Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)
1980-06-30 / 152. szám, hétfő
ÚJ sző 1980 vi. 30. 5 A következetesség diadala A nagykürtösi {Veľký Krtíš) labdarúgók számára az idei tavasz minden bizonnyal sokáig emlékezetes marad. Kedvenceik hallatlanul izgalmas végküzde- lemben vívták ki nagy vetély- társuk, a ČSAD Banská Bystrica együttese előtt a bajnoki címet, s egyszersmind a divízióban való szereplés jogát. Ilyen szinten Nagykürtösön, de még a környékén sem űzték korábban a sportágat, így talán érthető az a felfokozott várakozás, mely az őszi rajtot megelőzi. A helyi bányászcsapat több mint egy évtizeden keresztül szerepelt több-kevesebb sikerrel az I. A osztályban, ahonnan két évvel ezelőtt feljutott a kerületi bajnokságba. Az első évben épp hogy sikerült megkapaszkodniuk, a második idény végén pedig jött ez a nem várt, fényes siker. Vajon mivel magyarázható ez a nagy minőségi változás, hiszen a Baník mezét köztudottan évek óta csaknem ugyanaz a gárda ölti fel magára vasárnaponként? — Azzal kezdeném — mondja Jozef Dudás, a szakosztály politikai-nevelő bizottságának el> nöke, hogy városunkban még az előző edző, Emil ťalečka rakta le a csapat alapjait, kovácsolt össze évekkel ezelőtt olyan társaságot, mely nagyszerű erényeket csillogtatva harcolta ki annak idején a kerületi bajnokságban való szereplés jogát. Erre a társaságra épített igen jó érzékkel és szerencsés kézzel alig harminc esztendős fiatal edzőnk, Stefan Dohnálek. Az első esztendő megnövekedett követelményei, sőt az átmeneti kudarcok sem térítették le erről az útról az edzőt és a szakvezetést, mely most tulajdonképpen lehetőségeink csúcsáig vezetett. — A tavaszi idény elején még nem úgy festett a helyzet, hogy a csapat akár bele is szólhat majd az elsőség kérdésébe. Mikor csillant fel a remény? — Valótlan lenne azt állítani, hogy az idény kezdete előtt valaki is gondolt volna közülünk a bajnokság megnyerésére. Mi a biztos bentmaradást tűztük ki magunk elé, s természetesen igyekeztünk minden pontot megfogni. Véleményem szerint a téli dudincei alapozás igen jól sikerült, s amikor a tavaszi idény derekán felcsillant a re mény, természetesen mindent elkövettünk a jó szereplés érdekében. Szinte valamennyi komolyabb mérkőzés előtt két-há- romnapos edzőtáborozásra vonultunk már ekkor, s a játékosokkal való egyéni beszélgetések során is igyekeztünk elhitetni: igenis van keresnivalójuk. Az edzői következetesség párosulva a jó fizikummal eredményezte a jó szereplést. — Kik voltak a csapat vezér- egyéniségei? Minden sorban akadt ilyen labdarúgó. Kapuvédőnk, Mihál, aki néhány évvel ezelőtt Rimaszombatból került hozzánk, az egész idény során egyenletes, jó formát mutatott. Növeli teljesítménye értékét az a tény, hogy a legutolsó mérkőzéseket sérülten, porcleválással védte, s valószínűleg meg kell operálni. A védelem tengelyében játszó Zólyomi Zoltán öt évvel ezelőtt került az egyesülethez Ipolyvarbóról, ő volt egyébként csapatunk kapitánya, s mindvégig kitűnő teljesítményt nyújtott. A feljutás szempontjából a legtöbbet talán mégis 24 esztendős középcsatárunk, Kuzma Zoltánnak köszönhetünk, aki a bajnokság gólkirálya lett. Zoli a rimaszombati járásbeli Harmac községből Losoncon és Nyényén keresztül került hozzánk. Huszonkét gólja többségét, közöttük a sorsdöntőket is, fejjel szerezte. Minden elfogódottság nélkül állíthatom, hogy kiemelkedett az egész bajnoki mezőnyből. A siker persze nem csupán az ö érdemük volt, a többiek is megérdemlik, hogy említést tegyünk róluk. Az elmúlt idényben az alábbi játékosok képezték a bővebb keretet: Miháľ, Kissimon, Labuda, Serufa, Zólyomi, Golián J., Golián D., Kovács, Stefanen, Bielik, Galo, Laurik, Kuzma, Horn, Radoš és Kalmár. — Milyen változások várhatók a csapat összetételében, megteremtik-e a városban a divízióban való tisztes szereplés egyéb feltételeit is? Túlságosan nagy változások nem várhatók, az edző továbbra is bizalmat szavaz azoknak a játékosoknak, akik most a bajnoki címet kiharcolták. Mindennek természetesen nem mond ellent, néhány jó képességű játékos leigazolása. Három vágy négy játékos megszerzését tervezzük a júliusi átigazolási időszakban, Ostrihoňt Zvo lenből, Vetrákot és Nociart pedig a CSAD Banská Bystrica együtteséből, ezen kívül még egy jó képességű kapuvédőt is keresünk. Ami az egyéb feltételeket illeti, nem dúskálunk túlságosan az anyagiakban, de méltó környezetben, jó talajú pályán szeretnénk fogadni divíziós ellenfeleinket és szurkolóinkat, ezért már most megkezdődnek a csinosítás) munkálatok. Nemcsak a városban, hanem a környékről is sokan szeretnék látni a csapat bajnoki mérkőzéseit, ezért remélhetőleg sikerül majd a kezdési, illetve a játéknapi terveket úgy egyeztetni, hogy az mind a klub anyagi érdekeit szolgálja. Remélhetőleg állandósítani tudjuk hazai mérkőzéseinken az 1500—2000- es nézőszámot. „ Felkészülését a csapat július 7-én kezdi a jól bevált tíznapos edzőtáborozással, majd több erőfelmérő mérkőzést szeretnénk játszani, melyeken kialakulhat a bajnoki kezdőcsapat. Végezetül el szeretném mondani, hogy a pályán elért sikereink elképzelhetetlenek lettek volna a párt és állami szervek hathatós támogatása, az üzemek és társadalmi aktívák ösz- szefogása nélkül. Bizalmukat, segítségüket remélhetőleg a jövőben is élvezni fogjuk, nagy szükségünk lesz rá. HACSí ATTILA Misi mackó háromnyelvű jókívánsága ... (ČSTK-íelv.) EGYEDÜL rS Magas, nyúlánk fiatalember futká- rozik a kihalt sportpályán. Kis idő után leveti melegítőjét, gerelyt vesz a kezébe, rövid előkészület és gyors nekifutás után máris hosszú ívben, nyílvesszőként suhan a levegőben. Távolról figyelem makacs küzdelmét a távolsággal, amint egy- egy dobás után gerely nélkül is megismétli a mozdulatot. Mindig csodáltam azokat, akik magányosan, társak nélkül is hajlandók arra, hogy kitartó munkával, önszorgalomból, saját erőből törjenek ki az ismeretlenségből. Ezek közé tartozik Dušan Suhajda is, (képünkön), ez az ipolynyéki (Vinica) fiatalember, aki töretlen akarattal igyekszik valóra váltani, vágyait, terveit. — Nem unalmas egyedül? — szólítom meg, amint a közelembe kerül. — Nem vagyok egyedül, velem van a játszótársam, sporttársam: a gerely is — mondja miközben mosolyog legényes bajúsza alatt. — Igaz, egy edzőtárssal könnyebb lenne, nem kellene futkosni a szer után, viszont ezek az „elpazarolt" kilométerek igen hasznosak az eredmények alakulásánál. — Ritkaság, hogy egy vidéki fiú éppen a gerelyhajítást választja a sportok közül. Hogyan kerültél kapcsolatba éppen ezzel a sportággal? — Már az általános iskolában próbálkoztam a gerelyhajítással, s az, hogy nyolcadikos koromban a nagykürtösi járás tanulóinak versenyén 2. lettem, bíztatást adott a folytatáshoz. Közben kísérleteztem diszkosz- szal, súllyal Is, de megmaradtam a gerelynél. — Önállóan próbálkozol, vagy valaki segíti munkádat? — Amikor a zvoleni Bučiná- hoz kerültem ipari tanulónak Danica Sokolíková tanárnő felfigyelt eredményeimre és azóta az ő irányításával készülők. A szakszerű irányítás mellett eredményesebben nő a távolság, de igen sok edzés, kísérletezés kell, amíg a gerely íve megnyúlik egy méterrel. Eredmények? • A rendszeres edzéseknek már van látszatjuk. Versenyekre is járok, ahol jó alkalom nyílik a tapasztalatszerzésre is. Rendszeresen megrendezik a fafeldolgozó és bútoripari dolgozók sportversenyét, amelyen már én is részt vettem. Igaz, csak tartalékként kerültem a csapatunkba, de a versenyen a 2. helyen végeztem. Ružomberok- ban 47,50-nel én végeztem a mezőny élén. Eredményeim azóta javultak, tavaly ősszel Kassán a tanulóifjúság olimpiáján 48 métert sikerült elérnem, de edzésen dobtam már 50 méter fölött is. — Példaképed van? — Szerintem kevés a gerely- hajítók száma, de vannak akik közelebb állnak hozzám. Nagy hatással volt rám például Németh Imre montreali szereplése, ő az, akit magam elé képzelek edzés közben, vagy verseny előtt. — Célod, elképzelésed a jövőt illetően? — Mint Ipari tanuló most végzek, asztalos leszek. Továbbra is az üzemnél maradok, ahol jó feltételek vannak számomra a sportban a további fejlődéshez. Aztán tanulni is szeretnék még, tervem az, hogy jelentkezem ipari szakközépiskolába. Szeretnék minél többet megvalósítani elképzeléseimből a munkahelyemen és a sport terén is. — Sok sikert mindkettőhöz! Kép és szöveg: BÖJTÖS JÄNOS Szép jelenet a labdarúgó Európa-bajnokság NSZK—Belgium döntő- mérkőzéséről, amely az előbb említett csapat 2:1 arányú győzeU mét hozta. Pummenigge, akit a sorozat legjobb csatárának minősítettek, kapura fejel, Pfaff a belga kapus ugyancsak vetődve hárít ' (CSTK fölv.j HOGYAN JOBB? Ötször csak négy csapat részvételével rendezték meg a labdarúgó EB döntőjét, idén először emelték fel a döntő részvevői számát nyolcra. Az EB döntő-mérkőzéseinek lebonyolítása után több szakember a felduzzasztott létszámot okolta a vártnál alacsonyabb színvonalért. Úgymond csoportmérkőzések óhatatlanul magukkal hozzák a taktikázás lehetőségét, ami a négy csapatból álló elődöntő, illetve döntő mezőnyben lehetetlen. Négy évvel ezelőtt Jugoszláviában addig kellett folytatni a Csehszlovákia—Hollandia mérkőzést, míg az egyik csapat — ebben az esetben a csehszlovák — javára billentette a mérleg nyelvét. A döntőben a hosszabbítás veszélye most Is fenyegetett. A szabályok szerint a döntő mostani részvevőinek feltett szándéka volt, hogy amennyiben a mérkőzés a rendes játékidőben és a hosszabbításban is döntetlen marad, két nappal később újrajátszás mellett döntenek. Hrubesch megoldotta a problémát, nem kellett hosszabbítani sem. Nem lehet tudni, vajon az UEFA kiknek ad igazat. Azokat hallgatja-e meg, akik kérik a visszatérést a négytagú döntőhöz, vagy azokat, akik továbbra is nyolc csapat részvételével kívánják a lebonyolítást. A lényeg nem is ezen van. Nem attól jó a lebonyolítás, hogy négy a résztvevő, hanem attól, hogy a szereplők valóban igazi, tehát eredményes, gólratörő játékot akarnak-e nyújtani, amilyen mindig, s mindenütt vonzotta a közönséget. Minden labdarúgó-rendezvénynek, tehát az Eu- rópa-bajnokságnak is szüksége van a jelentős látogatottságra, s hogy az bekövetkezzen, a szereplő csapatoknak sportszerű körülmények között kelt a futballt játszaniuk. Minden más állítás ellenére játék a labdarúgás és nem csata, öldöklő viaskodás, mert az utóbbi két válfaj csak elriasztja a szurkolókat és megfélemlíti az Igaz! labdarúgókat. A játék lehet kemény, de nem durva. Ennek érdekében sokat tehetnek az egyes csapatok szakvezetői, játékosai, s természetesen a játékvezetők is. A mércének Európa-bajnokságon és világbajnokságon azonosnak kell lennie, s ne maradjon jámbor óhajtás az a kérés, hogy a bíró semmivel se engedjen meg többet a házigazdának, mint a vendégcsapatnak. Két éve volt a világbajnokság, s az értékelők természetesen a mostani EB döntőinek színvonalát összehasonlítják az argentínai találkozókéval. Ebben a szembesítésben kétségtelen, hogy Európa a rövidebbet húzza. Két év múlva megint VB lesz és annak házigazdája az a Spanyolország, amelynek válogatottja Olaszországban mindvégig játszani igyekezett a futballt. Már most feltételezzük, hogy két esztendő múlva, a spanyol pályákon is a mutatós labdarúgás jut érvényre, s Európának nagyon kell vigyáznia, hogy az aranyérmeket majd ne vigyék el Dél-Amerikába ... Ami pedig a most lezajlott Európa-bajnoki döntő-mérkőzéseket illeti, sajnos kevés követésre mélót hoztak, nem vitték előbbre kontinensünk labdarú-* gásának ügyét, mint: azt a négy évvel előbbi négyes döntőről elmondhattuk. ZALA JÖZSEF Olimpiai helyzetkép Az olimpiai mozgalomban, illetve a moszkvai játékok körül kialakult helyzetben teljesen érthető, hogy a NOB szűkkörű vezetése, a végrehajtó bizottság a megszokottól eltérően gyakrabban kénytelen ülésezni. Ezeken az üléseken részt vesz minden alkalommal dr. Csanádi Árpád, a NOB technikai tanácsadója, aki nemrégen cikkei írt a Népsportnak. Ebből idézünk néhány gondolatot. A versenyzők számát egyelőre csak becsülni lehet. Ezért minden, a sajtóban eddig megjelent adat vitatható, hiszen a név szerinti, azaz végleges nevezésre csak tíz nappal az egyes sportágak versenyeinek kezdete előtt kerülhet sor. Az előjelekből ítélve az atlétikai mezőny lesz a legnépesebb. Előreláthatóan hetvennél több ország küldi el atlétáit a szovjet fővárosba. Az atlétika után az ökölvívás (53), az úszás, műugrás, vízilabda, valamint a cselgáncs (46—46), a súlyeme lés (43), a sportlövészet (42) és a kerékpározás (40) következik. A számok azonban a már említett okok miatt még módosulhatnak. A NOB végrehajtó bizottsága — a szervezőkkel egyetértve — kivételesen hozzájárul, hogy azok a résztvevők, akik ezt úgy akarják, ne saját nemzeti lobogójukat, hanem olimpiai bizottságukét vagy a NOB zászlaját használják Moszkvában. Ugyanez a könnyítés vonatkozik a himnuszokra is. A „denacionalízálásnak“ ezt a módját a NOB Moszkva után átfogóan megvizsgálja majd és csak ezután kerülhet sor alapvető, hosszútávú változtatásra. Egyes jelek szerint a moszkvai játékok ellenzői utóvédharcot folytatva még minden lehetőt megpróbálnak céljaik elérésére. Ezzel egyidőben azonban nagy elégtétellel kell nyugtáznom, hogy a nemzetközi sportszövetségek vezetői az eddig lefolytatott tárgyalásokon a legnagyobb segítőkészségről és rugalmasságról tettek tanú- bizonyságot. A NOB végrehajtó bizottsága a korábbiak folytatásaként a moszkvai szervező bizottság részéről ugyanezt tapasztalta. Az olimpiai játékok történetében egyébként először sikerült elérni, hogy a hivatalos zsűritagok, versenybírók, játékvezetők utazási és ellátási költségeit a NOB és a szervező bizottság közösen fedezze. Ez nagymértékben könnyít a nemzeti olimpiai bizottságok terhein és erősíti a versenybírók függetlenségét, tárgyilagosságát. A végrehajtó bizottság elfogadta a sajtóbizottság javaslatát, miszerint a távolmaradás mellett döntött országból ötven százalékkal csökkentették az akkreditálható újságírók számát. Ennek a döntésnek nézetem szerint a versenyzők örülnek a legjobban, akiket gyakran zavarnak felkészülésükben a rádió- és televíziórlporterek, a fotósok és az újságírók.
