Új Szó, 1980. november (33. évfolyam, 259-283. szám)
1980-11-03 / 260. szám, hétfő
Á recept ismeretes A losonci (Lučenec) labdarúgás (képünkön az „A“ csapat) sikerei és kudarcai csaknem egy évtizede elválaszhatatlanul összefonódtak egy még mindig fiatalnak számító edző, Miroslav Šuška saemélyével. A dotvai gépgyár csapatának egykori erőssége 1972- ben még játszó edzőként került Apátfalvára, s kettős ténykedése határozottan előrelendítette a nagymúltú egyesület kátyúba süly- lyedt szekerét. Már-már a régi idők focijának reneszánszában kezdtek bizakodni az igényességükről közismert szurkolók, amikor a sikerkovács kedvező ajánlatot kapott a Poľana aljáról és eltávozott. Hamarosan kiderült azonban, hogy ő sem lett próféta saját hazájában, s 1979 januárjában ismét visszakerült Losoncra, ahol tulajdonképpen mindent élőiről kellett kezdenie. m 1980 XI. 3. A felújítása előtt álló régi posztógyár ütött-kopott munkás- szállójának tőszomszédságában a sok nagy csatát látott pálya főbejárata előtt toporgom fázósan, várom a mestert, akinek — edzésnapról lévén szó — hamarosan jönnie kell a készséges szertáros tudomása szerint. Előbb szállingóznak azonban a divíziós csapat játékosai. Ki gépkocsival, ki gyalogszerrel érkezik. Elnézem már-már komorságba hajló egykedvüségüket, ahogyan a szűkre méretezett öltözőszobában magukra húzzák szinehagyott melegítőjüket, s a hónuk alatt megbúvó pettyessel komótosan elindulnak a barnássárga falevelekkel tarkított üdezöld játéktérre. Mintha nem is játszaniuk kellene ... Időközben az edző gépkocsija is leparkol a bejárat előtt, melyből a bicegve kilépő mesteren kívül kisétál a csapat egyik leg- gólképesebb játékosa, égyben legvitatottabb egyénisége, fenegyereke is. — Látja, így jár az, aki nem hajlandó tudomásul venni az idő múlását — magyarázza némi öniróniával sajátos helyzetét a sérült mester, aki gyakran „beszáll“ tanítványai közé egy-egy kiskapus csatára. Negyvenen túl azonban legfeljebb az ember lelkesedése a régi, a reflexek lelassulnak, a lábak nem engedel- meskédnek. Csoda-e hát, hogy az ilyesmire ráfizet a magamfajta megszállott? — Minden kárnak van egy haszna — próbálom hasonló hangnemben megvigasztalni — ezúttal az újságíró szerencséje, hogy nem kell az edzés végéig várakoznia. Kényelmesen helyet is foglalunk egy zajmentes helyiségben, hogy felelevenítsük a legutóbbi hetek eseményeit, megvonjuk a korán befejeződött őszi idény gyorsmérlegét. Mielőtt azonban az elevenjébe vágtunk volna, megemlítem a játékosok „faarcát“ akik néhány méterrel odébb nem túlságosan nagy meggyőződéssel végezték a másodedző által előírt támadásvezetési variációkat, láthatóan nem élvezték az edzés örömét. — Sajnos ez a tudatalatti nyo- mottság már az őszi idény nyitó- mérkőzése, a Kysucké N. Mesto elleni összecsapás után az öltözőnkbe költözött, s azóta képtelenek vagyunk szabadulni tőle. Különösen a hazai pályán vívott mérkőzéseken hiányzik a játékosok önbizalma s bizony a döntő pillanatokban rendre hibáznak, még a tizenegyest sem tudják értékesíteni. Bizonyos fokig érthető a szurkolók ingerültsége, ám azt már nem értem meg, miért kell egyes játékosokat kikezdeni, gúnyolni már a kivonulás alkalmával. Idegenben pedig hiába játszanak felszabadultan, s az esetek többségében jól is, a divízióban uralkodó jelenlegi játékvezetői szemlélet miatt nagyon nehéz eredményt produkálni. Žiarban például ötméteres lesgóllal kaptunk ki, Detván és Prievidzán ugyancsak komoly játékvezetői tévedések áldozatai lettünk. De mit is panaszkodjak, amíg tartja magát ez a szemlélet, itthon kell „megfogni“ a pontokat, s ez sajnos nem mindig sikerül. — Vajon miért nem? — A már említett lélektani tényezőkön kívül egy kézzelfoghatóbb magyarázattal is szolgálhatok. Sajnos, nem rendelkezünk olyan konstruktív típusú középpályásokkal, akik hazai környezetben meghatározói lennének támadójátékunknak. Kontratámadások vezetésére viszont van játékosanyagunk, de ez itthon egyrészt nem népszerű, másrészt a csapatok többsége tömör védekezésre rendezkedik be, s ha nyerni akarunk kénytelenek vagyunk mi kezdeményezni. Véleményem szerint ídegenbeni győzelmekre, igazi sikerélményre lenne szüksége a társaságnak ahhoz, hogy aztán sorozatban nyújthassanak képességeinknek megfelelő játékot. Mert azt mondanom sem kell, hogy az őszi idény végén szerzett nyolc pontunk, s a táblázaton elfoglalt 10. helyünk nem fejezi ki hűen a csapat tudását. A részben elfogadható taktikai tényezőkön kívül annak azért gondolom stratégiai okai lehetnek, hogy a losonci labdarúgás lényegében évek óta egyhelyben topog... — Ez kétségtelenül így van. Ma már korántsem olyan népszerű sportág városunkban a labdarúgás, mint mondjuk az ötvenes években volt. De hol vannak már azok az idők, amikor a gyerekek csapatosól jöttek a pályákra, s közülük bizony csak a legtehetségesebbeknek jutott szerelés. Ma minden gyerekkel szívesen foglalkoznánk, feltéve ha lenne hol. Mert pillanatnyilag például Apátfalván, ezen az egyetlen füves pályán gyakorol és játssza mérkőzéseit három csapat. Losoncon ugyan szintén van egy pálya a másik három csapat számára, de ott már hiányoznak az öltözők és a legszükségesebb szociális létesítmények. Hát lehet ilyen adottságok mellett korszerű játékosképzésről beszélni? További nagy gondunk, hogy a nem kis nehézségek árán felnevelt fiatal tehetségek egy része elkerül a városból, amennyiben nálunk, sőt a közvetlen környéken nincs egyetlen felsőfokú vagy főiskolai tanintézmény sem. A futball kedvéért pedig nem kívánhatjuk a legjobb tanulóktól azt az áldozatot, hogy „tanoncviszonyba“ kerüljenek, vagy idejekorán munkát vállaljanak valamelyik helyi üzemben. A közelmúltban emiatt kellett megválnunk egy nagyon tehetséges kapuvédőnktől, Janák- tól, jövőre pedig egy másik sokat ígérő fiatal, Lőrincz távozik el. Aztán nem megoldott nálunk a divízióban szereplő játékosok státusza sem. Az őszi edzések nagyrészét például munkahelyi elfoglaltsága miatt nem látogathatta egyik kulcsemberünk Varsó. Három ritkábban szerepeltetett játékosunk — Budos, No- vodomský és Gubis pedig önként mondott le a kerettagságról, egész egyszerűen nem érte meg nekik egész hetüket a labdarúgásnak szentelni. így hát az egész idényt kénytelenek voltunk 15 emberrel végigjátszani. Végh, Král, Zvarik, Szomszéd, Matúch, Prepelica, Nemček, BlaZek', lőrincz, Bolha, VarSo, Béres, Lukáč, Magéra és Kvasnica mellé hamarosan újabb fiatalok kerülnek ki, akik már az őszi barátságos mérkőzéseken játék- lehetőséget kapnak. Azt hiszem a játékosok átérzik tavasszal felelősségüket, s minden nehézség ellenére javítani tudunk jelenlegi pozíciónkon. A kilencedik helyezés már a bentmaradást jelenti számunkra, ennek kiharcolására pedig feltétlenül képesek vagyunk — mondotta búcsúzóul vendéglátónk. Közben a pályán is véget ér az edzésidő, túlórázásra senki nem vállalkozik. Néhány perc, s az öltözőből frissenfésült, jól öltözött fiatalok igyekeznek a város irányába. A főtéren ilyenkor négy óra körül már valósággal lüktet az élet, s noha a rohamosan fejlődő városban ép pen a huzamosabb ideje tartó helybenjárás miatt nincs igazi futballáz, jól értesült szurkolók kai mindig lehet találkozni, akik ráadásul nem is rejtik véka alá véleményüket a kíváncsiskodó idegen elől. Negyven éve a csapatnak szurkoló nyugdíjasoktól éppúgy véleményt hallottam a helyi fociról, mint egy középiskolás diákcsoporttól, amely rendszeresen eljár a hazai mérkőzésekre. Valamennyien jó szakembernek tartják a jelenlegi edzőt, sok kérdésben igazat is adnak neki, ám hibájául róják fel, hogy játékosaival szemben nem eléggé következetes, a csapat házatáján nincs valami katonás fegyelem. Közismertek egyes játékosok magánéletbeli kilengései, s ezek ellen sem az edző, sem a csapatvezetés nem lép fel kellő eréllyel. A csapat általam tolmácsolt célkitűzéseit éppen az előbbiekből kifolyólag minimálisnak tartják, márpedig a közvélemény a losonci futball teljes megújhodását várja. Ez a sajátos szurkolói filozófia nem is helyettesíthető, ám ennek pillanatnyilag valóban objektív akadályai vannak. Rendezettebb anyagi körülményekre, a játékosok felelősségteljesebb hozzáállására, a vezetés és a szakmai munka színvonalának javítására s a lelátók nézőinek nagyobb türelmére, támogatására volna szükség. Ez lenne tömören a tartós sikerek receptje, melyet a hasonló adottságú Dél-szlovákiai városok némelyikében — Dunaszerdahelyen (Dun. Streda) Léván (Levice) és Trebišovon már kiváltottak. Talán Losoncon is érdemes lenne valami hasonlóval megpróbálkozni. HACSI ATTILA VESZTENI IS MEGTANULT Egy-egy sportesemény érdekes mozzanatai sokáig élnek a részvevők emlékezetében, így a legutóbbi olimpián elért sikerek, elszenvedett kudarcok is még sokáig beszéd tárgyát képezik majd. Az atlétikai versenyek során kettőnek sikerült — a magasugró Gerd Weissingnek és a rúdugró Wladyslao Kozakiewicznek — olimpiai győzelmet szerezni és megjavítani a világcsúcsot. Az NDK magasugró kiválóságát már korábban bemutattuk olvasóinknak, most Kozakiewiczen van a sor. A lengyel rúdugró iskolát , az elmúlt években többen is sikerrel képviselték a jelentős versenyeken és a legutóbbi két olimpián is lengyel rúdugróké lett a pálma. Kozakiewicz olyan bravúrt vitt véghez, amelyre ebben a számban az olimpiákon hatvan esztendeje nem volt példa: világrekorddal nyert aranyérmet. Almai végre beteljesültek, érthetően rendkívül boldog volt és győzelme után áradozva nyilatkozott az újságíróknak. Kozakievvicznak másfél évtized kemény munkája kellett ahhoz, hogy elérje azt, ami min-- den igazi sportoló titkos tervei között szerepel: olimpiai bajnokságot nyernil Tízpróbázó fivére szerettette meg vele az atlétikát és Wladyslawnak a rúdugrás tetszett a legjobbr.n. Ti- zenkétéves korában 180 centi- méteres egyéni csúccsal kezdte és hét esztendeig tartott, amíg túljutott az öt méteres határon. Egy évvel később 1973-ban figyeltek fel rá első ízben ellenfelei, amikor 535 centimétert teljesített. 1975-ben 560-ra javította az Európa-csúcsot és attól kezdve nagy becsvággyal rohamozta a világrekordokat, de csak az idén sikerült két ízben a listára feliratkoznia. Májusi 572 cm-es csúcsát három héttel később a francia Vigne- ron adta át a múltnak, Moszkvában elért 578 centiméteres eredménye azonban időtállóbb lesz. Számtalan értékes győzelmet aratott, kétszer (1977 és 1979) volt fedettpályás Európa-baj- nok, de a „szabadban“ mindig közbe jött valami. 1974-ben a római EB-n elért második he- lye bombameglepetés volt, hiszen akkor még alig ismerték, később azonban az számított váratlan eredménynek, hogy nem Ő győzött. Montrealba esélyesként utazott, de a bemelegítés során megsérült és csak a 11. helyet tudta megszerezni. A lengyel rúdugró iskolát helyette Tadeusz Slusarski képviselte teljes sikerrel, azaz aranyéremmel. Kozakiewicz szerint a rúdugrás a legigényesebb atlétikai FÉRFI KOSÁRLABDA EB RE KÉSZÜLŐBEN (ČSTK) — Jövőre, konkrétabban május 26. —- június 5. között három csehszlovákiai városban rendezik a férfi kosárlabda Európa-bajnokság küzdelmeit: Bratislavában, Havíŕovban és Prágában. A XXII. EB-n nyolc válogatott szereplése máris biztosítva van, azoké, amelyek két éve Olaszországban az 1—8. helyen végeztek. További négy résztvevőt a VB „B“-csoportjának küzdelmei után ismerünk meg. Ezt a sorozatot Törökországban 1981 május elején rendezik. A résztvevő csapatokat két csoportba sorolják. Az „A-csoport küzdelmei Bratislavában kerülnek sorra, s a résztvevők közül ezidáig Csehszlovákia, Franciaország, Izrael és Spanyolország ismert. A „B“-csoport találkozóit Havírovban rendezik, s ott a résztvevők Jugoszlávia, Lengyelország, Olaszország és a Szovjetunió, s természetesen a még továbbjutó négy együttes fele. A döntőt június 1—5. között Prágában rendezik, ahol mindkét csoport első három helyezettje szerepel. A 7—12. helyért a döntőbe nem jutott együttesek küzdenek majd. A bratislavai csoport előkészítő bizottságának vezetője, Jozef Ziška, az EB-vel kapcsolatban a ČSTK tudósítójának a következőket jelentette ki: — Szlovákia fővárosa már több jelentős nemzetközi sport- eseményt rendezett, így a mű- korcsolyázó EB-t és VB-t és a kézilabda VB-t is. Reméljük, hogy a férfi kosárlabdázók kontinensbajnokságát is közmegelégedésre sikerül megrendeznünk. A felkészülés eddigi menetével elégedettek lehetünk. A részvevő országokba műsorfüzetet küldtünk, amely angol, francia és orosz nyelven készült. Bratislavában a hasonló elnevezésű szállodában laknak majtf a résztvevők. Mivel az előző EB-n, amelyet Olaszországban rendeztek, a közönség tettlegességhez is folyamodott, a FIBA döntése értelmében meg kell akadályozni a nézők és a játékosok közvetlen érintkezésének lehetőségét. Ezt egyedül a téli stadionban oldhatjuk meg, amelyet akkorra kívül-belül fel kell újítanunk. A jégfelület betonalapjára fapadlót teszünk és azt Sa- durittal vonjuk be. Mindhárom helyen új időmérő berendezések lesznek, az Európa-bajnokságon Mikasa márkájú japán labdákat használnak. Az illetékesektől ígéretet kaptunk arra, hogy a bratislavai téli stadion az EB idejére ilyen nagy esemény méltó és kellemes külsejű színhelye lesz. A XXIII. férfi kosárlabda EB után a FIBA (Európai Kosárlabda Szövetség) a Magas-Tátrában ülésezik. Ott értékelik a kontinensbajnokság lebonyolítását. Napirendi ponton lesz a kosárlabdasport további népszerűsítésének kérdése és e sportág legjelentősebb eseményei időpontjának elkészítése is. számok egyike. Az eredményes versenyzőnek a vágtázó gyorsaságával, a tornász akrobatikus adottságaival, a dobók erejével, kitűnő idegekkel és az órák hosszán át tartó versenyeken nélkülözhetetlen kitartással kell rendelkeznie. Ha mindezt sikerül egy jelentős versenyen, vagy sorsdöntő ugrásnál összpontosítani, akkor esetleg jobb lehet ellenfeleinél. Mert közreKozakiewicz, ezúttal civilben, a PTS sajtóértekezletén (Vojtíšek fölv.) játszhat az időjárás — kánikula, napsütés, szél, eső — és máris elkönyvelheti a kudarcot, amint ez a prágai Európa-bajnokságon történt. Kozakiewicz számtalan győzelmet aratott, de megtanult veszteni is. Persze a vereségeken okulva változtatott edzésmódszerén, felkészülésén, s mint erről olimpiai győzelme is tanúskodik: nem hiába. De mi is történt 1978-ban a strahovi stadionban? Ismét a lengyel versenyző volt a legesélyesebb. Kihagyta az 550 és 555 centi- méteres magasságot, amin senki sem csodálkozott, hiszen az EB előtt többízben is megrohamozta a világcsúcsot. Mint később nyilvánvalóvá vált eltak- tikázta a versenyt, túlon-túl bízott tudásában és kénytelen volt megelégedni a 4. hellyel, még érmet sem szerzett. A kudarc szemmel láthatóan bántotta, de másnap már higgadtan elemezte Tomaszewski edző társaságában a történeteket és mint később kijelentette, ott a Stra- hovon kezdődött meg olimpiai felkészülése. Tudatosította: aki Moszkvában győzni akar, annak nemcsak napra, hanem órára kell időzítenie formáját. Ogy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben halad, amikor júniusban súlyos hasizomszakadást szenvedett és heteken át kényszerpihenőre volt kárhoztatva. Igyekezett speciális kiegészítő gyakorlatokat végezni, de hát ezt nem lehetett komoly edzésnek minősíteni. A versenykihagyás mégis hasznára vált, mert ha lehet még nagyobb becsvággyal indult Moszkvába, ahol nemcsak kitűnő küzdőszelleme érvényesült, hanem edzőjének tanácsát megfogadva nagyon ügyelt arra, hogy ne kövessen el hibát. így lett olimpiai bajnok. Kozakiewicz a varsói TF hallgatója és aktív pályafutásának befejeztével, szeretne edzőként hozzájárulni a lengyel atlétika továbbfejlesztéséhez, s amit versenyzőként tanult, továbbadni a fiataloknak. Persze egyelőre még nem gondol visszavonulásra, hiszen túl akar jutni az 580-as magassá* gon. 573 centiméteres világcsúcsa, valamint 582-őn végzett biztató kísérlete arra enged következtetni, hogy erre már 1981-ben sor kerülhet. (kollár)
