Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)
1980-06-12 / 137. szám, csütörtök
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1980. június 12. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXXIII. ÉVFOLYAM 137. szám Ára 50 fillér IIETSZEMIELET Kisvárosi lakótelepünkön be felezték a közművesítést és a járulékos építkezéseket, ezért a városi nemzeti bizottság alkalmazottjai megkezdték a kör- nyezet szépítését. Zöldövezeteket hoztak létre virágokkal, díszbokrokkal, facsemetékkel, füves részekkel. Am alig örülhettünk megváltozó életkörnyezetünknek, mert a sarjadó fii- vön keresztül-kasul ösvényeket gyúrtak ki, mivel így talán tíz méterrel közelebb az üzlet vagy a járda. Sok helyen ki- Kzagatták a diszbokrokat és az ablakokból, erkélyekről kido- bált szemét csúfítja a látványt. Először táblák jelentek meg, melyek a zöldövezet védelmére szólították föl a lakókat, — a jelek szerint nem sok eredménnyel. Most furcsa kép tá rul elénk: a virágokat és a íü vés részeket valószínűleg a hiábavaló kérlelés okozta elkeseredésből és dühből — meggon dolatlanul — szügesdrőttal kerítették be, s így a zöldövezet most nem éppen szívderítő Iát ványt nyújt. Az ország másik végében lakó tűzoltóparancsnok ismerősöm elkeseredve pana szólta, hogy számos háztömbből fél éven belül háromszor — nevezzük nevén a cselekedetet — ellopták a néhány koro nát érő, de veszély esetén nélkülözhetetlen tűzvédelmi be rendezéseket. Pedig jő maga san voltak a szekrénykék, gyermek nem ér fel odáig. Ggy vélem, mindannyian folytathatnánk a sort sok bosac- «zantó esettel és jelenséggel, amelyeknek egy a közös nevezője: az emberek nemtörődömsége, önzése és káros életszem lelete. Az utóbbi időben érthe tőén sokat beszélünk a szocialista életstílusról, társadalmi eseményeinknek megfelelő élet- szemlélet fontosságáról. Nein véletlenül, hiszen nagyszabású céljainkat csakis öntudatos, rátermett, jó tulajdonságú emberekkel valósíthatjuk meg. Ám egyre többet kell szól nuuk és tennünk azért is, hogy ne csak nagy általánosságok ban beszéljünk ezekről a követelményekről, hanem konkrétan s részleteiben is. Mert nyíl* vánvaló, hogy az olyan ember, aki nem becsüli a közös tulaj- d<iut, aki képes titokban fillé rés — és nemcsak filléres — dolgokat eltulajdonítani, aki munka helyett ügyeskedésből igyekszik megélni s aki fittyet hány erkölcsi normáinknak, bizony távol áll attól, hogy a szocialista ember típusát testesít se meg s ezen az sem változtat, ha olykor ugyanezek az emberek — vizet prédikálva — semmitmondó szép szavakkal beszélnek a szocialista életstí tus kritériumairól. \z úgynevezett apró dolgokkal — kulturált viselkedéssel, egymás iránti megbecsüléssel — lehet csupán a nagyobb célok elérése felé haladni vagyis a szocialista életstílus és élet- szemlélet egyéb normáit meg honosítani, kis és nagyobb közösségben egyaránt. A feladat egyértelmű. Intéz ményesen és más formában céltudatosabban és ne csak jelmondatokban cselekedjünk köztulajdon, a társadalmi munká val létrehozott értékek megbecsülése, a mind inkább elbur- jánzó kispolgári önzés és haszonlesés visszaszorítása érdekében. Szükséges és érdemes is erőfeszítésekei tenni. A mi lakótelepünkön például az egyik szabad szombaton töb ben összefogtak s önszántukból nekiláttak kiiavítani a rongálásokat. SZILVÁSSY JÓZSEF A Ciprusi Köztársaság elnöke elutazott hazánkból MAGAS KITÜNTETÉSEK ÄTADÄSÄ (CSTK) — Gustáv Husák. a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap a prágai várban Szpirosz Kiprianunak, a Cip rusí Köztársaság elnökének átnyújtotta a Fehér Oroszlán Érdemrend I, fokozatát és a címmel járó láncot a sokoldalú csehszlovák—ciprusi együttműködés fejlesztése, szilárdítása és elmélyítése terén szerzett érdemeiért. A fekete-vágt erőmű az Alacsony-Tátrában, romantikus környezetben épül. Hatszázhetven megawattos teljesítményével hazánk egyik legnagyobb vízi erőmüve lesz. Berendezéseinek jelentős részét,, a hazánkban legnagyobb teljesítményű hat szinkronikus motorgenerátort a Skoda Művekben gyártják. A képen: Miroslav Steí- ner szerelő, Stanislav Pták brigádjának tagja a segédgenerátor rotorját szereli (). Vlach felvétele — ČTK) Az ÜK Népi teiráiiüf! üliitsiie Bratislavában (CSTKI — Az NDK Népi Kamarájának hivatalos küldöttségé Horst Sindermannak az NSZEP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Népi Kamara elnökének vezetésével tegnap Kiadóéba látogatott. A vendégeket elkísérte fán Marko, a Szövetségi Gyűlés első alelnöke és Gerd König, az NDK csehszlovákiai nagykövete. A Kladnói Egyesült Acélművek előtt a küldöttséget Václav Hájek, a közép-csehországi ke i’ületi pártbizottság vezető titkára VácJav Štábek, a kladnoi járási pártbizottság vezető tit kára, valamint a járás, a város és a vállalat tisztségviselői fo gadták. Miroslav Dlouhý, a Kladnói. Egyesült Acélművek igazgatója végig vezette a ven dégeket hazánk legkorszerűbb acélgyárán, amely évente több mint 400 000 tonna minőségi acélt termel. Az NDK-beli parlamenti képviselők megismerkedtek a szovjet elektromos kemencéik működésével, valamint a kladnói kohóipari dolgozók münka- és szociális feltételeivel. Beírták nevüket több szocialista munkabrigád krónikájába, és tájékozódtak a gyár további fejlesztéséről. A küldöttség a délutáni órák ban Bratislavába utazott. A két ország zászlóival ünnepélyesen feldíszített repülőterén a vendégek fogadásán megjelent: Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, (CSTKj — Országos tanácskozást tartottak tegnap Prágában a mezőgazdaság és az élelmiszeripar vezető gazdasági dolgozói az állattenyésztés és a felvásárlás idei és jövő évi tervfeladatainak teljesítéséről. Jelen volt Miloš fakeš, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára, Július Varga, a CSKP KB osztályvezetője, továbbá a cseh és a szlovák mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter és a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének több képviselője. Vitaindító beszédet Josef Nágr szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter inona Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Gejza Slapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi pártbizottság vezető titkára, Dániel Futej, az SZLKP KB osztályvezetője, Benyó Máté, az SZNT alelnöke, Ladislav Martinak, Bratislava főpolgármestere, Ján Králik, a Nyugat- szlovákiai Kerületi Nemzeti Bi zottság elnöke és Walter Gam pe. az NDK bratislavai főkön zu Íja. A kora esti órákban a dele gáció a csicsói (Čičov) Wilhelm Pieck Et'sz be látogatott. Üdvözlő táviratok (ČSTK) — Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Ferdinand Edralin Marcosnak, a Fü- löp-szígeti Köztársaság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chöoupek külügymi niszter üdvözlő táviratot küldött Carlus Pena Romolnak, a Fü- löp-szigeti Köztársaság külügyminiszterének (ČSTKj — Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait II. Erzsébet királynőnek Nagy Britannia és Észak Írország Egyesült Királyság nemzeti ünnepe alkal mából. dott. Rámutatott arra. hogy a korábbi ötéves tervidőszakhoz képest lelassult az állattenyésztés fejlődése és a szükséges növekedést a szarvasmarha te nyésztés terén sem sikerült el érni. A helyzet javítása érdeké ben szükséges, hogy a mező gazdasági vállalatok hatéko nyabban kihasználják a szakosítás és a kooperáció adta le hetőségeket. Törekedni kell to vábbá a növénytermelés és az állattenyésztés közti aránytalanságok felszámolására. A leg főbb követelmény azonban a következő években is a szervező és az trányítómunka javítása marad. Rövid beszédében Gustáv Husák nagyra értékelte Szpirosz Kiprianunak, a ciprusi nép képviselőjének, a néhai Maika - riosz elnök munkatársának és műve folytatójának fontos ál lamfői munkásságát. Szolidaritását fejezte ki az ország önállóságáért és függet lenségéért küzdő ciprusi nép pel, nagyra értékelte a ciprust 'kormány és az elnök politiká ját. amely jelentős mértékben hozzájárul a békeharchoz, a feszültség enyhítéséhez és a nem zetközi barátsághoz. Jó egész séget, sok boldogságot és sikert kívánt Szpirosz Kiprianunaik to vábbi munkájához. A Ciprusi Köztársaság elnöki; hangsúlyozta, hogy a magas csehszlovák kitüntetés odaíté léséi a ciprusi nép iránti mély barátság bizonyítékának és an nak tartja, hogy Csehszlovákia nemcsak megőrzi, hanem mélyíteni akarja a ciprusi—csehszlovák kapcsolatokat. Háláját fejezte ki aaért a következetes •támogatásért ás szolidaritásért, (ČSTK) — A szén, az urán és az energiaipar kiváló dolgo zói, a Szocialista Munka Hőse cím kitüntetettjei tegnap az Uránipari Fejlesztési Konszern klučenicei üdülőközpontjában találkoztak a Fűtőanyag- és Energiaipari Minisztérium, va lamint a Bányászok és az Ener giaipari dolgozók Szakszerve zete Központi Bizottsága képviselőivel. Tapasztalatcserét folytattak a feladatok teljesítéséről, különféle nehézségek le küzdéséről, valamint a munka- kezdeményezés és aktivitás fejlesztéséről. Vlastimil Ehrenberger fűtőanyag- és energiaipari minisz tér méltatta a reszort sikereit, de azokra a problémákra is rá mutatott, amelyek megoldására nagy gondot kell fordítani. Ezek közé tartozik az észak csehországi barnaszénmedencé ben a földinuzgatás helyzete, a amelyről Ciprust Csehszlovákia és Gustáv Húsaik elnök bizto* sította. Ezután Szpirosz Kiprianu sa^ ját ós a ciprusi nép tiszteletének jeléül átadta Gustáv Husáknak a legmagasabb ciprusi kitüntetést, a Makariosz Mi. Érdemrendet. , A prágai várban tegnap zárótanácskozást tartott Gustáv. Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök és Szpirosz Kiprianu, a Ciprusi Köztársaság elnöke. A két államfő kifejezte azt a meggyőződését, hogy a cip-* rusí elnök csehszlovákiai láto^ gatása előmozdítja a kölcsönösen előnyös csehszlovák—cip< rusi 'kapcsolatok elmélyítését* és minden területen ösztönzően hat az együttműködésre. Nagyra értékelték, hogy a nemzetközi helyzet jelenlegi fő kérdéseinek megvitatása során azonos vagy közeli nézetet képviseltek. I Folytatás a 2. oldalonrf bánya és a szállítógépek megbízhatósága, a bányaipari beruházások hatékonysága, a fűtőanyag és az energiafugyasztás egyszerűsítése, valamint a munkafegyelem és a biztonság fokozása. Az energiaiparban a helyzet kedvezően alakul, mert csökken az üzemzavarok száma. Még az idén üzembe helyezik a Mélník-IIl. erőmű 500 megawattos blokját, valamint a PrunéŕovII. és a fekete-vági erőmű első blokkjait A gázipar sikeresen teljesíti tervét, ami nagymértékben a Szovjetunió földgázszállításainak köszönhető. A találkozó további részében a Szocialista Munka Hőse cím kitüntetettjei ismertették tapasztalataikat és eredményeiket, majd nyilatkozatban szólították fel az érintett ágazatok dolgozóit az előttünk áHó feladatok sikeres teljesítéséire. JOBBAN KELL ÉLNI A SZAKOSÍTÁS ÉS KOOPERÁCIÓ AOTA LEHETŐSÉGEKKEL Állattenyésztők országos tanácskozása KÖZÖS KÖZLEMÉNY SZPIROSZ KIPRIANU CSEHSZLOVÁKIAI LÁTOGATÁSÁVAL KAPCSOLATBAN (CSTKj — Gustáv Husáknak, a Csehszlovák Szocialista Köz társaság elnökének meghívására június 9-e és 11 e között hivatalos látogatást tett Cseh Szlovákiában Szpirosz Kiprianu, a Ciprusi Köztársaság el nöke. A látogatás során az államfők megbeszéléseket folytattak, amelyeken csehszlovák részről jelen volt Rudolf Rohlíček sző vetségi miniszterelnök-helyet tes, Vratislav Vajuar, a CSKP KB főtitkára titkárságának ve zetője, František Salda, a köz- társasági elnök irodájának vezetője, Vladimír Jankű, a CSKP KB nemzetközi politikai osztá lyának vezetőhelyettese, Me čislav Jablnnský külügyminisz ter-helyettes, Jaroslav Jakubec külkereskedelmi miniszterhelyettes és Josef Hejft, hazánk ciprusi nagykövete. Ciprusi részről jelen volt Nikosz Ra- landisz külügyminiszter, Harry Vnvidisz, a köztársasági elnök irodájának vezetője, Angelosz Angelidesz, Ciprusz csehszlovákiai nagykövete és Alecosz Sanibosz, a külügyminisztérium kabinetvezetője. A baráti nyíltság és a kölcsön nős megértés légkörében lezajlott megbeszéléseken az államfők eszmecserét folytattak a jelenlegi nemzetközi helyzetről, tájékoztatták egymást országaik politikai és gazdasági helyzetéről és külpolitikájáról. Pozitívan értékelték a csehszlovák—ciprusi kapcsolatok alakulását, és megelégedéssel nyugtázták, hogy konkrét eredmények születtek a politikai, a (Föl utat ás a 2. oldalon / AZ ENERGIAIPAR KIVÁLÓ DOLGOZÓINAK TALÁLKOZÓJA