Új Szó, 1980. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1980-07-25 / 174. szám, péntek
Erőink nagyobb összpontosítására van szükség Tömeges letartóztatások Bolíviában Koncentrációs táborrá alakították az egyik La Paz-i kaszárnyát (CSTK) — Bolíviában a múlt héten hatalomra Jutott katonai juta durva megtorló Intézkedései ellenére sem sikerült teljesen konszolidálni a helyzetet. Az országban folytatódik az ál" talános sztrájk, s a nyugati hírügynökségek tudósítói megállapítják, hogy a munkások abszolút többsége még mindig nem vette fel a munkát. A bolíviai főváros egyébkéni külsőleg teljesen nyugodt, csupán éjjel hallatszik szórványos lövöldözés. A látszólagos „nyugalom" mögött azonban emberi drámák zajlanak le: a katonák és a rendőrség tömegesen tartóztatja le a demokratikusan gondolkodó politikusokat, a szakszervezeti tisztségviselőket, a diákokat és a papokat. A La Paz-I kaszárnyát koncentrációs táborrá változtatták, ahol az emberek százalt kínozzák meg. A bányászok Illegális rádióadója közölte, hogy a Catavl és Siglo XX bányakomplexumban a hadsereg túlerejével szemben még mindig ellenállnak a bányászok. Helyzetük azonban nagyon súlyos, mert a katonák elfoglalták az említett helyekre vezető valamennyi utat, és ezzel a lakosság elől elzárták az élelemutánpótlást. A bolíviai junta megtorlásait Klaus Barbia, a Gestapo egykori lyoni főnöke vezeti, közölte Párizsban a demokrácia védelmére látrehozott bolíviai nemzeti bizottság. Ezt a „lyoni gyilkost", aki Bolíviában Klans Altmann néven szerepel. Franciországban halálra ítélték, mert részt vett a második világháború idején a francia hazafiak megkínzásában és kivégzésében. 1974-ben Bolíviában tűnt fel, de Hugo Banzer akkori rezsimje nem adta ki Franciaországnak. • • • Caracasban csaknem 40 személy elfoglalta a bolíviai nagykövetséget. Képviselőjük kijelentette, hogy nem tartanak senkit sem fogva, csak ezzel akarnak tiltakozni a bolíviai katonai összeesküvés ellen. ÜLÉSEZETT A SZOVJETUNIÓ MINISZTERTANÁCSA Napirenden a társadalomfejlesztési terv és a költségvetés (CSTK) — Moszkvában szerdán ülést tartott a Szovjetunió Minisztertanácsa, amelyben értékelték a gazdasági és társa- . dalomfejlesztési terv teljesítésének eredményeit, valamint a Szovjetunió első féléves költségvetését. Az említett időszakban sikerült biztosítani a gazdaság további fejlődését és az életszínvonal emelését. Az ipari termelés 4,2 százalékkal emelkedett, ami 0,7 százalékkal több, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Tovább szilárdult a mezőgazdaság anyagi-műszaki bázisa. Az ülésen megállapították, hogy néhány termelőszövetkezet és üzem nem teljesítette feladatát a termelésben, a termékek értékesítésében, a munkatermelékenység növelésében, valamint az önköltségek csökkentésében. A Szovjetunió Minisztertanácsa feladatul adta a minisztereknek, az egyes ágazatok vezetőinek és a szövetségi köztársaságok minisztertanácsainak, hogy foganatosítsanak intézkedéseket a meglevő hiányosságok felszámolására, és ezzel biztosítsák 1981-ben a jó munkát. Nagy figyelmet szenteltek a termelés hatékonyságának növelésére és a munka minőségének javítására. AZ USA A FELELŐS A KÖZEL-KELETI HELYZET ROMLÁSÁÉRT Szovjet felszólalás az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakán (CSTK) — A palesztin népet, amely a Palesztinai Felszabadítás! Szervezettel az élen már több éve becsületes, Igazságos harcot vív az önrendelkezési jogért, világszerte egyre többen támogatják — mondotta Olsg Trojanovszkij, az ENSZ-közgyűlés palesztin kérdésekkel foglalkozó rendkívüli ülésén. A Szovjetunió állandó ENSZképvtselője a rendkívüli ülésszak összehívását az említett támogatás kifejezőjének minősítette. Szerinte a jelenlegi ülésszakon határozottan kl kellene nyilvánulni, hogy ha Izrael nem teljesíti az ENSZ-határozatokat, akkor a világszervezet tagállamai készek a legszigorúbb Intézkedéseket ls alkalmazni. A szovjet képviselő hangsúlyozta, hogy a palesztinai arabok szenvedése az Egyesült Államok biztonsági tanácsbeli vétójának eredménye. Washington az elmúlt években háromszor vétózta meg a Biztonsági Tanács döntését, megmutatva ezzel az egész világnak, hogy támogatja azt az országot, amelynek legfontosabb célja a területi expanzió. Az Egyesült Államok a leg korszerűbb fegyverekkel látja Nicaragua Hazafias ForraíMmi Front alakult (CSTK| — Nicaraguában Hazafias Forradalmi Front alakult. A létrehozásáról szóló dokumentumot a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front a Nicaraguai Szocialista Párt i Keresztényszocialista Párt és a füegetlen Liberális Párt képviselője írta alá. A front megalakulása azt fe jezi ki hoay az orszáe lakoss^eSnnfc vilamennvl rét^ee egységes és tsmoe»t'o ^ nemzett újjáépítés kormányát. el az izraeli agresszort, milliárdos injekciókkal táplálja az izraeli katonai masinériát, és igyekszik megbénítani a világ közvéleményének akaratát. Amerikai segédlettel az izraeli agresszív politika következtében a közel-keleti helyzet romlott. A Camp David-i megállapodások egy háromoldalú arabellenes amerikai — izraeli — egyiptomi szövetség alapjává váltak. Azok az emberek, akik szívesen beszélnek a humanizmusról és az emberi Jogokról beavatkoznak a palesztin nép életébe, és Igyekeznek dönteni sorsáról, figyelmen kívül hagyva a palesztin nép követeléseil — mondotta Trojanovszkij. A többi küldött felszólalása is megerősítette, hogy Izrael egyre jobban elszigetelődik. Agresszív politikáját és az arab területek folytatódó megszállását elítélte Svédország. Japán, Vietnam, Benin, Szíria, Lengyelország, Kuvait és más országok képviselői. Sah Mohammed Doszt afganisztáni külügyminiszter kijelentette, hogy országa kész teljes mértékben támogatni a pa lesztin nép jogainak blztosítá sát célzó hatékony Intézkedéseket. Elítélte a vlláglmperla lizmust. amelv szövetkezett n cionizmussal és az arab reakcióval. NATO-had*yakorlat (CSTK) — A norvég hírügynökség ielentése szerint a norvég és kanadai szárazföldi csapatok. valamint az említett két ország és Hollandia légierejé nek részvételével szeptember 9—12 között Norvégia északi részén megtartiék a „Bar Frost" fedőnevű szokásos őszi NATOhadgvakorlatot. Azt már korábban beielentették. hogy szeptember végén Norvégia területén és a ten?erparl övezetben sor kerül az Észak-atlanti Szö vptsés haditengerészetének manővereire. (F oly tatás az 1. oldalról] termékek műszaki színvonalának emelésére, a tudomány és a technika eredményeinek gyorsabb gyakorlati alkalmazására, a nemzetközi munkamegosztás nyújtotta előnyök kihasználására, mindezzel kedvező alapot teremtve a 7. ötéves tervidőszakba történő belépéshez. IPAR A központilag tervezett iparban az év első felében a múlt év hasonló időszakához viszonyítva 3,8 százalékkal növekedett a termelés, ami 0,1 ponttal több, mint az állami tervben rögzített feladatok. A múlt év hasonló időszakához viszonyítva javult a helyzet az exportra és a hazai piacra termelt áruk szállításában. A hazai piacra az ipari vállalatok (nagykereskedelmi árakban számolva} 5,2 százalékkal több árut szállítottak, a külkereskedelem számára pedig 6,6 százalékkal növekedett az áruszállítás terjedelme. A termelési feladatok teljesítésében sajnos jelentős egyenlőtlenség mutatkozott. A vállalatok bruttó termelési feladatait 0,3 százalékkal túlteljesítették ugyan, de a tervfeladatok egészét a központilag tervezett ipari vállalatok 20,3 százalékában nem teljesítették. A tervfeladatok teljesítésében a legnagyobb nehézségekkel a nehézgépipari vállalatok, az elektrotechnikai vállalatok, valamint a vaskohászati és a cellulóz, illetve a papíripari vállalatok küzdöttek. A tervfeladatok valamennyi mutatóját az ipari vállalatok 50,4 százaléka teljesítette. A múlt év hasonló időszakához viszonyítva a bányászaton és a kohászaton ikívül valamennyi ipari ágazatban fejlődésnek lehetünk tanúi. Az első félévben 61 439 ezer tonna szenet és lignitet jövesztettünk, ami 1,2 százalékkal kevesebb, mint a múlt év első felében. Kőszénből 14 455 tonnát termeltünk ki, barnaszénből és lignitből pedig 46 984 ezer tonnát. A szénkitermelés egész évre előirányzott feladatait 49,4 százalékban teljesítettük. Lemaradás a barnaszén és lignitbányászatban volt (97,5 százalék), a ikőszén jövesztési tervét pedig 0,8 százalékkal túlteljesítettük. A barnaszén Jövesztési tervének teljesítését akadályozta az észak-csehországi barnaszénmedencében a földeitakarítási munkák késedelmes végzése. A népgazdaság villamos energiával történő ellátása folyamatos volt. Az első félévben 36,4 milliárd kilowattóra villamos energiát termeltünk, ami 8,7 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. A villamosenergia-fogyasztásban a múlt év hasonló időszakához viszonyítva 4,8 százalékos növekedést értünk el; a fogyasztásnövekedés elsősorban a nagyfogyasztók esetében volt érvényes (7,6 százalék). A kohászatban az érekitermelés 1,3 százalékkal növekedett, a vaskohászatban pedig 0,7 százalékkal csökkent a termelés. Az acéltermelésben a múlt év első feléhez viszonyítva 0,5 százalékos volt a csökkenés; összesen 7,5 millió tonna acélt termeltünk. A gépipari termelés 4,6 százalékkal növekedett, ebből a nehézgépiparban 2 százalékkal, az általános gépiparban 6,2 százalékkal, az elektrotechnikai iparban pedig 4,5 százalékkal. Jelentősen növekedett a textilgépek (15,5 százalékkal), a traktorok (7,1 százalékkal), az autóbuszok (10.3 százalékkal), és a háztartási mosógépek (8.8 százalékkal) termelése. A .vegyipari termelés 5.3 százalékkal növekedett: a legnagyobb ütemű növekedés a gumi- és műanyagiparban volt, jelentősen növekedett a nitrogén* és karbamidmfitrágya gyártása ts. Az építöanyagiparban a cementgyártás 6.4 százalékkal, a mészgyártás 2.5 százalékkal, a csempegyártás 13.4 százalékkal, a kerámiaburkoló-lapok gyártása pedig 2,1 százalékkal növekedett. A közszükségleti ipar termelése 4,6 százalékkal növekedett, a legnagyobb ütemű fejlődés a hazai nyersanyagot feldolgozó vállalatokban volt. így a fafeldolgozó ipar termelése 6,6 százalékkal, az üvegipar, a porcelán- és kerámiaipar termelése 5,2 százalékkal, a bútorgyártás 8,8 százalékkal, a pamutszövetgyártás 2,9 százalékkal, a kötött ruházati cikkek gyártása pedig 5,6 százalékkal növekedett. Az élelmiszeriparban a leg nagyobb ütemű fejlődés a tejiparban volt (7,8 százalékkal). A központilag irányított iparban átlagosan 2 millió 616 ezren dolgoztak, ami 20 000-el több, mint a múlt év első felében. A munkatermelékenység 3,2 százalékkal növekedett, vagyis 0.4 ponttal nagyobb ütemben, mint a tervben előirányzott. Az ipari termelés növekedéséből a munkatermelékenység növelése 81 százalékkal részesedett. A központilag tervezett iparban dolgozók átlagos havi bére 2723 korona volt, ami a múlt év hasonló Időszakához viszonyítva 2,1 százalékos növekedést jelent. MEZŐGAZDASÁG Az őszi vetések jó áttelelése s a gazdasági állatok termelékenysége növekedésében elért kedvező eredmények a múlt év hasonló időszakához viszonyítva ez év első felében kedvezőbb feltételeket teremtettek a mezőgazdaság idei feladatainak teljesítéséhez. A kedvezőtlen időjárás azonban lényegesen lassítja a munkák ütemét és az érési folyamatot. Gabonaféléket 2628 ezer hektáron vetettünk, ami az éves végrehajtási terv 97,5 százaléka. Hüvelyesekből a tervezett terület 97,1 százalékát vetettük, cukorrépából 100,4 százalékát stb. Az állattenyésztésben a múlt év hasonló Időszakához viszonyítva mérsékelten növekedett a gazdasági állatállomány, főleg a sertés- és a baromfiállomány. Az év első felében növekedett a tehenek átlagos napi tejhozama, növekedett a tojáshozam, s növekedést értünk el a tavalyival azonos szintű takarmányfogyasztás ellenére a súlygyarapodásban is. A tehenenkénti napi tejhozam 6,55 liter volt, a tojőnkénti évi tojáshozam 124,6 darab. A múlt év hasonló időszakához viszonyítva 1980 első felében 189 millió liter tejjel és 74 millió darab tojással több került a fogyasztók asztalára. Mivel csökkent a hízómarhaés hízósertés-állomány, ez év elején nem sikerült teljesítenünk a vágóállatok felvásárlási tervét. A múlt év hasonló időszakához viszonyítva 193 millió liter tejjel és 58 millió darab tojással vásároltunk fel többet. Az éves felvásárlási tervet a vágóállatok esetében (beleszámítva a baromfit ls) a feladatokat 48,6 százalékra, a tej felvásárlásában 51,4 százalékra, a tojásfelvásárlásban pedig 51,2 százalékra teljesítettük. ERDÖÉS VÍZGAZDÁLKODÁS Erdőgazdaságaink az év első felében 9,8 millió erdei köbméter fát termeltek kl, ami az éves feladatok 53,4 százaléka. A haszonfából 8,5 millió erdei köbmétert szállítottunk, ami az éves terv 50,3 százalékos teljesítését jelenti. A múlt év első feléhez viszonyítva 2,2 százalékkal növekedett a haszonfa kitermelése. A múlt év hasonló Időszakához viszonyítva az idei év első felében 28 millió köbméter ivóvizet hoztunk a felszínre; összesen 746 millió köbmétert. Az első félév végén a lakosság 69,8 százaléka kapta a vízvezeték-hálózatból a vizet; a családi házakban lakóknak pedig 57,2 százaléka nyeri a vízvezetékhálózatból a vizet, ami 1,4 százalékkal több, mint tavaly. ÉPÍTŐIPAR Az építőipari vállalatok saját dolgozóikkal 39,8 milliárd korona értékű építőipari munkát végeztek el, ami 3,2 százalékkal több, mint a múlt év hasonló időszakában. A növekedési ütem ugyanakkor 1,3 pont« tal alacsonyabb az 1980-as év! állami végrehajtási tervben előirányzottnál. A 232 építőipari vállalat közül a vállalati ter< vet 101 nem teljesítette. A terv valamennyi mutatójának csupán 46 építőipari vállalat tett' eleget. Az építőipari munkák folyamatosságát továbbra ls akadályozta a befejezetlen épít' kezéseic mértéktelenül nagy száma, a nem megfelelő tervelőkészítés, az anyagi-műszaki ellátás terén megnyilvánult fogyatékosságok, valamint az építőipari gépek elégtelen kihasználása. Az építőipari dolgozók munkatermelékenysége 2,9 százalékkal növekedett, 1,2 ponttal lassúbb ütemben, mint az állami tervben előirányzott. Az építőipari vállalatokban átlagosan 549 ezren dolgoztak, ami a múlt év hasonló Időszakához viszonyítva 1300 dolgozóval több. Az építőiparban dolgozók átlagos havi keresete 2845 korona volt, 43 koronával több, mint a múlt év első felében. KÖZLEKEDÉSÉS TÁVKÖZLÉS 1980 első felében a teherszállító eszközökkel 310,1 millió tonna árut szállítottunk, ebbőt 141,9 millió tonnát vasúton. A' Csehszlov k Autóközlekedési Vállalat szállítóeszközein 163,5 millió tonna árut szállítottunk, ami a múlt év hasonló időszakához képest 6,5 millió tonna áruval több. A folyami szállítóeszközökön 2,7 millió tonna árut szállítottunk. A személyszállító közlekedési eszközöket 1300 millió személy vette Igénybe, ami a múlt év hasonló Időszakához viszonyítva 70,5 millióval több. Ez év első felében 26,9 ezerrel nőtt a telefonállomások száma, 100 lakosra 20,23 telefonállomás jut. A népgazdasági beruházások és szállítások (a lakosság Zakclóban elvégzett munkája nélkül) a múlt év első feléhez viszonyítva 5,4 százalékkal növekedtek. A növekedési ütem 2,9 százalékkal nagyobb, mint az idei évre előirányzott. A befejezetlen beruházásokkal 44,5 milliárd korona értékkel gyarapítottuk az állóeszköz-állományt, ami a múlt év hasonló időszakához viszonyítva 12,3 százalékos növekedést jelent. KÜLKERESKEDELEM! Az állami tervben előirányzott exportfeladatokat egészében véve teljesítettük, lemaradás volt azonban a gépipari termékek exportjában. A gépiparban keletkezett exportkiesést részben a nem gépipari ágazatok termékeivel pótoltuk. ÉLETSZÍNVONAL A népgazdaság szocialista szektorában (az efsz-ek nélkül) dolgozók száma a múlt év első feléhez viszonyítva 65 000-el növekedett (egy százalékkal), így 6 530 ezer volt a népgazdaságban dolgozók száma. Gyermekgondozási szabadságon 380 ezer nő volt. 1980 első felében a tervezettnél gyorsabban növekedett a foglalkoztatottság, a legnagyobb ütemben az Iskola- és az egészségügyben, valamint a belkereskedelemben. A lakosság pénzbevétele az év első felében 172,7 milliárd korona volt, 8,3 milliárd koronával, vagyis 5,1 százalékkal több, mint a múlt év hasonló időszakában. A szocialista szektorban dolgozók átlagos keresete (efsz-ek nélkül) a múlt év első feléhez viszonyítva 2 százalékkal növekedett, s 2590 koronát tett kl. A lakosság pénzkiadásai 6,6 százalékkal növekedtek. A kiskereskedelmi forgalom az elmúlt hat hónapban 119,9 milliárd koronát tett kl ami 5,4 százalékkal több mint a múlt év hasonló időszakában. A természetes népszaporulat 32 000 volt. Az élve született gyermekek száma 130 000 volt, 12 000-rel kevesebb, mint a múlt év hasonló időszakában. Az év első felében 54 000 házasságot kötöttek, és 16 000 házasságot bontottak fel. Június végén a CSSZSZK lakosainak száma 15 311 000 volt.