Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)

1980-06-14 / 139. szám, szombat

A GÖMÖRI BÁNYÁSZAT JELENE ÉS JÖVŐJE A Banská Bystrica-i Ércbá* nyák nemzeti vállalat hnúštai bányaüzemének dolgozói sajá* tos módon tették emlékezetes­sé hazánk felszabadulásának 35. évfordulóját. A történelmi esemény tiszteletére Csölle Pé­ter kilenc tagú szocialista munkabrigádja elhatározta, hogy az aknamélyítésben meg* kísérli a korábbi, ugyancsak e bányaüzem dolgozói által el­ért rekord megdöntését. A ma­ga nemében páratlan akciót 35 napra tervezték, ezalatt hár­mas munkacsoportokban, vál­tott műszakokban 120 méter hosszú folyosó kivájását ter­vezték. A több mint egy hónapig tartó kemény csata sikeresen véget ért. Eredménye: a szikla- kémén v zcírkňiipn kihajtott 155 pillanatra kikapcsolja a fülsi­ketítőén nagy zajt okozó fú­rógépet, megtörli verejtékes homlokát, s a hatáskeltés leg­apróbb jele nélkül jegyzi meg; — Hát ez a mi kenyerünk — mutat a hófehéren csillogó, masszív kőzetre, melyben vagy harminc—négyven fúrásnyo­mot is látni már. Ezekbe gon­dosan robbanótöltetet helyez­nek, s az imént még mozdít- hatatlannak vélt fal zúzalék­ként kerül a közelben vára­kozó csillékbe. Oláh János, a háromtagú munkacsoport legfiatalabb tag­ja sem tűnik a szavak emberé­nek* a szusszanásnyi szünet alatt azért neki is akad mon­danivalója az elmúlt napok eseményeiről; méter hosszú akna, mellyel eredeti vállalásukat 29 száza­lékkal túlteljesítették. Együtt — egymásért Csölle Péter, a brigád veze­tője a bányaipari szakközép- iskola elvégzése után tizenhat 'évvel ezelőtt került az üzem­be. Az iparág íratlan törvényei szerint végigpróbált minden szakmát a csilléstől a vájáron keresztül egészen a bányames­terig. Alapos ismerője a helyi viszonyoknak, a természeti adottságoknak, s az itt dolgo­zó embereknek is. Vajon mi­lyen előfeltételei vannak egy Ilyen kimagasló munkasiker­nek? — Mindenekelőtt olyan em­berekre van szükség, akik min­dennapi munkájukban nem en­gedik meg maguknak a lazítást és a fegyelmezetlenséget, s akik egy-egy korábbi próbatétel Idején már igazolták rátermett­ségüket. Nos, a mi közösségünk ilyen bányászokból áll. Ezzel, persze, nem akarom azt mon­dani, hogy- egy ilyen komoly vállalást, mint amilyenek leg­utóbbi rekordkísérletünk is ígérkezett, az egész közösség egy hurrá felkiáltással egysze­riben megszavazza. Nem, erről szó sincs. Alaposan meg kell gondolni a dolgot, hisz ilyen nagy munka komoly fizikai és pszichikai megterheléssel jár, s egyúttal vizsgáztat munka­erkölcsből is. Itt együtt, s egy­másért kell dolgoznunk. Rekorderek kozott Ján HruŠkának, a részleg ve­zetőjének dolgozószobájában magunk is bányászöltözékbe bújunk. Néhány méterrel a vas­úti alagútra emlékeztető akna bejáratától már vizestócsába süpped gumicsizmánk, s fejűn- Két nemcsak a vízcseppektől, hanem a pergő kőzettől is védi a bányászsisak. S az is hama­rosan kiderül, hogy az imitt- amott pislákoló lámpafények mellé jól jön az övünkhöz erő­sített villanylámpa fénye is. A szorongást és a kezdeti fé- .leimet még így is csupán kí­sérőink magabiztos mozgása oszlatja el belőlünk. Mintegy három-négyszáz méternyi lejtős tit után már megpillantjuk az első szűkebb vágatokat, folyo­sókat, melyek végén fel-felmo- rajló gépzúgás jelzi a jövesz- tést. Hamarosan elérkezünk a legutóbbi bányászsiker színhe­lyéhez, ahol természetesen to­vább folytatódik a munka. MiStura Villám fővájár néhány Ján Hruška részlegvezető — Nemcsak a teljesítmény volt nagy a mült hónapban, hanem — mint halljuk — a fizetés is annak ígérkezik. De higyjék el, nagyon megdolgoz­tunk érte. — Persze, most sem lazítunk — veszi át a szót Jozef Vrá- beľ, a harmadik rekorder — hiszen a feladatok is nagyok, s azt sem szeretnénk, hogy ez­után a többiek esetleg ujjal mutogassanak ránk: „Lám a csúcsjavítók lemaradtak“. Szó­val van itt hajtás minden nap, — s hogy a kis pihenő után nyomatékot is adjon szavainak — ismét bekapcsolja a fúrógé­pet. — Bizony nem könnyű a bá­nyászélet — mondja Csölle Pé­ter, miután ismét a felszínre kerülünk, s nagyot szippantunk a környező erdők, hegyek friss levegőjéből — de aki egyszer megszereti, az el sem bírná képzelni nélküle az életét. Biztató jövő S vajon mit ígér a jövő a ke­nyerüket a föld mélyén kereső gömöri bányászoknak? Ján Ko- pecký, az üzem igazgatója de­rűlátóan ítéli meg a szakma holnapját; — Jelenleg üzemünk terme­lési profilját még a zsírkő fej­tése határozza meg, de egyre nagyobb mennyiségben hozunk felszínre jó minőségű magne- zitot is. Tekintettel arra, hogy a földtani kutatásokat végzők nagy mennyiségű és jó minő­ségű ércet sejtenek a föld mélyén, az elkövetkező idő­szakban a jövesztés arányai is megváltoznak, mégpedig a 45 százalékos tiszta ércet tartal­mazó magnezit javára. Az el­múlt napokban szép eredmény­nyel végződött rekordkísérle­tünk is lényegében ezt a célt szolgálta. Elképzeléseink sze­rint a hetedik ötéves tervidő­szakban évente mintegy 200 ezer tonna ércet hozunk fel­színre, s a következő ötéves tervidőszak alatt egy újabb üzemrész megnyitásával tovább fokozzuk a termelést. E célból az 1983—85-ös esztendőben mintegy 28 millió koronát köl­tünk üzembővítésre, s a 85—87- es esztendőkben a fejlesztésre szánt összeg már meghaladja a 120 millió koronát. Azt is megtudtuk az üzem igazgatójától, hogy az állan­dóan fokozódó termelés mellett is több mint száz esztendőre garantálják az itt foglalkozta­tott bányászok megélhetését, arról nem is beszélve, hogy a közelben már egy újabb hatal­mas tájegységet is védetté nyil­vánítottak, melynek kincse ma még nem teljesen felbecsült, mindenesetre igen jelentős. A hatalmas beruházási prog­ram kezdetéig, előreláthatóan 1985-végéig a zsírkő és érc- bányászaton kívül itt dolgozzák fel a kremnicai bánya termé­két, a butonitot is. A szárított félkész áru iránt az utóbbi időben különösen megnőtt az érdeklődés, hiszen a nagyol­vasztókon és az üvegiparon kívül egyre nagyobb mérték­ben alkalmazzák a mezőgazda­ságban és a gyógyszeriparban is. Népgazdasági szempontból sem közömbös, hogy a föld mélyéről felszínre hozott ér­tékes nyersanyagok a hazai szükségletek teljes kielégíté­sén kívül a külpiacokon egyre kedvezőbb árviszonyok mellett értékesíthetők. S ez nemcsak a gömöri bányászat jelenét, hanem a jövőjét is meghatározó HACSI ATTILA Akik a szigorú ellenőrzést végzik: Csölle Péter brigádvezető és Viliam Mištura Jővá/ár (Milan Petrovský felvételei) A vadászat a nyelvbe;. Június a vadászat és a természetvédelem hónapja. A va­dászat hónapja kifejezés azonban nem azt jelenti, hogy júniusban lövik a legtöbb vadat — hiszen az apróvad lövé­sére tilalom van —, hanem azt, hogy ilyenkor nemcsak fokozottan törődnek a vadvédelemmel, hanem másokat, a kívülállókat is erre igyekeznek nevelni, megismertetve őket a vadgazdálkodás jelentőségével. Mivel a vadászatnak nyelvi vonatkozása is van, ismerkedjünk meg néhány olyan vadászati szakszóval, amelyet nemcsak a kívülállók, ha­nem a vadászok közül is kevesen ismernek. Már magának a vadász és vadászat szavaknak is válto­zott az értelmük az utóbbi időben: nem a vad kilövőjét, illetve kilövését jelölik, hanem elsősorban a vad tenyész­tőjét és tenyésztését. Ezért beszélhetünk a „vadászat hónap­járól" is mar. Ezt a vadászok tudják is, de mások aligha. A vadászokat szigorú fegyelem köti. Szervezetben tömö­rülnek, az alapszervezetek gazdálkodását hozzáértő személy irányítja; ennek neve magyarul nem „vadászgazda“, mint ahogy általában még a vadászok is nevezik, hanem vad­gazda. Ez érthető is, hiszen nem a vadászok gazdája ő, hanem a vadgazdálkodást irányító személy. Egyes vadászterületeken nem csupán nyúl, fácán, fogoly stb. vagyis közös nevükön apróvad található, hanem őz, szarvas is, vagyis nagyvad. Ez utóbbit még a vadászok túl­nyomó része is „magasvad“-nak nevezi nálunk, mert a szlovákban vysoká zver a neve. Tudjuk azonban, hogy egyes nyelvek fogalommegnevezésének módja különbözhet egy­mástól: nem minden szót lehet szóelemek s nem minden kifejezést szavak szerint lefordítani más nyelvre. A ma­gyarban a nagyvad, a szlovákban a vysoká zver terjedt el a nagyobb vadak megnevezésére, így fordításkor ezek egymás megfelelőiként kezelendők, Természetesen sok szó vagy kifejezés mechanikusan is lefordítható: ezek közé tar­tozik az apróvad és a szlovákban a drobná zver is. Vadászat és vadászati engedély: ezek a szavak, illetve az ezeket jelölő fogalmak is keverednek a gyakorlatban, még a vadászok között is. Vadászjegy annak a hatósági igazolványnak a neve, amely feljogosítja a vadászt arra, hogy vadászfegyvert és lőszert tartson, de ezzel még nem mehet ki a határba vadászni. Ahhoz vadászati engedély kell, ezt pedig a vadgazda állítja ki alkalmanként a vadász számára. Nemcsak lőtt, hanem élő vadat is exportálunk. A nyulat, fácánt, foglyot hálóba hajtva fogják meg. Ennek a műve­letnek még a vadászok közül sem sokan tudják a nevét. Mondják így: „hálózás“, „vadfogás“ stb. Pontos neve: élő vadbefogás. A vad kilövésével kapcsolatban is van néhány kifejezés, amelynek értelmét csak a vadászok vagy a vadásztörténe­tek tapasztaltabb olvasói tudják: Ilyenek: a vad jelzése, 'sebágy, tűzben rogy, szárnyazva van, vadászrész. A vad jelzés-én a sebzett vadnak a nyomhagyását értjük: golyóvágta szőr vagy csontszilánkok a találat helyén; seb­vér a füvön. Néha meg is pihen a sebzett vad; ezt a helyet sebágy-nak nevezzük. Ez is jelzésül szolgál a vadásznak. Ha a nagyvad a golyó hatására összeesik, de csak néhány pillanatra, s utána menekülni van ereje, akkor ezt az összerogyást tűzben rogyás-nak nevezzük. Szárnyazva meg az a szárnyas vad van, amelyiknek szárnyát törte a sörét; ez leesik ugyan a földre, de ha nincs ügyes ku­tyája a vadásznak, vagy maga nem tud még egyszer rálőni, könnyen elfuthat sebesülten. Vadászrész-nek a nagyvad — őz, szarvas — ehető belső részeit: a máját, szívét, veséjét, tüdejét, lépét, nyelvét nevezzük, amelyek a vadászt illetik meg, ugyanis a kizsigerelt vadat átadják a közellátásnak. Még néhány tudnivalót a nem vadászok számára! A sző lész sem szívesen hallja, ha így dicsérik a borát: jó szaga van, mert a bornak illata, bukéja van; a vadásznak is bor­sódzik a háta, amikor állatokról, nem pedig vadakról be­szélnek a laikusok, s az őznek, a szarvasnak meg a dám­vadnak a szarvát emlegetik, nem az agancsát, illetve a dámnak a lapátját. Igaz, állat a nyúl, őz stb. is, de ezek az állatok jól elkülöníthető csoportjába, a vadak közé tartoznak. S bár a magyar nyelv szarvas-nak nevezi az egyik nagyvadat, mégis tájékozatlanság számba megy, ha valaki ennek a szarváról, nem pedig az agancsáról beszél. JAKAB ISTVÁN Valami a megszólításról Jól tudjuk, hogy a megszólítás kérdése bonyolult dolog. Bizonyos régi formák kikoptak a használatból, az újak — melyek nagyjából megfelelnének az új társadalmi rendnek — nem mind tudnak gyökeret verni, általánossá válni, még mindig szokatlanok. Valamikor szlovákul sem lehetett egyszerűen pdn-nak, pani-nak titulálni valakit, ha nem tettük hozzá az illető nevét vagy címét, most azonban már használatos ez a forma, akárcsak a magyarban az uram, asszonyom megszólítás. Csakhogy a komáromi piacon például a falusi magyar asszonyok panikám-nnk szólítják városi vevőiket, akár magyarok, akár szlovákok. Lehet, hogy ez egész mulatságosan hangzik, meg lehet ez nagyon „praktikus", mert ide is szól meg oda is. de mint nyelvi jelenség nem valami szívderítő. Aminthogy annak sem tudunk örülni, amikor egy kedves magyar elárusító a boltban azt mondja a vevőnek, egy nyolcvanéves magyar asszonynak: No, nagymamácska, mit adjunk? Hogy ő jót akart, és szépen akarta magát kife­jezni, ahhoz nem fér kétség. Ebből indult ki: szlovákul babičká-nak szólítják az öregasszonyokat, tehát magyarul nagymamácská-t kell mondani. Pedig nem így van. Magya­rul bizony itt a néni, nénike, nénikém forma az, amiben van annyi kedvesség, meg tisztelet is. mint a szlovák ba­bička megszólításban. A szlovák nyelvhasználat is megmosolyogtató, amikor még a hatvanéveseknek is kiosztják kedves elárusítók, derék rendőrök és villamosvezetők a mladá pani, illetve a mladý pán címet. (Érthető okokból nem szokás ellene tiltakozni.) Ilyen alapon magyarul is elhangzik a fiatalasszony, fiatalúr megszólítás nemegyszer ősz hajú családanyák és kopasz öregurak címére. De ez még hagyján. Szlovákul még a stará pani, starý pán megszólítás is előfordul, néha szólí­tanak így egészen öreg embereket, és ez nem Is bántó. Magyarul azonban az efféle forma: öregasszony Iöreg­hölgy), öregúr — megszólításként még a százévesek ese­tében is elfogadhatatlan. MAYER JUDIT ÚJ SZÓ 1960. VI. 14. 4 Csölle Péter: Aki egyszer meg­szereti .. i Oláh János: Nagyon megdolgoztunk érte

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom