Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)
1980-06-13 / 138. szám, péntek
H i n cseh ezek Jegyzetek az országos népművészeti fesztiválról Az eseménysorozat szombaton délután kezdődött a néprajzi kiállítás megnyitásával. Méltó kezdete volt ez a fesztiválnak, egy egész év kutató és gyűjtő munkájának az eredményeit láthattuk. Minden évben más-más járásból vagy tájegységből érkeznek ide a féltve őrzött kincsek. Igen, kincsek ezek, nemcsak azért, mert egy-egy díszes darab anyagi érték is, hanem elsősorban azért, mert gyökérként köt bennünket szülőföldünkhöz. Ebben az évben az érsekújvári (Nové Zámky) járás anyagával ismertetett meg bennünket, nagy szakértelemmel, Méry Jó- z sefné. A járás mai határai közé több tájegység kisebb vagy nagyobb része tartozik. Módunkban állt megtekinteni a nyugati palócok, az Alsó-Gararu mentiek, az Alsó-Ipoly mentiek és a mátyásföldiek díszes kelméit, különleges munkaeszközeit. A kiállításról visszaérve, a Schubert-parkban, megálltam a lezárt kűria előtt, amely így furcsa, néma tanúja a színes forgatagnak. Akaratlanul is felmerült bennem a kérdés: vajon mikor kerül már ide a kiállítás, ahol több ember gyönyörködhetne a kincsekben. A néprajzi kiállítás „élő folytatása“ vasárnap délelőtt következett a szabadtéri színpadon. Virágba szőtt álmok címmel Itt mutatták be a kender termesztésének és házi feldolgozásának minden csínját- bínját. Jókai Mária rokonszenves műsora érzékeltette velünk a munka nehezét és gyönyörét, szoros kapcsolatát a népművészettel. A Csak tiszta forrásból című műsor szintén az érsekúj- vári járás hagyományaiból adott ízelítőt. A műsor a Tavaszi szél vizet áraszt hangulatát akarta idézni, valamivel mozgalmasabb változatban. Volt is benne sok szép, értékes és tartalmas folklóranyag, de vegyült bele olyasmi is, ami kissé zavarossá tette a „tiszta forrást“. Zavaróan hatott például a csillogás ’zatén „viselet“, a lányok rendezetlen hajviselete, a nem éppen ebbe a műsorba való nóták, valamint egy-egy műsorszám igénytelen megrendezése. Tény, hogy hagyományőrző csoportjaink nem fejtenek ki olyan rendszeres és tudatos munkát, mint a hasonló jellegű szlovák csoportok és ez meglátszott a műsor egészén. Szándékosan nem szóltam eddig a színpadi néptáncról. A fesztivál legnagyobb vonzerejét, a többi népművészeti ág tiszteletben tartásával természetesen, mégis a tánc jelenti. Fejlődését ezen a fesztiválon mérhetjük le évről évre. A legjobbnak tartott szlovákiai magyar táncegyüttesek már péntek reggel óta váltogatták egymást a lévai (Levice) művelődési ház színpadán. Minden együttes félórás programot mutatott be. Ennek alapján értékelte a héttagú, neves szlovákiai és magyarországi szakemberekből álló zsűri az egyes csoportok munkáját. A fesztivál nagydíját ebben az évben a nagyidai (Veíká Ida) llosvai Táncegyüttesnek ítélte oda a zsűri. A második díjat a komáromi (Komárno) Hajós Tánc- együttes és a diószegi (Sládkovičovo) Oj Hajtás között osztották meg, míg a harmadik díjat nem adták ki. Az llosvai Táncegyüttestől igényes koreográfiákat láttunk, melyeket Quittner János, mint vendég készített az együttes számára. A műsor dramaturgiai fonala az eredeti népi tánctól a stilizált kompozícióig ívelt. A táncosok sikeresen birkóztak meg a nehéz feladattal. Főleg a Magyar verbunk és páros című számot előadó páros nyújtott dalban és táncban kitűnő teljesítményt, és gondolom ez az „apróság“ is billenthetett a mérlegen ilyen szoros versenyben, mint amilyen véleményem szerint az idei volt. A diószegiek egy rekonstruált történelmi tánccal nyitották meg műsorukat, amelyet lélegzetelállító módon adtak elő. A tánckar a nagyidaiaknál is jobban, táncosabban mutatta be az ötletes, precízen kidolgozott koreográfiákat. Kitűnően érezték magukat az említett táncon kívül a palóc és a má- tyusföldi táncokban is és maradandó élményt szereztek szereplésükkel. Katona István nem először került ü legjobbak közé. Remélhetően hosszabb ideig marad a Hajósnál, hogy a mostani siker ne legyen az új együttes egyben utolsó sikere is. Nem kívánom a táncosok tudását lebecsülni. sikerüket mégis nagy mértékben a zene javára írom. A zenekar nemcsak jól játszott, hanem egy fitt élt a tánccal és a koreográfus maga is megszólaltatott egy ritka hangszert: a dudát. Említésre méltók a helyosztó együttes közös vonásai. A diószegiek koreográfusa, Varga Ervin is szerepelt hangszerrel — furulyával. Mindkét koreográfus alkalmazott kölcsönösen egy-egy Katona-, illetve Vargakoreográfiát. Ez példaképpen A komáromi Hajós táncegyüttes nagy sikerrel szerepelt. (Gyökeres György felvétele) szolgálhat azok fámára, akik a fesztivált összetévesztik az ügetővei, csak aztán érdeklődnek, ki a győztes és ki a befutó. Ennek kapcsán érdemesnek tartom elmondani, hogy a Szlovákiában érvényes vonatkozó szabályok szérint a táncegyüttesek, egységes követelményrendszer alapján A, B vagy C kategóriás minősítést nyerhetnek. Tehát ma már odáig értünk, hogy az együttesek színvonalát a kategorizálás eredménye szabja meg elsősorban. Ezért hasznos lenne a zsűri munkáját — amely ezúttal minden elismerést megérdemel — arra irányítani, hogy a fesztiválon látottakból a legszebben táncoló együttest, a legjobb szólópárost, a legjobb koreográfiát, a legjobb dramaturgiát vagy a legjobb rendezést emelje ki, ahelyett, hogy egy sok pluszból és mínuszból ösz- szetevődő produkciót tesz példaképpé. Összegezve: az a benyomásom, hogy bár az idén kimagasló műsorblokkot egyik együttestől sem láttunk, az átlagos szint magasabb volt az előző évekhez viszonyítva. Kifogásolni lehet ezúttal is, hogy, egy két kivétellel, az együttesek nem készítettek menettáncot. A felvonulás így meglehe- tően szaggatottá és statikussá vált; az üres utcákon meg egyenesen puszta formaságnak tűnt föl. Örömünkre ebben az évben is szerepeltek új együttesek, felébredlek esi pkerózsikaá Imukból régi csoportok. Bánatunkra azonban hiányzott a fesztiválról több olyan együttes, amelyik a közelmúltban az élmezőnyhöz tartozott. Hiába kerestük a prágai Nyitnikékei, a du- naszerdnhelyi (Dunajská Streda) Csallóközi Dal- és Táncegyüttest, a rimaszombati (Rimavská Sobota) Gömört, hogy csak a legnagyobb neveket eni lítsem. A helyzet úgy fest, hogy azoknak az együtteseknek van esélye az élvonalban maradni, amelyiknek az élén két ember áll: egy szervező és égy alkotó. Együttműködésük és egymás munkájának megbecsülése nélkül a siker csak tiszavirágéletű. A táncegyüttesek fájó pontja évek óta a zenekar, u viselet és az énekesek. Úgy tűnik fül, hogy a fenntartó szervek helyes megválasztása vagy összevonása lehetővé tette a viseletkérdés megoldását. A most látottak alapján elmondható, hogy a viseletek legtöbb esetben megtartották a tájelleget, a stilizálás mértéktartó volt, a ruhák megtervezése és az anyagok kiválasztása általában megfelelt a követelményeknek. A zenekari játéknak és az éneklésnek a színvonala nem emelkedett. Az átlagnál jobb volt a komáromi zenekar és Szvorák Kati, aki Magyarországon is remekelt már. A zenekar- és az énekes-gond tehát továbbra is gond marad és az ember cáak csodálkozik azon, hogy a Tavaszi szél... felfedezettjei, hogyan tudnak így elrejtőzni az együttesek elől, bár lehet, hogy ők is ludasak a dologban. A vasárnapi gálaműsorban mutatkoztak be a közönségnek a verseny résztvevői és a fesztivál külföldi vendégei. A közönség — beleértve amatőr néptáncmozgalmunk táncosait és vezetőit — azonban a szombat esti műsor iránt tanúsított nagyobb érdeklődést. Az eset csodálatos nyitánya után, melyet a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának köszönhetünk, egymás után lépett színre a CSEMADOK KB Szőttes népművészeti csoportja, az "Ifjú Szivek és a budapesti Zalka Máté Táncegyüttes. Ha szigorú szemmel — és az amatőr táncosok is ilyenek — nézzük a produkciókat, akkor el kell mondani, hogy a Szőttestől láttunk már jobb előadást és a budapestiek sem képviselnek olyan nívót, mint a Zselizen is szerepelt Bartók Béla Táncegyüttes. Ennek ellenére az előadásuk szép sikert aratott. A legjobb akarattal sem tudom ezt elmondani az Ifjú Szívekkel kapcsolatban. A közönség és a szakemberek reagálása azt tükrözte, hogy ez a táncstílus nem egységes, nem tiszta és az előadás színvonala is hullámzó volt. A fesztivál befejeztével egyébként megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy teljesítette célját. GÁL GYÖRGY ÉNEKLŐ GYERMEKEK, IFJAK Ma kezdődik Érsekújváron (Nové Zámky) a csehszlovákiai magyar gyermek és ifjúsági énekkarok IV. központi sereg- szemléit*, ebből az alkalomból tekintünk most vissza röviden — és korántsem a teljesség igényével — az előzményekre, közhelyesen mondva, az utóbbi három évtizedben megtett útra, mely valamikor az ötvenes évek elején kezdődött, miután megnyíltak a magyar tanítási nyelvű iskolák. Az ötvenes évekről, de a következő évtizedről sincsenek a kezünk ügyében dokumentumok, amelyek alapján nyomon követhetnénk a gyermek és ifjúsági énekkari mozgalom felszabadulás utáni indulását és fejlődésének első szakaszát, de tény, hogy több helyütt alakultak és működtek több kevesebb ideig gyermek, illetve ifjúsági énekkarok. Akárcsak a felnőtt énekesek mozgalmában, ebben is az okozta a legnagyobb gondot, hogy kevés volt a képzett karvezető, és nem volt sem olyan szerv, sem olyan fórum, amely egybefogta volna, irányította volna ezeket a kórusokat, amely az erők ösz- szemérésére, t a pasztalat cserékre ösztönözte volna őket. A gyermek és ifjúsági kórusok először 1961-ben a Zselizen (Želiezovce) megrendezett országos énekkari és népi zenekari fesztiválon kerültek nagyobb figyelem központjába, tegyük hozzá, a felnőtt énekkarokkal együtt. „A kiválasztás után 1200 felnőtt, ifjú és gyermek dalos és 8 népi zenekar szerepelt a fesztiválon“ — olvasható a CSEMADOK megalakulásának 25. évfordulójára megjelent kiadványban. Időközben megkezdődött a karmesterképzés, a nyitrai Pedagógiai Karról pedig egyre több zene szakos került az iskolákba, amelyek közül nem egyben mind jobb színvonalat elérő kórusok alakultak. A második nagy találkozóra nyolc év múltán került sor, 1969 júniusában az I. Kodály- napokőn. A felnőtt énekkarokon kívül tíz magyar tanítási nyelvű iskola gyermekkara szerepelt ezen a fesztiválon; föltűnő, hogy akkor még valamennyi a nyugat-szlovákiai kerületből volt. Mindenesetre ez a találkozó újabb lendületet adott a mozgalomnak; fejlődését nevelőhangversenyekkel (is) segítette a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara, melynek több tagja egyben kórusvezető is. A Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya 1970 ben (majd később is) gyermekkari müvekre írt ki pályázatot, 1971-ben, a CSEMADOK KB szervezésében megalakult az Országos Karmesteri Klub, melynek munkájában részt vett minden hazai magyar gyermek, ifjúsági és felnőtt énekkar vezetője, amint az a fentebb említett kiadványban is megtalálható. 1971- ben újabb, mérföldkőnek számító esemény zajlott le: először rendezték meg Érsekújváron a csehszlovákiai magyar gyermek és ifjúsági énekkarok központi seregszemléjét, azzal a céllal, hogy: 1. hozzájáruljon az ifjúság általános zenei nevelése színvonalának emeléséhez, 2. fellendítse az ifjúsági énekkari mozgalmat, hozzájáruljon a csehszlovákiai magyar kórusmozgalom utánpótlásának biztosításához. A cél ma is változatlan, a háromévenként rendezett fesztivál színhelye ugyanúgy. Ami változott, az az, hogy a negyedik alkalommal kiírt versenysorozat és maga a központi rendezvény nevet kapott, Csengő énekszó; továbbá: ez a mostani találkozó már verseny jellegű, ami a következőképpen fogalmazódott meg a .CSEMADOK KB által kiadott vonatkozó irányelvekben: Az énekkarokat teljesítményük szerint arany-, ezüst- és bronz- koszorús minősítéssel értékelik, ezenkívül a legjobb műsorválasztást, a legtisztábban éneklő és a legrnűvészibb teljesítményt nyújtó kórusokat tárgyi jutalomban részesítik. Az eddigi szemléken általában 12—15 gyermek és ifjúsági gyermekkar vett részt; érdemes itt megjegyezni, hogy minden esetben fölléptek az Érsekújvár környéki falvakban is. így lesz ez most szombaton is, azután, hogy a bíráló bizottság előtt lezajlik az ógyal- lai (Hurbanovo), der női (Drna- va), csilizradványi (Čiližská Radvari), kürti (Strekov), du- naszerdahelyi (Dunajská Streda), komáromi (Komárno), galántai, gímesi (Jelenec), peredi (Tešedíkovo) és a kassai (Košice) gyermek, illetve ifjúsági énekkarok hangversenye. A vasárnap délutáni gálán társul hozzájuk a nagymegyeri (Čalovo) kicsinyek kórusa, a szarvai (Rohovce) gyermekek kara, valamint a Zlaté Morav- ce-i Schola cantorum ifjúsági vegyeskar és a magyarországi vendégegyüttes. Az iménti névsorolásból is kiderül, hogy továbbra is a nyugat-szlovákiai kerületben legerősebb ez a mozgalom, a magyar tanítási nyelvű iskolák közül itt van a legtöbbnek énekkara (és elsősorban a du- naszerdahelyi járásban — 12), a magyar nemzetiségű lakosság és az iskolák aranyszámához mérten is legkevesebb gyermek és ifjúsági énekkar Közép-Szlo- vákiában van. A három kerületben jelen pillanatban összesen mintegy félszáz működik, ebből harminc nevezett be a mostani versenybe, és vett részt járási és kerületi találkozókon. Nem feladata ennek az írásnak, hogy értékelje kórusmozgalmunkat, fölmérje az eddigi szemlék jelentőségét, azt hogy sok-sok száz csehszlovákiai magyar életében mit jelent, hogy valamikor tagja volt egy éneklő gyermekközösségnek, s talán tagja ma is egy felnőtt karnak. Az sem feladata, hogy részletezze számos iskola vezetőségének viszonyulását a gyer- niekénekkarhoz, az egész mozgalomhoz. De nem lehet nem elismételni azt végezetül, amit a következő Kodály-idézettel fejezhetnénk ki a legjobban: „Utóvégre lehet élni zene nélkül is. Sivatagon át is vezet út. De mi, akik azon fáradozunk, hogy minden gyermek kezébe kapja a jó zene kulcsát, s vele a rossz zene elleni talizmánt, azt akarjuk, ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réten.“ (bodnár) M ájus végén első ízben rendezték meg Magyarországon a cseh és a szlovák irodalom napjait. Ez alkalomból Pavol Koyšnak, a Szlovák Szocialista Köztársaság kulturális miniszterhelyettesének és Jozef Kadlecnnk, a Csehszlovák írók Szövetsége titkárának vezetésével írókból, költőkből és műfordítókból álló küldöttség utazott Budapestre. A delegáció tagjai, dr. Vladimír Cerevka, Helena Kocourová, Ladislav Fuks, Karéi Sys, Ladislav Stehlík, Véra Adlovái, Ladislav Ballek, Vojtech Kondrót, Klára Ja- runková, dr. Rudolf Chmel és Ľubomír Feldek a Fészek Művészklubban találkoztak magyar újságírókkal. Az eseménysorozatról tartott sajtótájékoztatón dr. Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes üdvözölte a vendégeket. Garai Gábor, a Magyar írók Szövetségének főtitkára emlékeztetett a két népet összekapcsoló irodalmi hagyományokra. A küldöttség délután látogatást tett a Petőfi Sándor IroMég többet — egymásról A cseh és szlovák irodalom napjai Magyarországon dalmi Múzeumban. Este a Kossuth Klubban az Ami összeköt című ünnepi esttel nyiJLották röeg a cseh és szlovák irodalom napjait a TIT Budapesti Irodalmi Szakosztálya, a Magyar írók Szövetsége és a Magyar Rádió rendezésében. Köszöntőt Csák Gyula, uz írószövetség titkára mondott, s az estet, amelynek műsorán klasz- szikus cseh, szlovák és magyar írók és költők müvei szerepeltek, Kiss Gy. Csaba irodalom- történész vezette be. Az írószövetségben kerek- asztal-beszélgetést tartottak a kortárs cseh és szlovák irodalomról, ahol dr. Rudolf Chmel irodalomtörténész és Véra Ad- lóvá író volt az előadó. Hozzászólásában Dobossy László irodalomtörténész stilisztikai konfrontáció szükségességét hangsúlyozta a műfordítói munka területén, Käfer István irodalomtörténész pedig felhívta a figyelmet arra, hogy egy sor kitűnő magyar művet lefordítottak ugyan szlovák nyelvre, azonban a szlovákoknak nincs magyar irodalomtörténetük; ezzel szemben Magyarországon az átfogó szlovák témájú irodalomtörténeti munkák nagy számban jelennek meg, jóllehet a szlovák alkotások arányosan kisebb számban jelennek meg magyar nyelven. Garai Gábor kifejezte reményét, hogy a magyarországi kiadók a versfordításoknál a jövőben a szlovákiai magyar költők munkáját is igénybeveszik majd. A Magyarországon tartózkodó cseh és szlovák írók és költők szerzői estjét a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központban rendezték meg, amelynek házigazdája Käfer István volt. Azt megelőzően nyitották meg a cseh és szlovák könyvek kiállítását. Ezután a vendégek meglátogatták a békéscsabai szlovák gimnáziumot és kollégiumot, a Munkácsy Múzeumot és a szlovák tájházat. Este irodalmi műsoron vettek részt a vasutas klubkönyvtárban. Az élet, az öröm és a szépség nevében címmel háromnyelvű irodalmi estet rendeztek klasszikus és kortárs cseh és szlovák költők verseiből a Radnóti Miklós Irodalmi Színpadon csehszlovákiai előadóművészek közreműködésével. Az estet Do- bossy László szavai vezették be. 24-én Petró László igazgató fogadta a budapesti szlovák gimnáziumba látogató íróküldöttséget, amely rendhagyó irodalomórát tartott a diákoknak. A cseh és a szlovák irodalom magyarországi napjainak viszonzásaként ez év őszén Csehszlovákiában megrendezik a magyar irodalom napjait. DUDÁS GYULA 1980 VI. 13.
