Új Szó, 1980. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1980-07-03 / 155. szám, csütörtök
VILÁG PROLETÁRJAI, IGVESÖLJETEKI SZLOVÁKIA, KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1980. július 3. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXXISI. ÉVFOLYAM 155. szám Ára 50 fillér Ami most mindennél előbbre való 4 politikai tömegmunka feladatai között az utóbbi hónapokban egyre több szó esik a gazdasági propagandáról és agitá- «sióról Nem véletlenül, főreg pedig nem azért, mintha valamiféle „politikai divat“ lenn«. Nagyon «szigorú társadalmi szűk* ségszerűség hozta magával. Már Lenin rámutatott, hogy tágabb értelemben minden agitáció politikai, ugyanakkor külön is választható politikai és gazdasági agitáuióra. Marxista—leninista terminológia szerint a politika tulajdonképp a gazdaság „koncentrált kifejezése“. Ha tehát politikai harcot vívunk, azzal gazdasági változásokat, fejlődést akarunk elérni. Garda* »ág és politika ugyanannak az éremnek a két oldala. Mindig is az volt, s ma is az. A gazdasági propagandának és agitációnak a mostani idő- «vakban az a fő küldetése, hogy mindenki számára megvilágítsa a párt gazdaságpolitikáját s megvalósítására mozgósítsa a tömegeket. Tegyük hozzá: sokrétű, sürgős megoldásra váró belső gazdasági problémáink és bonyolult, válság jelenségektől kísért világgazdasági helyzet „begyűrűzései“ közepette. Különösen időszerűvé teszi a gazdasági propaganda és agitáció — mint a tömegek gazdasági nevelése leghatékonyabb formáinak — előtérbe helyezését a 8. ötéves terv lehető legeredntény« sebb befejezése és ezáltal a hetedik ötéves terv szilárd gazdasági alapokra helyezése és sikeres megkezdése Távlatilag ezt a célt szolgálja a népgazdasági irányítás rendeszerének tökéletesítésére hozott párt- és kormányhatározat, amely 1981. Jan. t-től kerül bevezetésre. Erre azonban alaposan elő kell készíteni nemcsak azokat, akik felelősek az irányításért, hanem a termelőmunkában közvetlenül részt vevő dolgozók millióit is. S ennek mindenekelőtt az illetékes párt- és állami szervek, itágabban értelmezze azonban minden párt- és állami szervben, valamint társadalmi és tömegszervezetben dolgozó kommunista egyik fő — ha nem legfőbb — törekvésének kell lennie. S ba van pártpolitikai céltkitűzés, amely nem tűr halogatást, felemás megoldásokat vagy formális intézkedéseket, akkor ez az. A gazdasági propagandának es agitációnak megvannak az arra hivatott szervei és intézményei. Gondolunk itt elsősorban a különböző szintű pártbizottságok ideológiai és gazdaságpolitikai osztályaira, a politikai neveles házaira és kabinetjeire, a párt politikai tömegmunkáját segítő társszervekre és -szervezetekre, az agitációs központokra, a tömegszerveze- tekre. Munkájukat általában becsületesen végzik, inindamel lett jócskán vannak kihasználatlan tartalékaik is. Egyéb tapasztalataink mellett erről győzött meg bennünket a komáromi (Komárno) járási pártbizottság legutóbb tartott plenáris ülése is, amely az ideológiai és a politikai nevelés eddigi eredményeivel « a CSKP KB IS. ülése határozatából a járás pártszerveire és -szervezeteire háruló feladatokkal foglalkozott. A rendkívül igényes elnökségi beszámoló sok pozitív, szlovákiai viszonylatban is figyelemreméltó sikerről adott számot, mindazonáltal nem hallgatta el az e téren tapasztalható negatívumokat sem. Csak egy két példát kiragadva: a járás pártszervezeteinek 87 agitációs kollektívájában mintegy 870 agitátor tevékenykedik, egyebek közt a gazdasági propaganda és agitáció hatékonyabbá tételén. Másutt talán elégedettek lennének ezzel a helyzettel s az elért eredményekkel. A komáromi járási pártbizottság azonban ügy értékeli, hogy e téren nem tartoznak a nyugat-szlovákiai kerület első járásai közé, különösen ami az agitációs központok munkáját illeti. 1977-ben a járás 46 agitációs központjában vezették be a politikai tömegmunka irányításának új rendszerét, s az azóta eltelt időszakbao számottevő sikereket értek el a politikai agitáció, a gazdasági propaganda és agitáció minőségének fokozatos javításában, hasonlóképp a személyi agitáció intenzívebbé tételében, valamint a szemléltető agitáció hatásos és esztétikus formáinak kimunkálásában. S mindezek ellenére jó néhány agitációs központ munkáját ma is a kampányszerüság jellemzi, aminek megszüntetésére sürgős intézkedéseket szándékozik tenni a járási pártbizottság. Ügy véljük, a komáromi járás kommunistái nem állnak egyedül problémáikkal. Ami azonban munkájukban kiemelésre méltó: szüntelen jobbra törekvésük. S ez az, amit követni érdemes és kell. Magától értetődő, hogy ehhez sajtóban nem lehet módszertani utasításokat adni. Mindenütt a helyi körülményeknek és adottságoknak megfelelően, de az erőforrások, a lehetőségek s a sokat emlegetett tartalékok maximális kihasználásával kell eljárni. Nemcsak az agitációs kollektívákban vagy az agitációs központokban tevékenykedő agitátoroknak kell kifejteniük gazdasági propagandát — mint ahogy önmagukban a pártoktatási előadások sem oldják meg teljes mértékben a dolgozók gazdasági nevelésének feladatait. Többre van szükség. Az említetteken kívül a gyakorlati tevékenység, a termelőmunka bázisán kell megteremteni az ehhez szükséges feltételeket. Mindenekelőtt a tervfeladatok következetes, pártéi- lenőrzés útján történő megvalósításával, a szocialista verseny« mozgalom egyre szélesebb körű elterjesztésével és serkentésével, az újítómozgalom s a dolgozók mindennemű kezdeményezésének felkarolásával, különösen a szocialista munkabrigádok és a komplex racionalizációs brigádok munkájának állandó tökéletesítésével, nem utolsósorban pedig a dolgozók anyagi és erkölcsi ösztönzésével, valamint a szocialista demokrácia elveire épülő jó munkahelyi légkör megteremtésével. E sokrétű feladatok végrehajtásához pedig, amelynek gyújtópontjában a politikai és a gazdasági propaganda pártunk és szocialista államunk fő törekvéseivel találkozik, minden kommunista áldozatkész -munkájára, meggyőzőképességére és személyes példamutatására van szükség. Hiszen minden kommunista agitátor is. MIKUS SANOOR Évente 15 500 tonna édességei gyárt a bratislavai Figaro. Az utóbbi tíz év alatt a gyártmányok 00 százalékát felújították. Az üzem legújabb gyártmányúi kiizé tartozik a ]ona nevű, az olimpiai mac- kó képűvel díszítőit édesség. További újdonság a Svetlana csokoládé. Felvételünkön Ľudmila Fénesová, a kákaóoaj sajtolását ellenőrzi } B. Palkovič felvétele — ÖSTK) A Csehszlovák Nemzeti Front Kß Elnökségének ülése Értekeitek a mímiM programok teljesítését (CSTK) — Ülést tartott tegnap Prágában a Csehszlovák Nemzeti Fiont Központi Bizottságának Elnöksége. Megtárgyalta az arról szóló jelentést, hogyan járultak hozzá tavaly a Nemzeti Front szervei és szervezetei a választási programok teljesítéséhez. Megállapította, hogy a műit évben e szerveik és szervezetek a nemzeti bizottságokkal együttműködve, a pártszervek és szervezetek vezetésével jelentős politikai nevelő és szervező munkát végeztek. Ez elömoz dította ti nép erkölcsi, politikai egységének megszilárdítását, ti dolgozókat munka- és lakóhelyi feladataik teljesítésére ösztönözte. Az elnökség ezért nagyra értékelte a nemzeti bizottságok tisztségviselőinek és a tömegszervezetek tagjainak munkáját, akik jelentős mértékben előmozdították a választási programok valóra váltását, a városok és a községek fejlesztését. Az elnökség a továbbiakban megállapította, hogy a válaszCsehszlovák—-román pártközi eszmecsere (CSTK) — A CSKP Központi Bizottságának meghívására tegnap munkalátogatásra Prágába érkezett Virgil Cazacu, a Ko mán Kommunista Part KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a KB titkára. A repülőtéren Vasil Bifak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára fogadta. Jelen volt loméi Oiaconescu, Románia csehszlovákiai nagykövete. A délutáni'órákban a CSKP KB székházában Vasil Biľak megbeszéléseket tartott Virgil Cazacuval. Tájékoztatták egymást a CSKP XV. és a Román KP XII. kongresszusán elfoga- gadott határozatok teljesítéséről, eszmecserét folytattak a két testvérpárt és ország kapcsolatainak fejlesztéséről, a nemzetközi élet, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Jelen volt Ionéi Diaconeseu, Románia csehszlovákját nagykövete. tási programok teljesítésé tarén tavaly is voltak bizonyos problémák. Ezért a CSKP KB 14. és 35. ülésén elfogadott határozatok szellemében igényesebben ikell elbírálni a válasz tási programok teljesítése te rén végzett munka hatékony ságát. Javítani kell az eszmei- nevelő munkát, s szorosabban* egylra kell kapcsolni a hely» problémákkal. Ezenkívül tájé koztatni kell az embereket a (Folytatás a 2. oldalonj Jozef Lenárt Kijevben (CSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZI.KP KB első titkára, aki kedd óta az Ukrán Szovjet Szó* cialista Köztársaságban tartóz* kodik, tegnap megtekintette a kijevi Elektronmas Vállalatot, amely a legnagyobb, számítógépeket gyártó üzem a KGST«» országokban. Jozef Lenárt nagyra értékel-« te a termelési automatizálás fo-« kát ebben az üzemben, és kő« szünetet mondott azért a se-» gítségért, amelyet ez az üzem csehszlovák szakemberek képzésében nyújt. Amint azt az üzemlátogatás alkalmából Apollinarij Nyexa- foitovszkij, a vállalat vezérigazgatója hangsúlyozta, Csehszlo* vákia nemcsak jelentős átvevő- jo az Elektronmas számítás-, technikai termékeinek, hanem előállít ezek számára egyes al-’ katrészeket, és segít ezeket tökéletesíteni a prágai és a Banská Bystrica i vállalatokkal folytatott alkotó együttműködés alapján. Jozef Lenárt tegnap megtekintette a rekonstruált kijevi Központi Stadiont is, ahol labdarúgó-mérkőzéseket tartanak a nyári olimpiai játékok folyamán, Üdvözlő táviratok (CSTK I — Ľubomír Strnugal szövetségi miniszterelnök táv* iratban fejezte ki jókívánságait Lázár Györgynek, a Magyar, Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének újraválasztása alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chiinupek külügyminiszter táviratot küldött Pnja ťrígyesuek, a Magyar Népköz- társaság külügyminiszterének. A tudományos-műszaki fejlesztés szerepéről Tanácskozott a közép szlovákiai kerületi pártbizottság (CSTK) —'Ülést tartott teg nap Banská Bystricában a közép-szlovákiai kerületi pártbi zottság. A CSKP KB 1974 májusi ülésének határozataival összhangban értékelte a tudó-* mányos-műszaki fejlesztés terű létén a kerületben elért eredményeket. Jelen volt Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnöksé gének póttagja, az SZLKP KB titkára. Ján Cipov, a kerületi pártbizottság titkára jelentésében ra mulatod arra, hogy a tudómé nyos-nniszaki fejlesztés egyre jobban hozzájárul a kerület gazdasági feladatainak teljesítéséhez. Az elmúlt négy esztendőben az ipari termelés tér jiedelme 27,6 százalékkal, a mezőgazdasági termelés pedig 7,7 százalékkal nőtt. 1975-liöz képest Közép-Szlovákiában a tudományos kutatás területén dolgozók száma több mint egy* negyedével növekedett. A jelentés néhány fogyatékosságra is rámutatott, megállapítva, liogy tartalékok vannak a termelés gazdaságosabbá tételében. Végezetül Ján Cipov elvtárs hangsúlyozta. hogy a 7. ötéves terv« időszakban társadalmunk fejlő-' dése még nagyobb mértékben függ i növekedési tényezők in* ténzív és hatékony kihasználásától Kifejezte azt a meggyő(Folytatás a 2. oldalon!, MEGBESZÉLÉSEK A CSEHSZLOVÁK ÉS A MONGOL PARLAMENT EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRŐL Koszorúzás! ünnepség Ulánbátorban (ČSTK) — A Szö/etségi Gyű lés küldöttsége élén Alois lud- rával, a CSKP Elnökségének tagjával, ■ a Szövetségi Gyűlés elnökével folytatja hivatalos baráti látogatását Mongóliában Tegnap megkoszorúzta .Ulánbá torban a legendás forradalma roknak, a Mongol Népi Fórra dalml Párt alapítóinak, Dam din Szühbátornak és Horlogin Csojbalszannak emlékművét A koszorúzási ünnepség a csehszlovák és a mongol himnusz- szal ért véget. A csehszlovák küldöttség tagjait tegnap fogadta Szampilin ílzsalanAd/.sav, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Nagy Népi Hurál Elnökségének alelnöke. A szívélyes légköré beszélgetésen a két küldöttség tájékoztatta egymást országaik politikai, gazdasági és társadalmi életéről, a képviselői munka tapasztalatairól és a nemzetközi helyzettel kapcsolatos nézetükről. (Folytatás a 2. oldalon)