Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)
1980-06-09 / 134. szám, hétfő
A detvai „csoda" nyomában A három évvel ezelőtt megrendezett milánói Junior tornász EB-n a szakemberek és szurkolók egy alig ismert tornászlány nevével ismerkedhettek meg. A közép-szlovákiai Detváról érkezett Eva Marečková egyszeriben a közönség, —<• 3 ami ebben a sportágban nem lényegtelen o versenybírók kedvence lett. Idehaza is kevesen sejtették még ekkor, hogy a gépipari tér• mékel révén már ismert üzem sportegyesülete hamarosan újabb „csodagyerekkel“ gazdagítja hazánk, s minden szerénytelenség nélkül állíthatjuk — a világ tornasportját. A most tizennégy esztendős Jana Labáková ugyanis a közelmúltban megrendezett lyoni utánpótlás EB-n mindössze őt szátad ponttal szorult le az összetett egyéni verseny dobogós helyéről, s lett negyedik a romárílai Szabó, a szovjet Jonaszova, s az ugyancsak romániai Agache mögött. A szerenként döntőből talajon ezüst, lógurásban bronzéremmel tért haza. Természetesen ma Ma- reökovuhot hasonlóan ő is olimpiai kerettag, sőt mindketten biztos csapattagok is. 1980 VI. 9. A két detvai hírességen kívül ugyancsak a csehszlovák élvonalhoz tartozik Martina Malu- šová, aki időközben Vítkovicére igazolt. Az idei nemzetközi találkozók, de különösen a trnavai országos bajnokság után a sportkedvelők — nem is teljesen alaptalanul — detvai sport- csodáról beszélnek. „Csoda-nézőbe" indultunk hát a Poľana sajátos hangulatú hegyi lejtőin élő emberek fővárosába, Det- vára. xxx — ZifCákékat kereseml — állítom meg kíváncsian a utamba kerülő első járókelőt, egy feketeruhás, feketekendős nénikét; — Hallani hallottam róluk, de személyesen nem ismerem őket, tessék talán az iskolában érdeklődni. Szürke külsejű bérházak előtt megyek tovább a sugárúton, s hamarosan egy lócán pihenő kisebb társasághoz érek. Mint megtudtam szakmunkástanulók. Náluk már több szerencsével érdeklődöm; — Menjen ezen az utcán végig, s baloldalt; az alapfokú iskola mögötti tornacsarnokban biztosan megtalálja őket. Percek alatt kiderült, hogy ez az információ sem volt teljesen pontos, hiszen délelőtt kilenckor már valóban pattogó vezényszavaktól visszhangzott az ország legkorszerűbbnek tartott, szakosított tornacsarnoka, de az edzöpárnak csupán egyik tagját, Vierka asszonyt találtam tanítványai körében. — A férjein már jó ideje Nymburkban tartózkodik, ahol az elmúlt év szeptembere óta folyik női tornászválogatottunk felkészítése a moszkvai olimpiára. A gyerekek — Éva és Jana is ott járnak iskolába, ahol központi elvek szerint folyik az edzésmunka. Legutóbb a trnavai országos bajnokság után kaptak három napos pihenőt, s végleg csak az ötkarikás játékok után térnek haza. Eközben idehaza én harminchét gyermekkel foglalkozom — saját két gyermekemen kívül. — S teljesen egyedül irányítja a sportközpont munkáját? — Nem egészen, de csak én meg a férjem csináljuk főfoglalkozásban, négyen mellékállásban segítenek. Ilyenkor délelőttönként azonban jórészt egyedül vagyok. — Gondolom nem mindig volt ennyi segítőkész ember, ilyen kitűnő feltételek. Hogyan is rakták le itt a sportág alapjait? — Talán azzal kezdeném, hogy edzőkollégáim közül csak én voltam aktív tornász, de amikor megszereztem az első osztályú minősítést, megismerkedtem a férjemmel, összeházasodtunk, jöttek a gyerekek, család — tudja hogy van ez — az aktív sport a háttérbe szorult. Csak amikor gyermekeim felcseperedtek került Ismét előtérbe a torna. A lakótelepünkön élő lányokat és asszonyokat beszerveztem, s csak úgy saját kedvtelésünkre tornász- gattunk. Közben a férjem is szegre akasztotta a futballci- pőt, s éreztem benne is serceg a tenniakarás. Elhatároztuk, hogy a legkisebbekkel kezdjük a munkát. S bár minden kezdet nehéz, annyiból azért köny- nyebb volt a dolgunk, hogy én a látszatra passzívan eltöltött évek során sem szakadtam el a sportágtól, minden szaklapot elolvastam, minden jelentősebb hazai versenyt megnéztem. Tanítványainkkal először 1973-ban mutatkoztunk be a kerületi bajnokságon, s emlékszem milyen óriási sikernek könyveltük el az akkor még csak kilenc éves Marečková 21. helyezését. Ekkor határoztuk el, hogy csupán a tornának szenteljük életünket. Mindketten otthagytuk jól jövedelmező állásunkat a gépgyárban, s ežután már csak a tanulás és a munka töltötte ki napjainkat. Ekkor már nem csupán a hazai élvonalat, hanem a nemzetközit Is figyelemmel kísértük, $ Moszkvában tanuló öcsém révén különösen a szovjet tornászedzők edzésmódszereivel ismerkedtünk meg tökéletesen. Mondhatom nehéz és nem is mindig sikerekhez vezető közvetlen utat jártunk be, de megérte. Amit a számunkra anyagiakban előnytelen hivatáscsere révén elvesztettünk, bőségesen visszakaptuk tanítványainktól sikerélmények formájában. — A legutóbbi esztendők kiugró eredményei alapján úgy látszik megtalálták a sikerek kulcsát? — Csak a mai élsporttól tá- volállóak vélekedhetnek ügy, hogy a sikereket olcsón, kevés munkával, netán spekulációval is el lehet érni. Aki eltölt egy napot sportközpontunkban minden bizonnyal megváltoztatja erről véleményét. A napi öt-hat órás, sőt ennél is hosszabb kemény edzések alaposan próbára teszik a gyermekeket, s bizony akikből hiányzik a szorgalom és a kitartás — legyenek azok akár a legragyogöbb tehetségek is — hamarosan feladják a küzdelmet. — Mondana néhány szót a kiválasztásról is, milyen követelmények alapján történik a sportközpontba való felvétel? — A gyermekeket mi 4—5 legfeljebb hat éves korban választjuk ki. Az a legkevésbé fontos, hogy ekkor tud-e már valamilyen gyakorlatot vagy sem, inkább gyorsasága, rugalmassága, ereje és elevensége érdekel bennünket, s persze az élettani tényezők is. Minden esetben szemrevételezzük a szülőket Is, a nagytermetű emberek kislányait már eleve nem vehetjük számításba, legyenek azok bármennyire rátermettek ul számtalanszor ösztönzött már egy-egy félresikerült ugrás, vagy rosszul kivitelezett gyakorlat. Ilyenkor általában Ismétlést kérek a gyerekektől, kosnbinálok, tervezgetek, s amikor kialakul bennem a teljes mozdulatsor, megbeszélem a férjemmel, s gyakoroltatni kezdjük az arra legmegfelelőbb adottságokkal rendelkező tornásszal. Másik formája az ilyen fajta alkotómunkának a több egyszerű elem összekapcsolása, s kellő fűszerezése. A nagy világversenyeken egy ilyen plusszpontot érő eredeti elem lesz például egy válogatott versenyzőnk gerendagyakorlatában, ahol az egyszerű mozdulatsort akrobatikus átvitellel kapcsoltuk össze csavart szaltó formájában. — Végezetül arról kérdezném, mi a véleménye a nemzetközi élmezőnyről, milyen esélyt ad tanítványainak a moszkvai olimpián? — A csapatverseny aranyérméért minden bizonnyal gigászi küzdelmet vívnak majd a szovjet és a román kislányok. Ök pillanatnyilag egy teljes klasszissal járnak előttünk. A bronzéremért mi várhatóan az NDK lányaival csatázunk majd, akik nagyon sokat fejlődtek az utóbbi időben. Félelmetesen jók felemáskorláton, mi viszont talajon látszunk kiegyensúlyozottabbnak. Korábbi nagy ellenfeleink a magyarok mintha kissé megtorpantak volt a fejlődésben, ami annál inkább meglepő számunkra, hogy néhány évvel ezelőtt egy sor nagyszerű tehetség bontogatta szárnyát a budapesti egyesületekben, sőt Dunaújvárosban is. Ami Labákovát és MareCko- vát illeti, bizakodóak vagyunk. Pipa (ez Labáková beceneve) Szinte nem lehet elég korán kezdeni: Hanka Ilolišová edző legkisebb tanítványaival (Hacsi A. felv.) is. Ugyancsak ügyelünk arra is, hogy a tornászpalánta lehetőleg helybeli vagy közvetlen környékbeli legyen, s lehetőleg a III. számú AKI-ba járjon (ha nem így lenne oda irányítják, a szerző megj.). Ebben az iskolában ugyanis az edzéstervekhez igazítják a tanítást és nem fordítva. — A tornasportot kicsit Is ismerők előtt teljesen világos, hogy a mai nemzetközi élvonalba csak akkor lehet betörni, illetve tartósan ottmaradni, ha a torna felső fokon való elsajátításán kívül a világversenyen még egy pluszt is tud nyújtani, mégpedig eredeti elem bemutatása formájában. Ehhez pedig kevés megteremteni az anyagiakat, az ideális edzéslehetőségeket, s talán még ezt Is megkockáztathatnánk; felnevelni a kiváló versenyzőket. Ehhez igazi edzői személyiségeik kellenek, hogy csak a közeli példáknál, a romániai Ká- roly-házaspárnál, vagy a magyarországi Vígh László nevénél maradjunk. Žifčákéknál vajon hogyan születnek az eredeti elemek? — Többféleképpen. Nem fogja elhinni, néha a véletlenek szülik az ötletet. Engem példágyakorlatai sok igen nehéz akrobatikus elemet tartalmaznak, s hosszú sérülése után Marečková is visszanyerte már korábbi jó formáját, biztonságát. Elképzelhető, hogy egykét szeren mindketten döntőbe kerülnek, ahol aztán már minden lehetséges. Nagyon bíztató számunkra, hogy lélektanilag mindketten rendben vannak, nincsenek komplexusaik, félelemérzetük. Sokáig beszélgetnénk még a detvai tornasport egyik sikerkovácsával, ám az idő könyörtelenül előrehaladt, s a lányoknak ezen a napon is szigorúan teljesíteniük kell az edzésadagot. Tekintettel arra, hogy jövőre megváltoznak a kötelező gyakorlatok, a mai nyolc tíz évesek már a következő olimpia „előírtjait“ sulykolják. Skalová, Slezáková és társaik nevei ma még vajmi keveset mondanak a kívülálló- aknak, ám ha igyekezetük nem lankad, holnap és holnapután már ők is reflektorfénybe kerülnek. Ennek biztosítéka az edzők rendkívül tudatos szakmai munkáján kívül, a szülők áldozatvállalása, a bázis- szerv és az Iskola megértése és támogatása. HACSI ATTILA AMIRŐL BESZÉLNEK Érmet várunk a labdarúgóktól Nem titok, hogy a csehszlovák sportközvélemény érmet vár a labdarúgóktól a moszkvai olimpiai játékokon. A csapat csaknem három esztendeje készül rendszeresen az olimpiára, erejéről tanúskodik, hegy olyan erős ellenfeleket győzött le és előzött meg selejtező csoportjában, mint Bulgária (előselejtező), Illetve Magyarország és Lengyelország. A tizenhatos döntő csoportjában (Leningrad) viszonylag kisebb játékerőt képviselő együttesek ellen kell biztosítani a negyeddöntőbe jutást: Kolumbia, Kuvait és Ghana. Mit tudnak az ellenfelek? És egyáltalán mit tudunk róluk? Nem sokat. De azért nézzünk néhány jellegzetes momentumot. Mint Ismeretes, Kolumbia rendezi az 1986-os világbajnokságot, s a nemzetközi szövetség nemcsak a rendezéssel foglalkozik, hanem a labdarúgás színvonalának javításával Is. Egy évvel ezelőtt még a jugoszláv Vldinics irányította a csapatot (ö vezette az 1974-es VB-n Zaire válogatottját), most az argentin Carlos Bilardo az edző. Hét dél-amerikai csapat játszotta az olimpiai selejtezőt, Kolumbia jobb gólkülönbségének köszönheti a továbbjutást jelentő második helyet Argentína mögött. Kolumbia eredményei: Venezuela és Bolívia 0:1, Argentína 0:0, Brazília 5:1 (!), Chile 3:1, Peru 2:1, Ahogy már megszoktuk a dél-amerikaiaktól, főleg az amatőröktől, a kolumbiai futballisták Is technikásak, egyénileg képzettek, ám taktikailag éretlenek, alig ismerik a csapatjáték, összjáték fogalmát, erőnlétük is hiányos. Kolumbia eddig kétszer vett részt az olimpia tizenhatos döntőjében (1968, 1972): Münchenben például 5:l-re és 6:1- re kikapott Lengyelországtól, illetve az NDK-tól, Mexikóban viszont 2:l-re verte Franciaország amatőrjeit, de már az első fordulóban kiesett. A legutóbbi Ázsia-bajnokságot Kuvait válogatottja nyerte. Nem véletlenül, mert ebben az olajban gazdag kis országban nagy figyelmet szentelnek a labdarúgásnak. Hogy már tudnak is valamit a kuvaiti futballisták, bizonyítja: tavaly legyőzték a Bohemians Prahát, a Glasgow Rangerst, a Hajdúk Splitet, döntetlent értek el a Hamburger SV, a Sporting Lisz- szabon és a Liverpool ellen. Annak ellenére, hogy az európaiak nem veszik komolyan ezeket a barátságos mérkőzéseket, Kuvait válogatottja számára értékesek až eredmények. Korábban Zagallo irányította a válogatott csapatot, most két brazil és az ismert skót Dave Mac Kay (a Tottenham volt játékosa és a Derby County volt menedzsere) foglalkozik az együttessel. A kuvaiti futballisták technikásak, játékukban nem kevés a brazil elem, ám sokáig tartogatják a labdát, nehezen válnak meg tőle, ennek következtében csak lassan lendülnek ellentámadásba. Legjobb játékosuk az előretoltan játszó Yagub, aki mindkét lábbal lövi a gólokat: 26 bajnoki mérkő zésen harmincszor talált a hálóba és az öt selejtező mérkő zésen hét gólt rúgott. A kuvaitiak gyengéi közé tartozik az erőnlét; a nagy hőség következtében lehetetlen európai módra edzeni ebben az ország ban. Talán éppen ezért jönnek az olimpia előtt több hetes európai edzőtáborozásra ... A csoport harmadik tagja Ghana csak papíron ellenfél, mivel az ország olimpiai bizottsága nem indít versenyzőket az olimpián és a FIFA később jelöli ki helyettesét. A labdarúgás 1900-ban szerepelt először az olimpián, de nem országok válogatottjai játszottak, hanem klubcsapatok, meghívásos alapon. 1908-ban kezdődött a „hivatalos“ olimpiai labdarúgótornák sorozata, s a futball csak egyszer, 1932- ben hiányzott a nvári Játékokról. Egészen a harmincas évekig az olimpiai labdarúgótorna volt a sportág legnagyobb világeseménye. A világbajnokság megszervezése után azonban fokozatosan hanyatlani kezdett az olimpiai futball színvonala. Egy időben csak azok a labdarúgók rajtolhattak az olimpián, akik nem vettek részt a világbajnokságon, tehát nem találkoztak a profikkal. Később hatálytalanították ezt a szabályt, így bármely ország a nagyválogatottját is elküldheti. Persze, ha amatőrök a futballisták. Minden bizonnyal az olimpiai mozgalom vezetői így akartak és akarnak ismét rangot adni a labdarúgásnak az olimpián. Mert mégiscsak paradox helyzet, hogy míg más sportágokban a legjobbak versenyezhetnek, addig a futballban nem. Az olimpiai labdarúgótornákon Magyarország szerepelt eddig a legjobban: 3 arany-, 1 ezüst- és egy bronzérmet nyer- tekl Ezt még csak meg sem közelíti a többi ország. A tizennégy labdarúgó-döntő eredményei — 1908 (London): Nagy- Rritannia — Dánia 4:2. (Erre az olimpiára még nem kellett selejtezőket vívni; nevezés, illetve meghívásos alapon történt a részvétel). 1912 (Stockholm): Nagy-Britannia — Dánia 4:2. (A magyar csapat az első fordulóban 7:0-ra kikapott az angoloktól.) 1920 (Antwerpen): Belgium — Csehszlovákia 2:0. (A döntő a 38. percben félbeszakadt; az angol Lewis játékvezető tizenegyest ítélt a csehszlovákok ellen, ezt a belgák belőtték, a csehszlovák válogatott pedig levonult a pályáról, majd utána diszkvalifikálták.) 1924 (Párizs): Uruguay — Svájc 3:0. (Már ekkor kezdett kialakulni a nagy uruguayi csapat, melynek erősségei közé tartozott Andrade, Scarnone, Nasazzi; a magyarok a nyol- caddöntőben 3:0-ra kikaptak Egiptomtól, a csehszlovákok pedig l:0-ra Svájctól.) 1928 (Amszterdam): Uruguay — Argentína 2:1 — meghosszabbítás után. 1936 (Berlin): Olaszország — Ausztria 2:1 — meghosszabbítás után. (A magyar csapat az első fordulóban 3:0- ra vesztett Lengyelország ellen.) 1948 (London): Svédország — Jugoszlávia 3:1. 1952 (Helsinki): Magyarország — Jugoszlávia 2:0. A magyar csapat ismert nevekből állt: Grosics — Buzánszky, Lóránt, Lantos — Bozsik, Zakariás — Hidegkúti, Kocsis, Palotás, Puskás, Czibor, 1956 (Melbourne): Szovjetunió — Jugoszlávia 1:0, 1969 (Róma): Jugoszlávia — Dánia 3:1. (A magyar csapat a középdöntőben 2:0-ra kikapott Dániától, de a harmadik helyért vívott küzdelemben 2:1 re verte Olaszországot.) 1964 (Tokió): Magyarország Csehszlovákia 2:1 (0:0). Magyarország: Szentmihálvi — Novák, Orbán, Ihász — Szepesi, Nógrádi — Farkas, Csprnaí, Bene, Komora, Katona. Csehszlovákia: Schmucker — Urban, Weiss, Vojta, Pičman — Geleta, Brunovský — Mráz, Lichtnégel, Masný, Valošek. A 20 éves Bene lett tizenkét góllal a gólkirály. Marokkó csapatának mind a hat gólt ő rúgta, az EAK nak hatból négyet ... 1968 (Mexikó): Magyarország — Bulgária 4:1. Magvarorszag Fatér — Novák, Dunai L. Pán- csics, Mencel, Szűcs, Fazekas, Dunai A., Nagy Noskó. Juhász. 1972 (München): Lengyelország — Magyarország 2:1 (0:1). 1976 (Montreal): NDK — Lengyelország 3:1 (2:0). TOMI VINCE
