes agresszív tömböt képez, amely komolyan fenyegeti a békét, a biztonságot és a világ társadalmi fejlődéséért vívott harcot is. Nem véletlenül szembeszökő az, hogy az ún. prágai tavasz ismert képviselői elnézést tanúsítottak a kulturális forradalom barbár tetteivel szemben, amely éppen 1968-ban te(Folytatás az 5. oldalon) új szó 1980. XI. 29.
