Új Szó, 1980. november (33. évfolyam, 259-283. szám)

1980-11-04 / 261. szám, kedd

Ismerjük önmagunkat? JEGYZETEK A HARM AD VIRÁGZÁS KERÜLETI DÖNTŐIRŐL 1 Ez az országos irodalmi ve­télkedő egyelőre nem olyan is­mert és nem Is annyira nép­szerű, mint a CSEMADOK KB más — nagyobb hagyományok­kal rendelkező — rendezvé­nyei. Valljuk meg őszintén, eb­ben mi, újságírók is ludasak vagyunk. A részvételre szólító felhíváson kívül tudomásom szerint eleddig semmilyen pro­pagáló vagy elemző írás sem látott napvilágot lapjainkban, A három kerületi döntőn a bí­ráló bizottságban helyet fogla­ló toliforgatókon kívül mind­össze egy újságíró tévedt be a helyiségbe, véletlenül, aztán félóra múlva elsomfordált. Saj­nos, Íróink sem érezték köte­lességüknek, hogy eljöjjenek, jelenlétükkel is rangot adja­nak a rendezvénynek, és föl­mérjék, mit és mennyit tud­nak róluk és műveikről. Na­gyobb figyelmet és elismerést érdemel a CSEMADOK KB di­cséretes kezdeményezése: a kulturális szövetség ugyanis Igyekszik a szórakozva műve­lődni elv szerint népszerűsíteni hazai magyar irodalmunkat, népművészetünket, megpróbálja — s nem is eredménytelenül — közkinccsé tenni, tudatun­kat, meggyőződésünket befo­lyásoló tényezővé alakítani ér­tékeinket, Mindez, persze, nem megy máról holnapra, s egy vagy több vetélkedőtől nem le­het látványos előrelépést vár­ni, de egy ilyen rendezvény sok tanulsággal szolgál. 2 Minden vetélkedő visszatérő dilemmája, vajon jók vagy ne­hezek voltak-e a kérdések, megfelelnek-e annak az igény­nek, hogy reálisan fölmérjék a versenyzők tudását. A három jókai (Jelka) fiatal munkásnő- líet, akik az önművelés, a tu­datos belső építkezés értelmé­ről mutattak szép példát. Kü­lönösen a párkánynánai fiata­lok közösségi életére érdemes odafigyelni. Az idén például a Jókai-napokra is eljutott a falu kisszínpada, és a nőszövetség szavalóversenye döntőjének egyik résztvevője is idevalósi volt, A gimnáziumi csapatok közül főleg a rozsnyói (Rožňava), to­vábbá a nagykaposi (Veiké Ka­pušany), a zselízi (Želiezovce) és részben az érsekújvári (No­vé Zámky) meg a nagymegyeri (Čalovo) tanulók szerepeltek átlagon felül. Néhány nagy múltú intézmény diákjai vi­szont nem öregbítették iskolá­juk hírnevét. Elgondolkoztató az is, hogy Dunaszerdahelyről (Dunajská Streda), Somorjárói (Šamorín) és a bratislavai Du­na utcai gimnáziumból sem voltak versenyzők. 3 A lelkesítő kivételek ellené­re a három kerületi döntő egyik tanulsága, hogy nagyon keveset tudunk kultúránkról, történelmünkről, nem csoda hát hogy nemzetiségi tudatunk is meglehetősen homályos, bi­zonytalan, ami visszahat egyé­ni és közösségi megnyilvánulá­sainkra is. Elszomorító, milyen hézagosak és rendszertelenek ismereteink. Néhány beszédes példa a kerületi döntőről: Kérdés: Értelmezzék a hazai magyar irodalomban gyakran előforduló „hídH jelképét, a szlovákiai magyarok „hídszere­pét*. Válasz: A híd átmenetet je­lent a polgári Csehszlovákia és napjaink irodalma között. Kérdés: Európai hírű képző­művészünk, Losoncon élt, A párkánynánaiak kerületi döntő után bízvást el­mondhatjuk, hogy az Összeállí­tók — dr. Szeberényi Zoltán és Zalabai Zsigmond —- néhány vitatható kérdéstől eltekintve jó és alapos munkát végeztek, a korszerű követelményeknek megfelelően állították össze a vetélkedő anyagát. Nem a lexi­kális adatokra, a bebiflázott cí­mekre építettek, hanem az él­ményszerűségre. A vetélkedőn elsősorban azok a versenyzők boldogultak, akik olvasmány- élményeikre támaszkodtak, s ezeket rendszerezni is tudták. Jó ötletnek tartottam azt is, hogy a kérdések egy része népművészetünket, képzőművé­szetünket, sőt kulturális éle­tünk néhány országos rendez­vényét is érintette, tehát pró­bára tette a válaszadók általá­nos műveltségét és tájékozott­ságát is. Ahogy már ilyen ver­senyeken megszokhattuk, első­sorban azok tartották nehezek­nek a kérdéseket, akik a me­zőny második felében végez­tek. Meggyőződésem szerint az alaposabb és körültekintőbb fel­készülés hiánya miatt szerepel­tek gyengébben. örvendetes jelenség, hogy a pedagógusok és a felnőttek is bekapcsolódtak a versenybe, igazolván, hogy irodalmunknak, képzőművészetünknek vannak művészi élményt nyújtó alkotá­sai, sorskérdéseink megválaszo­lásában eligazító, támogató ér­tékei. Elsősorban a galántai já­rást képviselő víz-keleti (Čierny Brod), továbbá az ipolybalogi (Balog nad Ipľom) pedagógu­sok érdemelnek elismerést. S ki kell emelnünk a közép- va­lamint a nyugat-szlovákiai ke­rületi döntő győzteseit, a pár­kánynánai (Stúrovo-Nána) és (Gyökeres György felvétele) egyik legismertebb sorozata az Ecce homo. Válasz: Katz Endre. Kérdés: Bodrogközi szárma­zású, az Ifjú Szívek igazgató­ja, eddig egyetlen versesköte­tet adott ki. Válasz: Turczel Lajos. S még sorolhatnám tovább a hézagos műveltség kirívó pél­dáit. Nem a versenyzőket kell elmarasztalni ezekért a baklö­vésekért. Az okokat máshol és mélyebben kell keresnünk, 4 Érzésem szerint elősorban oktatórendszerünk, pontosab­ban a magyar tanítási nyelvű iskolák tanterveinek hibáiban. Nemcsak pedagógiai, de egye­nesen politikai hibának tar­tom, hogy három évtized után sem oldottuk meg nemzetiségi irodalmunk, történelmünk ok­tatását, hiszen elsősorban itt lehetne tanulóinkat a szülőföld szeretetére, szocialista hazafi- ságra, önmagunk és velünk egy hazában élő nemzetek és nem­zetiségek megismerésére és megbecsülésére nevelni. A Szovjetunióban minden nemzeti­ségi iskolában megfelelő óra­számban oktatják az ottani irodalmat, Erdélyben kiváló szöveggyűjtemény jelent meg a romániai magyar irodalom leg­jobb műveiből, csak mi vonako­dunk a természetes gyakorlat­tól és átgondolt, céltudatos ok­tató-nevelő munka helyett né­hány óra alatt akarunk végig­robogni haladó hagyományaink, művészetünk kincsestárán. Cso­da-e, ha magyar tanítási nyel­vű gimnáziumban végző tanu­lóink zöme leginkább attól ret­teg, érettségi tételként ne­hogy a csehszlovákiai magyar irodalmat húzza. S vajon med­dig hunyunk szemet afölött, hogy a magyar nemzetiségű gimnazisták, sőt egyetemisták zöme alig tud valamit Steiner Gáborról, a kosúti véres pün­kösdről, a tornóci nagygyűlés­ről vagy Fábry Zoltán antifa- sizmusáról? Elgondolkoztató és nyilván nem egyedülálló az is, amit az egyik gimnazista mondott: A Jelenlét versantológiát, a Mű és az érték, valamint a Csallóköz­től Bodrogközig című alapve­tőnek minősíthető Madách-ki- adványokat sem az iskolai, sem á városi könyvtárban nem ta­lálta, mert nem rendelték meg, s hiába kérte az iskola négy magyar szakos pedagógusától: magánkönyvtárukból is hiá­nyoztak ezek a könyvek (is). Ideje már bizony, nagyon is itt az ideje, hogy az Oktatási Minisztérium illetékesei elgon­dolkozzanak nemzetiségi iro­dalmunk, történelmünk és kul­túránk oktatásának problémá­in, s megpróbáljanak ésszerű intézkedésekkel e témakörök politikai jelentőségének megfe­lelő súlyt adni a különböző is­kolatípusok tanterveiben. 5 November közepén a Fábry- napok során Kassán (Košice) megrendezésre kerülő döntő minden bizonnyal nagyobb nyil­vánosság előtt zajlik majd, a vetélkedő is kiegyensúlyozot­tabb és még színvonalasabb lesz. Az országos irodalmi ve­télkedő döntője szakemberek­nek és irodalombarátoknak egyaránt jó alkalmat kínál al irodalomkutatás, a könyvkia­dás, a könyvterjesztés, az író ós az olvasó közötti kapcsolat, problémakörének megvitatásá­ra, az előbbre lépés lehtőségei- nek megfogalmazására. Tőlünk függ, élünk-e ezzel a kínálkozó alkalommal is. szilvAssy JŐZSEF ÚJ FILMEK MAGYAR RAPSZÓDIA, ALLEGRO BARBARO (magyar) Eredeti és költői formanyelv határozza meg és határolja be a jancsói mondanivalót. Akár azokra a filmjeire gondolunk, melyekben a határhelyzetbe ke­rülő egyént ábrázolta, akár a nagy forradalmi freskóira. Ez a formanyelv jellemzi tervezett trilógiájának első két részét, a Magyar rapszódiát és az Alleg­ro barbarót is. Sajátos, nehezen körülírható Jancsó Miklós új filmjének, szürreali-sztikus víziókban épít­kező művének a légköre. Nem titok, hogy a filmtrilógiát Baf- csy-Zsílinszky Endre emberi, politikusi válto­zása és sorsa ihlette. Hernádi Gyula forgató- könyve azon­ban nem az eredeti modell, Bajcsy-Zsi- linszky valósá­gos életútját követi nyomon, hanem egy földbirtokos ne­mesemberről szól. A film fő­szereplőjét Zsa- dányi Istvánnak nevezik; nacio­nalista dzsentri­ként mint tiszt harcolja végig az első világhá­borút, majd Horthy ellenfor­radalmi külö­nítményeinek egyik vezetője, később igazság­érzetétől sarkallva, szembeke­rül a fehérekkel, aztán föld­osztást követel, végül egy kom­munista parasztlány szerelmé­től is ösztönözve, harcos anti­fasisztává, sőt kommunistává válik. István lépésről lépésre ismeri fel az uralkodó osztály bűneit s fokozatosan lesz el­nyomott, kizsigerelt, forradalmi indulatú parasztnépének szó­szólója, patrónusa, akinek az uralkodó rendszerrel való szembenállása az ellenzékiség­től az antifasiszta szerepválla­lásig fokozódik, s aki világo­sam felismeri: a nép oldalán a helye. Ezt az emberi fejlődést, a megtagadás és vállalás dialek­tikáját Jancsó azonban nem dialógusokba, viták pergőtüzé­be sűríti, hanem látomásos ere­jű képekkel, jelképes érvényű, lenyűgözően nagy hatású tab­lók hosszú sorával rajzolja elénk. A szereplők táncos-sti* lizált mozgatásával, a panto­mimmel a vízió, a jelképesség világába emeli a történetet, melyben feltűnnek a rendező előző filmjeiből már ismert szimbólumok. Jancsónak e két újabb film­je is — akárcsak korábbi alko­tásai — bővelkedik feledhetet­lenül szép, mesterien megszer­kesztett jelenetekben, elragadó szimbólumokban. Mágikus ere*- jű víziói, döbbenetes képzettár­sításokat keltő monumentális tablói formanyelvének eredeti­ségéről és nagystílűségéről ta­núskodnak. Kende János ope­ratőr ezúttal is érzékeny és ér­tő alkotótársa a rendezőnek. A színészek, különösen a fősZe; Jelenet a Magyar rapszódiából; az előtérben Cserhalmi György. replő, Cserhalmi György, de Tarján Györgyi, Solti Bertalan, Madaras József, Bujtor István és Balázsovits Lajos is a rendezői igényekhez messze­menően és tehetségesen alkal­mazkodó játékkal elevenítik meg a film alakjait. Az alkotás kvalitásai ellené­re azt kell mondanunk: hiány­érzetünk van; ezt a rendező következetlensége okozza. Jan­csó a történelmi és emberi va* lóságot ugyanis költői eszkö­zökkel a valóság fölött lebegő mesés, legendás látomássá lé- nyegíti át. A film hősének alakja viszont realista igényt támaszt, nem válhat jelképpé, neki valóságos embernek kell lennie ahhoz, hogy elfogadjuk. Magyarán: Jancsó filmstílusa nem alkalmas egy mártírhalált halt antifasiszta harcos életút­jának ábrázolására. Ebből adó­dik a film kettős közege: az egyikben maradéktalanul érvé­nyesülnek a rendező értékei, a •másikból hiányzik a hő.s hite­les életrajza. Szórakoztató, már-már bolon­dos filmkomédia rendezőjeként mutatkozott be az amerikai Chuck Bail, aki neves kaszka­dőrökre osztotta legújabb alko­tása főszerepeit. New York-tól Los Angelesig kísérhetjük fi­gyelemmel a film hőseit, akik a titkos verseny rajtjától egé­szen a óéiig feszítik az izga­lom húrjait, hiszen gyorsasá­gukkal és veszélyes mutatvá­nyaikkal sokkolják a nézőket. Csupán egyetlen hibája van az alkotásnak: sem képi megol­dásaiban, sem tartalmában nem képes újat adni s így azok, akik láttak már két-három ha­sonló filmet, a vetítés alatt rá­jönnek a forgatókönyv egy egy „kötelező“ fordulatára. —ym— A napokban ünnepli 70. szü­letésnapját Karéi Zeman nem­zeti művész, filmrendező, for­gatókönyvíró és képzőművész. Neve, amely elválaszthatat­lan a felszabadulás utáni cseh filmművészettől, a fan­tázia birodalmát nyitotta meg a gyermek és felnőtt nézők előtt. Kicsik és nagyok rajon­ganak filmjeiért idehaza és külföldön. Jirí Trnka és Her­mina Tyrlová mellett Karéi Zeman alapozta meg a cseih animációs film világhírnevét. Több tucatnyi nemzetközi fesztiváldíj és kitüntetés ta­núsítja művészetének megbe­csülését, elismerését. Zeman harmincöt éves mun­kásságát a kísérletezés, az újítás, az eredeti kifejezőesz­közök keresése jellemzi. A játék-, báb- és trükkfilm esz­közeinek elegyítése lehetővé teszi számára a képzelet sza­badabb szárnyalását. Már el­ső filmje, a Karácsonyéji álom, A NEVE FOGALOM KAREL ZEMAN HETVENÉVES elismerésben részesült a can- nes-i fesztiválon. Karéi Zeman a szülőatyja a Prokouk-sórozat legendáris hősének is. Az emberi gyen­geség, negatív tulajdonságok leleplezésére és kigúnyolásá- sára teremtett figura rendkí­vül népszerű volt a negyve­nes évek végén. Prokouk urat a kor követelményei hív­tak életre, hogy kérlelhetetle­nül bírálja a fejlődést aka­dályozó jelenségeket, a bü­rokratizmust. Életének követ­kező jelentős állomása az Ösztönzés című lírai hangvé­telű pantomim. Hősei, a cseh üvegfigurák, életre kelnek, hogy vallomást tegyenek mestereik ötletgazdagságáról, kézügyességéről. Zeman neve fogalommá vált a fantasztikus filmek műfajában. Neve hallatára gyakran Verne Gyula hősei jutnak eszünkbe. A nagy tu­dományos-fantasztikus elbe­szélő író korlátokat nem is­merő fantáziavilágát Zeman- hoz hasonlóan eddig senki­nek sem sikerült megidéznie. Míg a legtöbb filmrendező Verne regényeinek cselekmé­nyére helyezte a súlyt, addig Zeman a mű humanista mon­danivalóját és az emberiség jövőjébe vetett hitét dombo­rította ki. Verne alkotásaiban különösen az ifjúság számára ma is időszerű gondolatokat fedezett fel. Az eredeti trük­kök, a báb-, rajz- és játék­film elemeinek egységbe öt­vözése lehetővé tette számá­ra a fantasztikum megjelené­sét. Díszletei, kosztümjei ki­válóan beleilleszkednek Verne képzeletvilágába. Verne műve ihlette az Uta­zás az őskorba című filmjét, amelyben Zeman tudományos pontossággal Idézte meg az őskori állatvilágot és termé­szetet. Ezzel a filmmel nem­csak szórakoztatni, tanítani is kívánta nézőit. A játékfilm eszközeit a báb- és animációs filmkészí­tés kimeríthetetlen lehető­ségeivel kombinálva ábrázol­ja az ugyancsak Verne ihlette Ördögi találmány című film kitalált világát. A mű óriási sikerrel járta be az egész vi­lágot. Zemannak a filmtech­nika szüntelen megújításával sikerült megjelenítenie a ma­gyar Háry Jánossol rokon mesealak, Münchhausen báró kalandjait. Megannyi mese- alakot megidézve újabb és újabb felejthetetlen élmény­ben részesíti legkedvesebb közönségét — a gyermeke­ket. /ma) ŰJ sz 1980. XL *. TITKOS VERSENY (amerikai)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom