Új Szó, 1980. július (33. évfolyam, 153-179. szám)

1980-07-15 / 165. szám, kedd

VJ SZÓ: 1980 VII. 15. 7 OLIMPIA ’80 Á szovjet sportolók először valamennyi verseny számban Minél inkább közeledik az ünnepélyes pillanat, amikor »• moszkvai Lenin stadionban ünnepélyesen megnyitják a XXII. Nyári Olimpiai Játékokat, annál inkább növekszik' nyugaton néhány reakciós körben a moszkvai olimpia elleni gyűlölet. A Carter amerikai elnök által kezdeményezett tervek kártya­várként omlottak össze, így a reakció újabb és újabb formák­kal kísérletezik megmérgezni az olimpiai légkört. Egyik ilyen forma a sportolók terrorizálása névtelen levelekkel és tele­fonokkal. Ezt igazolta az ismert brit súlylöku Geoff Capes is, akit az egyik ún. „testnevelési szervezet" tagjai gyakran le- nyegettek. Több írásos fenyegetést kapott Sebastian Coe is — ez jelenleg a Moszkvai Olimpia védelmére kelt sportolókra gyakorolt nyomás tipikus eszröze — mondott» Stnarä Storney brit edző. A csehszlovák tornászok is elfoglalták helyüket az olimpiai falu­ban, ahol — amint felvételünkön is látható — jól érzik magukat (ČSTK felv.) AZ ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG MARGÓJÁRA Világos, hogy a hasonló ak­ciókat a NATO országok külön­leges „szolgálatai“ kezdeménye­zik — írja Borisz Antonov a Szovjetszkaja Rosszia című lap vasárnapi kommentárjában. Kü­lönös figyelmet szentelnek a turista utak résztvevőinek ki­választására. Már az év elején a CIA különleges találkozót szervezett az olimpia ellenes szervezetek képviselőinek. Ezek a találkozók azt a célt szolgál­ták, hogy turistautakon olyan embereket küldjenek a Szovjet­unióba, akik mérgezik az olim­pia hangulatát. Olyan 30 év kö­rüli fiatalembereket választot­tak néhány „turistaíitra“, akik jól beszélnek oroszul, vagy a Szovjetunió nemzeteinek más nyelvén, és gyakorlatuk van az éles politikai vita vezetésében. /— írja a szovjet lap kommen­tátora. A birkózás egyike azoknak a sportágaknak, melyeknek küz­delmei már az olimpia első napjaiban megkezdődnek. A kö­töttfogású versenyek július 20. án, a 48, fi2 és 30 kg-os súly­csoporttal indulnak, majd július 27-én kezdődnek a szabadfogá­sú 'küzdelmek. A moszkvai CSZKA 8000 nézőt befogadó sportcsarnokában négy szőnye­gen 37 ország versenyzői raj­tolnak. Az olimpiák történeté­ben eddig a szovjet birkózók szerezték a legtöbb érmet — 96-ut (47 arany, 23 ezüst és 211 bronzérmet). A további sorrend: 2. Egyesült Államok 76, 3. Finn­ország 73, 4. Svédország 63 érem. A legutóbbi montreáli olimpián is a szovjet birkózók voltak a legsikeresebbek: a kö- töttfogásúak 5, a szabadfogású- ak 7 aranyérmet szereztek, és nagy előnnyel nyerték a pont­versenyt is. Csehszlovákiái ed­dig 84. birkózó képviselte az olimpiákon. A legtöbb — 13 — 1936-ban Berlinben lépett a sző­nyegre. A legtöbb sikert Vit'ez- slav Mácha aratta, 1972 ben arany, 4 évvel később ezüst érmet szerzett. A moszkvai olimpián kötöttfogásban 6, sza­badfogásban 2 csehszlovák ver­senyző rajtol. Elsőként július 20-án Michal Weisada lép sző­nyegre a 62 kg-os súlycsoporl- ban. Húsz olyan magyar sportoló szerepül Moszkvában, akik har­madszor vesznek részt óz ötka­rikás játékokon. Németh Mik­lós atléta, Varga Imre cselgán- csozó, Seres Ferenc birkózó, Takács András kerékpáros, Stark András súlyemelő, Ma­gyar Zoltán és Molnár Imre tornász, Faragó Tamás vízilab­dázó, Szabó István, Ratkai Já­nos, Deme József kajak kenu, Kovács István birkózó, Tordasi Ildikó, Osztrics István vívó, Ru­dolf Robert, Margittal András, Verrasztó Zoltán úszó, Sebők Éva és Torma Ágnes röplabdá- zó, Bartalos Béla kézilabdázó. Hatvanhétén másodszor öltik fel az olimpiai mezt, míg a töb­biek — a csapat zöme — újon­cok. A magyar csapat 273 ver­senyzővel (64 nő, 169 férfi) a gyeplabda es a labdarúgás ki­vételével minden sportágban részt vesz. A legtöbb tapaszta­lattal 4 versenyző, az’ ökölví­vó Gedo György, a kenus Wich- mann Tamás és két vízilabdázó, Szívós István és Molnár Endre rendelkezik — már negyedszer indulnak az olimpián. A csapat legidősebb tagja a 39 éves lo­vasversenyző Balogi András, a legfiatalabb a 14 eves tornász­lány Köteles Krisztina. A szovjet sportolók az olim­pia történetében először rajtol­nak mind a 203 versenyszáin- ban. A Szovjetunió a 22. nyári olimpia vendéglátója maximális csapatot indít. Az olimpiai együttes legfiatalabb tagja a 14 esztendős Szilva Emirzjano- va, aki a műugrásban rajtol, • Barátságos nemzetek kö­zötti férfi kosárlabda találko­zón Drudziadzuban, Lengyelor­szág 72.94 (34:54) arányban alulmaradt Svédországgal »zöm­ben. • A franciaországi Troies- ben rendezett nemzetközi lab­darúgótorna döntőjében a Pa­ris Saint Germain hosszabbí­tás után 3:2 re győzött az St. Etienne ellen. A nendes játék­időben 2:2 (1:0) volt a mérkő­zés eredménye. legidősebb a 41 esztendős vi­torlásverseny*» Valentyin Man- kin. Algériát a szovjet fővárosban 100 tagú olimpiai küldöttség képviseli. A versenyzők atléti­kában. futballban, cselgáncs­ban, birkózásban, ökölvívásban, súlyemelésben, vívásban és úszásban versenyeznek majd. Relgimnot 62 versenyző kép­viseli. a sportvitág legnagyobb vetélkedőjén. A legnagyobb esé­lye az olimpiai éremre Van de Wallenak, a 24 éves nehézsúlyú cselgáncsuké Európa-bajnoknak van. Az olimpia előstéjén gyász érte a szovjet sportot. Elhunvt Grigorij Novák, a legendás hí­rű súlyemelő. A kiváló sport ember pályafutása a háború idején nem bontakozhatott ki igazan, ígv bár 66 rekord fű- ződík nevéhez, csak egyszer 1946-ban nyert világbajnoksá­got, elsőként a szovjet súlyeme­lők közül. Viktor Szanyejev a hármas­ugrás háromszoros olimpiai bajnok véleménye szerint Moszkvában a szám legnagyobb esélyese a brazil Carlos de Oli­veira, aki 17,83 m-el tartja a világcsúcsot. Könnyen meglehet azonban, hogy új, fiatal ver­senyzők megnehezítik sorsát. Saját esélyeiről a legendás hírrá szovjet versenyző nem nyilat­kozott. A moszkvai központi kiállí- lóteremben „Sport a béke kül­dötte“ címmel kiállítás kezdő­dött. Több mint 600 hazai mű­vész 1100 képet, grahkát és szobrot mutat be. A moszkvai kiállítással egyidöben ugyan­ilyen témára Tallinban, Lenin- grádban, Kijevben és Minszk- ben is kiállítást rendeznek. Szenegál, Vietnam. Szíria és Aíganisztán ökölvívói közösen készülnek az olimpiai küzdel- ntelilre. Az olimpiai falóban több mérkőzést vívtak egymás ellen, melyeken az edzők tölt- tötték be a pontozók szerepéi. Moszkvában vasárnap kisütött a Nap. A hosszantartó esős idő­járás után a sportolók nagy őrömmel fogadták a változást. • Az Olaszország—Ausztrá­lia Davis Kupa zónaközi elő­döntő mérkőzésre szeptember 19-ike—21-üke 'között kerül sor Rómában. § A Tour de France kerék­páros körverseny 15. útszaka­szát a francia Valiét nyerte. Az összetettben továbbra is a holland Zoetenel áll az élen. • A Capri — Nápoly (33 km! közötti távúszóversenyt az ar­gentin Claudio Plit nyerte 9:15:51 órás idővel. A második helyezett szíriai Masry 3:40 perccel maradt él a győztes mögött. Továbbjutottak a juniorok Kissé a Románia—Csehszlo- vátkia Davis Kupa mérkőzés árnyékába szorul az Annie Sois- bault Kupa női juniorversenye „B" selejtező csoportjának mér­kőzéssorozata, melyre az el­múlt hét végén Karlovy Vary- ban került sor. A szakemberek a csehszlovák lányokat várták az első helyre, de végül is a svájci együttes végzett az élen. A döntőben Svájc 2:0 ra győ­zött a csehszlovákok ellen. A vereség ellenére Csehszlová­kia Svájc mellett másodikként továbbjutott a július 18—20 ika között Franciaországban sorra kerülő nyolcas döntőbe. A mér­kőzésekre kellemetlen esős időben került sor és ez első­sorban Iva Budarovának oko­zott gondot, aki nagy hibaszá­za lékka] játszott. Biztatóan mu­tatkozott be a 16 esztendős Ire­na Petru aki a csehszlovák női teniszsport nagy reménysége. Az olimpián részt vevő cseh­szlovák atléták körülbelül két­harmada e!t azzal a lehetőség­gel, hogy részt vegyen az idei országos bajnokságon és küzd­jön az érmekért. A Prágában megrendezett versenysorozatot az időjárás nem fogadta ke­gyeibe. Rendkívül kedvezőtlen körülmények között (hideg, eső) kimagasló eredmények nem születtek. Biztalo, hogy az A román sajtó véleménye A Sportul című román heti­lap tegnapi száma bő terjede­lemben foglalkozik a Románia —Csehszlovákia Davis Kupa mérkőzéssel. A lap leszögezi hogy a tartalékos hazai csapatv rendkívül erős ellenféllel talál- 1a magát szemben, és teljesen megérdemeltnek tartja a cseh szlovák 4:1 es győzelmet. A pá­ros mérkőzés kapcsán a lap megállapítja, hogy a román kel­lős rendkívül sok hibát vételt. A hazai játékosok közül elsó sorban Segarreanut dicséri a cikkíró, aki a románok egyet­len pontját szerezte. A többi román lap csak rövid beszámo­lót közöl a mérkőzésről. A ro­mán televízió az elsó nap után, amikor Csehszlovákia 2:0-ra ve­zetett. a hazai nézők számára lemondta a szombatra és vasár­napra tervezeti helyszíni köz­vetítést. Tenisz B*o ti r nem out heben az Annie Soisbault junior teniszverseny selejtező csoportjában a ven­déglátó Nagy Britannia 3:0-ra győzött az NSZK ellen. További eredményeik. Hollandi a—Szó v - jetunió 2:1, Norvégia—Portugá­lia 3:0. A Galea Kupa selejtezőjében n spanyolországi A vi lesben Brazília 4:1 re diadalmaskodott Izrael fölött. Az olaszországi Montecatini Terme-ben Auszt­ria 5 0 arányú vereséget mért Magyarország csapatára. A New Porti torna férfi egye­sének döntőjében az indiai V. Amritrazs 6:1, 5:7, 0:3 ra győzött a rhodéziai Pattison H- k.n. Sopotban a Balti Kúp»! mér- kőzéssorozatot gyakran léibe Kellett szakítani a kedvezőtlen Időjárás miatt. A női egyes elődöntőjében a csehszlovák Pazderová 6:1, 6:3 ra győzött a hazai Kociga ellen. A férfi egyes döntőjében: Drymalski Jlengyel)—-Emmerich (NDK be­li) 7 b, 3:6, 6:4. Lendl es Složil Ostraván tegnap megkezdő­dött Csehszlovákia nemzetközi jellegű teniszbajnoksága. A 1ér- fiaknál az első két helyen Ivan Lendít és Pavel Složilt emelték ki. A nőknél Regina Marsiková a listavezető. A hét végéig tar­tó tornán a teljes hazai élgárda vesz részt, sérülés miatt csu­pán Tomáš Smíd hiáriyziik. A fóliáknál 66, a nőknél 41 ver­senyző rajtol. olimpián részt vevők igazolták a bizalmat. A legjobb formában Krato- chvilová mutatkozott be, aki, bár nem indult a 400 m-es tá­von, biztosan nyerte vágtaszá- mokat. Kolár lábsérüléssel baj­lódik, így csupán a győzelemre összpontosított, a jó időkkel adós maradt. Dicséretet érde­mel Sýkora és Moravéík is, mindketten magukra hagyatva egyedül küzdöttek a jó id’ el­éréséért. Ogy tűnik, I'ygrynová is jól időzíti formáját, kiegyen­súlyozott sorozatot ért el a női távolugrásban. Ahhoz, hogy. Moszkvában sikeresen szerepel­jen, többet kell azonban ugra­nia. Problémák mutatkoztak a technikai szamokban. A csúszós dobókörben nehéz volt a leg­jobbak dolga, ennek ellenére Bartouová, Vlk és Bugár is megfelelt a várakozásnak, Fi- bingerová sérülés miatt nem rajtolhatott. A férfi magasug­rásban Vondra 224,cm-es ország gos csúccsal győzött, rekordot javított Wildová is, a 400 m-es női gátfutásban 58,04, Habéi pedig 530 cm-rel beállíto'ta a rúdugrás csehszlovák csúcsát. Az atlétika rajongói ennél töb­bel vártak az idei bajnokságtól. Világcsúcs női díszkoszvetésbep Szófiaban új világcsúcs szü­letett a női diszkoszvetésben A bolgár Vergova Petkova 71,80 m re javította az NDK-beli Jahl eddigi 71,50 méteres világre­kordját. A londoni atlétikai verseny néhány érdekesebb eredménye. Férfiak: 200 m: Butler (ameri­kai) 20,84, rúdugrás: Taylor (amerikai) 540, 2. Hooper (brit) 540, 3. Tracanelli (francia) 530. 3000 m: Bayi (tanzániai) 7:50,6, nők: súlylökés: Wilms (nyugatnémet) 19,58, egy mér- föld Brown (amerikai) 4:30,3. Potsdamban az NDK verseny­zőinek utolsó olimpia előtti via­dalán Wieser, a 10 km es gya­loglásban 38:58,3 perces idővel « világ idei legjobb teljesítmé­nyét érte el. Sikeres sportrendezvény voit Jól sikerült sporteseménynek lehettünk szemtanúi szombaton és vasárnap Nagymagyaron (Zlaté Klasy) az Agroprogres sportegyesület rendezésében. Ezzel kapcsolatban Németh László, a sportszervezet elnöke elmondotta, hogy a kétnapos eseménysorozat hasznos volt, mert sok foci- és tekerajongót, szurkolót kicsalt otthonából és szerzett kellemes perceket szá­mukra. Végül is a tekézők ösz- szecsapásából, a mintegy 800 résztvevő közül 28 fával Hotló Sándor került ki győztesként. A második helyre ifj. Botló Sándor (27 fával), a harmadik­ra pedig Nagy Endre (26 iával) került. A labdarúgó-tornát szin­tén nagy érdeklődés kísérte és csaknem 1200 néző kísérti; fi­gyelemmel. A torna győztese a Felsőpatony (Horná Potőü) együttese lett. Jó játékkal, öt­letes akciókkal a döntőben 3:2- re verte a rendező nagy magya­rlakat. A harmadik helyen Lég (Lehnice), a negyediken pedig Hlésháza (Nový Život) csapata végzett. Méri István' Az előtérben ax Olimpia jelvé­nye, a háttér­ben pedig a Moszkvai Lomo­noszov Egyetem fá t ható (ČSTK leiv.) SPORTHÍRADÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom