Új Szó, 1980. augusztus (33. évfolyam, 180-205. szám)
1980-08-09 / 187. szám, szombat
Kegyelettel adóztak Lenin emlékének Társadalmi munka $ Megemlékezések, előadások (ČSTK) — A 24. Rysy-túra további résztvevői indultak tegnap korán reggel útnak, hogy megmásszák a Tátra egyik legmagasabb csúcsát és kegyelettel adózzanak Lenin emlékének. A túra többi résztvevője korán reggel munká'hoz látott. A SZISZ-tagok szabad idejükben a Tátra szebbétételén fáradoznak, társadalmi munkát végeznek a Kőpataki- és a Csórható, valamint Tatranská Lomnica környékén. Tegnap a Rysy-csúcsra 1550- en jutottak fel. A vörös jelzéssel kijelölt hegyi ösvényen verőfényes időben haladtak a SZISZ-tagok. A természet látványa, a szép tátrai panoráma új élményekkel gazdagította okét. Lent, a sátortáborban is jókedv honolt. Azok a lányok és fiúk, akik már megmászták a Rysyt, délelőtt találkozókon vettek részt a felszabadító harcok résztvevőivel és megemlékeztek a 35 éve történt eseményekről. Délután a kis szabadtéri színpadon a szocialista népgazdaság kérdéseiről rendeztek előadást. Este szlovák rövidfilmek bemutatójára és a Brousek-együt- tes hangversenyére került sor. Széles körű társadalmi összefogás (Tudósítónktól) — A torna- váraljai (Turnianske Podhradie) községi pártalapszervezet vezetősége, a helyi nemzeti bizottság és a Nemzeti Front he- lyi bizottsága felhívással fordult a párttagokhoz, a tömeg- szervezetek tagjaihoz, a lakossághoz, hogy a jó időt kihasználva minél többen segítsenek az egységes földmű vesszöveflke- zet és az állami gazdaság földjein a szalma és a takarmány- növények begyűjtésében. A község kommunistái és a képviselők jó propagandamunkáját bizonyítja, hogy hétköznapokon is többen jelentkeztek önkéntes munkára. Az egységes földmű- vesszövetkezetben és az állami gazdaságban naponta több mint 100 önkéntes végez brigádmunkát. Az elmúlt napokban a két mezőgazdasági üzem segítségére siettek a helyi nemzeti bizottság és a szolgáltatóüzem dolgozói is. A hnb képviselői mozgósították választóikat. Szombaton és vasárnap a párttagok és a községi szervezetnél nyilvántartott tagok, a tömegszervezetek tagjai, a közbiztonsági szervek dolgozói és a segédrendőrök is bekapcsolódnak a munkába. A szabadságukat töltő közép- és főiskolások is nagy segítséget nyújtanak. A Ikét gazdaságban több mint száz fiatal segíti a betakarítást. Szombaton és vasárnap még népesebb lesz a határ, bizonyítva a társadalmi összefogás jelentőségét az aratási munkák gyorsabb befejezése érdekében. —csó— Segítenek az ipari üzemek /Folytatás az 1. oldalról) A repcét még az összterület ]7 százalékáról kell begyűjteni. Az idei igényes aratásban nagy segítséget nyújtanak az üzemek dolgozói és a fiatalok. Minden tárásban azokon a helyeken is, ahol még az aratás nem kezdődött el, a mezőgazdasági vállalatok hatékony intézkedéseket tesznek az aratás sikeréért és az aratók ellátásáért. TELJES ÜTEMBEN FOLYIK A BETAKARÍTÁS AZ SZKP KB HATÁROZATA A TERMELÉS KOMPLEX GÉPESÍTÉSÉRŐL !Folytatás az 1. oldalról) A délutáni órákban Colotka és Salgovič elvtársak, valamint a többi vendég a Munka Érdemrenddel kitüntetett casticei Csehszlovák—Szovjet Barátság Efsz-be látogatott. lit a 840 hektáros vetésterületnek eddig 60 százalékáról takarították be a gabonát. A szemet átmenetileg öt hangárban tárolják, külön a malom- és sütőipar részére, a malátagyártásra és takarmányként felhasználásra kerülő gabonát. A kombájnosok és az aratás más résztvevői az ebédszünetben szívélyesen elbeszélgettek a vendégekkel és nagyra értékelték a szövetkezet gondoskodását az aratókról. Jozef Zámočník, a szövetkezet elnöke közölte, a legnagyobb hozama a Míronovszka- ia 25 fajtának van, amelyet Re- meszlo akadémikus ajándékozott a szövetkezetnek. 1976 óta a szaporító táblákon már any- nyit termeltek, hogy a Középső Vág-mente más gabonatermelőinek is rendelkezésükre bocsátják a vetőmagot. A szövetkezet kiváló eredményekkel vesz részt a suchorazi-mozga- iomban, és jól kamatoztatja a szovjet mezőgazdasági dolgozók tapasztalatait a cukorrépa- termelésben is. Jelentés a repüKHpar eredményeiről 'Josef Haman fogadta az ágazat képviselőit (ČSTK) — Josef Haman, a CSKP KB titkára tegnap Jaroslav Kováčiknak, az általános gépipari miniszter helyettesének jelenlétében fogadta az Aero trösztnek, valamint vél* lalatainak és szervezeteinek vezető gazdasági dolgozóit, továbbá párt, szakszervezeti és ifjúsági tisztségviselőit. Josef Škarohlid, a tröszt vezérigazgatója jelentést adott át árról, hogy a repülőipari vállalatok már júliusban teljesítették a 6. ötéves terv feladatait. Egyúttal közölte, hogy az év végéig löbb mint kétmilliárd korona értékű terméket állítanak elő, s a kivitel, a költségek és a nyereségképzés tervét is túlteljesítik. Josef Hainan elvtárs a CSKP Központi Bizottsága ne. vében nagyra értékelte a csehszlovák repülöipar eredményeit. Méltatta a műszaki fejlesztés, a minőség javítása és a hatékonyság növelése terén elért sikereket. Csehszlovák—Szudánt megállapodás (ČSTK) — Prágában tegnap aláírták a csehszlovák—szudáni gazdasági együttműködésről és a csehszlovák—szudáni tudományos műszaki együttműködésről szóló egyezményeket. A gazdasági egyezmény alapján Csehszlovákia beruházási javakat és gépi berendezéseket szállít Szudánnak, segítve ezzel a szudáni mezőgazdaság és feldolgozó ipar fejlesztését. A tudományos-műszaki együttműködésről szóló egyezmény keretében Csehszlovákia szakembereket és gazdasági tanácsadókat küld Szudánba. Egyidejűleg lehetővé teszi szudáni műszaki káderek kiképzését Csehszlovákiában. Hazánk mindenekelőtt gyapotot, ipari növényeket és más nyersanyagokat importál Szudánból. A dokumentumokat csehszlovák részről Jaroslav Jakubec külkereskedelmi miniszterhelyettes, szudáni részről pedig Abdel YVahah Oszmán, pénzügy- és gazdasági miniszterhelyettes írta alá. Munka Érdemrend (ÜSTK) — Josef Stépán Ma- leftek festőművésznek, érdemes kulturális dolgozónak 90. születésnapja alkalmából sokéves festőművészeti munkásságáért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A magas kitüntetést tegnap a prágai Valdštejn palotában Josef Svagera cseh kulturális miniszterhelyettes adta át a jubilánsnak. Pretoria növeli csapatainak létszámát Namíbiában (ČSTK) — Az ENSZ gyarmatosításellenes különbizottsága, amely jelenleg a namíbiai helyzettel foglalkozik, rámutatott, hogy veszélyesen növelik a dél-afrikai fegyveres erők létszámát ezen a területen. Az ENSZ titkársága a bizottság elé terjesztett jelentésében rámutat, hogy csupán a múlt évben a Namíbiában állomásozó dél- afrikai hadsereget további tízezer katonával erősítették meg, új katonai támaszpontokat létesítettek, és kiépítik a helyi „védelmi erőket“, amelyek teljes mértékben Pretoria fennhatósága alá tartoznak. Mindezen intézkedéseik célja, hogy a dél-afrikai fajüldözők tökéletesítsék az ellenőrzést Namíbia területe felett. Az ENSZ titkársága rámuta- tot továbbá a fokozódó megtorlásokra a Nyugat-afrikai Népi Szervezet (SVVAPÓ) tagjai és hívei ellen, valamint a dél-afrikai megszállás ellenzőinek tömeges letartóztatására. E kampány célja, hogy megsemmisítse a SWAPO-t mint politikai és katonai erőt — hangsúlyozta az ENSZ titkársága jelentésében. (ČSTK) — A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága határozatot hozott a termelés komplex gépesítéséről és automatizálásáról az ún. ipari robotok nagyarányú fel- használásával. Megállapítja, hogy ez az egyik fő irányvonal a munkatermelékenység növelésében és a tudományos-műszaki haladás felgyorsításában. A Központi Bizottság határozatában megállapítja, hogy az ez irányú nagyszabású munkaprogram megvalósítása a legközelebbi tíz évben elősegíti a munkaerőkérdés megoldását. (ČSTK) — Ünnepi esten emlékeztek meg Delhiben az indiai—szovjet béke-, barátsági és együttműködési szerződés aláírásának kilencedik évfordulójáról. I. A n haraszti, az indiai központi parlament képviselője beszédében hangsúlyozta, hogy a két ország együttműködésének elvei teljes mértékben megfelelnek az indiai és a Az amerikai hatóságok több mint három hét óta folytatják önkényeskedésüket a Polovcsak házaspár ellen amiatt, hogy a szovjet állampolgárságú férfi feleségével haza akar térni az Egyesült Államokból a Szovjetunióba. Július 13-én két gyermeküket, a 17 éves Natalját és a 12 éves Vlagyimirt elszakították tőlük és mind n mai napig nem adták vissza szüle, iknek. Példátlan és törvényellenes, hogy a külügyminisztérium jóváhagyásával, a körzeti bevándorlási hivatal elnöké(ČSTK) — Az izraeli tüzérség Szaad Haddad őrnagy libanoni jobboldali egységeivel együttműködve lőtte a dél-libanoni Tibnin és Jatir településeket. Az ágyútűz több házat súlyosan megkárosított, jelentős anyagi károkat okozott a szántóföldeken és a gyümölcsösökben, s a lakosság nagyobb részét arra kényszerítet- te, hogy biztonságosabb líely(ČSTK) — „Mégsem engedhetjük meg magunknak, hogy nézőinkben jó hangulatot keltsünk, amikor a moszkvai olimpiáról adunk tájékoztatást. Ez ellentétben állna távolmaradásunkkal". Ilyen utasítást adott a ZDF nyugatnémet televízió tódósítóinak Meinicken úr, a sportszerkesztőség vezetője. Legalábbis így jellemzi utasítását a Stern című nyugatnémet hetilap legutóbbi számában. Ezen utasítás szerint zajlott le nemcsak a nyugatnémet televízió híradása, hanem a szélsőségesen reakciós sajtóé is. Így például a Sprínger-kon- szern lapja, a Bild aim SonnA Központi Bizottság feladatul adja az illetékes minisztériumoknak és központi hivata. lóknak, dolgozzák ki és hagyják jóvá az ipari robotok fejlesztésével és bevezetésével kapcsolatos tudományos kutató, tervező és szerkesztő munkák komplex programját az 1981—1990-es évekre. A Központi Bizottság elrendelte, hogy biztosítani kell az ipari robotok előállítására szol gáló szakosított vállalatok és üzemek létesítéséhez szükséges intézkedések foganatosítását. szovjet nép érdekeinek. Elmondotta, hogy az Indiának nyújtott szovjet segítség lehetővé tette a nemzeti ipar alapjainak megteremtését. Kifejezte reményét, hogy az indiai— szovjet kapcsolatok, amelyek példaképül szolgálnak a különböző társadalmi rendszerű államok közötti kapcsolatokra, sikeresen fognak fejlődni. nek határozata alapján a 12 éves Vlagyimir Polovcsakot „politikai menekültnek“ minősítették. A washingtoni szovjet nagy-* követség képviselője ismételten felkereste az amerikai külügyminisztériumot és határozottan követelte, hogy a State Department vessen véget a durva erőszaknak és tegyen meg min dent, hogy a Polovcsak csalad valamenyi tagja haladéktalanul hazatérhessen a Szovjetunióba. (TASZSZk re meneküljön. A libanoni sajtó szerint a veszélyeztetett falváltban a lakosságnak csak a 40 százaléka maradt. A Libanonban állomásozó ENSZ-erök (UNIF1L) képviselője szerdán Bejrúlban közzétett nyilatkozatában a szeparatista Haddad őrnagy katonáit azzal vádolta, hogy elrabolták az UNJFIL holland egységének parancsnokát és négy katonáját. tag „szomorú játékokról", „olimpiai botrányokról“, „rémes olimpiáról“, sőt „csalással szerzett érmekről“ is írt. Hogy a nézők ne győződhessenek meg saját szemükkel arról, hogy milyen volt valóban a helyzet az olimpián, a nyugatnémet televízió naponta csupán 15 percet szentelt az olimpiának! így tehát ma nem csodálkozhatunk, ha a Stern című hetilap sajnálkozással állapítja meg, hogy az NDK hadiárától nem messze levő Hessen fürdőhelyen az üdülők televízió-készülékeiken figyelemmel kísérték napi 14 órán át a nyári olimpiai játékokat, amelyekről az NDK televízióállomásai sugároztak műsort. TERVTÚLTELJESÍTÉS (ČSTK) — A kassai (Kosice) Nehézgépgyár mintegy 3000 dolgozója még vállalati szabadságát tölti és üdül, időközben azonban a vállalatnál folytatódnak a berendezések javítási munkálatai. A legfontosabb feladat az öntőüzem kemencéinek generáljavítása lesz. Naponta kétszer hívnak össze tanácskozásokat, amelyek során ellenőrzik és irányítják a munkák menetét, mégpedig úgy, hogy hétfőtől kezdve a vállalat minden dolgozója ismét három műszakban dolgozhasson és folytathassa a havi tervek sikeres teljesítését. Julius is a sikeres hónapuk közé tartozott, bár a hónap utolsó négy napján a legtöbb dolgozó már vállalati saabadsá- gon volt. Ennek ellenére a gépgyár dolgozói júliusi tervüket 0,1 százalékkal túlteljesítették, s az év eleje óta a tervteljesítés 100,2 százalékos volt. A dolgozók kétmillió 520 ezer korona értékű árut állítottak elő terven felül. A beruházások szállításait 3 százalékkal, a szocialista országokba irányuló kivitel tervét 4,8, a nem szocialista országokba irányuló export tervét pedig 7,9 százalékkal túlteljesítették. Elsősorban tartályos teherautókat és formázó- gépeket exportáltak. A SZAKSZERVEZETI VILÁGSZÖVETSÉG TÁVIRATA A TOROK KORMÁNYFŐNEK (ČSTK) — A Szakszervezeti Világszövetség titkársága a következő szövegű táviratot küldte Demirel török miniszterelnöknek: Azt a felháborodást követően, amelyet a dolgozók és a békeszerető emberek körében Ke- mal Türklernek, a kiváló török szakszervezeti tisztségviselőnek meggyilkolása váltott ki, a Szakszervezeti Világszövetség megrendüléssel értesült arról, hogy Bakéi Koy, a Török Köztársaság államügyésze feloszla- tási pert indított a DISK, e nagy demokratikus és reprezentatív szakszervezeti szervezet ellen, A Szakszervezeti Világszöve' ség határozottan elítéli a török dolgozók ellen irányuló antidemokratikus és szakszervezet — ellenes agresszió fokozását, amely agresszió a munkatörvénykönyvnek a náci törvény- hozás idejéből átvett cikkelyén alapul. A dolgozók százmilliói világszerte nem feledkeznek meg az alapvető egyéni és kollektív szabadságjogok ellen elkövetett gaztettekről. Gyors lépéseket követelünk, amelyek véget vetnek kormányuk autoritárius és fasiszta tetteinek, s biztosítják a DISK számára a létezésnek és a török dolgozók érdekei védehne- zésének törvényes jogát. Kilenc éve írták alá az indiai—szovjet együttműködési szerződést Izraeli tüzérségi támadás Dél-Libanon ellen AZ OLIMPIA TOGÁIHÉMET „ÉRTÉKELÉSE” A SZOVJET NAGYKÖVETSÉG TILTAKOZOTT A POLOVCSAK CSALÁD ELSZAKÍTASA MIATT Aldershot brit városban minden évben megtartják a brit hadsereg fegyverbemutatóját, ahol a világ minden részéről érkezett érdeklődök megrendelhetik a számukra szükséges fegyvereket. A Kínai Népköztársaság fegyvervásárlói az ez évi fegyverbemutatóri a nagyon komoly Ügyfelek közé tartoztak (Repró — ČSTK)