Új Szó, 1980. május (33. évfolyam, 103-127. szám)

1980-05-01 / 103. szám, csütörtök

A PÉLDAMUTATÓ ALKOTÓMUNKA ELISMERÉSE A LEGJOBB DOLGOZÓK KITÜNTETÉSE A PRÁGAI VÁRBAN Május az ifjúság, a szépség, az életöröm és számunkra a szabadság és a béke jelképe is. Már hagyományosan egybekap­csoljuk a munka ünnepével. Az emberiség történelme tulajdon­képpen azonos a munka, a ter­melőerők fejlődésének történe­tével. Ezért a legembersége­sebb rendszert jelenti az, amely előtérbe helyezi a munka tisz­teletét és szeretetét, a munka megünneplését. Ezért nem le­het igazságosabb rendszer an­nál, amely jelmondatának tartja a „Mindenki képességei, min­denkinek érdemei szerint“- tételt, és amely ezt a mély igazságot a későbbiekben még magasabb szintre emeli — a „mindenkinek szükségletei sze­rint“ elvet érvényesítve. Az emberiség történetében először a szocializmusban válik a dolgozó ember saját sorsá­nak kovácsává, a társadalmi akarat megvalósítójává, az ember csakis a szocializmusban formálhatja céltudatosan lét­feltételeit és jövőjét saját ér­dekeinek és szükségleteinek [Folytatás az 1. oldalról) re. Mindannyiunk érdeke, hogy következetesen érvényesítsük ozokat az intézkedéseket, ame­lyek a terv nagyobb stabilitá­sát, összehangoltságát tartják szem előtt, a dolgozók szélesebb rétegeit vonják be előkészítésé­be, s a gazdaságpolitika azon eszközeinek hatékonyabb ki­használására törekszenek, amelyek a vállalatok, kollektí­vák és az egyének hatékonyság és minőség növelése érdekében végzett munkáját meghatároz­zák. Jelenleg az a fontos, hogy \o lamennyien megértsük a CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány Intézkedéseinek lénye­gét, elsajátítsuk az* új elemek­kel gazdagodott egész rendszer mechanizmusát, megtegyünk mindent annak érdekében, hogy ezeket az egyes ágazatokban, vállalatokban, üzemekben, mű­helyekben konkrét feltételekre bontsák. Ilyen fajta hozzáállásra ser­kentenek bennünket a haté konyság- és minőségszabályo­zás komplex kísérleti rendszeré­nek kétéves tapasztalatai, ame­lyek azt mutatják, hogy sikert csak akkor érhetünk el, ha az új vívmányok érvényesítése va­lamennyi dolgozó legtermésze­tesebb ügyévé válik, s termé­szetesen, valamennyi tervező és Irányító szervünk elsőrendű fel­adatává. Amint azt Gustáv Husák a CSKP KB főtitkára, köztársosá- gi elnökünk a 14. ülésen el­hangzott zárszavában hangsú­lyozta: „ ... napiparancs meg­tennünk mindent annak érdeké­ben, hogy gazdaságunk, o munkamódszerek, a vezető dol­gozók rugalmasabban alkal­mazkodjanak, az új, igényesebb feltételekhez és körülmények­hez.* Épp ezért, még következe­tesebben kell érvényesítenünk a szocialista bérezés elveit, o jó munkát jutalmazni, a rosszat elmarasztalni. Az ilyen hozáál- lós szükségszerűségét tudatost tanunk kell ünnepnapjainkon is. akkor, amikor elismerésünket fe­jezzük ki a becsületes munká­ért, a egész társadalom szeme láttára értékeljük élenjáró dol­gozóinkat, kollektíváinkat. Építési terveink megvalósítá­sának döntő feltétele, hogy dol­gozóink békében élhessenek s az építésre fordíthassák min­den erejüket. Ezért is hangsú­lyozzuk ezt ebben az időszakban, mert az imperialista erők bű­néből a békés égboltot mind több felhő borítja, amelyek nagy veszélybe sodorhatják az emberiség békéjét. Másrészt vi­szont látnunk kell, hogy az em­beriség történetében eddig nem létezett olyan hatalmas béke­erő, mint amilyet ma o Szovjet­unió vezette szocialista világ- rendszer, a kapitalista és a fej­lődő országok békeszerető erői­dalműnk jogosan emeli ki és értékeli érdemeiket. Néhány nap múlva harminc­öt éve lesz annak, hogy orszá­gunkban, a régi Prágában el­dördültek az utolsó lövések, és Európában kialudt a második világháború pusztító lángja. Többségünk mélyen emlékeze­tébe véste a háború végén szer­zett döntő élményeket. A leg­felejthetetlenebb emlékek örök érvényűén a Vörös Hadsereg­hez, a szovjet katonákhoz fű­ződnek. Ök voltak és maradnak szabadságunk és a szó szoros értelmében nemzeti létünk jel­képei. A Szovjetunió és népe a mi oldalunkon állt, amikor a Nyu­gat feldarabolta országunkat, velünk volt, amikor a hitleri nácizmus igájába kerültünk, se­gített bennünket az ellenállás­ban. A szovjet embereknek több ezer kilométert kellett megten­niük, határtalan megpróbáltatá­sokat kellett átélniük, fiaik és lányaik millióit kellett feláldoz­niuk, hogy bevonulhassanak Berlinbe és Prágába, és meg­nek egységes törekvése képvi­sel. Épp ezért, anélkül, hogy le­becsülnénk a helyzet komolysá­gát, optimizmussal tekintünk a jövőbe, olyan meggyőződéssel, hogy a békés együttélés lenini politikája visszhangro és meg­értésre talál, győz a józan ész, és elhárítja a világháborús ve­szélyt, amely a világ összes nemzetei számára szörnyű kö vetkezményekkel járna. 4 Tudatában vagyunk, hogy a világ békeerőinek szilárdulásá- hoz hatékonyan hozzájárulha­tunk népgazdaságunk fejleszté­sével, védelmi képességeink to­kozásával, eszmei egységünk el­mélyítésével, ami saját érde­künk és internacionalista köte­lességünk. Ennek érdekében egységesen lépünk fel, csehek és szlová­kok, a Csehszlovákiában élő nemzetiségek, egységesen, ahogy a munka ünnepére ren­dezett hagyományos felvonuló sunkkor tesszük Közösen támo­gatjuk továbbra is o CSKP po litikájót, amely céltudatosan tűzte ki sokoldalú fejlődésünk útját, s a párt és a nép meg­bonthatatlan egységében. o Szovjetunióhoz fűződő barátsá­gunkhoz és szövetséqünkhöz. a szocialista és proletár interna cionalizmus elveihez hűen hala dunk előre fejlett szocialista társadalmunk építésének to»/úfo bi útján, o haladásért, a béké­ért folytatott küzdelemben. képpen és jobban csinálnánk* Ez azonban semmiképpen sen® csökkentheti sikereink nagys#* gát, népünk munkájának és liU fekvésének értékét. Sikereinkről beszélve őszin-» tén be kell ismernünk, hogy} tudatában vagyunk annak, mií jelentett és mit jelent szá-< inunkra az együttműködés azokkal az országokkal, ame* lyekkel összekötnek bennünket a közös eszmék, a közös érdé* kék és célok. Ez elsősorban w Szovjetunióra vonatkozik. Hálá-e sak vagyunk mindazért, ami-» vei hozzájárult országunk fel* virágoztatásához. A Szovjetunió — s ezt ma a bonyolult nemzetközi helyzet-* ben különösen tudatosítjuk szavatolja szocialista építésünk" békés útját, nemzeteink nyu-t godt munkáját, családjaink boN dog életét. Jól tudjuk, hogy, földrészünkön erejének és böl­csességének köszönhetően tnác negyed évszázada béke van. Ezért mindig az oldalán áll-í tünk, támogattuk békekezde-» ményezéseit, és teljes erőnké kel támogatni fogjuk minden békés lépését. Az a feladat áll előttünk, hogy megtanuljuk az emberek munkájának hatékonyabb szer-* vezését, elmélyítsük az irényí-i tás és tervezés mechanizmusát, elsősorban a gazdaságban, job­ban ösztönözzük a munkakez-i deményezést. Tökéletesítjük azo­kat a kritériumokat, amelyek alapján értékelni fogjuk a koN lektívák és az egyének telje-* sítményeit és eredményeit. Megteremtjük a feltételeket a tudomány és a technika fej­lesztéséhez, ezek érvényesítése a korszerű gazdaságban dina­mikus, intenzív fejlődést félté-’ telez. Támogatjuk a bölcs gon­dolkozók és az ügyes kező munkások együttműködését, az elmélet és a gyakorlat össze­hangolását, aminek hasznossá-! gát már oly sokszor bebizo­nyítottuk. örülünk, hogy egyre többem vannak, akik nemcsak saját személyes érdekükben igyekez­nek, hanem szem előtt tartják egész szocialista társadalmunk érdekeit is. Ezek közé tartoznak önök is, akik magas állami kitüntetése­ket vesznek át példamutató, kiváló munkaeredményeikért, azért, hogy gazdag ismeretei­k et, tapasztalataikat és tehet­ségüket teljes mértékben közös ügyünk érdekében kamatoztat­ják. Őszinte hálánkat és elis­merésünket fejezzük ki mind­azért, amit elértek, amivel gaz­dagították jelenünket, a társa­dalmi haladásért folytatott küzdelemben tanúsított elköte­lezettségükért. Engedjék meg elvtársak, hogy a CSKP KB és Gustáv Husák elvtárs, a KB fő­titkára, köztársasági elnök, va­lamint a szövetségi kormány, a cseh és a szlovák kormány, a Szakszervezetek Központi Ta­nácsa, a Nemzeti Front Köz­ponti Bizottsága és egész né­pünk nevében jókívánságaimat fejezzem ki kitüntetésük alkal­mából. Nagykövet kinevezése (ČSTK) — Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság elnöke Michal Kollárt ki­nevezte Csehszlovákia rendkí­vüli és meghatalmazott nagy­követévé a Mauretániai Iszlám Köztársaságban, Conakry állan­dó állomáshellyel. Üdvözlő táviratok (CSTK) — Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság elnöke üdvözlő táviratot küldött Ali Nasszer Mohamed­nek abból az alkatúmból, hogy megválasztották a Jemeni Né­pi Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Népi Tanácsa El­nöksége elnökévé. • • • Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke üdvözlő táviratot küldött Beat­rix Wilhelmine Armgard hol­land királynőnek trónra lépése alkalmából. A további gvozelemért - a haladásért, n békéért szabadulásának 35. évfordulójáról. Kiemelte: Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével, a munkások, szövetkezeti földművesek és a szo­cialista értelmiség együttes igyekezetével az el­múlt időszakban nagy sikereket értünk el ha­zánk felvirágoztatása terén, utalt a CSKP Köz­ponti Bizottsága legutóbbi, 15. ülésére, amely ugyancsak kihangsúlyozta a példamutató, áldo­zatos, öntudatos alkotómunka jelentőségét. Ezután Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnök­ségének tagja, a szövetségi kormány elnöke mon­dott beszédet. Szavait a jelenlevők lelkes taps­sal fogadták. Beszéde után Ladislav Jasík, az SZKT titkára méltatta a kitüntetettek érdemeit. A legmagasabb állami kitüntetéseket: a Szocia­lista Munka Hőse, kitüntetést, a Köztársasági Érdemrendet, a Vörös Zászló Érdemrendet, a Győzelmes Február Érdemrendet, a Vörös Csil­lag Érdemrendet, a Munka Érdemrendet, a nem­zeti művész és a Klement Gottwald Állami Díj adományozásáról szóló okmányt és kitüntetést Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasá­gi elnök és Ľubomír Štrougal, a CSKP KB El­nökségének tagja, szövetségi miniszterelnök nyújtotta át a kitüntetetteknek. A kitüntetettek nevében Emília Lagová, a Szocialista Munka Hőse, a vrbuvéi Trikota var- róinííhelyének vezetője mondott köszönetét a leg­magasabb állami kitüntetésekért a CSKP KB Köz­ponti Bizottságának, a CSSZSZK elnökének, a szövetségi kormánynak és a Szakszervezetek Központi Tanácsának. Az ünnepség A munka dalával ért véget. Ezt követően Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnöke és Ľubomír Štrougal, a szö­vetségi kormány elnöke, valamint a pártveze­tés és a kormány tagjai a vár reprezentációs termeiben szívélyes baráti találkozón fogadták a kitüntetetteket és családtagjaikat. SOMOGYI MÁTYÁS mentsék a világot a legbarbá- rabb pusztító erőtől. Nekik kö-> szönhetjük életünket, jelenün­ket és jövőnket is. A felszabadulásnak örülve ml is számba vettük áldozatain­kat. Nem voltak kevesen. Az életbe vetett hitükért, szülő- földszeretetükért a legnagyobb árat fizették. Odaadtak min­dent, amit az ember hazájának és népének adhat. Feláldozták életüket a háború frontjain, a koncentrációs táborokban, az illegális és partizánharcban, a Szlovák Nemzeti Felkelésben, a cseh nép felkelésében és a prágai barikádokon. Valamennyien tisztelettel, há­lával tartozunk nekik. Hálán­kat a legjobban tetteinkkel, munkánkkal fejezzük ki. Az elmúlt harmincöt év rö­vid értékelése is elegendő meg­győző bizonyítékot nyújt arról, hogy a felszabadított munka eredményei országunkban lép­ten nyomon megnyilvánulnak. Országunk ma teljesen más, szebb, és ami a legfontosabb a dolgozók valódi hazája lett. Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével, az egész Nemzeti Front aktív részvételé­vel alapjában megváltoztatjuk országunk arculatát, megteremt­jük a feltételeket a boldog, gazdag, minden szempontból teljes élethez. i Jogunkban áll, hogy összeha­sonlítsuk, mik voltunk a múlt-* ban és mik vagyunk ma. jó­zanságunk és szerénységünk el­lenére büszkén leszögezhetjük, hogy nagy, becsületes munkát végeztünk. Csehszlováklát kor­szerű, minden szempontból fej­lett állammá változtatjuk, ipa­runk ma nem egész egy hónap alatt termel annyit, mint har­mincöt évvel ezelőtt egy egész év alatt, és a világ azon kevés országa közé tartozunk, ame­lyek a legbonyolultabb beren­dezéseket is gyártják. Mélyreható változások men­tek végbe és mennek végbe me­zőgazdaságunkban is, amely so­ha nem tapasztalt mértékben veszi hatalmába a tudományt, a technikát, a termelés leghala­dóbb ipari módszereit. A munka iparosításának fo­lyamata elképzelhetetlen lenne saját tudományos kutatóbázi­sunk nélkül, amely a Szovjet­unió és a többi szocialista or­szág tudományos-műszaki szak­embereivel együttműködve meg tud felelni korunk , követelmé­nyeinek. Azon országok egyike va­gyunk, ahol a legmagasabb szintű az egészségügyi ellátás, a fiatal nemzedékről való gon­doskodás, a lakáskultúra, a szociális ellátás, és magas az életszínvonalunk. A leglényege­sebbnek azt a tényt tartjuk, hogy állampolgáraink életéből végérvényesen kiküszöböltük a létbzonytalanság, a kilátásta- lanság veszélyét. Szocialista jelenünket a gaz­dag szellemi élet, a magas szintű műveltség, kultúra és művészet elérésére kifejtett tö­rekvés jellemzi. Abból indulunk ki, hogy a szocialista rendszer a szocialista életmód formálá­sának folyamatát, a műveltség és a kultúra magas színvonalá­nak elérését nemcsak lehetővé teszi, hanem meg is követeli. Arról se feledkezzünk meg, hogy nemzeteink és összes nemzetiségünk érdekeinek meg­felelően oldjuk meg múltunk egyik legégetőbb kérdését, a nemzetiségi kérdést, amely vi­lágszerte még ma is viszályok és ellentétek forrása. A cse­hek és a szlovákok egyenjo­gú együttélése egységes álla­munk stabilitásának és szilárd­ságának fontos tényezője, és kétségtelenül eddigi fejlődé­sünk pozitívumai közé tarto­zik. Mindenki megérti, hogy tör­ténelmi szempontból nagyon rövid idő szocialista hazánk építésének ideje. Ennek elle­nére népünk törekvésének eredményei ösztönzőek. Eköz­ben sok teljesen új feladatot és problémát kellett megolda- - nunk, sok nehézséget kellett leküzdenünk. Nem tagadjuk, hogy nem sikerült elkerülnünk a tévedéseket és hibákat, mai Ismereteink s tapasztalataink birtokában sok mindent más­(Tudúsitónkló!) — A prágai vár Spanyol-ter- mirhtMi szerda délelőtt ünnepélyes keretek között adta át köztársasági elnökünk a magas kitünte­téseket azoknak, akik példamutató alkotómun­kájukkal jelentősen hozzá járultak népgazdasá­gunk, a tudomány és a kultúra, egész szocia­lista társadalmunk fejlesztéséhez. Az ünnepélyes aktus pontosan tíz órakor kez­dődött. A díszéinél vényen elfoglalta helyét Gus­táv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, Ľubomír Strougal, a CSKP KB Elnökségé­nek tagja, szövetségi miniszterelnök, a CSKP KB Elnökségének további tagjai: Vasil BiTak, Peter Colotka, Karel Hoffmann, Václav Hüla, Alois Ind­ra, Antonín Kapek, Josef Kempný, Josef Knrčák és Jozef Lenárt, továbbá Miloš Jake.š, a CSKP KB Elnökségének póttagja, Mikuláš Beim, Jan Fűj­ük, losef Hainan, Josef Havlín és Jindrich Pnled- nik, a CSKP KB titkárai, Marie Kabrhelová, a CSKP KB Titkárságának tagja és Miroslav Capka, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizott­ságának elnöke. Ott voltak továbbá a CSKP KB osztályvezetői, a CSKP és az SZLKP kerületi bizottságainak ve­zető titkárai, a szövetségi, a cseh és a szlovák kormány tagjai, a Szövetségi Gyűlés, a Nemzeti Frontban tömörült politikai pártok és társadalmi szervezetek, valamint a CSNT és az SZNT vezető képviselői. A vendégek között voltak a szocia­lista országok csehszlovákiai nagykövetei, vala­mint a Szakszervezeti Világszövetség képviselői. Jelen voltak a bensőséges ünnepségen a kitün­tettek legközelebbi hozzátartozói is. A csehszlovák himnusz után Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Központi Szakszervezeti Tanács elnöke nyitotta meg az ünnepi ülést. Beszédében a többi közt rámuta­tott, hogy a szocialista alkotómunka méltó ün­neplése elválaszthatatlan népünk antifasiszta nemzeti felszabadító küzdelme kiteljesülésé­nek és hazánknak a szovjet hadsereg általi fei­Lubomír Štrougal elvtárs beszéde megfelelően. Amint Maxim Gor­kij mondta, a nép nemcsak olyan erő, amely az anyagi ja­vakat teremti meg. A szellemi értékek kimeríthetetlen forrása, bölcselkcdő és költő, az élen halad. A mai összejövetelünk is meggyőzően bizonyítja ezek­nek a szavaknak igaz voltát. Szocialista hazánk különbö­ző tájairól érkeztek, az emberi tevékenység legkülönbözőbb te­rületeit képviselik. Valameny- nyien külön-ktilön személyisé­gek, saját érdekeik, tulajdonsá­gaik, saját arcélük van. Ahány ember, annyi életút. E sokrétű­ség ellenére egy közös vonás jellemzi valamennyiüket: munk- szeretetük, szocialista orszá­gunk iránti szeretetük, a kö­zös nagy törekvésünk iránti vi­szonyuk. Ez jelenti sikereik tit­kát, ez az az életadó erő, amelyből munkájuk és törekvé­sük kiváló eredményei, azok az eredmények születtek, ame­lyekkel az új életünk építőfhek élvonalába kerültek. Ezért vannak ma Itt. Társa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom