Új Szó, 1980. július (33. évfolyam, 153-179. szám)

1980-07-19 / 169. szám, szombat

J SZÓ 1980. vr*, is. 5 Mincfeufcor megalkuvás nélkül Wégyszemközt Csoji Lószŕó pártelnökkel Bőséges volt a „gyermekál­dás“ a csécsi (Cecejovce) Csá- ji családban, tíz gyermek szü­letett és örökölte apja szegény­ségét, kiszolgáltatottságát, s mi­hamar megismerte a munkás­embernek a kenyérért, meg­élhetésért folytatott harcát, keservekkel teli életét. Sorrendben hatodikként, 1919-ben született László. Gyer­mekkora semmiben sem külön­bözött a népes munkáscsal á- dók gyermekeinek életétől. Is­kolába ugyan eljárt, de a más kenyerét ette. Tehenész- kedett, ami abban az időben állatőrzést, legeltetést jelen­tett. A fizetség: egy öltő ruha évente és a napi koszt volt. Alig mült tizenhét éves, az Erdő- és Földmunkások Vörös Szak- szervezetének tagja, amelynek elnöke Csécsen Pelegrin Imre volt. A negyvenes években, közel három esztendőn át egy mol­nárnál szolgált. Majd ott dol­gozott, ahol éppen akadt szá- mára munka. A Horthy-rend- szer időszakában sem szűnt meg dolgozni a szakszervezet­ben. Ott volt azok közölt, akik május elsején és más alkalom­mal, a munkásokat harcra moz­gósító jelszavakkal írták tele a falakat. Így teltek el Csáji László gyermek- és suhancévei. Velem együtt igen sokan évti­zedek óta ismerik. Olyan em­bernek, aki sohasem a hírnév* re, hanem emberi becsületes­ségre, elvhűségre, elkötelezett­ségre törekedett. Jelenlegi munkahelyén a Bodrogszerdahelyi (Streda nad Bodrogom) Csehszlovák —Szov­jet Barátság Állami Gazdaság szögi állattenyésztő tejgazda­sági részlegének irodaházában találkoztunk Csáji László elv­társsal. Ott, nyugodtan elbe­szélgetve folytattuk több mint hatvanéves életútja egyes ál- íomásainak felidézését. — Hol lett volna másutt a helyem? — kérdezte szinte önmagától. — Mindig ott, ahol a magamfajta munkáséin- bér sorsáról, jövőjéről esett szó, vagy ennek érdekében kel­lett valamit tenni. Erre tanított az élet. Csáji László önbizalma, a munkásosztály győzelmébe ve­tett hite tovább szilárdult 1948 februárjában. Lelkesedé­se, a társadalomépítés iránti érdeklődése a politikai élet te­rületén kifejtett, fokozódó te­vékenységében nyilvánult meg. Erre mások is felfigyeltek. A csécsi helyi pártbizottság el­nöke Rudik György is ezért szólította meg annak idején: — Laci, a te helyed is a párt­ban van. szükségünk van min­den becsületes munkásemberre. A Csécsben szervezkedő elő­készítő bizottságban már a CSKP tagjaként dolgozott, szer­vezte a falu szocializálását. Egy évvel később tagja lett az alakuló egységes földműves- szövetkezet: vezetőségének. Közben, az akkori szepsi (Mol­dava nad Bodvou) járási párt- bizottság aktivistájaként járta a környező községeket, szerve­zett, agitált a szövetkezeti moz­galom érdekében. Hathetes ta­nulmányúira küldték a Szov­jetunióba, ahonnan tapasztala­tokban gazdagodva tért haza, s tovább járta a falvakat, elő­adásokat tartott a szovjetunió­beli élményeiről, tapasztalatai­ról. Csáji - elvtars mosolygott a bajsza alatt, amikor erre az időszakra emlékezik. — Szinte hihetetlen, milyen kérdéseket tettek fel szülőfa­lumban, meg másutt, ahová gyűlésekre jártam. Többek kö­zött ilyeneket: „Aztán mondja, de őszintén, igaz-e, hogy elsza­kítják a gyerekeket a szülők­től?“... Perény és jánok köz­ségekben a „csajka“, a közös konyha ügye foglalkoztatta az embereket. Elmagyaráztam, mi­ről van szó, miért jó az, amit a szovjet emberek csinálnak. A későbbiek folyamán Csáji elvtárs már a pártapparátusban dolgozott, különböző vezető tisztségeket látott el. Már 3950 ben a járási pártbizottság elnökségi tagja volt Szepsiben, egy évvel később ugyanott ve­zető pár,'titkár. Később a kas­sai (Košice) járási pártbizott­ság mezőgazdasági titkárjaként dolgozott. Majd hasonló beosz­tásban a volt királyhelmeci (Kráľ. Chlmec) járásban tevé­kenykedett, a területi átszer­vezésig. 1960-ban a tőketerebe- si (Trebtšov) járási pártbizott­ság szervezési osztályának ve­zetésével bízták meg. Az 1961— 68-as években a járási pártbi­zottság revíziós és ellenőrző bi­zottságának volt az elnöke. Egy kicsit elkomolyodik az arca, amikor erről az időszak­ról beszél. — Az 1968-as zűrzavaros időszakban ugyanazt a politikai álláspontot képviseltem, ame­lyet korábban és ma is. Ez sok embernek nem tetszett. Az volt a „bűnöm“, hogy nyíltan felszólaltam a pártunk számá­ra idegen, veszélyes ideológia és annak szószólói ellen. Ezért az akkori járási pártkonferen­cián fondorlatos „titkos“ sza­vazás útján kirekesztettek ad­dig viselt tisztségemből... Még az év őszén rehabilitáltak, s azóta a mai napig tagja va­gyok a járási pártbizottságnak. 1966. augusztus elsejétől látom el az üzemi pártbizottság elnö­ki tisztségét itt, a Bodrogszer- dahelyi Állami Gazdaságban. Közben a termelés irányításá­ban is tevékenykedtem, az ál­lattenyésztés szakaszán. A tej­termelés a feladatunk. Csáji elvtárs megjegyezte, hogy tavaly ötszáz tehénnél 4080 literes évi fejési átlagot értek el, s az idén hasonló ered­ményekre törekszenek. Majd a gazdaságban folyó pártmunká­ra terelődött a szó. — Sikerült elérnünk — s ennek örülök tálán a leginkább —, hogy a gazdaságunkban dol­gozó kommunisták munkahe­lyeiken példát mutatnak, a népgazdasági kérdések, pártunk gazdaságpolitikája iránt élénk érdeklődést tanúsítanak, s amit lehet és kell, a gazdaság fel­tételei közepette igyekeznek gyakorlatilag érvényesíteni. Évenként 10—12 fiatal dolgo­zót felveszünk a tagjelöltek soraiba, s eddig egyikükben sem csalódtunk. Hát nem öröm azt látni és tudni, hogy ezek a fiatalok politikailag, szak­mailag igyekeznek fejleszteni magukat?! Csáji elvtárs barátságos te­kintete, higgadt arckifejezése elárulta — amit beszélgetésünk végén szavakba is foglalt —, boldognak érzi magát. KULIK GELLERT Pórtélét — pórtmunka élére Állni minden HASZNOS KEZDEMÉNYEZÉS­NEK jelszót tűzték zászlajukra az érsekújvári (Nové Zámky) Remesloslužba szolgáltató vál­lalat kommunistái. Eddigi fára­dozásuk során sikerült elérni­ük, hogy a vállalat dolgozóinak tekintélyes része bekapcsoló­dott a szocialista munkabrigád mozgalomba, újabban pedig A szocialista munka üzemrészlege cím elnyeréséért indítottak ver­senyt a különböző szolgáltatási ágazatokban tevékenykedő kol­lektívák. A nitrai gépkocsijaví­tó üzemben Tomáš Jakubík mérnök, az újvári asztalosok körében pedig Teplan Iván ve­zetésével nagy felelősséggel teljesítik a szolgáltatások bőví­tésére és javítására irányuló kötelezettségvállalásokat. Ami az üzemi pártalapszervezetek munkájában új, az a tudatos tö­rekvés minden progresszív kez­deményezés és a szocialista munkaverseny magasabb for­májának felismerésére, felka­rolására, támogatására irányul. TERVSZERŰEN ÉS GAZDASÁ­GOSAN végzik munkájukat a tolmács! (Tlmače) Energetikai Gépgyár dolgozói. Ebben jelen­tős szerepet tölt be a pártalap- szervezetek kezdeményezésére kibontakozott Dolgozz hibátla- nul-mozgalom, amelynek az a célja, hogy a gyártmányaikat kifogástalan minőségben, keve­sebb termelési költséggel állít­sák elő. Munkájuk eredmé­nyességét igazolja az a tény, hogy az általuk gyártott kazá­nok minőségileg felülmúlják az USA-ban készült hasonló gyárt­mányok paramétereit. A gép­gyár kommunistái a minőség irányításában helytállnak, a személyes példamutatás mellett a politikai nevelő, tudatformá­ló tevékenységről sem feled­keznek meg. Olyan közszellem erősítésére törekszenek, amely a jó minőségű munkára, meg­becsülésre nevel. JÖL TELJESÍTIK népgazdasá­gi feladataikat a Dolný Ohaj-i Keményítőgyár dolgozói, hiszen öt hónapot véve alapul 106,4 százalékra tettek eleget áruter­melési kötelezettségüknek. A pártalapszervezet júniusi - ta­nácskozása — miközben érté­kelte az eredményeket — arra is rámutatott, hogy tovább kell javítani a munkaszervezést és a termelés hatékonyságát, annál is inkább, mert az üzemnek er­re meg vannak a feltételei. Az alapszervezet felhívását a szo­cialista munkabrigádok azzal tették közkinccsé, hogy szavu­kat adták: a NOSZF 63. évfor­dulója napjáig egész évi fel­adataikat maradéktalanul telje­sítik. HAGYOMÁNYOS SZUKASA a prerovi járási pártbizottságnak, hogy rendszeresen törődik az agitációs központok kommunis­ta vezetőinek eszmei-politikai nevelésével. Ha számba vesz- szük, hogy ezen a területen több mint 200 kommunista fejt ki tevékenységet, akkor arról is meggyőződhetünk, hogy a já­rás pártalapszervezetei jó ered­ményeket mutathatnak fel a propaganda- és agitációs mun-: kában. Jelenlegi gazdasági pro­pagandatevékenységükben az éves terv maradéktalan telje­sítését, a hetedik ötéves terv jö előkészítését, valamint a töké­letesített gazdaságirányítási rendszer bevezetésének szük­ségszerűségét, feladatainak megértetését szorgalmazzák. A járási pártbizottság hatékony és rendszeres irányításával nagymértékben hozzájárult a propagandamunka színvonalá­nak emeléséhez, a szocialista tudat és szemlélet formálásá­hoz. A NAPOKBAN ÉRTÉKELTÉk a verebélyi (Vráble) Tesla vál­lalatban az újítómozgalom fél­éves eredményeit. A 86 tagot számláló újító gárda 132 javas­latának termelési felhasználá­sával a vállalat egy éven belül 2 millió korona többletjövede­lemhez jut. Az újítómozgalom legnagyobb értéke mégsem eb­ben van — állapította meg a bíráló bizottság —, hanem ab­ban, hogy á vállalat dolgozói a párta lapszervezetek felvilágo­sító tevékenysége folytán alko­tó módon kezdik felfogni a munkát. IthJ NEM JÁR NEKIK! p erelő dolgozott a lakásomban a S7 minap. Üj mosógépet állított he. Munkája végeztével a fiatal em­ber olyan gyorsan, mondhatnám, ész­revétlenül távozott, hogy nem volt időm a zsebébe csúsztatni a borrava­ló céljaira előkészített hüszkoronás bankjegyet. Megvallom őszintén, valamiféle hi­ányérzetem támadt, mintha valami kö­telességszerű dolgot elmulasztottam vol­na. S mindjárt az a gondolat kezdett motoszkálni az agyamban, hogy nem lesz-e hátrányomra a borravaló elma­radása, ha majd egyszer javításra szo­rul a most felszerelt tartós fogyasztá­si cikk. Amikor aztán végiggondoltam a dol­got, bizony magam előtt is restellked- tem, tudatára ébredtem annak, hogy jó­magam is szinte észrevétlenül a hatá­sa alá kerültem eme szokásnak, ame­lyet ezelőtt elítélendőnek tartottam és hirdettem. Hát igen, az emberek közti kapcsolatok fejlődésében az utóbbi év­tizedeikben a szocialista társadalomra jellemző pozitív vonások fejlődésével egyidejűleg bizonyos vonatkozásokban az elmúlt társadalmi rendszer egyes csökevényei tovább éltek, sőt „felfej­lődtek“: bizonyítja ezt a ma már szin­te természetesnek tekintett borravaló adása pincérnek, borbélynak, fodrász­nak, szerelőnek, egészségügyi nővér­nek, sőt orvosnak stb. stb., olyan szol­gáltatások elvégzéséért, amelyért az illető dolgozó a munkahelyén tisztes­séges fizetést kap. S a háttérben min­dig ott lebeg a gondolat: ha legköze­lebb rászorulok az illetőre, talán elő­nyömre szolgál majd az a néhány ko­rona. „Tegye el ezt a pénzt, kedvesem, ez jár magának“ — hallottam egyszer a gyógyfürdő kabinjának vékony falán keresztül egy idős nő hangját, melynek kíséretében az ott dolgozó alkalmazott­nak bizonyára átnyújtotta a borravalót. „Vegye el, megdolgozott érte“ — adott át egy bankjegyet ismerősöm •— aki­nél látogatóban voltam — a vízveze­tékszerelőnek. „A visszajáró pénz a magáé“! — halljuk gyakorta a fizető vendég kijelentését az éttermekben, ká­véházakban, borbélynál, fodrásznál. Jár nekik? Megdolgoztak érte? De hiszen az illető dolgozók munkájukért a megállapított bérkategória szerint megkapják a rendes fizetésüket. Miért járna nekik külön honorárium más ember kárára, olyan jövedelem, amely után még adót sem fizetnek. A meg­szolgált fizetésen kívül egyes embe­rek meg nem szolgált pénzhez is jut­nak, pedig nem nyújtanak különszol- gálatot, csupán a kötelességüket telje­sítik, ugyanúgy, mint bármely más munkahelyen a dolgozók, akik becsü­letes munkájukért csakis a rendes munkabért kapják. T úlságosan mélyen berögződött a köztudatba a borravaló adásá­nak szokása ahhoz, hogy egyha­mar megszabaduljanak kortársaink et­től az elítélendő gyakorlattól. Borra­valót kap a tüzelőanyagot házhoz szál­lító sofőr a háziasszonytól, az autójaví­tóban a szakmunkás a megrendelőtől, a taxisofőr az utastól, a szerelő a házigazdától... és így folytathatnánk a sort tovább. A régi, letűnt idők úri, gavalléros borravalót adóinak szoká­sát vettük át és folytatjuk tovább, gá­lánsán átnyújtjuk a bankjegyet, mint ahogy egykor az urak pénzt nyomtak a szolgák markába. Pedig mi a pénzün­ket nem mások munkájának az árán, hanem a saját két kezünkkel szereztük, s akiknek a borravalót adjuk, azok nem szolgák, hanem szocialista munkahe­lyek alkalmazottai, akiknek a zsebé­ben munkakönyv, szakmunkásbizonyít­vány, esetleg diploma van. Az illetők az esetek többségében mégis arcpiru­lás nélkül zsebrevágják a borravalót, a kenő- vagy hálapénzt. Egyik barátom annak idején tudo­másomra adta: „pirult miattam“ egy szervizben, ahol autóm kötelező ellen­őrzését végeztettem, mert elmondták neki, hogy az a „smucig alak“ egy fil­lér borravalót nem adott. Ezzel szem­ben éppen a múlt héten járt nálam egy harminc év körüli tv-szerelő, aki határozottan elhárította a felkínált hú­szas zsebébe csúsztatását, és kijelen­tette: semmi olyat nem csinált, amiért neki külön fizetnem kellene. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy sokan vannak olyanok, akik vár­ják, sőt elvárják a borravalót, a kenő­vagy a hálapénzt. Köztudott, hogy egyes szakmák, életpályák iránti nagy érdeklődést jelentős mértékben éppen az ilyen formákban várható külön jö­vedelem befolyásolja. Nem titok, hogy o „hálapénz“ adása az egészségügyi gondoskodás terén is meglehetősen elterjedt szokás. Szocia­lista rendszerünk együk nagy vívmá­nya, hogy az egészségvédelmet, a gyógykezelést, a gyógyszereket minden állampolgár szamára díjmentesen biz­tosítja. Igen ám, csakhogy egyeseik úgy vélik, hogy ami ingyen van, az ne­kik nem elég, s arra számítanak, hogy a nővérek, orvosok zsebébe csúszta­tott vagy asztalán hagyott, különféle pénzösszegeket tartalmazó borítékkal a szokásosnál jobb ápolásban, gyógy­kezelésben részesülhetnek. Ily módon az állam által nyújtott ingyenes gyógy­kezelést a saját maguk számára fe­lesleges — sokszor tetemes — anyagi áldozattal járó szolgáltatássá változ­tatják. Pedig tudhatnák, hogy az egészségügyi dolgozók túlnyomó több­sége hivatástudatból minden tőle tel­hetőt megtesz a betegek gyógyításáért, és mindennemű gyógykezelés, vala­mennyi gyógyszer — a legdrágábbakat is beleszámítva — a „hálapénztől“ függetlenül jár minden rászorulónak. Sok orvosról köztudott, hogy a leg­erélyesebben visszautasítja a „hála­pénz“ minden formáját. Sajnos, akad ennek ellenkezőjére is példa elég. Egy faluban hallottam nemrég, hogy a késő esti órákban kihívott orvos egy egyedül élő, végelgyengülésben az utolsó napjait élő asszony asztaláról minden gondolkodás nélkül elvitte a hozzátartozók által a számára szokásos módon odakészített százkoronást. A hozzátartozók reggel a nénit örök álomba szenderülve lelték, a százkoro­nás helyén pedig egy kitöltött recep­tet találtak. Az orvosi etika súlyos megsértésé­nek tartjuk az ingyenes gyógykezelés bármiféle külön honorálását, s az ille­tékes szervek kitartóan küzdenek e negatív jelenségek ellen. A törvény szigorát is alkalmazza tár­sadalmunk, ha az ajándékozgatások ki­merítik a megvesztegetés, a korrupció bűntettének fogalmát. Ezt a küzdelmet azonban nagyon megnehezíti az a kö­rülmény, hogy az efféle ügylet rend­szerint két ember között, a külvilág­tól elszigetelten bonyolódik le, s mind­ketten érdekeltek abban, hogy a do­log ne kerüljön napvilágra. Hiszen törvényeink értelmében nemcsak a megvesztegetett személyeket vonják fe­lelősségre, hanem a megvesztegetóket is. Még szigorúbban járnak el abban az esetben, ha a megvesztegetés bűntet­tét szocialista vállalatok, közületek. hi­vatalok alkalmazottai követik el, akik bizonyos árucikkek eladásával vagy szolgáltatások nyújtásával kapcsolat­ban kérnek vagy fogadnak el külön juttatást. Ha nehéz is felderíteni és bi­zonyítani az ilyen bűntetteket, azon­ban ezen a téren is előbb vagy utóbb beigazolódik az „addig jár a korsó a ikútra, amíg eltörik“ közmondás igaza. Egyik járási székhelyünkön a közbiz­tonsági szervek és az ügyészség dol­gozói most foglalkoznak egy széles körű megvesztegetési bűntett felderíté­sével. A bűnügy főszereplői — akik esetenként több ezer koronát. kitevő összegért soron kívül jutottak „Zsiguli“ típusú személyautókhoz több egyént —, vizsgálati fogságban várják, hogy bűn­társaikkal együtt a bíróság előtt felel­jenek tettükért. E me negatív, a szocializmustól tel­jes mértékben idegen, visszata­szító és káros jelenségek elleni küzdelem csakis a közvélemény segít­ségével, erejével lehet eredményes. A politikai tömegmunka, az állampolgá­rok jogi tudatának elmélyítésére irá­nyuló nevelő tevékenység múlhatatlan feladata a nyilvánosság gondolkodás- módjának olyan irányú formálása, hogy ne csak erkölcsileg ítélje el az effajta jelenségeket, hanem szigorúan fel is lépjen ellenük. Főképpen pedig az szükséges, hogy mindenki gondol­kodjon el azon: miért ajándékozza be­csületesen megkeresett koronáit feles­legesen másoknak; miért juttasson jog­talan, meg nem szolgált jövedelemhez bárkit is. GÁL LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom