Új Szó, 1980. augusztus (33. évfolyam, 180-205. szám)

1980-08-13 / 190. szám, szerda

Teljesítjük a CSKP XV. kongresszusa határozatait TAPASZTALATOK iCommunista helytállással A párttagok felelőssege I szó A közelmúltban foglalkozott városi pártbizottságunk ülése azzal, liogy a 6. ötéves tervidő­szak négy és fél éve alatt mi­lyen eredményeket értünk el a CSKP XV. kongresszusa gazda­sági programjának teljesítésé­ben. Megállapította, hogy a vö- ros gazdasági fejlődése Kedve­ző irányban halad, s bár a terv­feladatokat az első fél évben nem eléggé folyamatosan telje­sítettük, megvannak azonban a feltételek arra, hogy a válla­latok többsége eléri a 6. ötéves tervidőszakban kitűzött célokat. Ipari vállalatainknak a tervek szerint az értékelt időszakban 9U milliárd 654 millió korona értékű bruttó termelést kellett elérniük. A Kelet-szlovákiai Vasműben, külső okokból ere­dő problémák miatt csökkentet­ték az eredeti tervet, így fel­tehetően az említett bruttó termelési értéket nem érjük el teljes egészében. Viszont több mint 10,5 milliárd korona érté­kű exporttervet közel másfél milliárd koronával túlteljesítet­ték vállalataink. Említést kell tennem arról, hogy a 6. ötéves tervidőszak utolsó évében nem volt kedve­ző az indulás. Bizonyos javu­lás állt be az utóbbi hónapok­ban, így az ipari termelés ter­vét 6 hónap alatt 101,2 száza­lékra teljesítettük. Az évi feladatok szemszögé- bői ítélve mégsem lehetünk elégedettek eredményeinkkel, mert az első félév folyamán a tervezett 51 helyett csupán 47,9 százalékos teljesítést értünk el. Ez a tervfeladatok váltako­zó, nem folyamatos teljesítésé­ből ered. Ezzel a fogyatékossága gal városunk 15 gazdasági szervezetében találkozunk. Pártbizottságunk nem ért egyet azzal, hogy egyes válla­lataink az értékelt időszakra alacsony hányadot írtak elő az évi tervből, csak azért, hogy „minden áron“ teljesítsék a részleges tervet. Ez helytelen, megtévesztő, népgazdasági szempontból káros „manővere­zés“, ami ellen minden szaka* szón küzdenünk kell. Már az év elején, január fi­án megtartott ülésén felhívta a figyelmet pártbizottságunk a 6„ ötéves tervidőszak utolsó éve Igényes feladatai komplex tel­jesítésének jelentőségére, külö­nös tekintettől az elkövetkezen­dő 7, ötéves tervidőszakba lé­pés, a jó felkészülés eredmé­nyessége érdekében. Ennek a fontos társadalmi, népgazdasági feladatnak idő szerűsége tartósan megkövetel egész pártszervezetünktől, min­den kommunistától, hogy «gyre inkább fokozzuk igyekezetün­ket a feltárt fogyatékosságok felszámolására, s az idei álla­mi tervfeladatok minden meny- nyiségi és minőségi mutatójá­nak sikeres teljesítésére. Köztudott, hogy az állam! terv egyik legfontosabb részét képezik a fejlődés ütemét sza­bályozó beruházási feladatok. Sajnos, ezen a szakaszon meg­ismétlődnek a korábbi évekre jellemző fogyatékosságok, en­nek következtében hiányosan teljesítjük a tervet. A 6. ötéves tervidőszak folyamán 12 mil­liárd 71 millió koronát fordít­hattunk beruházási célokra. As eltelt négy és fél év alatt en­nek az összegnek csak 83,3 szá­zalékát használtuk fel. Tekin­tettel a beruházási feladatok teljesítésének eddigi ütemére, nincs meg a biztosíték arra, hogy teljes mértékben megva­lósíthassuk a tervezett beruhá­zásokat. Annál is inkább, mert a kivitelező épitővállalatok mu­lasztása, lemaradása ezen a szakaszon 742 millió korona ér­téket képvisel, ami közel hat­hónapos késésnek felel meg. Pártbizottságunk tudatában van, hogy a fogyatékosságok az épííőválialatok elégtelenül, il­letve helytelenül kihasznált ka­pacitásában és a hiányos mun­kaszervezésben gyökereznek. Ezekből levonluk a szükséges következtetéseket és egyéb in­tézkedéseken kívül javasoltuk néhány ember személyes fele­lősségre vonását, illetve több vezető leváltását is. Az üiés aprólékosan elemezte a gazdasági fejlődésben fontos szerepet játszó ágazatok hely­zetét és meghatározta a konk­rét tennivalókat. Mindezekre külön külön utalni lehetetlen lenne. Azt viszont szeretném hang­súlyozni, hogy a múlthoz ha­sonlóan, a jövőben is politikai és szervező munkánkban a leg­fontosabb a dolgozók kezdemé­nyezésének, cselekvőképességé­nek továbbfejlesztése. Kétség* telen, ezen a területen elég szép eredményeket érünk el, de még mindig sok olyan jelen­séggel találkozunk, ami politi­kánk szántóra idegen. Vajon egyet lehet-e érteni azzal, amit néhány üzemünkben elkövetnek csak azért, hogy „el­sők legyenek“. Még mielőtt is­mernék a tervüket, már válla­lásokat tesznek. Több munka­helyről sikeres munkaverseny­ről küldenek jelentéseket, vi­szont a gazdasági terv legalap­vetőbb feladatait sem teljesí­tik. Akadnak olyan intézmé­nyek is, amelyek vezetői — a munkakollektíva tudta és meg­Üzemünk büszkeségei 1980 Vili. 13. A hatodik ötéves tervidőszak folyamán új, korszerűen felsze­relt helyiségekbe költözött a Csehszlovák Gépkocsijavító Vál­lalat érsekújvári (Nové ZámkyJ üzeme, amely a 138-as és a 148- as TATRA tehergépkocsik sza­kosított főjavítására állította be termelési programját. Aki a javító üzemek problé­máit ismeri, az tudja, hogy a kedvezőtlen anyag- és alkat­részellátás következtében a tér melés biztosítása, szervezése ezen a szakaszon komoly gon­dokba ütközik. S ebben mi sem vagyunk kivételek. Ennek el­lenére évente 420 megjavított tehergépkocsi gördül ki üze­münkből, ami dolgozóink szak­értelmének, alkotó kezdemé­nyezésének, nem utolsósorban a hatékony pártmunkának és a gazdasági vezetők hozzáállásá­nak köszönhető. Ezek közül is kiemelkedik a tehergépkocsik rakterűidének, vezetőfülkéjének és felületi ki­alakításának, lakkozásának fő­javításával foglalkozó 20 tagú szocialista munkabrigádunk tel­jesítménye, mely évek óta a mennyiségi és a mnőségl mu­tatók példás teljesítésével hívja fel magára a figyelmet. Brigá­dunk tagjai tevékenységük so­rán nagy helytállást tanúsíta­nak, munkaköri kötelességeiken túl számos feladatot teljesíte­nek. A múlt évben pl., hogy mást ne említsek, 60 762 koro­na értékű nyersanyagot takarí­tottak meg anélkül, hogy ez kedvezőtlenül befolyásolta vol­na munkájuk minőségét. Üzemünk pártalapszervezete és gazdasági vezetősége szocia­lista munkabrigádunk eredmé­nyeit mind anyagi, mind erköl­csi vonatkozásban nagyra érté­keli és megbecsüli. S ezt a fi­gyelmességet mindenképpen megérdemlik, hiszen a napi fel­adatokon túl a politikai tömeg­munkából is cselekvően kive­szik részüket, méltó élharcosai a szocialista módon élni és dol­gozni jelszó munkahelyi érvé­nyesülésének. Nagy kitüntetés számukra, hogy pártalapszerve- zetük legutóbbi taggyűlésén ugyancsak dicsérettel szóltak az eggyékovácsolódott brigád munkájáról. JURfK FERENC, a javítóüzem szocialista munkabrigádjának veze­tője kérdezése nélkül — olyan vál­lalásokat tesznek, amelyek tu­lajdonképpen a tervből eredő feladatok. Az Ilyen esetekben formális, a gyakorlatban semmi eredményt nem hozó teljes jog­gal elítélendő önámításról be­szélhetünk. Hasonló helytelenségekkel találkozunk pl. a szocialista munkabrigád mozgalom szaka­szán is. Tapasztalataink alap­ján mondhatom, vállalataink, üzemeink becsületes dolgozói, kommunistái nem értenek egyet az ilyen gyakorlattal, elítélik és szót emelnek ellene. Ebben látjuk zálogát annak, hogy kommunistáink az előre­haladást, fejlődést gátló aka­dályok leküzdésében az élre állnak, nem tűrik az „ügyeske­dők“ haszontalan, megtévesztő cselekedeteit. Pártszervezeteink tagjai tudatában vannak, hogy csakis komunista helytállással teljesíthetők a legigényesebb feladatok s küzdhetők le az akadályok. Fokozzuk igyekezetünket a tömegpolitikai és az eszmei ne­velő munka területén, s bízunk abban, hogy városunk kommu­nistái pártunk politikájának megvalósításában a jövőben is sikeresen helytállnak. ANTON ŽUPA, az SZLKP Kassai (Košice) Városi Bizottságának titká­ra A pártélet elevenebbé tétele, mozgalmi jellegének erősítésé szorosan kapcsolódik a párttag­ság politikai és cselekvési egy­ségéhez. Aligha lehetséges egyiket a másik ellenében, vagy mellőzésével fejleszteni, E kölcsönös feltétel jelenlété­nek, hatásának vizsgálata kü­lönösén fontos az alapszerve- zeti pártmunkában. Ugyanis az alapszervezetek­nél kaphatunk csak választ ar­ra a kérdésre, hogy a párt tag­jai mennyire ismerik egyéni és az üzemrészlegek feladatait, milyen érettséggel, felelősség­gel képesek népszerűsíteni pár­tunk politikáját, A kérdés má­sik része sem kevésbé izgal­mas: hogyan tudják az alap­szervezet tagjai mozgósítani a pártonkívülieket az üzem, a műszak előtt álló konkrét ten­nivalók végrehajtására, a gaz­daságpolitika gyakorlati meg­valósítására. Pártalapszervezeteink ezek­ről a fontos kérdésekről tag­gyűléseinken rendszeresen ta­nácskoznak, ezáltal újabb len­dületet adnak a politikai tömeg­munkának, ezen belül a gazda­sági propaganda és az agitá­ciós tevékenységnek, ami jelen­tős mértékben elősegíti igényes népgazdasági feladataink telje­sítését. A türelmes, felvilágosító mun­ka tagadhatatlan eredménye, hogy üzemünkben évek óta si keres az újítómozgalom, amely nemcsak az alkotó gondolko­dásra, hanem a munka ésszerű végzésére is serkenti dolgo­zóinkat. Az első félévben 89 újítónk 132 javaslatot nyújtott be, érvényesítésük társadalmi, népgazdasági haszna megköze­líti a 2 millió koronát. A célszerűségre, tökélete­sebbre való törekvés élvonalá­ban Peter Klučiar, Milan Vrták, Ján Baňas mérnök és Štefan Chlpík nevét említhetem, akik vonzó példája minden termelési ágazatban követőkre talált. Bár csak egy mozzanatot emeltem ki pártalapszerveze- leink éleiéből, ezzel szükség­szerűen eljutottunk a dolog lé­nyegéhez — miért fűződik fon­tos politikai érdekünk ahhoz, hogy tovább szilárduljon a pártélet mozgalmi jellege, ja­vuljon alapszervezeteink tartal­mi munkája. Kétségtelen, hogy a mozgalmi jelleg maradékta­lan érvényesülésével — amikor a pártalapszervezetek törekvé­sei a közös gondok megoldásá­ra összpontosulnak — nem kap­hat helyet a közömbösség, a passzivitás. Mert a kollektív odafigyelés, az egyéni és az üzemi feladatok pontos ismere­te, a teljesítésükért érzett po­litikai felelősség mellett a kom­munisták nemcsak tudatosan, de érzelmileg is bekapcsolód­nak az előrehaladást célzó ha­tározatok meghozatalába. IMRICH VARGA, a verebélyi (Vráble) Tesla vállalat üzemi pártbizottságának elnöke A JOBB EREDMÉNYEKÉRT A fejlett- szocialista társada­lom építése komplex folyamat — benne a gazdasági és a szo­ciálpolitikai problémák megol­dása szerves* összefüggésben van a szocialista ember, a szocialista életmód formálásá­val. Az említett feladatok meg­oldásáért pártunk, valamennyi pártszervezet és kommunista felelős. Ezért hangsúlyozta a CSKP KB 15. ülése a politikai szervező és az eszmei-nevelő munka szoros kapcsolatának szükségességét. Az érsekújvári (Nové Zámky) járási pártbizottság igyekszik megteremteni annak feltételeit, hogy valamennyi pártalapszer- vezetben tudatosítsák: az ideo­lógiai munka, az eszmei-politi­kai nevelés szoros összhangban van a politikai és gazdasági feladatok megvalósításával. A járási pártbizottság következe­tes hozzáállása révén fokozato­san sikerül kiküszöbölnünk e téren a fogyatékosságokat. A politikai nevelő munka jó ered­ményei hozzájárulnak ahhoz, hogy a párt politikáját járás- szerte minden területen meg­valósíthassuk. A pártoktatásnak, amely a járásban végzett pártmunka szerves része, egyre nagyobb szerepe van a kommunisták és a pártonkívüliek marxista—le­ninista szellemű nevelésében. Pártbizottságunk az elmúlt idő­szakban nagy figyelmet szen­telt a tartalmi kérdéseknek, a hatékonyság növelésének, a színvonal emelésének. Állandó­an figyelemmel kíséri a tagje­löltek és a fiatal kommunisták nevelését, a káderutánpótlás politikai képzését, az előadók és a propagandisták elméleti és szaktudásának elmélyítését. A pártoktatás tartalma lehetővé teszi a kommunistáknak, hogy egyre alaposabb ismereteket szerezzenek a marxizmus—leni­nizmus tanításából, megismer­jék a párt politikájának a lé­nyegét, s mindezt felhasznál­ják a gyakorlatban. Az elmúlt pártoktatási évben lényegesen javult a helyzet a termelésben dolgozó hallgatók­nál, akik közül egyre többet sorolhattunk be az oktatás Igé­nyesebb formáiba. Több mint ezer munkás és szövetkezeti földműves látogatta a közép-, 97 pedig a felsőfokú alakulato­kat. Lényegesen nőtt a fiata­lok és a nők aránya is, 3330 nő és 1516 SZISZ-tag és tisztség- viselő tanult a pártoktatás kü­lönböző alakulataiban. A minő­ség javítása, a hatékonyság fo­kozása érdekében nagy hang­súlyt helyezünk az előadók és a propagandisták munkájára, kiválasztására, nevelésére, s már eljutottunk oda, hogy csak a szakosításukkal foglalkozunk. Jó feltételeket teremtettünk a pártoktatás ellenőrzésének ja­vítására is. A politikai tömegmunka fej­lesztése során igyekszünk szem előtt tartani valamennyi eszköz egységes, tervezett és koordi­nált hatásának követelményét. Egyidejűleg arra is törekszünk, hogy a lakosság valamennyi ré tegéhez differenciáltan viszo­nyuljunk. A legfontosabb mód­szernek a dolgozók megnyeré­sét és meggyőzését tartjuk, megnyerjük őket a párt politi­kájának, s meggyőzzük a sza­vak és tettek egységének, a kommunista személyes példa­mutatásának fontosságáról. Nagy figyelmet szentelünk a politikai agitáció javításának Negyedévenként megbeszélést szervezünk az agitációs köz­pontok és kollektívák vezetői, az alapszervezetek politikai tö­megmunkával foglalkozó bizott­ságainak elnökei számára. A párt tömegkapcsolatának fontos eszközei az agitációs központok. Jelenleg 60 műkö­dik járásunkban. Igyekszünk jó kádereket biztosítani műkö­désükhöz, szélesíteni tevékeny^ ségük skáláját. Ennek ellené­re elég nagy tartalékok vannak még az agitációs központok te­vékenységében, főleg a falva­kon és az új lakótelepeken. A politikai tömegmunkában nem kis szerepe van a szemlél­tető agitációnak. A tapasztala­tok azt mutatják, hogy e téren a leghatásosabbbak azok az anyagok, amelyek az emberek mindennapi életét és munkáját tükrözik. Az eredmények elle­nére itt is sok még a hiányos­ság. Egyes üzemekben nem tu­lajdonítanak jelentőséget a na­gyobb terjedelmű szemléltető agitációnak. A továbbiakban fontos, hogy tartalmilag, minő­ségileg, esztétkailag még ma­gasabb szintre emeljük a szem­léltető agitációt. Állandóan figyelemmel kísér­jük a járási és az üzemi lap sorsát, igyekszünk minél több előfizetőt toborozni járásszer- te a pártsajló számára. Jelen­leg 8972 előfizetője van a Prav­dának, 10116 az Oj Szónak, 2756 a Hlas fudunak. A gazdasági propaganda és agitáció egyre hatékonyabban járul hozzá a dolgozók szocia­lista tudatának formálásához, a munkakezdeményezés fejlesz­téséhez. Járásunkban a dolgo­zók 90,6 százaléka kapcsolódik be a szocialista munkaverseny­be. A szocialista munkabrigád cím elnyeréséért 14 375 dolgozó versenyez, 53 komplex raciona­lizációs brigádban pedig 436 tagot tartunk nyilván. A minő­ségellenőrzés szaratovi rend­szerét alkalmazzák az érsek­újvári Elektrosvitben, Teslában, Milexben, Építőipari Vállalat­ban, a párkányi (Štúrovo) Dél- szlovákiai Cellulóz- és Papír­gyárban stb. Számos más be<- vált munkaforma is sikeresen elterjedt, így a Bászov- és a Zlobin-módszer. Járásunk dol­gozói az elmúlt évben 305 mii­hó korona értékű szocialista vállalást teljesítettek. Az idén tett 183 millió koronás válla­lásunkat a jelek szerint alapo­san túlteljesítjük. Az iskolák szép eredménye­ket értek el járásunkban az oktató-nevelő munkában. Maga­sabb a tanulók tudásszintje, si­keresen folyik az alapfok tar­talmi átszervezése. A pedagó­gusok hatalmas munkájának köszönhetően jók az eredmé­nyek a kommunista nevelés te­rén. Fontos politikai és társa­dalmi jelentőséget tulajdoní­tunk a szakmunkásképzés ja­vításának, mivel az elkövetke­ző években járásunk fiataljai­nak 60 százaléka tanul majd ezekben az iskolákban. A művelődéspolitikában arra törekszünk, hogy javítsuk a kulturális és népművelési intéz­mények munkáját. Ezek az in­tézmények eddig is nagy gon­dot fordítottak a világnézeti nevelésre, a politikai tömeg­munkára és a szocialista haza- fiságra való nevelésre. Ahhoz, hogy megvalósíthassuk az isko­lán kívüli nevelés továbbfej­lesztésének követelményeit, nö­velnünk kell az ilyen jellegű rendezvények számat. Továbbra is időszerű követelmény a kor­szerű oktatási módszerek alkal­mazása, amely viszont megkö­veteli az előadók és a szerve­zők magas szintű politikai és szakképzettségét. A művelődés olyan, nem hagyományos for­máinak kiszélesítésére kell tö­rekednünk, amelyek lehetővé teszik a speciális kulturális lé­tesítmények, a múzeumok, galé­riák, könyvtárak, klubok ki* használását. FILLÉR GYULA, az érseköjvári járási pártbizottság titkára VÉLEMÉNYEK EREDMÉNYEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom