Új Szó, 1980. április (33. évfolyam, 78-102. szám)
1980-04-18 / 92. szám, péntek
Kedvező átalakulás A szlovákiai cigányok mintegy 56 százaléka — 104 489 fő — Kelet-Szlovákiában él. A kerületi párt- és állami szervek minden tőlük telhetőt igyekeznek megtenni annak érdekében, hogy ez a népcsoport beilleszkedjen társadalmunkba, szocialista rendszerünk öntudatos, aktív építője legyen. Az elmúlt évek során itt Is jelentős változások figyelhetők meg a cigányok életében. Legfontosabb eredményként az könyvelhető el, hogy a felnőtt férfiaik túlnyomó többsége s a nőknek is bizonyos hányada állandó munkaviszonyba lépett. A nemzeti bizottságok a lakáskérdés megoldásában messzemenő segítséget igyekeztek és Igyekeznek nyújtani nekik. Ennek ellenére a kerületben jelenleg még 343 cigány település található. Ezeken a helyeken az életkörülmények rosz- szak, az emberek egészségtelen módon, elmaradottan élnek. Ismert tény, hogy a cigányság népesedése dinamikusan alakul. Ennek következtében — már a hetvenes években — szinte robbanásszerűen megnőtt az iskolaköteles cigány- gyerekek száma. Ez a helyzet nem volt váratlan, de az iskola- ügyet — a felkészülés ellenére — nagy feladat elé állította. Tudjuk, hogy ma már a bölcsődéknek, az óvodáknak milyen nagy szerepük van a gyermekek felkészítésében az iskolai tanulmányokra. Nos, ebből kiindulva, Kelet-Szlovákiában is elsőrendű feladattá vált megszervezni, hogy cigánygyermekek is járjanak ezekbe az intézményekbe. Az utóbbi évek eredményeit vizsgálva meg kell mondanunk, hogy ennek elérése nem volt könnyű. Elsősorban a szülőket kellett felvilágosítani, szocialista emberhez méltó életmódra ösztökélni. Amikor, ennek a munkának már voltak eredményei, az iskolaügy vezetői úgy tervezték, hogy 1980-ig a 3—5 éves cigánygyermekek legalább 60 százalékának kell feltétlenül óvodába járnia, s minden ötéves cigánygyerekkel foglalkozni kell, nehogy felkészületlenül kerüljön az első osztályba. A célt sikerült elérni, 5884 cigánygyermeket készítettek fel az iskolai tanulmányok megkezdésére, ami 27,9 százalékkal volt több a tervezettnél. Ez valóban szép eredmény, de megnyugvásra nem ad okot, hiszen vannak járások, ahol többet is tehetnének. Jelenleg a kelet-szlovákiai cigánygyermekek 78 százaléka jár óvodába. Ez a hányad nagyobb is lehetne, de még mindig kevés az óvoda és problémát okoz az is, hogy a cigány- gyermekek nyilvántartása pontatlan. Egyes cigánycsaládok ugyanis elég gyakran lakhelyet változtatnak és ezt nem jelentik be a nemzeti bizottságon. Mondanunk sem kell, ezek káros jelenségek, s ahhoz vezetnek, hogy az ilyen családokból való gyerekek az Iskolában hátrányosabb helyzetben vannak társaiknál és ezért a tanulásORVOSI TANÁCSADÓ A mozgás szerepe a keringési zavarok megelőzésében A vérkeringési betegségek, fő- Jeg a koszorúér betegségei és a magas vérnyomás a legnagyobb veszélyt jelentik a ma emberére. Előfordulásuk gyakorisága és az elhalálozások nagy száma miatt komoly társadalmi problémának minősülnek. A mai orvostudomány már meghatározta azokat a tényezőket, amelyek a szívbetegségekhez, főleg a koronáris betegségekhez vezetnek. A betegség tulajdonképpeni oka azonban mindmáig tisztázatlan. Ismeretes, hogy a magas vérnyomás fontos tényezője a koronáris szívbetegségeknek és szívinfarktust is előidézhet. Okai szintén ismeretlenek, kialakulásában feltételezhetően szerepe van az öröklődést hajlamosságnak. Veszélyeztető tényezőivel, és a velük szemben vívott harccal a másodlagos megelőzés foglalkozik, a már kialakult betegség gyógyításával és a rehabilitációval pedig az egyes klinikai szakok. A koronáris betegségek kialakulásához vezető veszélyeztető tényezők egyike a fizikai inaktivitás, az elégtelen mozgás, ami a mai ember életmódját jellemzi. Igaz ugyan, hogy az automatizálás, egyes fizikai tevékenységek gépi végzése mentesíti az embert a nehéz munka alól, egyidejűleg azonban fellép ennek egészségkárosító hatása. Az elégtelen mozgás következménye számos kóros elváltozás. Nem állítható az, hogy a betegségek, közöttük a koronáris szívbetegség kialakulásában egyedül a kevés mozgás, a sportolás és a torna hiánya játszik szerepet. Az viszont bizonyos, hogy az egyidejűleg ható többi rizikó- tényezővel együtt jó talaját képezi az ilyen megbetegedések keletkezésének és kifejlődésének. Ülőmunkáért az ember nagy adót fizet, főleg akkor, ha nincs lehetősége elegendő mozgásra, a testi aktivitásnak legalább megközelítő pótlására. Szükséges tehát, hogy a mozgás különféle formákban kiegészítse mindennapi életünket. Tudjuk, hogy például a koronáris szívbetegség nemcsak az idős korósztályt sújtja, hanem mind többször előfordul fiatalabbak között ts. Emellett tragikus az, hogy a fiatal szervezet ellenállóképessége ebben az esetben kisebb és a 20—30 évesek korosztályában a szív- infarktus gyakran végzetes kimenetelű. Ma már tudjuk, hogy a koronáris szívbetegség elleni harcot már a gyermekkorban kell elkezdeni. Ez különben vonatkozik a többi vérkeringési betegségre is. Mindig jobb a betegség megelőzése mint orvoslása. Ez az egészségügyi alapelv legjobban éppen a vérkeringési betegségekkel kapcsolatban bizonyítható. Ennek ismeretében logikus a következtetés, hogy a testi aktivitás minden korosztályban elhanyagolhatatlan. A gyermekek és a serdülők korosztályában ez nem túl nehéz feladat, de annál problematikusabb felnőtt korban. A fiatalok viszonylatában a mozgás természetesen jelen van a tevékenység, az élet minden megnyilvánulásánál. Felnőtt korban változás áll be a fizikai aktivitásban és csökkenése a későbbiekben kóros állapotokhoz vezethet. Vagyis érett korban a megfelelő és elégséges mozgás beiktatása elkerülhetetlen és feltétlenül szükséges. Sőt, segítséget nyújt a fejlődő, vagy már kialakult koronáris betegséggel vívott harcban. A mozgás különféle formáinak, kortól függetlenül, minden ember élete szerves részévé kell válniuk. Természetesen ezek a formák, tartalmuk és minőségük életkor szerint változó. A serdülők tornagyakorlatai nem mindig alkalmasak a felnőttek számára. Ugyanez vonatkozik a kisebb és a nagyobb gyerekekre is. A keringési betegségek űj megközelítést igényelnek, elsősorban azért, mert rendkívül elterjedtek. Ezért már a szívbetegségek epidemiológiájáról beszélünk, igyekszünk e betegség lényegét feltárni, hogy minél hatásosabb eszközökkel küzdhesstink ellene. Az ilyen eszközök egvike éppen a fizikai aktivitás. Kivitelezése egyszerű, nagy előkészületeket nem igényel, emellett nagyon hatásos. Csupán egy dologra van szükség, arra, hogy minden ember tisztában legyen vele, a fizikai tétlenség azoknak a tényezőknek egyike, amelyek a mai modern világ esvik legelterjedtebb betegségéhez vezetnek. Dr. M. PALÁT, CSC hoz sincs olyan kedvük, mint amilyennek lennie kellene. Kelet-Szlovákiában az 1978/ 79-es tanévben 24 626 cigány- gyerek járt kilencéves általános iskolába. Közülük 113-an kitüntetett tanulók voltak, 84 százalékuk pedig megfelelt a követelményeknek. Mit mondanak ezek a számok, jók-e ezek az eredmények? A 10—15 évvel ezelőtti múlthoz viszonyítva nagy előrehaladás maga az a tény is, hogy a cigánygyerekek ma már járnak iskolába, nem is beszélve arról, hogy tanulmányi előmenetelükben is bizonyos javulás állt be. Eredményeik azonban még jobbak lehetnének, hiszen a felfogóképességük nem rossz. Más szóval, a cigánygyermekek nevelésében hatványozottan fontos szerepe van a pedagógusnak. Kelet-Szlovákiában jómagam Is több olyan pedagógust ismerek, akik kellő türelemmel, gazdag gyakorlati tapasztalattal, tudásuk legjavát igyekeznek megosztani a cigány fiatalokkal. Hadd említsem meg közülük legalább a berzétel (Brzotín) Kovácsné, a somodi (Drieno- vec) Suha, a zborovai Rigóné, a humennéi Jačanin nevét. Persze a nevelőmunkát nem lehet csak a pedagógusokra hárítani. Az ember formálásához nagyban hozzájárulhatnak a különböző társadalmi szervezetek, kulturális intézmények és klubok is. Kelet-Szlovákiában ezekben ez idő tájt a cigányok még nem fejtenek ki olyan tevékenységet, mint amilyet joggal elvárhatnánk tőlük. A jövőben ezen a téren is aktivizálódniuk kell, csakúgy, mint az iskolai szakkörökben. SZÁSZAK GYÖRGY Emlékünnepély Bensőséges ünnepség színhelye volt a napokban a fegyvernek! (Zbrojovníky) művelődési ház nagyterme. A CSEMA“ DÓK helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulója alkalmából emlékünnepélyt rendezett. Könyvekkel és virággal jutalmazták meg az alapító tagokat, s a szervezet nyugdíjas tagjait. A harmincéves tevékenység méltatása után az alapiskola tanulói Drenka Gá- borné vezetésével bemutatták a Csipkerózsika című mesejátékot. Veress Vilmos Kommentáljuk MÉG MINDIG KEVÉS Pártunk XV. kongresszusa a foglalkoztatottság alakulását értékelve, többek között leszögezte: „Meg kell teremtenünk a feltételeket a nők szélesebb körű bekapcsolásához a termelésbe, elsősorban a bölcsődék, az óvodák és a szolgáltatások fejlesztésével.“ Az SZSZK kormánya az utóbbi években többször foglalkozott a bölcsődei helyhiánnyal, különböző határozatokat fogadott el az üzemi, illetve a szövetkezeti bölcsődék építésével kapcsolatban, módosította a komplex lakásépítés normáit, szorgalmazta, hogy Z-akci6ban építsenek gyermek- intézményeket, s megengedte, hogy átmeneti időre lakásokat is felhasználhatnak bölcsődék létesítésére. A nemzeti bizottságoktól elvárta és elvárja a lakosság összefogását, a társadalmi munka szervezését és irányítását, a Nemzeti Front választási programjainak következetes teljesítése érdekében. A gyermekintézmények hálózatának bővítéséhez jelentősen hozzájárult a Szlovákiai Nőszövetség Mindent az emberért mozgalma, mely főképp az üzemi bölcsődék férőhelyeinek növelésére és mikrobölcsődék létrehozására hívta fel a figyelmet, s ezek mielőbbi megnyitására ösztönözte a vezető dolgozókat. Ebből a feladatból részt vállalt a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsa is. Szlovákiában 1975-ben 658 bölcsőde volt 27 947 hellyel, ebből 165 volt az üzemi, melyekben 7095 gyermeket helyeztek el. Az 5. ötéves tervidőszakban csupán 4448-cal növekedett a férőhelyek száma, s 21 ezer elintézetlen kérvényt tartottak nyilván. A 6. ötéves tervidőszakban, amelyre 40 500 bölcsődei hely létesítését irányozták elő, Szlovákia- szerte olyan gyors iramban épültek a gyermekintézmények, elsősorban a bölcsődék, amilyenre eddig nem volt példa. A tervidőszak első két évében további 4500 gyermekét helyezhettek el, s ez több, mint az előző öt év alatt. A legszembetűnőbb növekedést 1978-ban értük el: 3356 bölcsődei hely létesítésével, az elmúlt évben pedig 904-re emelkedett a gyermekintézmények száma. A szlovákiai bölcsődékben az elmúlt év végén 43 771 gyermekről gondoskodtak, ami a 0—3 évesek 14,6 százalékát teszi ki. űrömmel és megelégedéssel nyugtázzuk ezeket a tényeket, de derűlátásunk ellenére, van még mit tennünk. Tavaly még mindig 32 376 volt az elintézetlen kérvények száma, s ez figyelmeztetés és felhívás is, mely elsősorban a vállalatok, az üzemek, a szövetkezetek vezetőihez szól. Ahol eddig a meggyőzés nem vezetett eredményhez, talán saját maguk is rájönnek, hogy a munkaerő-probléma megoldásának egyik legjobb módszere a gyermekintézmények létesítése. A mennyiség növelése mellett nem feledkezhetünk meg e szolgáltatás minőségéről sem. A bölcsődékben például a megbetegedések száma mércét jelent. A zsúfoltság megszüntetésével, az anyák felelősségteljesebb hozzáállásával, a kicsik ellenállóképességének növelésével csökkenthetjük a bölcsődékben elhelyezett gyerekek ma még kedvezőtlen megbetegedési arányszámát. DEÁK TERÉZ ARANYLAKODALMAK A ZOBOR ALATT Kostolany pod Tríbečom községben Dohnál Imre és felesége Anna ünnepelte aranylakodalmát. A hnb elnöke köszöntötte a házaspárt és jókívánságaikat fejezték ki a nevericei SVORNOSŤ szövetkezet tagjai is. A házaspár nemrégen még ebben a szövetkezetben dolgozott. A másik aranylakodalmať Zbehy községben tartották. A Ceretka házaspárt köszöntötte a hnb elnöke, megemlítve azt, hogy jelentős szerepet játszót-* tak annak idején a falu szocializálása terén. Mártonvölgyi László Lenin, a publicista Kortársai a jövő emberét látták benne. Előrelátás és bölcsesség mellett szerénység és emberi egyszerűség jellemezta Szenvedélyes odaadását a párt és a munkásosztály ügye iránt az ügy igazáról való rendíthetetlen meggyőződés hatotta át. Az új emberiség * igazi vezére volt. „Olyan egyszerű, mint az igazság" — mondogatták róla a munkások. A világ nagy személyiségei csodálták lendületét, megfékezhetetlen lelki energiáját, erős akaratát, az élet ocsmányságai iránti gyűlöletét. Az akkori oroszországi nyomor, éhínség és szenvedések ellenére szilárdan hitte, hogy a szerencsétlenség nem az élet elháríthatatlan tartozéka, hanem olyasmi, amitől az emberiség meg tud és meg is fog szabadulni. Lenin logikus, alkotó egyéniség volt, aki mély meggyőződéssel hitt a kommunizmus győzelmében az egész földön. Korszakunkat valószínűleg mint Lenin és Einstein korszakát jegyzik be a történelembe — írta a híres angol filozófus, Bertrand Russel — olyan emberek korszakaként, akiknek sikerült összefoglaló művet alkotniuk. Egyiknek a gondolkodás, másiknak a gyakorlat terén. Lenin még életében bronzba öntötte saját erkölcsi emlékművét, amely korszakokat fog megérni. Ö maga viszont, egész életére jellemző szerénységgel publicistának tartotta magát. A kérdőívekben a „foglalkozása“ alatti rovatban újságírónak vallotta magát; s az újságírásban a tudományos szocializmus nagy gondolatainak buzgó és meggyőző- déses propagátoraként nagy elismerést vívott ki magának. Minden figyelmét az újságírásra fordította Lenin még ifjú korában felismerte: ha a munkásosztály teljesíteni akarja történelmi szerepét, föl kell számolnia a marxista szervezetek elszigeteltségét, meg kell szabadulni a „kontárkodástól“ és a szervezetek erejének szétforgácso- lásától. Erős pártot kell létrehozni, amely a proletariátus vezére és politikai vezetője lesz, és bátran viszi harcba a népet az önkényuralom és a kapitalizmus ellen. Ahhoz, hogy azt megvalósíthassuk — írta Lenin —, legközelebbi célként a rendszeresen megjelenő és valamennyi helyi csoporttal szorosan együttműködő pártsajtó kiadását kell kitűznünk. Pártsajtó híján lehetetlen a politikai harc elveinek következetes megvalósítása, a munkásmozgalom szervezése és a demokratizmus zászlajának kitűzése. Lenin véleménye szerint csak egy összerósz illegális munkásújság képes arra, hogy a szociáldemokrácia erőit közös harcban egyesítse. Lenin úgy határozott, hogy külföldön ad ki ilyen újságot, mert Oroszországban a rendőrség zaklatásai ezt nem tették lehetővé. Ezért irányult Lenin minden figyelme még első emigrációja idején a sajtóra. A lapkiadás, természetesen, akkoriban nagyon nehéz volt. November végén Lenin még a Zár ja folyóirat első számának előkészítésével foglalkozott, december második felében már Lipcsébe távozott, hogy ott elvégezze a Szikra első számán az utolsó simításokat. E lap első, 1900 decemberi dátumú számát, december 11-én szedték és tördelték, kiadása viszont kissé elhúzódott. Csak 1901 januárjában jött ki a lap. Lenin a Szikra fő szervezője és eszmei vezetője volt. Szinte minden, a lapkiadással ós a tartalommal összefüggő kérdéssel foglalkozott, ö javasolta a cikkek témáját, maga kereste föl a szerzőket, gondosan szerkesztett meg minden számot, korrektúrákat csinált, kapcsolatot tartott fönn a levelezőkkel, a szociáldemokrata szervezetekkel, előteremtette az anyagiakat, s megtalálta a módját annak is, hogy a lapot illegálisan Oroszországba juttassák. Lenin elérte, hogy a Szikra rendszeresen jelenjék meg, ami akkoriban egyetlen lapnak sem sikerült. A munkásosztály pártját Lenin kegyetlen üldöztetések közepette formálta a Szikra hasábjain megjelent írások segítségével. A forradalmárok nagy része életével fizetett tevékenységéért, másokat börtönbe zártak, kényszermunkára hurcoltak, vagy száműztek. „KiA KELET-SZLOVÁKIAI CIGÄNYLAKOSOK HELYZETE