Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)

1980-06-05 / 131. szám, csütörtök

k szülők Misina kötelez KÖRKÉP A RIMASZOMBATI GIMNÁZIUMBÓL Felszabadulásunk után öt ét? Del kezdődött meg a magyar nyelvű oktatás Rimaszombatban (Rimavská Sobota). A Šrobár utcai alapiskola aktív pedagógusai között már alig akad tanú a nemzetiségi közoktatás gömöri hőskorából. A város két kü- 1 lönböző részén elemi és középfokon 1950 szeptemberében kezdődött a tanítás Csontos 1 mr éné és Bobok János igazgatói ténykedése mellett, jórészt összeverbuvált pedagógus- gárdával. Négy évvel később egyesült a két iskola. XVII. Jókai-napok Hogyan tovább? Urbán Pál igazgatóhelyettes egyike a legrégibb tanerőknek. Idestova 26 esztendőt töltött el az iskola katedráján, van tehát összehasonlítási alapja: — Az elmúlt évtizedek során a mi iskolánkban is kialakult egy olyan oktatási koncepció, mely a tudományos nevelési módszerek alkalmazásával ha­zai viszonylatban a legkorsze­rűbbek közé tartozik. Pedagó­gusközösségünk szakképesítése kedvező. Iskolánk 666 tanulójá­val 43 tanító és 7 nevelő fog­lalkozik, s azt is elmondhatom — igen jó körülmények között, hiszen a kémia, a biológia és földrajz oktatása, valamint a képzőművészeti és zenei neve­lés szaktantermekben folyik, a városi szervek jóvoltából pedig kis kertünk, tangazdaságunk is van. Ki mit tud Azt mondják, a pedagógiai munka hatékonyságát egyebek között a továbbtanulásra felvé­telt nyert tanulók száma mu­tatja. Ha így van, semmi szé­gyellni valójuk az iskola peda­gógusainak, hiszen — ahogyan azt Kocsis Gézától, az iskola pályaválasztási felelősétől meg­tudtam — az idén végző 48 tanuló közül tizenkilencen je­lentkeztek középiskolába, s kö­zülük tizennyolcat fel is vet­tek. Ez az arány nem a leg­rosszabb, de kétségtelen: lehet javítani rajta. Annak is örülnek a pedagógusok, hogy három ci­gánygyermek számára olyan „divatos“ iskolákban, mint a žil inai konzervatórium, a kassai ipari és a rimaszombati köz- gazdasági szakközépiskola nyílt továbbtanulási lehetőség. A nevelőmunka másik csalha­tatlan fokmérője az iskolák kö­zötti versenyek, olimpiák. Az idei szlovák kiejtési ver­seny járási fordulóinak első kategóriában a Šrobár utcaiak közül Kubacska György, Holé- czy Andrea, Balog Gréta és Belko Ildikó szereztek elsősé­get, az idősebbek között pedig Fábián Mária, Koncz Inge, Sza~ bó Mónika és Palkovics Andrea arattak győzelmet. Egy mondat­ban hadd említsük meg Való Károlyné, Ádám Zsoltné és Ba- lázs Rudolfné tanítónők nevét, akik versenyzőiket igen alapo­san felkészítették. Amikor öt esztendővel ez­előtt a CSEMADOK diószegi (Sládkovičovo) helyi szerveze­tében megalakult az Üj Hajtás népi táncegyüttes, nem sokan gondolták, hogy a csoport egy­szeriben az akkor már erőtel­jesen feljövőben lévő hazai ma­gyar amatőr néptáncmozgalom élére kerül. Az 1976-os orszá­gos népművészeti fesztiválon a csoport nagy múltú együttese­ket utasított maga mögé. Ak­kor már sejthettük, hogy az Üj Hajtás művészeti vezetőjé­nek, Karsay Tibor nak az ügy­szeretete, határtalan lelkesedé­se és persze nem utolsósorban szervezőkészsége biztosítja az együttes munkájához szükséges alapvető feltételeket. Azt is tudtuk, hogy Varga Ervin ko­reográfus szorgalma és kitar­tása példás. Láthattuk, hogy a táncosok felkészültsége már akkor meghaladta a hazai át­lagot. A rendszeres anyagi tá­mogatás kivételével (ami egyébként csaknem mindegyik hazai amatőr együttes állan­dóan visszatérő problémája) tehát minden együtt volt ah­hoz, hogy Diószegnek állandó népi táncegyüttese legyen. Május végén a helyi műve­lődési ház parányi színpadán az együttes, fennállásának ötö­dik évfordulója alkalmából Tánccal, dallal, muzsikával címmel mutatta be műsorát. Az előadás igazolta: néptánc­koreográfusaink számára az a legkövetendőbb irányzat, amely­A szavalok és prózamondók orosznyelvű versenyén az első három helyezésen Zsélyi Kata­lin, Ivanyics Éva és Juhász Má­ria osztoztak, mindannyian Ke- cső Lászlóné tanítványai Igen szép sikerrel szerepeltek az is­kola tanulói a kerületi vers- és prózamondó versenyen is, ame-. lyeu Pál Eszter első. Bogyó Noémi és Csendes Andrea har­madik helyezést ért el. A sike­res versenyzők Balázs Sándor- né. Oláh Aladárné és Csomós Humáné tanítványai. Az iskola tanulóinak felké­szültségét még inkább próbára teszik az egyes szaktantárgyak­ban évente rendezett olimpiák, hiszen ezeken összehasonlítha­tatlanul erősebb a konkurren- cia, s a gyerekek a szlovák ta­nítási nyelvű iskolák tanulóival is összemérhetik tudásukat. A szakmai ismeretek ilyenfajta összevetése az idén nagyszerű eredménnyel zárult, hiszen a kémiai olimpia járási forduló­jában Telek János nyolcadikos tanuló győzött, Ľadovec László és Kisantal Henriette előtt (ok­tatójuk Hegedűs Erzsébet), és hasonló sikert hozott a bioló­giai olimpia is, amelyen Kísűm- tal Henriette győzött Hegedűs László előtt. A matematikusok küzdelmében Killner Róbert (Mag Pálné tanítványa) máso­dik helyezést szerzett. Bogyó Jánosné egyike azok­nak a pedagógusoknak, akiknek tanítványai már hagyományo­san jól szerepelnek a biológiai olimpiákon. — Nem álszerénységből mon­dom, hogy elsősorban a tanuló­kat illeti elismerés, hiszen dol­gozataikat Önállóan, hosszú hó­napok megfigyelései, észrevéte­lei alapján dolgozzák ki, arról nem is beszélve, hogy az érté­kelő bizottság előtt szóban és írásban is ők adnak számot fel- készültségükről, rátermettsé­gükről. Az olimpiákon való részvétel haszna az is, hogy a tanulók a szakkifejezéseket szlovák nyelven is megismerik, így nem jelent különösebb gondot a ke­rületi fordulókon való részvéte­lük. A nyelvoktatás terén elért eredményeket egyébként a ke­rületi szakfelügyelő is méltatta. Az új didaktikai szemléletű esz­közöket eredményesen alkal­nek hazai úttörő képviselője a hatvanas évek végétől mind­máig Quittner János. A képlet rendkívül egyszerű: stilizálni csak azt lehet, aminek alapjai­val, törvényszerűségeivel, lehe­tőségeivel tisztában vagyunk. A megoldás: elsősorban tökéle­tesen el kell sajátítanunk a megkoreografálandó tánc au­tentikus formáit, tanulmányoz­nunk kell történetét, párhuza­mait. Azután ugyanezt meg kell tanítanunk táncosainkkal. És aztán — kellő tehetség és mű­vészi elképzelések birtokában — bátran koreografálhatunk, esélyünk van rá, hogy minden szempontból elfogadható mű­vet alkotunk. Varga Ervin is ezt a nehezen járható, de an­nál eredményesebb utat vá­lasztotta. Alkotásaiban szeren­csésen ötvöződnek a mesterei­től (Quittner János és Štefan Nosáľ) tanultak. Ezek után nem lehet kétséges a végered­mény sem: Diószegen nagyon jól képzett táncosok előadásá­ban kimagaslóan jó előadás tanúi lehettünk. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az előadás színvonala, a látott alkotások minősége meghalad­ta azt a mércét, amelyet az Új Hajtáshoz hasonló körülmé­nyek között dolgozó hazai ma­gyar együttesek állítottak föl. Amit mégis nehezményeznék: nem tartom indokoltnak a ven­dégszereplők szerepeltetését, különösen akkor nem, lia figye­lembe vesszük, hogy a féli mázzák, s külön nyelvi labora­tóriumuk is van. Huszonnégy szakkörben A pedagógiai munkát az em­berformálás bonyolult folyama­tában jól kiegészítik az iskolai szakkörök. Az eredményességet tekintve kétségtelenül a model­lezők kívánkoznak az első helyre, akik országos, sőt nem zetközi viszonylatban is számot­tevő sikereket érnek el. A hete­dikes Máté Albert az ifjú tech­nikusok nemzetközi találkozó­ján hazánk színeinek képvise­letében második helyezést ért el a hajómodellezők között. Ve­lük Urbán Pál foglalkozik, te­gyük hozzá: a szülői munkakö­zösség hathatós támogatásával. Az iskolai tánccsoport Szege­di Lászlóné vezetésével az eiső kategóriában első lett a járási seregszemlén, a második kate­góriában Mag Pálné irányítása mellett pedig második helyezést szerzett. Eredményesen működ­nek a sportkörök is. Megoldásra váró gondok Az iskola felszereltsége, be­rendezése minden igényt kielé­gít. A járási szervek támogatá­sával például az idén is 350 ezer korona értékben cserélték ki az osztályok berendezését, s egyéb vonatkozásban is tapasz­talják a segítőkészséget. Gond, sajnos — így is akad. Sok a gyermek, ami ugyan nem baj, de sokan külön gondoskodást igényelnek, más szóval kisegítő iskolában lenne a helyük. De férőhely ott sincs, akárcsak a század elején épült főépületben, amelyet néhány évvel ezelőtt ugyan átépítettek, de a tőszom­szédságukban lévő segédépüle­tek (egykori magánlakások) korszerűtlenek. Javításuk cél­szerűtlen, hiszen hamarosan lebontják őket. Ma még nem tudni, mikor és hová költöznek az osztályok. A gond minden­esetre nemcsak az iskola, ha­nem a város és a járás vezetőié is. Belátható időn belül meg kell oldani a kérdést, különben elkerülhetetlenné válik a két- műszakos tanítás ismételt be­vezetése. Szólni kell arról is, hogy az évek során nem csupán a pe­dagógusközösség, hanem a ta­nulólétszám is állandósult. Az elmúlt esztendőben 77 első osz­tályos kezdte meg a tanulást, az idén 81 jelentkezőt tarta­nak számon. A szülők bizalma jóleső érzéssel tölti el az iskola pedagógusait, de egyben lelkiis­meretes munka ra is kötelezi őket. HACS! ATTÍLA ...........■miiig­Du dások kivételével előadásaik nem haladták meg a diósze­giek színvonalát, a műsor egé­szére ugyanakkor kifejezzen rossz hatással voltak, a máso­dik részben megtört az első­ben tapasztalt lendület; a mű­sor egy ideig meglehetősen a kuszaság benyomását keltette. A sok jól előadott jó alko­tásból egyet szeretnék kiemel­ni, azt, amelyik talán a leg­jobban példázza a tánccsoport művészi törekvéseit: Pintér Ferenc—Varga Ervin: Enyém a menyasszony. A koreográfia a szilicei és a borzovai közös folklórcsoport idehaza és kül­földön és méltán nagyhírű mű­sora nyomán gyűjtésekből ké­szült. Az eredeti népi táncmo­tívumok alkalmazásával az al­kotó úgy stilizálta a fennsíki lakodalmat, hogy csorbítatla­nul, megfelelő arányban láthat­tuk viszont a színpadon az ot­tani lakodalom minden jelen­tős drámai, szertartásos és hu­moros mozzanatát. Ezt az al­kotói módszert alkalmazta a koreográfus a műsor egészében. Az Űj Hajtás fiatalok és idő­sebbek szerencsés egymásra- találása nyomán létrejött együttes, a hazai magyar ama­tőr néptáncmozgalom kiváló képviselője. Kívánjuk, hogy a jövőben is tartsa előkelő he­lyét, sok örömet szerezve mind önmagának, mind a közönség­nek. SEBÜK GÉZA A kisszínpadok seregszemle jén gombostűt, is alig lehetett volna leejtő tu a nézőtéren, an y- nyian szorongtak ott. Voltak, .ikik jegyet hajszoltak, aztán jobb megoldás híján az erké­lyen állva nézték végig az idei Jókai-napokra eljutott hét kis- színpadunk, valamint a vendég­ként fellépő szlovák és ma­gyarországi együttes műsorát. Kell-e beszédesebb bizonyíték arra, mennyire népszerűek Ko­máromban (Komárno) a kisszín- padotk műsorai? Kétségtelen, hogy a legtöbbe;; a kisszínpa* dók műsorairól beszéltek, s nem ok nélkül: az idén az ö seregszemléjük volt a legszín- vonalasabb. Az idei fesztivál egyik pozití­vumának tartom a rendező kí­sérletező kedvét. E dicsérendő szándék eredményeiképpen mű­fajában változatos — vásári já­ték, oratorikus műsor, egy fel vo - másos, hang- és mozgáseffektu­sokra épülő műsor — előadá­soknak tapsolhattunk. S ami ta­lán a legfontosabb; ezeket a sokfajta kifejező eszközöket nem öncélúan, mintegy szem­fényvesztésként használták, ha­nem. igyekeztek tudatosan élni velük. E művészi eszközök ré­vén vallatták a kort, s vallottak róíunik, önmagukról is. üi'ö’ meinkról, gondjainkról, sorskér- déseiukrői, eszméinket, életün­ket beárnyékoló jelenségekről. Sohasem nihilista, vagy más káros céloktól! vezérelve. Min­den műsorból kisugárzott az „érted haragszom“ József At­tila-i elv és a Fábry Zoltán ál­tal megfogalmazott „változni és változtatni“ erkölcsi etikai kor- parancs ereje. Színjátszásba n miiként más művészeti ágazatban is a szán­dék önmagában természetesen nem értékelhető. Minősíteni csupán akkor lehet, ha mindez esztétikummal párosul, vagyis a szándékból csak annyi mérhe­tő, amennyi megvalósul belőle a színpadon. Ha így értékelünk — mert csak így lehet — aikkor bizony sok kérdőjelet, problémát is fölvetettek az idei előadások. Észrevételeink lényege, hogy egy kivételtől eltekintve nem láttunk stílusában, kifejező esz­közeiben egységes műsorokat. Az újoncként szereplő hetényi (Chotín) kisszínpad érzésem szerint már a szöveg összeállí­tásánál célt tévesztett. Ugyan­is egy műsorban kabarétréfá­nak minősíthető szöveget és színvonalas, emberi, nemzetisé­gi életűnk mélyrétegéig eljutó versei nehéz összeilleszteni, ilyen szintű komikumból és magvas gondolatokból sehogy sem lehet a színpadon tragiku­mot vagy groteszket kikeverni, A műsor szükségszerűen szét­esik, még akkor is, ha Kiss Péntek József jószemű rendező lévén néhány elfogadható jele­netet összehozott, de ez a lé­nyegen mitsem változtatott. Nem érvényesült alapjában vé­ve ügyes színpad-szervezése sem (a színpad kettéválasztá­sa), mert a szöveg két rétege a felszín és a mélyenszántó gondolatok, egymást egysze­rűen kizárja. Elsősorban a szövegválasztás okozott galibákat a párkányná- naiak (Štúrovo-Nána) műsorá­ban is. Az Ahány ház annyi szokás című egyfelvonásos szellemes ötletre épült, de ez az egy szikra körülbelül tíz percig csillog a színpadon, az­tán nem követi újabb, s a jó gondolat elszürkül, a játék el­laposodik. Dániel Erzsébet ren­dező is körülbelül eddig bírja szellemes megoldásokkal. Ad­dig erős, ameddig a szöveg fo­gódzót nyújt neki. Később sem ő sem a szereplők nem tudták újra felpergetni a játékot, s így csupán az előadás első ré­sze győzött meg bennünket e csoport rátermettségéről. Több éves szünet után ismét hallatott magáról a búcsi (Búöf Lant Színpad, ök könnyed, de a rendezést és a színészi játékot tekintve könnyűnek éppen nem mondható műfajjal, vásári ko­médiával léptek színre. A ren­dezőként is sok sikert arató Szobi-házaspár úgy vélem, ez­úttal még nem talált kellő part­nerekre a mostani szereplők­ben, holott ez a műfaj éppen jó színészeket igényel, legalább olyat, mint Fruzsina alakítója volt. A jövőt illetően viszont fontos állomás lehet ez a mos­tani műsoruk, hiszen a szerep­lők gazdagíthatták ember- és jellemformáló eszközeiket, meg­tanulhattak „élni“ a színpa­don, kapcsolatot találni és tar­tani a közönséggel. Kétfajta eszköz, a művészi szó és a tánc drámai funkciói­nak ötvözésével több esetben pedig ellenpontozásával próbál­koztak a komáromi Magyar Ta­nítási Nyelvű Gimnázium iro­dalmi színpadának tagjai is. Értékeinket, erkölcsünket fél­tő. védő vallomásuk kultivált szövegmondásra és mozgásra épült, több látványos jelenetet eredményezett, s nagy közön­ségsikert aratott. Ez elsősorban Gáspár Tibor pedagógiai és rendezői munkáját dicséri. Ám hiányérzetünk is támadt a mű­sor végén, amely elsősorban ab­ból adódott, hogy a szöveg és a tánc nem mindig rímelt egy­mással, többször az egyik csu­pán illusztrálta a másikat. Nem mindig tudtuk kihámozni a cse- lefkményszervező, az előadást továbbvivő motívumokat. Beállításban néhány rendezői megoldás ismétlésében és a szöveg arányaiban emelhetünk kifogást az Ipolysági (Šahy) József Attila Irodalmi Színpad idei műsora kapcsán ám a kul- tívált előadás a kimunkált sza­valókórusok művészi élménnyé emelték a Nem vagyok én ma• gamé című műsort Vas Ottó rendezésében. A marcelházaiak (Marcelová) kemény fába vágták a fejszé­jüket, amikor mozgás- és hang- effektusrfkra építve vallottak az emberi kapcsolatok fonákságai ról. Kár, hogy nem ragaszkod­tak következetesen ezekhez a kifejező eszlközökhöz. Néhol fö- 1 cteleges m ozgásillusztrációk kal, máshol meg indokolatlan szÖ< vegbetoldássai csökkentették az egyébként figyelemre méltó több jelenetében döbbenetes erejű műsort. A marcelházaiak sikeres szereplése elsősorban Soóky László rendező érdeme. Az idei Jókai-napok egyik nagy élménye a Kassai (Koši­ce) Szép Szó Ifjúsági Színpad a A koszovói lányka című mű­sora volt, G ágy or Péter rende­zésében. A népballadára épülő, József Attila és Szilágyi Domo* kos verseivel is építkező elő­adás több dimenzióban mozog. A cselekményt, a konfliktuso­kat, a lelki állapotokat, az egyéni és a társadalmi össze­függéseket több rétegben, a művészi szó, a tánc, az ének és a mozgás művészi erejével, sajátosságaival és egységével fejezi ki. Ilyen döbbenetes erő­vel perlekedik az életet és ér­tékeket nyomorító megkülön­böztetésekkel szemben. A kassaiakat kivéve több ki­fogást emeltünk a többi hat csoport műsorával kapcsolat­ban. Mindezek ellenére nyugodt szívvel írhatjuk le, hogy jelen­leg az itt látott hét csoport a legjobb hazai magyar viszony­latban. Elsősorban tőlük függ — természetesen más együtte­sek munkájától is — kisszín* padi mozgalmunk jövője. Az előrelépéshez vélemé­nyem szerint elméleti és gya­korlati szempontból még felké­szültebb rendezők szükségel­tetnek. Mert a rendezőé a klucsszerep, a stílustiszta, esz­közeiben gazdag és választékos előadás kimunkálásában. Olyan­ban, mint például a kassaiaktól vagy a budapesti Térszínpadtól láttunk. A rendezők sokat te­hetnek a szereplők szakmai fejlődéséért is, hogy a mi tá­jainkon szintén sok olyaw szí­nészi eszközökben gazdag sze­replő legyen, mint a parlizáns- kéi csoport két főszereplője. A címben feltett kérdésre te­hát megfogalmazható az a vá­lasz, hogy elmélyültebb, még tudatosabb, szakmai munkára, önművelésre s nem utolsósor­ban a népművelési intézmények segítségére van szükség, hogy az idei ígéretes kibontakozást eredményes folytatás, több színvonalasabb e'őadás köves­se. SZILVÁSSY jtfZSEF AZ ÚJ HAJTÁS ÖT ÉVE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom