Új Szó, 1980. május (33. évfolyam, 103-127. szám)

1980-05-20 / 117. szám, kedd

Születésnapi köszöntő helyett

Műteremlátogatáson Pataki Klára szobrászművésznőnél

Világot, embert kutató és sejtető, értő és közvetítő gondolatait, felsejlö érzéseinek, vágyainak és álmainak kontúrjait, színeit — titkát jéltve őrző kemény anyagba, fába faragja és kőbe vési. Nem könnyű feladat, s főleg egy nő számára nem áz, hogy életet leheljen a más szemében holtnak tűnő matériába.

Hogyan is viaskodik, birkózik meg vele PATAKI KLÁRA szobrászművésznő — ezt a kíváncsiságom húrját feszítő kérdést teszem fel elsőként bratislavai műtermében.

Elmosolyodik: — Természetesen az anyag elő készít és főleg a mesteremberek dolga. Azután a férjem is segít abban, ami számomra túlságosan megeről tető lenne. De még így is ma rád az önmagában sem könnyű tulajdonképpeni alkotó munkán túl, fizikai erőt is igénylő tennivaló bőven.

Hol szlovák, hol pociig még a szülőházban elsajátított magyar nyelven válaszol az ötven évvel ezelőtt induló életsora határköveit firtató kérdéseimre. Ipolyságon (Šahy) született, de Selmecbánya (Banská Štiavnica) mellett és Zvolenban nevelkedett. Eredetileg rajz- és nyelvszakos tanárnő akart lenni. A bratislavai Komenský Egyetem pedagógiai karán Jozef Kostka

szobrászművész volt a rajztanára.

Majd 1949-ben a

Képzőművészeti Főiskola első növendékeinek egyike lett. A főiskolát

Fraňo Stefunko szobrászművész tanítványaként végezte el.

— A monumentális és a dekoratív szobrászat rejtelmeibe igyekeztünk tanáraink szakavatott irányításával bepillantást nyerni, Én kissé idegenkedtem a „dekoratív“ irányzattól ... Műtermi szobrai éppúgy, mint szerte az országban emlékművei, szoborkompozíciói igazolják, hogy valóban inkább a „monumentális“ művészet felé hajlott és hajlik. A szobrászat gazdag történetéből elsősorban az egyiptominak és a görögnek csodálója, de bűvkörébe vonta a gótikus és barokk szobrászat is.

— S persze, Michelangelo! Legjobban a Rabszolgák tét sze- nek, de a Mózes is csodála- tós... Rodinnak főleg a bronzszobrait szeretem. A modernek közül Marin Manni, Henry Moore és a cseh művészek, Václav Myslbek, Otto Gutfreund és Jan Stursa alkotásai.

A felsoroltak zömét a szobrászat fejlődési ívében a monumentális tömbszerűség jellemzi. Pataki Klára kőszobrai is az anyag eredeti tömbszerűségét hangsúlyozzák, fába faragott

művei pedig a fa természetes növésű törzsét. Többségük függőleges irányú, felfelé törő, harmonikusan kiegyensúlyozott. Azoknak a művészeknek egyike, akik az állandót keresik és megkísérlik kifejezni. A fa természetes „hibáit *, görcseit, hasadásait is Igyekszik művészi szándéka szolgálatába állítani. A fa felületét többnyire pácolja vagy kiégeti. Színei nem sokban különböznek a fa eredeti színétől. A felszín megmunkálása sajátos kézjegyű, kissé nőies vésőnyomok élénkítik.

— Legszívesebben tölgyfába vések, áe a hársfát is kedvelem. Interriőrbe szánt szobraim szinte kivétel nélkül fából készülnek. Szabadtéri elképzeléseimet mind a három szobrászati alapanyagban — kőben, fában, bronzban — valósítom meg. Nincs „legkedvesebb" anyagom. Viszont a kerámiától idegenkedem. Az agyagot kizárólag nagyméretű alkotásaim modellszerű vázlataként használom.

A hatvanas években új anyaggokkal — betonnal és epoxld- dal is — dolgozott. Ezeket azonban nem nagyon szereti: — Az epoxid túlságosan képlékeny, nincs „jelleme", tartása...

Legsikeresebb műve? Rögvest kapom a választ: — Kétségkívül a fasizmus áldozatainak emlékszobra Nemecká községben. Ezzel az ötvenes évek végén első díjat nyertem és ezt a szobrot azóta is a leggyakrabban emlegetik. Nekem azonban mindig a legkisebb „gyermekem" a legkedvesebb, az a művem, amelyen éppen dolgozom ... Pillanatnyilag „legkisebb gyermeke“ egy szerelmeseket ábrázoló, A pár című több mint kétméteres fakompozíció, amelyet nemrég küldött el a prágai Lovardában júniusban megrendezésre kerülő országos kiállításra.

Leggyakoribb témái az era- berközi kapcsolatok — a szerelem, az anyaság, a család. Nem csoda, hiszen művészete kifejezetten és kizárólag emberközpontú, a figurák kisebb- nagyobb stilizáltságával. Elég, ha csak néhányat említünk meg szabadban elhelyezett művei légiójából. így például az Anya és gyermeke Gútán (Kolárovo), a Leány (Malacky), a Három nő című kompozíciója Bardejovban stb. Két nő című, fában kivitelezett, nagyméretű szobráért 1974-ben Cyprián Ma- jerník-díjjal tüntették ki.

A nemeckái bronzszobor karjait drámaian szétvető nőalakjától fokozatosan vezetett el az út a zárt, oszlopszerű figurákig. A hatvanas években a hangulati-lírai felfogást racionálisabb, egyszerűbb formanyelv váltotta fel. — A túl sok részlet csak árt a szobor monumentalitásának. Nem szívesen ulkalmazok rekvizítumokat; csak a legszükségesebbeket ábrázolom — vallja ma is. Az utóbbi évek felszabadulási, illetve felkelési szobrainál például inkább csak a fegyvert fogó kéz s a fej kifejező tartása kap hangsúlyt.

Mondanivalójának, formájának ereje és hitele van. Erről tanúskodik a hetvenes években született számos műve. A Szlovák Nemzeti Felkelés klačnói emlékművéért 1975-ben Antonín Zápotocký-díjat kapott. S a társadalmi elismerések közül még egy: 1978-ban érdemes művész lett.

Közben néhány önálló kiállításon mutatkozott be, utoljára 1977-ben a Csallóközi Múzeumban. Ez év novemberében Tren- čínben készül bemutatni életműve keresztmetszetét.

Legújabb alkotása egy méreteiben is impozáns, 17 méter hosszú fadombormű. Alakjai egyelőre még csak kartonpdpír- ra rajzolva élnek. De alkotójuk már „fában“ érzi és látja művét, amelyet a prágai Kongresszusi Palota díszítésére készít.

Utolsó kérdésemre, hogy mit tart korunk szobrászata alapvető szerepének, kissé elgondolkodva így válaszol: — Az építészekkel együtt a harmonikus, vonzó, az ember nemese- dését is szolgáló környezetkép kialakítását..'.

L. GÄLY TAMARA

Az iskola kapujában

A százévesnél is öregebb iskola kapuja előtt anyák, nagyanyák várakoznak. Dél van. A kicsinyeknek fejeződik be ilyen hamar a tanítás. Megjelenik a sor a kapuban, köszönnek és a tanítónő szavára boldogan röppennek szét. Ki-ki megkeresi az őt váró hozzátartozóját, akikért nem jöttek, az maga indul haza.

De lám az egyik nagymamához többen szaladnak, köré csoportosulnak hatan-nyolcan. Egy kis szőke lány lemarad a többitől. A nagymama jó hangosan megkérdezi az odasereglők- től:

— Hogyan viselkedett Evike? Miből felelt? Mit nem tudott?

A kis fontoskodók egymás szájából veszik ki a szót. Mondják és mondják:

— Hibás volt a matek feladatlapja!

— Akadozva olvasott!

— Nem ette meg a tízóraijátI

Csak úgy peregnek a vádak,

míg végül az egyik kisfiú így szól:

— De azért tornaórán megdicsérte a tanító néni.

Évi, ő a kis szőke, hátrább maradt a csoporttól, csak áll, szótlanul, lehajtott fejjel hallgatja, ahogyan társai beszámolnak róla, az ő nagymamájának, aki őt meg sem kérdezi, hanem ma is, mint minden nap, a társaitól érdeklődik az ő viselkedéséről, arról, hogy miből felelt, mit tudott és mit nem.

A jelenet elgondolkoztatott. Sajnáltam Évit, s hogy a nagymamája nem bízik meg benne. Súlyos sérelem érte. Megszégyenítő és megalázó számára, hogy másoktól vár véleményt a nagymamája. Nem lehet majd csodálni, ha zárkózott lesz és később sem mondja el apróbb nagyobb problémáit szüleinek, nagyszüleinek — hiszen már a legkisebb korban beléfojtották a szót, megvonták tőle a bizalmat.

De ártott a nagymama a hatnyolc alkalmi „tájékoztatónak*

is. Kárörömmel árulták be társukat és elmondtak minden rosszat róla, néha talán el is túlozva a dolgokat, hogy minél hatásosabb legyen beszámolójuk.

A nagymama — mint aki

dolgát jól végezte — elindult a kislánnyal hazafelé. Csak egy

mondatát hallottam, amit a még mindig hallgató, megszeppent gyereknek mondott:

— Majd kapsz te este, mert ezt mind elmondom apádnak!

Utánuk néztem. Csak a nagymama beszélt — bizonyára korholta az unokáját. S akkor

eszembe jutóit egy másik kép, egy kisfiú, aki boldogan szalad a rá várakozó nagymamához: „Szia, Nagyikám! Képzeld, otthon felejtettük (így, fenséges többesben, a felelősséget megosztva a nagyival j a torna- zsákomat, de most az egyszer nem kaptam intőt. Számtanból megdicsért a tanító néni és ...“ — Kézen fogva mentek, jó ba rátokként. Á kisfiú beszélt, be szélt, elmondta a jót és a rósz- szat is, és meghallgatták.

GERGELY KÁROLYNÉ

Oj filmek

nyülaj

Andék

(cseh)

A jogi esetek hálás filmtémának bizonyulnak. Talán azért, mert rendszerint izgalmasak, változatosak, életszerűek. Ja roslav Dietl, az ismert forgatókönyv-szerző is tudta, ha fellapozza a bírósági jegyzőkönyveket, érdekes történeteket meríthet belőlük. S a rutinos író élt

lyozza, hogy félvállról kezelje az ügyeket?

Ez a kerettörténet, ez fog össze néhány jogi esetet. Jaromil Jireš rendező finom humorérzékkel, mesterségbeli tudással rögzítette celluloid-szalagra az embereik apró-cseprő ügyeit. A főszerepet MiJoš Kopecký, az

Miloš Kopecký a cseh film főszerepében (Jan Kudéla felvétele}

is a lehetőséggel; szándékosan nem attraktív témákra vadászott, inkább az egyszerű sztorikra irányította figyelmét, olyanokra, melyekben a gátlástalanság, a haszonlesés, a kapzsiság, a nyerészkedés, a megvesztegetés, a kispolgáriság, egyszóval az emberi gyarlóság a „főszereplő“. A látszólag piti ügyeket aztán kerettörténetbe foglalta s megszületett a Nyúl- ajándék forgatókönyve.

íme a cselekmény: Egy ismert prágai ügyvédnek kezelőorvosa környezetváltozást ajánl. Az ügyvéd feleségével egy vidéki kisvárosban telepszik le; csendesnek, nyugodtnak ígérkezik új otthona, új munkahelye. Ám az emberek mintha itt sem lennének különbek, mint a fővárosban. S az ügyvéd kötelességtudó, lelkiismeretes ember lévén, folytatja ott, ahol abbahagyta, azt, amit félbehagyott. De cselekedhet-e másképp, amikor igazságérzete megakadáfcgyuk legmarkánsabb jellemszínész és komikus játssza; szerepét jutalomjáléknak is tekinthetnénk, a szerző talán már a forgatókönyv írásakor is rágondolt, neki írta a szerepet. A jó forgatókönyv, a jó rendezés, a jó színészi alakítások ellenére azonban azt kell mondanunk: a Nyúlajándé'k nem részesíti a nézőt igazi művészi élményben.

Ennek egyik legfőbb oka, hogy a film túlságosan statikus, a beállítások nem elég filmszerűek, a párbeszédek vonta- tottak, az alkotás inkább tévékomédiára emlékeztet, mint vérbő mozifilmre. Egy jó filmhez nem elég a jó ötlet; nélkülözhetetlen a pergő ritmus, a feszültség kellő adagolása, a filmes kifejezőeszközök alkalmazása.

A Nyúlajándék — az említett fogyatékosságok miatt — bizonyára jobban leköti a nézők figyelmét a tévé képernyője, mini a mozi vetítővászna előtt.

KARLOVY VARY-I FESZTIVÁLELÖZETES

Hazánk egyik legjelentősebb kultúrpolitikai rendezvénye, a kétévenként megtartott Karlovy Vary-1 nemzetközi filmfesztivál az idén június 27-e és július 10-e között zajlik le. A XXII. fesztivált — amely felett a szövetségi kormány vállalt védnökséget — a Csehszlovák Filmgyártó Vállalat és a Csehszlovák Drámaművészek Szövetsége hagyományosan A népek nemes kapcsolatáért és a nemzetek tartós barátságáért jelszó jegyében rendezi meg, azzal a céllal, hogy felvonultassa és díjazza a művészileg és formailag értékes alkotásokat, azokat, melyek a fesztivál jelszavának szellemében segítik a filmművészet fejlődését.

A verseny gerincét — a korábbi évekhez hasonlóan — a

játékfilmek versenye alkotja. Újdonság, hogy az idén első ízben megrendezik az elsőfilmes alkotók szemléjét; a versenybe minden ország benevezhet egy filmet. A fesztiválon retrospektív vetítések is lesznek, bemutatják más nemzetközi filmfesztiválok díjnyertes produkcióit » megtartják a szabad fórum vitáját. A nemzetközi bíráló bizottság a játékfilmek kategóriájában egy nagydíjat (a Kristály- glóbuszt), egy különdíjat, három fődíjat ítélhet oda, kiadhatja a Lidice rózsái díjat s jutalmazhatja a legjobb férfi és női alakítást. Az elsőfilmes alkotóik versenyében a rendezésért, a forgatókönyvért és az operatőri munkáért adhat díjat.

(tölgyessy)

QXB3

19B0. V. 20.

A mozik sikerrel vetítik a CSAJVADÁSZAT című cseh komédiát, ■

mely a tizenévesek társválasztási gondjaival foglalkozik, sok hu £fli mórral (Jlndricli PanáCek felvétele) ■'

Műteremben ( Elena Mešková felv.)