Új Szó, 1980. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1980-09-17 / 220. szám, szerda
ŰJS2Ó 1980 iX. 17. 5 „Ami volt Munkás, addig hordtam” A csehszlovák légierő ma a legkorszerűbb repülőgépekkel rendelkezik, amelyek hatásosan támogathatják a szárazföldi egységeket A csehszlovák légierő napja A FELKELÉSBEN született hagyomány A szovjet hadsereg főparancsnoksága már 1943 őszén hozzájárult ahhoz, hogy a Szovjetunió területén létrejöjjön egy csehszlovák légiezred és kötelezte magát arra, hogy azt ellátja a szükséges anyaggal, illetve kisegítő személyzettel is. A következő esztendő derekán, pontosan 1944. június elsején gyakorlatilag is megalakult ez az ezred, amely kész volt a szovjet hadsereg oldalán harcolni a gyűlölt fasiszták ellen, leigázott hazánk felszabadításáért. Miután az év őszén kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés és nehézségekbe ütközött a felkelő egységek légi támogatása, a szovjet hadsereg parancsnoksága módosította eredeti terveit és parancsot adott, hogy a megalakult csehszlovák légiegységet helyezzék át a Zvolen melletti Zolná repülőterére, ahonnan segíthette a felkelés harcosait. Ez az átcsoportosítás 1944. szeptember 17-én valósult meg, s azóta ezen a napon esztendőről esztendőre megemlékezünk a csehszlovák légierő napjáról. Felkerestünk néhányat azokközül, akik annak idején a Szovjetunióban megalakultcsehszlovák vadászezred tagjai voltak, felkértük őket, röviden érzékeltessék azoknak a napoknak légkörét. Nem vitás, hogy a két világháború közötti Kassa (Košice) munkásmozgalmának éltető ereje a Kassai Munkás, későbbi nevén a Munkás magyar nyelvű kommunista lapból és a körülötte tömörülő munkás- mozgalmi vezéralakokból fakadt. Ezért amikor a nagy mű kapcsán Surányi Lajosra, Má- cza Jánosra, Goldhammer (Kassai) Gézára, Jász Dezsőre, Hay Lászlóra, Fried Jenőre, Seiden Árminra meg a többi kommunista és baloldali vezető személyiségre gondolunk, nem szabad megfeledkezni a mozgalom más aktív tagjairól sem, s főleg azokról nem, akik nagy mértékben hozzájárultak a vezérkar és a tömegek közötti kapcsolat elmélyítéséhez, tökéletesítéséhez. A csoportot említve főleg az akkori pártsajtó terjesztőiről van szó. Sokan voltak, s ma az 50—60 évvel ezelőtti eseményeknek egyre kevesebb, pontosabban már alig akad élő tanúja. A Komenský utcába torkolló, szűk és rövid Garbiar- skán a város legszebb épületei közé tartozó nyugdíj jasok otthonának harmadik emeletére vitt a minap a felvonó. Az asztalon szétnyitott Űj Szó hevert, a két világos ablak között elhelyezett televízió mellett egy egész űjságtömb pihent, a szekrényekkel egyforma magasságban levő könyvespolcokon, az ágyak fölött pedig (ókai-, Balzac-, Hugo és Fa- gyejev-művek, valamint más írók alkotásai sorakoztak, amikor ajtónyitás után a hangú- latos, korszerűen berendezett 327,-es szoba lakói, a 78 éves Papp Lajos elvtárs és a tőle valamivel fürgébben mozgó élettársa beljebb invitáltak. Az első látvány tanúsította, később pedig a házigazdák maguk is elárulták, hogy az idő múlása nem idegenítette el őket az olvasástól, inkább kö> zelebb hozta. — Hát... ahhoz képest, amikor még mi is terjesztői voltunk a burzsoá Csehszlovák Köztársaság idején megjelent haladó szellemű lapoknak, most sokkal több időnk van az olvasásra — mondta lassú, kimért szavakkal a jobb emlékezőtehetségű Jolán néni, s közben felmarkolta a televízió melletti újságcsomó felső rétegét. — öt újságnak vagyunk az előfizetői és olvasói. Az Űj Szónak, az Ország-Világnak, a Bojovníknak, a Szovjetbarátnak és az Új Tükörnek. Ezt nem dicsekvésként mutatom magának, csupán azt szeretném ézzel elmondani, hogy az újságnak most is jelentős szerepe van életünkben, akárcsak jó néhány évtizeddel ezelőtt. Az emlékezés, a régmúltnak szavakkal való felelevenítése napló, emlékkönyv hiányában már nehezebben megy, mint évekkel ezelőtt, s a fényképalbumok is csak néhány epizódot Őriznek a házaspár tartalmas életéből. Jolán néni megpróbálja összerakni az évek során eléggé megkopott emlékmozaikokat: — Mindketten ebben a Her- nád menti városban vágtunk neki a bizonytalan prolisors- nak. Ml hatan voltunk testvérek, és mindannyian jól ismertük a szegénységet. Hogy legyen elegendő eledelünk, anyám a malomba járt zsákokat toldozni, ez is hozott valamit a házhoz. —r Én pedig egyhónapos koromban kerültem nevelőszülőimhez az árvaházból — szólt közbe, s kezdte a legelején a Magyar Tanácsköztársaság egykori vöröskatonája, Lajos bácsi, aki 1925-tói kommunista. Beszélgetés közben fokozatosan felelevenedtek a már-már feledésbe merülő emlékek is. és a felejthetetlenekkel együtt épebbé tették egy emberpár közel nyolc évtizedes krónikáját, amelybe a „Munkás-időszak" is igen tartalmas oldalakat írt. Szóba került a valamikori gyakori tartózkodási helyük, a Mészáros utcai (ma Sverdlovova) Munkásotthon; a Kovács utcai épület, ahol a lap szerkesztőségén kívül a kommunista munkások kultúrterme is volt, s az ottani gyűlések, előadások; Adamek cseh sapkakészítő, akinél Jolán néni dolgozott, s aki megvédte őt, amikor a rendőrség a kommunista sajtó terjesztésével vádolva, a munkanélküliségbe akarta kergetni. Papp Lajosné kedves évei közé tartozik a serdülőkor, amikor még Godus Jolán néven az Úttörőt böngészgette, majd a későbbi korszak, amelyben mint a Szlovákiai Kommunista ifjúmunkások Szövetsége tagjának a Kommunista Ifjúmunkás és az Ifjú Gárda voltak a lapjai, s nem utolsósorban a Nőmunkás. — Tizenhat évesen kezdtem terjeszteni, kézbesíteni a Munkást. Akkor hetente háromszor jelent meg, 1925-től pedig néhány éven keresztül naponta felkerestem a város északi részében lakó előfizetőket. A Csermely felé vezető út volt a körzetem. Sokáig kolportőrköd- tem ... még fényképem is volt róla, csak ki tudja, hogy hol van már az, hová hányódott. — A lapból nem őrizgetnek példányokat? —■ Az Iskola utcai vályogházunkban, ahol 43 évig laktunk, sokat tartogattunk, de sajnos ide már nem került, nem fért belőlük. A könyvekből is csak néhányat hoztunk magunkkal. — Nemcsak az előfizetőknek hordtuk a Munkást. Mindenüvé vittük, ahol sok nép verődött össze. Kínáltuk, adtuk. Persze volt időszak^ amikor ez nem volt olyan egyszerű, mivel a hatóságok ellenezték. Egy munkástüntetésen a rendőr meglátta kezemben az újságot, s ha nem sikerül őt becsapnom azzal, hogy „Csak most nyomta a kezembe valaki“, akkor alighanem én is úgy járok, mint a nővérem, akit hasonló „bűnért“ egyszer igen megvertek a rendőrök. A harmincas években több ehhez hasonló eset is előfordult, de mi nem hátráltunk. Amíg volt Munkás, addig hordtuk. Férje, aki 1924-ben vezetője volt a Proletár Testnevelő Egyesületnek a városban, a fel- szabadulás után pedig húsz évig a kerületi pártbizottság informátora volt, annak idején szintén terjesztője volt a Kassai Munkásnak, majd a Munkásnak is. — Ellene a katonáskodása idején vádat is emeltek az újság terjesztése miatt, s a büntetését, amely ... pontosan már nem Is tudom hány, de volt néhány hónap, az olomouci börtönben töltötte le. — Én csak alkalomszerűen árultam a kommunista újságot, úgy, mint most a fiatalok az esti újságot, kiabálva, kínálgat- va föl-le a városon. Később, amikor kitanult cipész, majd szobafestő létemre plakátragasztó lettem, csak a feleségem folytatta a házalást Munkással a kezében. •— Ebből a szervező és mozgósító munkából a plakátra- gasztő is kivehette részét, nemde? — Hogyne. P.agasztottam én különböző felhívásokat, köztük a kommunista propagandát tartalmazó plakátokat is. Előfordult, hogy a hatóság néha közbeszólt, nem engedélyezett további hasonló témájú falragaszokat terjeszteni. Az események felidézése közben a 14 hónapja új otthonukban elégedetten élő házaspár meg-megállt Schőnherz Zoltán, Ménessi István, Maár Gyula, Róják Dezső, Pajor József és még néhány egykori kommunista nevénél, akik közül sokan csak néhány sajtó- napot ünnepelhettek, kevés ideig örülhettek a pártsajtó sikereinek. — Ma ők is közöttünk lehetnének, együtt emlékeznénk, együtt örülnénk, hiszen közös munka volt. GAZDAG JÓZSEF (Tudósítónktól) — A napokban Andrej Furman elvtárs, a Szlovák Magnezit Művek jols- vai (Jelšava) üzemének vezetője arról tájékoztatott, hogy üzemük kollektívája sikeresen teljesítette feladatát az elmúlt bányászévben. Azt sem titkolta el, hogy üzemük dolgozói, Ján Kret elvtársnak, a Szocialista Munka Hősének kollektívája példáját követve — amely már az év első felében teljesítette a 6. ötéves tervidőszakra előirányzott feladatait — november 7- ig teljesíti az egész üzem. Figyelemre méltó eredményeket ér el a munka frontján RUDOLF GALBAVÝ, tartalékos alezredes: „A felkelés kitörése idején fivéremmel együtt egy Prešovba helyezett légiegységnél szolgáltam. A hadihelyzet hátrányunkra alakult, s ezért az egység parancsnokai elhatározták, hogy átrepülünk a Szovjetunió területére. Erre 1944. augusztus 31-én ké- rült sor. Lvovba, majd Torkába kerültünk. Engem akkoriban kineveztek az egyik harci csoport parancsnokának. A szovjet instruktorok segítségével IL-2 típusú repülőgépeken folyt az átképzés. Szeptember 16-án parancsot kaptunk, hogy a szovjetunióbeli 1. csehszlovák önálló vadászezred Szlovákia területéről segítse a felkelésben harcoló egységeket. Nagyon örültünk ennek a parancsnak. Sajnos, az egységem nem került bele ennek az ezrednek kötelékébe, mi folytattuk a kiképzést azzal, hogy október elején repülünk át Szlovákia területére. A felkelés részleges elnyomását követően azonban erre már nem került sor. Folytattuk a kiképzést, és miután Szovjetunióban megalakult a csehszlovák légihadosztály, annak kötelékében vettünk részt a hazánk felszabadtásáért vívott további harcokban.“ MICHAL BUTKO, tartalékos alezredes: „Jól emlékszem még azokra az 1944. évi napokra. Szeptember derekán érkezett a Tri Duby repülőtérre a csehszlovák és a szovjet repülők egy csoportja. Ellenőrizték a repülőteret és környékét, majd néhány nappal később a zolnái repülőtérre megérkezett az 1. Ján Kočiš elvtársnak, a jols- vai üzem karbantartó részlegén dolgozó aranyjelvényes szocialista munkabrigádja is. Ez a kollektíva túlteljesítette a pót- alkatrészek felújítása és gyártása terén vállalt kötelezettségét. A 6. ötéves tervidőszakra vállalt 6,1 millió korona értékű pótalkatrészen kívül további, több mint hatszázkettő ezer korona értékű alkatrészt gyártott, 109,8 százalékra teljesítve az ötéves tervidőszak feladatait. Az év végéig még több mint félmillió korona értékű pótalkatrészt gyártanak. (ik) csehszlovák légiegység. Pilótái már másnap harci feladatot teljesítettek és az ellenségnek súlyos károkat okoztak a pieš- ťanyi repülőtéren. Jómagam ebben az egységben a második repülőszázad főmechanikusának helyettese voltam. Az ezred átcsoportosítása a Szlovák Nemzeti Felkelés segítségére körünkben megszilárdította a végső győzelembe vetett hitet, s ebben a Szovjetunió mély internacionalizmusának megnyilvánulását láttuk“. JOZEF RYBÄR, tartalékos szakaszvezető: „Bratislavában tényleges katonai szolgálatomat teljesítettem, amikor hírét vettük a felkelésnek. Egész egységünk azonnal elhagyta a várost és Banská Bystricába, a felkelők segítségére sietett. Már útközben, Topolčany környékén, részt vettünk a fasiszták elleni harci akcióban. Miután 1944. szeptember 17-én a Szovjetunióból megérkezett az I. csehszlovák légiezred, más bajtársaimmal együtt engem is átvezényeltek a zolnái repülőtérre. Itt az volt a feladatunk, hogy biztosítsuk a repülőtér védelmét és az ezred tevékenységét. Tekintettel arra, hogy a szovjet mechanikusok szeptember 18-án visszatértek a Szovjetunióba, gondozásunkba átadták a repülőgépeket, a harci tevékenységhez szükséges anyagot és felszerelést. Ezt megelőzően kioktattak bennünket a La-5 típusú repülőgépek karbantartásának módjáról. Nagyon jól emlékszem ezekre a szovjet elvtársakra, akik úgy tekintettek ránk, mint testvj- reikre és harcostársaikra. Különben pilótáink sikeres tevékenységükkel nemcsak csapásokat mértek az ellenségre, hanem egyidejűleg lelkesítőiig hatottak a felkelési egységekre és a partizáncsoportokra is.“ ☆ Láthatjuk tehát, hogy ennek az önálló csehszlovák légiezrednek története, amelyet volt tagjai természetesen csak nagy vonalakban ismertettek, légierőnk történetének egyik legszebb fejezete. Az ezred tagjai ennek a történetnek további fejezeteit írták meg a második világháború zárószakaszában, amikor ők is harcoltak hazánk végső felszabadításáért. Hősi helytállásunk szellemében neveli ma hadseregünk a csehszlovák repülőket, akik a Varsói Szerződés hadseregei kötelékében védik mindannyiunk békés munkáiét. Szöveg és felvétel: —gf—< Kiváló eredményeket érnek el a nagy teljesítményű szerszámgépek felhasználásában az Adamovi Gépgyár dolgozói. Az elmúlt két hónapban 15 importált szerszámgépet állítottak munkába, s azóta ezeket a gépeket két műszakban üzemeltetik. Ezzel teljesítették felajánlásukat a gépek kezelésével és karbantartásával, valamint a termelés jobb megszervezésével kapcsolatban. Az év végéig még újabb 15 nagy teljesítményű szerszámgépet helyeznek üzembe. A képen: Jan Vyskočil a SIP 600 típusú maró- és fúrógépet kezeli (V. Korčák felvétele — ČTK) Bárayászbecsü lettel
