Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)

1980-06-30 / 152. szám, hétfő

ÚJ sző 1980 vi. 30. 5 A következetesség diadala A nagykürtösi {Veľký Krtíš) labdarúgók számára az idei ta­vasz minden bizonnyal sokáig emlékezetes marad. Kedvenceik hallatlanul izgalmas végküzde- lemben vívták ki nagy vetély- társuk, a ČSAD Banská Bystrica együttese előtt a bajnoki címet, s egyszersmind a divízióban való szereplés jogát. Ilyen szinten Nagykürtösön, de még a környékén sem űzték korábban a sportágat, így talán érthető az a felfokozott vára­kozás, mely az őszi rajtot meg­előzi. A helyi bányászcsapat több mint egy évtizeden keresztül szerepelt több-kevesebb siker­rel az I. A osztályban, ahonnan két évvel ezelőtt feljutott a ke­rületi bajnokságba. Az első év­ben épp hogy sikerült megka­paszkodniuk, a második idény végén pedig jött ez a nem várt, fényes siker. Vajon mivel ma­gyarázható ez a nagy minőségi változás, hiszen a Baník mezét köztudottan évek óta csaknem ugyanaz a gárda ölti fel magá­ra vasárnaponként? — Azzal kezdeném — mondja Jozef Dudás, a szakosztály po­litikai-nevelő bizottságának el> nöke, hogy városunkban még az előző edző, Emil ťalečka rakta le a csapat alapjait, ko­vácsolt össze évekkel ezelőtt olyan társaságot, mely nagysze­rű erényeket csillogtatva har­colta ki annak idején a kerületi bajnokságban való szereplés jo­gát. Erre a társaságra épített igen jó érzékkel és szerencsés kézzel alig harminc esztendős fiatal edzőnk, Stefan Dohnálek. Az első esztendő megnöveke­dett követelményei, sőt az át­meneti kudarcok sem térítették le erről az útról az edzőt és a szakvezetést, mely most tu­lajdonképpen lehetőségeink csúcsáig vezetett. — A tavaszi idény elején még nem úgy festett a helyzet, hogy a csapat akár bele is szól­hat majd az elsőség kérdésébe. Mikor csillant fel a remény? — Valótlan lenne azt állítani, hogy az idény kezdete előtt va­laki is gondolt volna közülünk a bajnokság megnyerésére. Mi a biztos bentmaradást tűztük ki magunk elé, s természetesen igyekeztünk minden pontot megfogni. Véleményem szerint a téli dudincei alapozás igen jól sikerült, s amikor a tavaszi idény derekán felcsillant a re mény, természetesen mindent elkövettünk a jó szereplés ér­dekében. Szinte valamennyi ko­molyabb mérkőzés előtt két-há- romnapos edzőtáborozásra vo­nultunk már ekkor, s a játéko­sokkal való egyéni beszélgeté­sek során is igyekeztünk elhi­tetni: igenis van keresnivaló­juk. Az edzői következetesség párosulva a jó fizikummal ered­ményezte a jó szereplést. — Kik voltak a csapat vezér- egyéniségei? Minden sorban akadt ilyen labdarúgó. Kapuvédőnk, Mihál, aki néhány évvel ezelőtt Rima­szombatból került hozzánk, az egész idény során egyenletes, jó formát mutatott. Növeli tel­jesítménye értékét az a tény, hogy a legutolsó mérkőzéseket sérülten, porcleválással védte, s valószínűleg meg kell operál­ni. A védelem tengelyében ját­szó Zólyomi Zoltán öt évvel ez­előtt került az egyesülethez Ipolyvarbóról, ő volt egyébként csapatunk kapitánya, s mindvé­gig kitűnő teljesítményt nyúj­tott. A feljutás szempontjából a legtöbbet talán mégis 24 eszten­dős középcsatárunk, Kuzma Zol­tánnak köszönhetünk, aki a bajnokság gólkirálya lett. Zoli a rimaszombati járásbeli Harmac községből Losoncon és Nyényén keresztül került hozzánk. Hu­szonkét gólja többségét, közöt­tük a sorsdöntőket is, fejjel szerezte. Minden elfogódottság nélkül állíthatom, hogy kiemel­kedett az egész bajnoki me­zőnyből. A siker persze nem csupán az ö érdemük volt, a többiek is megérdemlik, hogy említést te­gyünk róluk. Az elmúlt idény­ben az alábbi játékosok képez­ték a bővebb keretet: Miháľ, Kissimon, Labuda, Serufa, Zó­lyomi, Golián J., Golián D., Ko­vács, Stefanen, Bielik, Galo, Laurik, Kuzma, Horn, Radoš és Kalmár. — Milyen változások várha­tók a csapat összetételében, megteremtik-e a városban a di­vízióban való tisztes szereplés egyéb feltételeit is? Túlságosan nagy változások nem várhatók, az edző tovább­ra is bizalmat szavaz azoknak a játékosoknak, akik most a bajnoki címet kiharcolták. Mindennek természetesen nem mond ellent, néhány jó képes­ségű játékos leigazolása. Három vágy négy játékos megszerzését tervezzük a júliusi átigazolási időszakban, Ostrihoňt Zvo len­ből, Vetrákot és Nociart pedig a CSAD Banská Bystrica együt­teséből, ezen kívül még egy jó képességű kapuvédőt is kere­sünk. Ami az egyéb feltételeket illeti, nem dúskálunk túlságo­san az anyagiakban, de méltó környezetben, jó talajú pályán szeretnénk fogadni divíziós el­lenfeleinket és szurkolóinkat, ezért már most megkezdődnek a csinosítás) munkálatok. Nem­csak a városban, hanem a kör­nyékről is sokan szeretnék lát­ni a csapat bajnoki mérkőzé­seit, ezért remélhetőleg sikerül majd a kezdési, illetve a játék­napi terveket úgy egyeztetni, hogy az mind a klub anyagi érdekeit szolgálja. Remélhető­leg állandósítani tudjuk hazai mérkőzéseinken az 1500—2000- es nézőszámot. „ Felkészülését a csapat július 7-én kezdi a jól bevált tíznapos edzőtáborozással, majd több erőfelmérő mérkőzést szeret­nénk játszani, melyeken kiala­kulhat a bajnoki kezdőcsapat. Végezetül el szeretném monda­ni, hogy a pályán elért sike­reink elképzelhetetlenek lettek volna a párt és állami szervek hathatós támogatása, az üze­mek és társadalmi aktívák ösz- szefogása nélkül. Bizalmukat, segítségüket remélhetőleg a jövőben is élvezni fogjuk, nagy szükségünk lesz rá. HACSí ATTILA Misi mackó háromnyelvű jókívánsága ... (ČSTK-íelv.) EGYEDÜL rS Magas, nyúlánk fiatalember futká- rozik a kihalt sportpályán. Kis idő után leveti me­legítőjét, gerelyt vesz a kezébe, rö­vid előkészület és gyors nekifutás után máris hosszú ívben, nyílvessző­ként suhan a leve­gőben. Távolról fi­gyelem makacs küzdelmét a távol­sággal, amint egy- egy dobás után ge­rely nélkül is meg­ismétli a mozdula­tot. Mindig csodál­tam azokat, akik magányosan, tár­sak nélkül is haj­landók arra, hogy kitartó munkával, önszorgalomból, saját erőből törje­nek ki az ismeret­lenségből. Ezek közé tartozik Dušan Suhajda is, (képünkön), ez az ipolynyéki (Vinica) fiatalember, aki töret­len akarattal igyekszik valóra váltani, vágyait, terveit. — Nem unalmas egyedül? — szólítom meg, amint a köze­lembe kerül. — Nem vagyok egyedül, ve­lem van a játszótársam, sport­társam: a gerely is — mond­ja miközben mosolyog legényes bajúsza alatt. — Igaz, egy ed­zőtárssal könnyebb lenne, nem kellene futkosni a szer után, viszont ezek az „elpazarolt" ki­lométerek igen hasznosak az eredmények alakulásánál. — Ritkaság, hogy egy vidé­ki fiú éppen a gerelyhajítást választja a sportok közül. Ho­gyan kerültél kapcsolatba ép­pen ezzel a sportággal? — Már az általános iskolá­ban próbálkoztam a gerelyhají­tással, s az, hogy nyolcadikos koromban a nagykürtösi járás tanulóinak versenyén 2. lettem, bíztatást adott a folytatáshoz. Közben kísérleteztem diszkosz- szal, súllyal Is, de megmarad­tam a gerelynél. — Önállóan próbálkozol, vagy valaki segíti munkádat? — Amikor a zvoleni Bučiná- hoz kerültem ipari tanulónak Danica Sokolíková tanárnő fel­figyelt eredményeimre és azóta az ő irányításával készülők. A szakszerű irányítás mellett eredményesebben nő a távol­ság, de igen sok edzés, kísérle­tezés kell, amíg a gerely íve megnyúlik egy méterrel. Eredmények? • A rendszeres edzéseknek már van látszatjuk. Versenyek­re is járok, ahol jó alkalom nyílik a tapasztalatszerzésre is. Rendszeresen megrendezik a fafeldolgozó és bútoripari dol­gozók sportversenyét, amelyen már én is részt vettem. Igaz, csak tartalékként kerültem a csapatunkba, de a versenyen a 2. helyen végeztem. Ružomberok- ban 47,50-nel én végeztem a mezőny élén. Eredményeim azóta javultak, tavaly ősszel Kassán a tanulóifjúság olimpiá­ján 48 métert sikerült elérnem, de edzésen dobtam már 50 mé­ter fölött is. — Példaképed van? — Szerintem kevés a gerely- hajítók száma, de vannak akik közelebb állnak hozzám. Nagy hatással volt rám például Né­meth Imre montreali szereplé­se, ő az, akit magam elé kép­zelek edzés közben, vagy ver­seny előtt. — Célod, elképzelésed a jö­vőt illetően? — Mint Ipari tanuló most végzek, asztalos leszek. Tovább­ra is az üzemnél maradok, ahol jó feltételek vannak számomra a sportban a további fejlődés­hez. Aztán tanulni is szeretnék még, tervem az, hogy jelent­kezem ipari szakközépiskolába. Szeretnék minél többet megva­lósítani elképzeléseimből a munkahelyemen és a sport te­rén is. — Sok sikert mindkettőhöz! Kép és szöveg: BÖJTÖS JÄNOS Szép jelenet a labdarúgó Európa-bajnokság NSZK—Belgium döntő- mérkőzéséről, amely az előbb említett csapat 2:1 arányú győzeU mét hozta. Pummenigge, akit a sorozat legjobb csatárának minő­sítettek, kapura fejel, Pfaff a belga kapus ugyancsak vetődve hárít ' (CSTK fölv.j HOGYAN JOBB? Ötször csak négy csapat rész­vételével rendezték meg a lab­darúgó EB döntőjét, idén elő­ször emelték fel a döntő rész­vevői számát nyolcra. Az EB döntő-mérkőzéseinek lebonyolítása után több szak­ember a felduzzasztott létszá­mot okolta a vártnál alacso­nyabb színvonalért. Úgymond csoportmérkőzések óhatatlanul magukkal hozzák a taktikázás lehetőségét, ami a négy csapat­ból álló elődöntő, illetve döntő mezőnyben lehetetlen. Négy év­vel ezelőtt Jugoszláviában ad­dig kellett folytatni a Csehszlo­vákia—Hollandia mérkőzést, míg az egyik csapat — ebben az esetben a csehszlovák — ja­vára billentette a mérleg nyelvét. A döntőben a hosszabbítás ve­szélye most Is fenyegetett. A szabályok szerint a döntő mos­tani részvevőinek feltett szán­déka volt, hogy amennyiben a mérkőzés a rendes játékidőben és a hosszabbításban is döntet­len marad, két nappal később újrajátszás mellett döntenek. Hrubesch megoldotta a problé­mát, nem kellett hosszabbítani sem. Nem lehet tudni, vajon az UEFA kiknek ad igazat. Azokat hallgatja-e meg, akik kérik a visszatérést a négytagú döntő­höz, vagy azokat, akik tovább­ra is nyolc csapat részvételével kívánják a lebonyolítást. A lé­nyeg nem is ezen van. Nem at­tól jó a lebonyolítás, hogy négy a résztvevő, hanem attól, hogy a szereplők valóban igazi, te­hát eredményes, gólratörő játé­kot akarnak-e nyújtani, amilyen mindig, s mindenütt vonzotta a közönséget. Minden labdarú­gó-rendezvénynek, tehát az Eu- rópa-bajnokságnak is szüksége van a jelentős látogatottságra, s hogy az bekövetkezzen, a sze­replő csapatoknak sportszerű körülmények között kelt a fut­ballt játszaniuk. Minden más állítás ellenére játék a labda­rúgás és nem csata, öldöklő viaskodás, mert az utóbbi két válfaj csak elriasztja a szurko­lókat és megfélemlíti az Igaz! labdarúgókat. A játék lehet kemény, de nem durva. Ennek érdekében sokat tehetnek az egyes csapatok szakvezetői, játékosai, s termé­szetesen a játékvezetők is. A mércének Európa-bajnokságon és világbajnokságon azonosnak kell lennie, s ne maradjon jám­bor óhajtás az a kérés, hogy a bíró semmivel se engedjen meg többet a házigazdának, mint a vendégcsapatnak. Két éve volt a világbajnok­ság, s az értékelők természete­sen a mostani EB döntőinek színvonalát összehasonlítják az argentínai találkozókéval. Eb­ben a szembesítésben kétségte­len, hogy Európa a rövidebbet húzza. Két év múlva megint VB lesz és annak házigazdája az a Spanyolország, amelynek vá­logatottja Olaszországban mind­végig játszani igyekezett a fut­ballt. Már most feltételezzük, hogy két esztendő múlva, a spanyol pályákon is a mutatós labdarúgás jut érvényre, s Eu­rópának nagyon kell vigyáznia, hogy az aranyérmeket majd ne vigyék el Dél-Amerikába ... Ami pedig a most lezajlott Európa-bajnoki döntő-mérkőzé­seket illeti, sajnos kevés köve­tésre mélót hoztak, nem vitték előbbre kontinensünk labdarú-* gásának ügyét, mint: azt a négy évvel előbbi négyes döntőről el­mondhattuk. ZALA JÖZSEF Olimpiai helyzetkép Az olimpiai mozgalomban, il­letve a moszkvai játékok körül kialakult helyzetben teljesen érthető, hogy a NOB szűkkörű vezetése, a végrehajtó bizottság a megszokottól eltérően gyak­rabban kénytelen ülésezni. Eze­ken az üléseken részt vesz minden alkalommal dr. Csaná­di Árpád, a NOB technikai ta­nácsadója, aki nemrégen cikkei írt a Népsportnak. Ebből idé­zünk néhány gondolatot. A versenyzők számát egyelő­re csak becsülni lehet. Ezért minden, a sajtóban eddig meg­jelent adat vitatható, hiszen a név szerinti, azaz végleges ne­vezésre csak tíz nappal az egyes sportágak versenyeinek kezdete előtt kerülhet sor. Az előjelekből ítélve az atlétikai mezőny lesz a legnépesebb. Előreláthatóan hetvennél több ország küldi el atlétáit a szov­jet fővárosba. Az atlétika után az ökölvívás (53), az úszás, műugrás, vízilabda, valamint a cselgáncs (46—46), a súlyeme lés (43), a sportlövészet (42) és a kerékpározás (40) követ­kezik. A számok azonban a már említett okok miatt még módo­sulhatnak. A NOB végrehajtó bizottsága — a szervezőkkel egyetértve — kivételesen hozzájárul, hogy azok a résztvevők, akik ezt úgy akarják, ne saját nemzeti lobogójukat, hanem olimpiai bi­zottságukét vagy a NOB zász­laját használják Moszkvában. Ugyanez a könnyítés vonatko­zik a himnuszokra is. A „dena­cionalízálásnak“ ezt a módját a NOB Moszkva után átfogóan megvizsgálja majd és csak ez­után kerülhet sor alapvető, hosszútávú változtatásra. Egyes jelek szerint a moszk­vai játékok ellenzői utóvédhar­cot folytatva még minden lehe­tőt megpróbálnak céljaik el­érésére. Ezzel egyidőben azon­ban nagy elégtétellel kell nyugtáznom, hogy a nemzetkö­zi sportszövetségek vezetői az eddig lefolytatott tárgyalásokon a legnagyobb segítőkészségről és rugalmasságról tettek tanú- bizonyságot. A NOB végrehajtó bizottsága a korábbiak folyta­tásaként a moszkvai szervező bizottság részéről ugyanezt ta­pasztalta. Az olimpiai játékok történetében egyébként először sikerült elérni, hogy a hivata­los zsűritagok, versenybírók, játékvezetők utazási és ellátási költségeit a NOB és a szervező bizottság közösen fedezze. Ez nagymértékben könnyít a nem­zeti olimpiai bizottságok ter­hein és erősíti a versenybírók függetlenségét, tárgyilagossá­gát. A végrehajtó bizottság elfo­gadta a sajtóbizottság javasla­tát, miszerint a távolmaradás mellett döntött országból ötven százalékkal csökkentették az akkreditálható újságírók szá­mát. Ennek a döntésnek néze­tem szerint a versenyzők örül­nek a legjobban, akiket gyak­ran zavarnak felkészülésükben a rádió- és televíziórlporterek, a fotósok és az újságírók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom